A "bájos macska" esete a körmeimmel - Anny 529 Charming cat


Viszonylag ritkán szoktatok látni a blogon körmös bejegyzéseket. Ennek az az egészen egyszerű oka van, hogy mint ahogyan azt már többször is elmondtam, nem vagyok egy nagy körömmágus, van még hova fejlődnöm még az alapdolgok tekintetében is ezen a téren. Viszont amikor megláttam a Primőr bloggertalálkozón kapott ANNY körömlakkot, tudtam, hogy erről írnom kell. Hogy miért is? Kiderül, ha továbbolvastok!







Őszintén szólva eddig egyáltalán nem volt dolgom ennek a márkának a lakkjaival, pedig a Douglasban többször is kacsintgattam feléjük, de valahogy ezen a szinten mindig megakadt a dolog, és nem lépett magasabb szintre a kapcsolatunk. Úgyhogy nagyon örültem, amikor a találkozón kapott egyik szatyrocskában ott lapult ez a lakk.
Nagyon tetszik az üveg formája, valahogy olyan elegáns, de ez nem véletlen, hiszen árát tekintve inkább "felsőbb kategóriás" terméknek számít (15ml 2990 Ft). Nem takarják el feliratokkal az üveget, nagyon letisztult és minimalista az egész, jól érvényesül a lakk színe, teljesen rendben van.
Először is nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy milyen cuki az árnyalat neve: charming cat. Bár nem tudom, hogy tulajdonképpen hogyan tudnék egy bájos macskára asszociálni erről a színről, de mindegy is. Ettől még cuki. És ez kell nekünk nőknek... mondhatni fél siker :D!
Ezt a színt szerintem egyenesen erre a gyönyörűszép, napsütéses őszi időre találták ki: merthogy egy tejcsoki árnyalatú alapszínről beszélünk, amiben van egy hangyányi lilás-bordós szösszenet is. Tipikusan őszi szín, nem túl sötét, viszont nagyon kellemes meleg árnyalat. De itt nincs vége, ugyais vannak benne nagyon-nagyon apró arany csillámok, amik a szép napsütésben látszanak csak igazán, nézzétek csak:
Az ecsete nem túl keskeny, de nem is az a szélesebb fajta, valahol a kettő között, egészen jól lehet vele dolgozni. A körömlakk állaga inkább a folyósabb, egy rétegben is egészen szépen fed, de azért kell a kettő, annyi viszont tökéletesen elég.
És íme így néz ki a körmökön: nem vagyok egy nagy körömfotós guru, szóval nem igazán tudtam olyan fotót csinálni, ahol látszanak is a csillámok, de ha a nap rásüt, akkor lehet azért látni őket, ahogy fentebb az üvegben is látszódott. A gyűrűsujjamra egy essence arany csillámos lakkot tettem, mert picit fel akartam dobni a dolgot, és úgy gondoltam, hogy ez jól passzol a lakkban lévő kis csillámocskákkal.
És ilyen napsütésben, csak hogy lássátok, hogy tényleg látszódnak a csillámok, bár ne gondoljatok semmi extrémre.

A tartósságára nagyon kíváncsi leszek, mivel az ára miatt elég nagyok az elvárásaim, de egyébként eddig minden szempontból nagyon tetszik és elégedett vagyok vele



Hogy tetszik? Ti milyen színű lakkokat használtok ősszel?



Szandra


Follow on Bloglovin

You Might Also Like

25 megjegyzés

  1. Nagyon szép szín és szuperül feldobja az arany is. :)

    VálaszTörlés
  2. Cuki kis lakkocska, tetszetős! :) Nem tudnám azt írni, hogy sötét árnyalatokat használok ősszel, mert most is egy neon narancssárga China Glaze figyel a körmeimen :D Viszont a bordó árnyalatokat csakis cidri időben tudom előkapni, nyáron nem tudok velük mit kezdeni, így akkor a körömlakk tartó leghátsó sorában tartózkodnak :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy én is így vagyok valahogy, nyáron a legsötétebb, amit felkenek az max. egy piros :D!!

      Törlés
  3. Nagyon jó lakk, a szine is szép és én a márkát is nagyon szeretem. Három lakkom van tőlük, nálam tartósságban abszolút vezetnek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú tényleg? Na ez jó hír :)! Köszi az infót.

      Törlés
    2. Én egy pasztell kéket vettem. 😍 Na, de nem jön le sima körömlakk lemosóval. Ti hogy szeditek le, ha már mást tennétek fel???😅 Amúgy tényleg gyönyörű színekben kapható. Müllerben vettem. /stormy blue/

      Törlés
  4. Beleszerettem ebbe a körömlakkba. *-* Mindenképp be kell szereznem egyet valahonnan. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, hogy ennyire tetszik :)! Bár tényleg nagyon szép szín, az biztos, Douglasben kapható.

      Törlés
    2. A Müllerben is kapható.

      Törlés
  5. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ .................. DE GYÖNYÖRŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Én is, én is, én is szeretnék egyet! Igaz már van vagy hetven lakkom (komolyan, utoljára hatvan valamennyi volt és azóta bővült a gyűjtemény :P ), de ilyen még nincs és gyönyörű a színe!!!!!!!!!! Az a baj, hogy a lakkokat szinte csak hatalmas kiszerelésekben lehet kapni (10 ml vagy 15 ml), ami már mini parfümnek is elmegy és mivel a fenti okból kifolyólag elég sokat váltogatom, így esélytelen, hogy valaha is elfogy akármelyik az alaplakkon és a fedőlakkon kívül! :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ezért jók amúgy pl az OPI-nak a minilakk szettjei :)! Szerintem nekem sem volt soha egy sem, amit elhasználtam volna... az a baj a lakkokkal, hogy csak egy kis üvegcse, általában nem is olyan drága, így könnyebben landol az ember kosarában, aztán arra eszmél az ember, hogy már nem férnek el a fiókban, polcon stb... :D

      Törlés
  6. Gyönyörű ez a szín, de az ára... :( ilyent biztos nem fogok venni, akármilyen jó is lehet :( , de keresni fogom ezt az árnyalatot :) olcsóbb kategóriában.
    Én most a DM-ben vettem 400 Ft-ért egy gyönyörű She lakkot. Zöld, arany csillámokkal. :)
    Nálam egy lakk sem bírta 2-3 napnál tovább, de azt tudni kell, hogy nincs az Orlynál magasabb kategóriás lakkom. Ezért beszereztem egy Orly Bonder alapozó lakkot, egy SEC ’N DRY Gyors mélyszárítót (ha sietek) és egy WON’T CHIP Körömlakk védőpajzsot. Ezek valami fantasztikusak. 5 napig sértetlen, utána kezd berepedni. Pedig én mosogatok meg főzök meg mindent csinálok. :) Szóval ezt ajánlom mindenkinek. Itt rendeltem: http://www.perfectnails.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű ez tökjó, köszi a tippeket :)! Amúgy valóban egy-egy rosszabb lakkon is sokat segíthet egy jó alaplakk/fedőlakk.

      Törlés
    2. Bármilyen lakk minimum 5 napig bírja, ha alatta van ORLY BONDER, és a lakkon végül valamilyen fedőlakk. Lehet olcsó Miss Sporty vagy drága Deborah Lippmann...ugyanaz a végeredmény. Az Orly Bonder tényleg a legjobb találmány! Üdv. Bea ;)

      Törlés
  7. Ó, a rejtett csillámok :)) Engem azzal kilóra bárki, bármikor meg tud venni. Még szerencse (nekem), hogy ebben a lakkban csak diszkréten érvényesül különben loholnék megvenni :D Így talán kibírom, hogy nem. Talán. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na még a végén itt bűnbe viszlek... :D!
      Amúgy ahogy rásüt a nap, egyszerűen gyönyörűek benne a csillámok, annyira csillog, de amikor nem süt rá, akkor nagyon visszafogott :)!

      Törlés
  8. Tényleg nagyon szép színe van! :) én most az Essence új homok finishű lakkjából a Nude árnyalatot kentem fel! De ma szereztem két másik színt, a következő szerintem belőlük lesz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is tegnap vettem egy essence homok lakkot, talán pont a nude-ot, most nincs előttem, úgyhogy hirtelen nem rémlik a neve, kíváncsi vagyok milyen lesz :)!

      Törlés
    2. már láttam hogy kipróbáltad te is! :) én nekem nagyon tetszik, biztosan neked is fog! :)

      Törlés
  9. nagyon tetszik :) mostanában én is ilyen színeket használok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is abszolút, pedig régebben nem nagyon szerettem az ilyen barnás színeket, biztos a korral jár... :D!!!!

      Törlés
  10. Csodaszép! Ez az arany nagyon jó ötlet volt, valóban feldobja. :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe