Kuponozzunk ügyesen!


Akik követnek Facebookon és Instagramon, láthatták, hogy vásároltam pár dolgot a Glamour-napok keretében, és gondoltam megosztom Veletek, hogy én miket tapasztaltam, illetve ezekből kifolyólag néhány tipp is megfogalmazódott bennem, amiket érdemes megfogadni, ha a kuponos napokon terveztek vásárolni. Mivel november elején lesz még JOY vásárlási láz is, így talán még időszerű erről írnom.



Azt fontos tudni rólam, hogy nem vásárolok kötelező jelleggel csak azért, mert kedvezményes kuponok vannak. Ha éppen nincs szükségem semmire, akkor nem vásárolok, ez ennyire egyszerű (persze lehetnek kivételek, de alapvetően ezt tényleg igaz rám). Nem járok minden héten "plázázni" és nem korzósok minden hétvégén ruhaboltokban, ha be is megyek néha-néha, akkor sokszor csak nézelődök, vagy éppen "ihletet" merítek.
Most viszont egyrészt vennem kellett néhány őszi/téli holmit (kardigánok, felsők), másrészt vannak olyan dolgaim, amik elfogytak, és pótolni akartam (ajakápoló, essence szájfény és tusfilc). Ezen kívül voltak olyan termékek, amiket ki akartam már próbálni, de teljes áron nem biztos, hogy megvettem volna őket (L'Oréal Lumi magique alapozó, Max Factor False Lash Effect szempillaspirál stb.). Szóval mindenképpen jól jöttek most a kedvezmények.
No és akkor jöjjenek a tippek és tapasztalatok.

1. Tervezés
Egy ilyen kuponos bevásárlásra csak úgy érdemes elindulni, hogy az ember tudja, hogy miket akar venni és hol. Ugyanis ha csak céltalanul mászkálsz, abból vagy az lesz, hogy nem veszel semmit, de jól felhúzod magad a tömeg stb. miatt... vagy, csak hogy vegyél valamit, merthát mégiscsak van kedvezményes kuponod, veszel valami semmi extra, jelentéktelen felsőt, amiből lehet, hogy már van otthon öt. Én is kivagdostam előre a kuponokat, felírtam, hogy hol és mit akarok venni, szóval célirányosan mentem a boltokba.
Ja igen, a kuponokat tényleg vágjátok ki előre, és tegyétek be a pénztárcátokba- eléggé idegesítő volt, és nem egyszer fordult elő, hogy a pénztáros megkérdezte a vásárlót, hogy van-e kuponja, ő közölte hogy van, majd kb. akkor kezdte el feltúrni a táskáját a kuponja után, vagy előhalászta az egész kuponfüzetet, és ott kezdte el kitépni a kupont... sok boltban rutinosan már ollót is tesznek ki a pénztárgép mellé, hogy aki ott akarja kivágni a kupont, az meg tudja tenni. Szóval ha van kuponod, és használni is akarod, akkor legyen kéznél :).

2. Az ördög a részletekben rejlik!
Sajnos sokan azt gondolják, hogy a kupon mindenre érvényes. Nem egy esetben volt olyan, hogy a sorban előttem álló olyan terméket akart megvenni a kuponnal, amire sajnos nem vonatkozott a kedvezmény, ebből aztán persze általában az lett, hogy
a., vagy elkezdett veszekedni a kasszással, feltartva ezzel a sort, vagy
b., közölte, hogy akkor nem kéri, így persze sztornó az egész, ezzel megintcsak feltartva a sort.
Mindig figyelj oda az "apróbetűs" részekre: fordítsd meg a kupont, és nézd meg, hogy pontosan mire vonatkozik a kedvezmény, van-e valamilyen kikötés, ugyanis sok esetben megszabják, hogy mire érvényes a kedvezmény, így nem lehet bármire felhasználni.
Az általánosságban elmondható- sok helyen ilyenkor ki is írják a boltokban- hogy leértékelt termékekre nem használhatod fel a kupont. Ezzel egyébként szerintem sok bolt vissza is él, és a kuponos napok idejére leáraznak bizonyos termékeket, így azokat nem lehet kuponnal fizetni. Vagy éppen felárazzák, hogy még kuponos kedvezménnyel se legyen túl olcsó... hát ez nem szép, de nem lehet mit tenni. Vagyis de, esetleg annyit, hogy a kuponos napok előtt pár nappal benézel a kiválasztott boltokba, nagyjából megnézed, hogy mit akarsz venni, és hogy mennyibe kerül, és ha a kuponos napokon azt látod, hogy más az ára, akkor bizony turpisság van a dologban sajnos.

3. Készülj a tömegre!
A kuponos napokon tömeg van szinte mindenhol, erre jobb ha felkészülsz, teljesen mindegy, hogy hétköznap mész, vagy hétvégén (de hétvégén még többen vannak). Ha nagyon nem szeretsz tömegben vásárolni, akkor talán jobb, ha kihagyod...
A próbafülkénél és a kasszánál biztosan sokat kell majd várnod, erre jobb ha már előre tréningeled magad. Sokan nagyon türelmetlenek, és nem figyelnek a másikra, lökdösődnek, szinte harcolnak egy-egy ruhadarabért, néhol már-már lincshangulat is kialakulhat sajnos... Ilyenkor én mindig elgondolkodom, hogy valakinek tényleg ennyire kell egy nyamvadt pulóver, vagy nadrág 20%-kal olcsóbban, hogy képes olyan szintre lealacsonyodni, ami már szinte vállalhatatlan...?!
Próbáld meg ignorálni a türelmetlenkedőket, ne húzd fel magad. Ha egyedül vagy, akkor hallgass pl. zenét, vagy ha többen vásároltok együtt, akkor tudsz csevegni velük, amíg várnod kell.

4. Próbafülke...
Sok boltban még egy átlagos napon is kész csatatér a próbafülke, hát még ilyenkor... Hosszú sor áll a fülkék előtt, és amikor végre bejutsz, akkor háborús állapotok tárulnak a szemed alá: szanaszét hagyott ruhák, porcicák és ki tudja még mi minden... Az első és legfontosabb: attól, hogy más otthagyja a felpróbált ruhákat, Neked nem kell így tenned: amit nem szeretnél megvenni, azt is vidd ki, és tedd le a próbafülkék előtt.
Igyekezz gyorsan és hatékonyan próbálni: vigyél be minél több mindent, amit szeretnél felpróbálni (hacsak nincs darabszám korlátozás), és ne egy- egy darabbal állj be a sorba. Legyél gyors és hatékony, ne ácsingózz órákig a tükör előtt egy felsőben, miközben tudod, hogy kint legalább 10-en várnak várnak arra a fülkére, amiben próbálsz.
A legidegesítőbb számomra az volt, amikor két tizenéves lányka beállt egy próbafülkébe, és az egyikőjük folyamatosan járkált ki és hordta be az újabb és újabb holmikat. Legalább negyed órát bent voltak (de szerintem még többet is), mert amikor én beálltam a sorba, akkor már bent voltak, és amikor kijöttem  még akkor is... azt nem akarom tudni mi maradt utánuk a próbafülkében a behordott ruhamennyiség alapján... bár lehet, hogy még mindig ott vannak, és azóta is próbálnak :D!
A legutóbbi kuponos napok egyikén sem vásároltam a Mangóban, de ott régebben mindig elég durva sorok voltak, most pedig a C&A-ban tapasztaltam ezt, nomeg a Müllerben.
 
5. Túlélő készlet
Sokan ilyenkor egész nap, hosszú órákon keresztül járják a boltokat megállás nélkül. Ha Te sem akarod evéssel megszakítani a vásárlást, akkor mindenképpen legyen Nálad innivaló, és valami snack, amit két bolt között is bekaphatsz. Nem lenne jó, ha a pénztárnál épp akkor ájulsz ki a sorból, amikor sorra kerülnél...



Ti szoktatok a kedvezményes kuponos napokon vásárolni? Miket tapasztaltatok?

You Might Also Like

10 megjegyzés

  1. Ohh hát szívemből szóltál! Ugyanilyen útitervvel indultunk el mi is, elképesztő miket tapasztal az ember. Mango-ban most nem volt sor,ali alig lézengett valaki, csupán a pulcsi nem volt leárazva amit meg akart barátnőm venni, de ez a kasszánál derült csak ki mert a ruhára nem volt rátéve, sőt jelzés sem volt róla sehol. Mindegy otthagytuk.
    Fals Lash Effectet imádni fogod, csúcs az a spirál, már vagy a negyediket nyűvöm el :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnyugodtam, hogy nem csak én készítettem tervet arra a napra :D.
      Amúgy nekem New Yorkerben szerencsém volt, viszonylag korán mentem, szerencsére nem is voltak sokan, de amúgy ahol én voltam ott sok próbafülke is volt, szóval kényelmesen lehetett próbálni.
      De Müllerben meg C&A-ban már korántsem volt ilyen kellemes, de túléltem :).
      A spirállal már régóta szemeztem, mert egyszer kipróbáltam nővéremét, és nagyon jó volt, csak aztán mindig kimaradt valahogy, meghát annyira nem is olcsó, de így abszolút megérte.

      Törlés
  2. Jó dolgokat vettél, bár én befürödtem a manhattan púderrel (megint én vagyok az az 1, akinek nem válik be). :)
    Amúgy totál tájékozatlan vagyok ilyen téren szóval bocsi, ha hülyeséget kérdezek. Ezek a napok hogy működnek? Megveszem az októberi glamourt és abban van a kuponfüzet? Bocsi a hülye kérdésért. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem eddig bejött a púder, dehát nem lehet mindenkinek tökéletes, bár amúgy picit tartottam tőle.
      Nem kérdezel hülyeséget, most már lehet kapni az újságárusoknál a novemberi JOY-t, megveszed, és az újság második felében van egy csomó kupon, amiket ki lehet vagdosni. Rengeteg különböző üzletbe van kupon: ruha és cipőüzletek, szépségápolási és kozmetikai termékek stb. Mindegyik kuponon rajta van, hogy mekkora kedvezményre jogosít fel, és ha van valamilyen megkötés, hogy mire érvényes, vagy mire nem , azt is rá szokták írni. November 9-10-11-én lesznek a JOY napok, akkor fogod a kis kuponod, elmész a kijelölt üzletbe, és fizetéskor a kasszánál odaadod, és levonják a kedvezményt. Arra figyelj, hogy általában a leértékelt termékekre nem vonatkozik a kedvezmény, csak a teljes árú darabokra.

      Törlés
    2. Köszi a választ! Sokat segítettél! :):)

      Törlés
  3. Mi sajnos "csak" a westendbe tudtunk eljutni, ahol a szokásos tömeg volt. Nagyjából azért meg tudtam venni,amit szerettem volna viszont a dm-ben már nem bírtam ki tülekedést :) úgyhogy csak egy manhattan szemceruzát sikerült levennem a polcról :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem Westend fel sem merült, ott annyira nagyon sokan vannak amúgy is, nem nagyon szeretem :(.
      Én a Corvin plázába mentem, mert ott van Müller, meg csomó olyan ruhaüzlet, ahova be akartam menni. Szerencsére nem volt nagy tömeg, kivéve a Müllerben.

      Törlés
  4. Szia Szandra ! Jók ezek a kupon-napos posztok, ilyenkor mindig megnyugszom, hogy nem csak én verem le az ékszíjat egy-két jelenségtől, melyek ilyenkor jellemzőek (pl. hogy a táskájából kezdi előtúrni a kuponfüzetet ! ).
    A csúcs eddig a következő volt:
    Van kuponfüzetem... keresi... nem találja... jaaaa, bocsi, a kocsiban hagytam.
    ÉÉÉÉÉÉSSSSS megvárta a pénztáros, amíg kiment az autóhoz, behozta az egész kuponfüzetet és kivágta !!!!!
    Még szerencse, hogy a hitelkártyája kéznél volt. :-)
    Marcsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Marcsi! Nekem is megnyugtató amúgy, hogy nem csak engem idegesítenek ezek a dolgok :D!
      Szerencsére amúgy nem mindegyik pénztáros várja meg ilyenkor, amíg visszajön, hanem addig halad a sor: pl. New Yorkerben a vevőnél a kupon ott volt, de valamilyen olyan utalvánnyal akart fizetni, amivel ott nem lehetett. Na akkor jött a dilemma, hogy most akkor megvegye, vagy ne, aztán végül azt mondta a csaj, hogy jó akkor, elszalad kérni pénzt a barátjától, de szerencsére a pénztáros, nem várt, hanem addig félretette a kiválasztott darabot, és haladt tovább.

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe