Mi van a táskámban?
Már jó ideje meg akartam csinálni ezt a bejegyzést, de most hogy nemrég láttam Nettinél is, azt gondoltam na jó, most már rajtam a sor. Őszintén bevallom Nektek: imádom a Youtube-on ezeket a "What's in my bag?" videókat, meg blogokon az ilyen bejegyzéseket... Nem tudom, hogy ez valami perverzió, hogy szeretem, ha beleláthatok más táskájába, és megnézhetem, mit cipel magával...?! Nyugtassatok meg, hogy Ti is szeretitek az efféle intimpistáskodást is :)! Ha igen, és kíváncsiak vagytok rá, hogy én mit hordok magammal most éppen ebben a fekete-fehér H&M táskában, akkor olvassatok tovább.
Annyit elöljáróban elmondanék, hogy hétköznapokon szeretem az ehhez hasonló nagyobb táskákat, főleg ha reggel hűvös van, délután pedig meleg, mert akkor pl. belehajthatom a kardigánomat. Mindig megvannak az aktuálisan kedvenc táskáim, és általában azokat váltogatom: most épp ezt a H&M-eset, meg egy ehhez hasonló stílusú barnás-drappos F&F táskát, de igazából figyelget még néhány táska indokolatlanul a szekrényemben, szóval mikor mihez van kedvem, illetve mi van rajtam :).
Node nézzük a táskám tartalmát:
1. neszesszer: ez egy Loccitane neszesszer, amiben a mindenféle apró mütyürök és egy-két sminkcucc vannak, vagyis olyasmik, amiket nem szeretnék, hogy szanaszét dobálódzanak a táskában pl. szájfény, gyógyszer, hullámcsat. Lentebb külön megmutatom ennek a tartalmát is.
2. napszemüveg: Bécsben vettem a Forever 21-ben.
3. papírzsepi: csakis kizárólag Zewa Softis pzs-t használok, mert minden más kidörzsöli az orromat, ebből nem engedek. És mindig van nálam zsepi, anélkül nem lépek ki az utcára :).
4. kulcsok: a masnis kulcstartó a Claire's-ből van, a diszkógömbös pedig szájfényt rejt magában.
5. pénztárca: úgy nyertem, jó nagy, úgyhogy majdnem minden elfér benne...
6. határidőnapló+toll: a mintája annyira nem tetszik, de azért ezt vettem meg, mert ez napi elosztású, nem pedig heti, így van elég helyem írogatni bele.
7. headset/fülhallgató
8. aprótartó: Írtam fentebb, hogy elég nagy a pénztárcám, így majdnem minden elfér benne. A hangsúly azon van, hogy majdnem minden- az aprót kivéve, ugyanis az a rekesze nagyon kicsi, így vettem egy külön szütyőt az apróknak, ez a H&M-ből van.
9. esernyő: Ha bizonytalan vagyok, hogy esni fog-e, akkor inkább viszem magammal, bizti, ami tuti.
10. telefontöltő
Egyetlen dolog hiányzik a képről, ami természetesen mindig nálam van, ez pedig a telefonon, merthogy ezzel csináltam a képet :P!!!
Megmutatom Nektek külön a neszesszerem tartalmát is. Aki azt gondolja rólam, hogy egy egész sminktáskát hordok magammal, azt ki kell hogy ábrándítsam... nincs nálam sem szemhéjpúder, sem spirál, se pirosító, se szemceruza, ilyesmiket max. akkor viszek magammal, ha pl. munka után megyek valahova és kicsit fel akarom turbózni a sminkemet.
1. neszesszer
2. travalo: erről már volt bejegyzés a blogon, nagyon hasznos kis eszköz, nem kell nagy és törékeny parfümösüvegeket cipelni a táskában, hanem ebbe bele lehet tölteni a parfümöt, nagyon praktikus.
3. púder: ez egy elf púder, amit igazából mérete miatt hordok magammal vész esetére, de nagyon-nagyon ritkán használom.
4. tükör: mivel a púderben nincs tükör, így hordok magammal külön egyet.
5. mattító lapocskák: a púder helyett inkább ezt a The body shop terméket használom, ha napközben átfényesedik a bőröm, ITT olvashattok róla részletesen is.
6. vágható ragtapasz: a cuki kis balerinacipőim rendszerint feltörik valahol a lábamat, így mindig van nálam ragtapasz :).
7. gyógyszerek: inkább ne legyen rájuk szükség, de azért hordok magammal fájdalomcsillapítót..
8. Labello Lip Butter Raspberry Rosé: még Bécsben vettem, annyira fincsi illata van, és egészen jól ápol is.
9. kézkrém: mérete miatt ideális táskába ez a Loccitane Spring cherry kézkrém. Imádom az illatát, és nagyon puhák lesznek tőle a kezeim.
10. rágó
11. hajgumik és hullámcsatok
És akkor jöjjenek a szájra való mindenfélék indokolatlan mennyiségben :)!!!!
12. essence stay with me szájfény - 02 my favourite milkshake
13. labello Repair & Beauty ajakápoló
14. aloe verás ajakápoló
15. clinique chubby stick - 14 curvy candy
16. Urban Decay miniszájfény: a Naked2 palettához járt ajándékba.
Most hogy így végignézek a táskám tartalmán, szerintem nem is hordok olyan sokmindent magammal :).
Ti megtömitek a táskátokat, vagy minimális cuccal mászkáltok?
Szandra

23 megjegyzés
Hasonló mint nálam :-)
VálaszTörlésNem szeretek túl sok cuccot magammal vinni, a fentieken kívül még egy e-book olvasó lapul a táskámban.
Nálam sincs sminkszer, kivéve a 3-4 szájényt, ajakkontúrt és ajakápolót :-D
Na úgy látom Nálad is túltengenek a szájra való termékek :D!!!!
TörlésNálam is hasonló. :) Bár nekem az esernyő mindig akkor jut eszembe, amikor már az utcán vagyok, és nem éppen barátságosak a felhők, úgyhogy néha kapkodhatom a lábam, hogy még a zuhi előtt hazaérjek (vagy ahova épp tartok). Illetve nálam nincs ennyi szájra való, csak valami ajakápoló és kész.
VálaszTörlésA nesszeszered nagyon helyes! :) Megláttam, és ilyen "szerelem első látásra". :) A kézkrémmel egy családba valók, ha jól látom? (Mármint a L'Occitane-on belül is?)
Ez valami kis csomag része volt, amit ajándékba kaptam, volt benne ez a kézkrém, egy szappan meg egy kis tusfürdő, és a neszeszer :)!
TörlésSejtettem, hogy összetartoznak, nagyon szép! :)
Törlésén már kiskoromban is kipakoltam mindenki táskáját :D
VálaszTörlés:D:D:D
Törlésèn nem hordok tàskàt. :D leszoktam rola. :D
VálaszTörlésMegnyugodtam, én se hordok táskát :D mondjuk munkába muszáj, de csak azért mert vinnem kell a laptopot, munkán kívül, soha semmilyen körülmények közt nem veszek táskát. :) De jó, végre valaki aki nem hord táskát, engem már mindenki totál hülyének nézett :D
TörlésIrigyellek benneteket :D, de már csak azért is muszáj vagyok hordani mert ha mást nem a pénztárcám meg a kulcsokat bele kell tennem valamiben...
TörlésMíg suliba jártam a pénzt a diákomba tartottam, azóta az irattartó tokomba :D vagy odaadom a páromnak tegye el, így nem kell azzal se foglalkozni :D Ritkán járok egyedül, így mindig van akire rásózhatom a dolgaim :D Vagy megoldom zsebes nadrággal, telefon, kulcs elfér úgy :) Bár mindig letolnak érte, hogy lány létemre, hogy tudok meglenni táska nélkül :D
TörlésNálunk épp fordítva van. én rakom el a férjem cuccait, ami nem fér el a zsebében :D:D:D!!!!
TörlésSzia, azt szeretnèm megkèrdezni hogy hol tudok olyan diszkògömbös szâjfènyt beszerezni?:)
VálaszTörlésAzt ajándékba kaptam, de arra tippelek, hogy a Claire's-ből van.
TörlésMegnyugtatlak, én is imádom az ilyen bejegyzéseket olvasgatni másoknál. :) Olyan cuki a masnis kulcstartó és az a diszkógömb, aww! *.*
VálaszTörlésNa jól van akkor megnyugodtam :)!
TörlésAmúgy ez a két kulcstartó már csak azért is jó, mert könnyebben megtalálom a kulcsomat a táska alján :)!
hát ahogy elolvastam a bejegyzést, a kíváncsiság odahajtott a táskámhoz, hogy végre pontot tegyek a végére, hogy mégis hány szájkence van benne... most lehet, hogy hihetetlenül fog hangozni, de összesen 10 szájfényt és rúzst találtam. plusz egy carmex - ha már ez a sok trutyi halálra szárította a számat... :-D
VálaszTörlés:D:D:D:D hát én már meg sem lepődöm, szerintem ez nőknél teljesen normális :)!!!!
TörlésDe jó táskád van. :DD
VálaszTörlésUgyan olyan essence-es szájfényem van nekem is, imádom. (:
Köszi :)! Az az essence szájfény az egyik legjobb szájfényem, ha nem a legjobb, én is nagyon szeretem :)!!!
Törlésszerintem pedig szuper mintája van a határidőnaplódnak :) :P
VálaszTörlésA minta amúgy tetszik, inkább csak ez a zöldes alapszín nem :/...
TörlésAzt hiszem én is beszerzek egy neszesszert, mert mostanában minden szanaszét van a táskámban. :P Ez a travalo nagyon praktikus. Én mini kiszerelést szoktam beszerezni a kedvenc illataimból (amik általában avonosak, így legtöbbször van miniparfüm kiszerelés).
VálaszTörlésIndítottam egy játékot a blogomon. Mivel tag vagy, te már teljesítetted is az egyik feltételt. :) Esetleg ha van kedved részt venni nézd meg: http://happypluslife.blogspot.hu/2013/05/jatsszunk.html
Mona
Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.