Őszi-téli kedvenceim az F&F-nél

Rengeteg outfit fotómon találkozhattok F&F-es felsőkkel, nadrággal, cipővel, sállal, szóval le sem tagadhatnám, hogy nagyon szeretem ezt a márkát, úgyhogy arra gondoltam, hogy megmutatom, mik a kedvenceim ebben a szezonban az F&F-től.


Felsők
Ebben a szezonban is tovább hódít a csipke, úgyhogy ennek a fekete-fehér darabnak egyértelműen bele kellett kerülni a kedvencek közé (4900 Ft).
A fehér rövid ujjú blúz igazán klasszikus darab, és remekül variálható: tökéletes egy klasszikus irodai szett részeként, de vagányabb kiegészítőkkel buliba is tökéletes (3500 Ft).
A fekete siffon blúz nekem önmagáért beszél, annyira elegáns és finom (4500 Ft). A peplum felső pedig szintén nem maradhatott ki az összeállításból (4500 Ft). Remélhetőleg végre rá tudom venni magam, hogy felpróbáljak egy ilyen darabot, ugyanis eddig meggyőződésem volt, hogy nekem ez nem állhat jól, de ennek láttán elgondolkodtam.



Pulóverek
Őszintén szólva nem szeretem a túlzottan vastag, nagy pulóvereket még télen sem, egyszerűen nem praktikus, hiszen ha melegem van benne, akkor nehézkes levenni, összekócol stb. Szóval jobban szeretem inkább a vékonyabb pulóvereket (amikre rá lehet még öltözni, ha kell :)), olyanokat, mint amiket itt is mutatok.
Ez az ezüst flitteres darab engem picit már a karácsonyra hangol, sötét farmerrel tökéletes
párosítás (4700 Ft).
A púderszínű pulóvernek egyszerűen tökéletes a színe, nagyon bájos egy gyöngy fülbevalóval és hajpánttal, ugyanakkor élénkebbé lehet tenni egy jópofa sállal (5900 Ft).


Nadrág
A szűkszárú indigókék farmer alapdarab, tökéletes hétköznapokra egy blúzzal, vagy pulcsival, de egy flitteres felsővel és magassarkúval tökéletes alkalmi szettet varázsolhatunk belőle (5900 Ft).
Mintás nadrágot nem hagyhattam ki a kedvencek közül, különösen nagy divat most az állatminta.
A sötétszürke, kígyómintás szűk nadrág egy bő pulcsival és egy lapos motoros csizmával nagyon vagány szerintem (2900 Ft).
Egy kis színt vihetünk az őszi-téli szürkeségbe a bordós-lilás farmerral, remek színe van, imádom (3500 Ft).
Az oldalt bőrbetétes leggings nagyon merész, viszont szerintem szuper párosítást alkot a fenti púderszínű pulcsival (3900 Ft).


Ruha
Bár egyberuhát viszonylag ritkán hordok, inkább csak alkalmakra, és főleg nyáron, de ez a kígyómintás ruha nagyon megtetszett: mind a mintája, mind a fazonja, és abszolút el tudom képzelni télre egy csizmával és egy borítéktáskával. (6500 Ft)


Blézer és kabát
Óóóó, az a bordó flitteres blézer... egyből a karácsonyi és szilveszteri vacsorák és bulik ugranak be róla: egy fehér felsővel, meg egy sötét farmerrel és magassarkúval tökéletes alkalmi szettet kreálhatunk
belőle (8900 Ft).
Kabátokból kettőt is választottam, ez az első a melegebb verzió, ebben aztán biztosan nem fáznék télen. Ugyanakkor nem az a bumszli, formátlan kabát, nagyon csinos, télre tökéletes (19.900 Ft).
A második kabát az elegánsabb verzió, remek a színe, és nagyon feldobja ez a sárgás szegély, ettől picit merészebb, ugyanakkor nagyon kifinomult (12.900 Ft).


Cipők
A barna bokacsizma remek választás hétköznapokra, és jól passzol a fentebb mutatott bármelyik
nadrághoz (7900 Ft).
Szinte mindenhez passzol a fekete hosszú szárú csizma, de én a leginkább a kígyómintás ruhával tudom elképzelni, tökéletes párosítás (7900 Ft).
És már megint állatminta, de ebben a szezonban ez már csak így megy, ezzel a kígyómintás bokacsizmával a legegyszerűbb farmer-pulcsi szettet is feldobhatjátok (6500 Ft).

Kiegészítők
Igyekeztem nem elveszni a kiegészítőkben, tudjátok, hogy imádom őket, de most visszafogtam magam.
A narancs-szürke borítéktáska nyomokban még a colour-blockingra emlékeztet, de már visszafogottabb, ősziesebb színekkel (3500 Ft).
Utálok fázni télen, szóval ha nagy hideg van, akkor bizony sapkát veszek: ez a drapp, bojtos sapka véd a mínuszok ellen, ugyanakkor divatos is.  (2290 Ft)
A szezon elengedhetetlen díszítőeleme a szegecs, ezen a fekete táskán különösen jól mutat, igazik kulcsdarab a mindennapokra (4900 Ft).
És végül a vékony övek, a merészebbeknek állatmintával, a visszafogottabbaknak sima fekete, a lényeg, hogy feldobhattok vele blúzt, pulcsit, kardigánt, ruhát, olcsó, ugyanakkor sokoldalú
kiegészítők (1290 Ft/ 2 db).


Alig várom már, hogy élőben is megnézhessem és felpróbálhassam ezeket a remek darabokat.
Látogassatok el a F&F honlapjára, valamint a Tescoba, ahol az itt felsoroltakon kívül további remek darabot találhattok.

Nektek melyik a kedvencetek?





You Might Also Like

6 megjegyzés

  1. Hát én nem tudom, lehet, hogy rossz Tesco-ba járok, de ezeken a képeken annyira klassz minden, élőben meg sose :( A fekete peplum felső viszont kéne :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a nacikat, meg a csizmiket már láttam, azok tökre rendben voltak, de a kabátokra meg a felsőkre vagyok igazán kíváncsi, azokat még nem tudtam megnézni egyelőre. Bár az mondjuk egy dolog, hogy jól néz ki fogason, meg egy másik, hogy hogy áll rajtam, sajnos pont emiatt egy mintás nacit ott kellett hagynom múltkor, mert nagyon nem állt jól rajtam az a fazon :(.

      Törlés
  2. Szandra ! Nem mondod, hogy ezeket a Tescoban árulják ?
    Úgy látszik, szemüveget kellene csináltatnom, mert én még soha, semmit nem tudtam ott venni, nem is láttam ehhez hasonló klassz dolgokat !
    A képeket nézegetve az az érzésem, hogy az ízlésünk kábépersacc egyezik ! :-)
    Üdv: Marcsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De bizony ott árulják, azt mondjuk nem tudom, hogy mindegyik Tescoban van-e minden, de a budaörsi Tescoban (ahova én szoktam járni), ott eléggé nagy a ruházati osztály, szóval ott szinte minden van :)!
      Mondjuk azzal a fekete-szegecses táskával egyelőre még nem találkoztam, pedig nagyon szívesen megnézném élőben.

      Törlés
    2. Viccnek szántam, de valóban csináltatok egy szemüveget ! :-) Október a látás hónapja, újra megnézettem a szememet, másfeles olvasó szükséges. Egész nap monitor előtt ülök, csodálkozom, hogy "csak" ennyire romlott el a kukucskám.
      Viszont az árszinten kissé elálmélkodtam: egyik nagynevű szemüveges cég 60ezerért már oda is adná az ún. munkaprogresszív szemüveget ! :-) Ez normális amúgy ?
      Puszi: Marcsi

      Törlés
    3. Sajnos a szemüvegek tényleg nagyon drágák tudnak lenni. Nekem távolra van szemüvegem, de nagyon-nagyon gyenge (bal -0.25, jobb -0,75), igazából nem is tudom minek csináltatta a doki, nagyon nem is igénylem, a jobb szemem egy picit gyengébb mint a bal, de még a jobbal is nagyon jól látok messzire. De az tény, hogy egy jó szemüveg tényleg drága mulatság tud lenni :(.

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe