Hú de régen volt már ilyen videó és hú de sok üres flakon gyűlt össze emiatt az elmúlt hetekben, vagy inkább hónapokban. Úgyhogy többek között emiatt is nagyon vártam már, hogy felvehessem Nektek ezt a videót, meg azért is, mert igazából én nagyon szeretem másoknál is az ilyen típusú videókat, mert szerintem nagyon hasznosak. Remélem Ti is így vagytok vele, ha igen, akkor megnézhetitek IDE kattintva.
Néhány héttel ezelőtt kaptam tesztelésre a Revlon kompakt pirosítót, amiről bár önálló bejegyzést nem írtam, de megkérdeztelek Titeket, hogy esetleg érdekelne-e összehasonlító teszt két másik, szintén csíkos pirosítóval és mivel többen is írtatok, hogy szeretnétek, így most ez következik.
Három különböző márka, három különböző árkategória és azt kell mondanom, hogy három szinte teljesen eltérő termékről van szó - már ami a textúrát és a színeket illeti. Szinte tényleg csak annyi a hasonlóság közöttük, hogy mindegyik termék öt színből áll és mindegyiket lehet használni pirosítóként, vagy topperként, highlighterként és akár szemfestékként is.
A Revlon kompakt pirosító a legolcsóbb a három termék közül (3390 Ft) és megmondom őszintén, hogy nekem ez lett a legkevésbé kedvenc. Nem azt mondom, hogy rossz, de a másik kettőhöz viszonyítva nekem ez muzsikál a leggyengébben.
Eléggé puha a textúrája, már-már túl puha is és emiatt porzik is, ami nekem alapvetően nem feltétlenül jelent gondot, de itt valahogy nem az igazi. Némelyik színben nagyobb csillámok is vannak, így ha úgy használja az ember, hogy összekeveri a színeket, akkor bizony jutni fog bele csillám is. Bár ha valakinek szereti a csillámos pirosítókat, annak ez nem fog gondot jelenteni, de nekem sajnos kiemeli a bőregyenetlenségeimet és pórusokat.
Egyébként maga a színösszeállítás tetszik, visszafogott, de az élénk rózsaszín árnyalat kifejezetten üdévé teszi. Ha érdekel Titeket, akkor megtaláljátok a REVLON webshopban IDE kattintva.
A The Body Shop Shimmer Waves pirosító Coral árnyalatáról már írtam Nektek jóóóó régen ITT és bizony ez a kedvencem a három közül minden tekintetben. Nagyon tetszik ez a korallos-barackos színösszeállítás, nagyon puha és bársonyos a textúra és szerencsére ebben a pirosítóban nincsenek csillámok, viszont mindegyik színnek gyönyörű fénye van - igazából a fotó nem is adja vissza, hogy mennyire gyönyörű ez a pirosító.
6190Ft-os árával középen helyezkedik el a The Body Shop terméke, de én azt gondolom, hogy abszolút jó vétel, mert tényleg nagyon jó a minősége, jól kihasználható, gyönyörűek a színek, szinte beleolvadnak a bőrbe, egyszerűen tökéletes minden szempontból. Megtaláljátok IDE kattintva.
A mezőny legdrágább versenyzője a Bobbi Brown Shimmer Brick a Rose árnyalatban, amiről már írtam ITT Nektek. Nagy becsben tartom ezt a pirosítót (már csak az ára miatt is :D), de az a helyzet, hogy nem használom annyit, mint amennyit kellene. Merthogy az idők során rájöttem, hogy más termékekhez képest, illetve az itt szereplő másik két pirosítóhoz képest is ennek bizony eléggé kemény a textúrája...
Ettől még gyönyörűek a színek, bár nekem a tetején a legvilágosabb szín egy picit talán túl világos is, nekem az valahogy kilóg a palettából... De amúgy szépek a színek, szép fényük van és összekeverve egy ragyogó, fényes, rózsás arcpírt kreálhatunk vele, ami nekem nagyon tetszik, de bizony a textúra keménysége miatt meg kell dolgoznom ezért a szép színért.
Ha gondolkodtok csíkos pirosító/highlighter megvásárlásán, én csak ajánlani tudom, mivel szerintem sokoldalúan használhatók, de érdemes jól körülnézni, hogy melyiket érdemes megvenni, jelen esetben nálam a közepes árfekvésű lett a nyerő minden szempontból.
Nektek van valamilyen csíkos pirosítótok?
Szandra
*A Revlon pirosítót tesztelésre kaptam.
Mostanában nem szándékosan, de megritkultak a sminkes témájú bejegyzéseim és ennek egészen egyszerűen az az oka, hogy ritkán sikerül akkor fotóznom, amikor minden szempontból ideálisak a körülmények (gondolom nem nagyon kell ecsetelnem ezt két gyerek mellett :D)... Éppen ezért örülök nagyon, hogy ezúttal sikerült, úgyhogy a mai bejegyzésben egyből tizenkét ajakkencét is fogok mutatni Nektek. Az elmúlt hetekben rengeteg ajakterméket kaptam tesztelésre (és ez itt nem is az összes :D) és szeretném megmutatni Nektek a kedvenceimet. Lesznek vegyesen mindenféle textúrák és finisek, olcsóbb és drágább termékek is, szóval remélhetőleg mindenki talál majd kedvére valót. Ez most nem részletes teszt lesz, hiszen ahhoz túl sok termék van itt, inkább csak amolyan benyomások, hogy miért is lett kedvencem az adott rúzs vagy szájfény, remélem szeretni fogjátok.
NYX Cosmic Metal ajakkrém - CMLC08 Speed of Light
Nem mondanám, hogy túl gyakran nyúlok metálfényű ajakkencékhez, pedig nagyon tetszenek és ennek a NYX ajakkrémnek egyszerűen gyönyörű színe és fénye van, mindemellett nagyon pigmentált, így nagyon szépen fed. Viszont úgy vettem észre, hogy kiemel minden száraz részt/egyenetlenséget az ajkakon, úgyhogy mindenképpen érdemes radírozni és hidratálni előtte az ajkakat.
L.O.V LOVicious Caring Volume szájfény - No 100 Mystic Sand
Mondhatnám azt is, hogy íme a tökéletes nude szájfény, ami nem csak csillogást, hanem színt is ad, ráadásul nekem úgy tűnt, mintha dúsabbnak is tűnnének az ajkaim, amikor ez volt rajtam. Tetszik a kissé hosszúkás applikátora is, mert szép precízen fel lehet kenni vele. Krémes, de nem ragacsos a textúrája és kifejezetten kényelmes viselet az ajkakon, mintha még ápolna is és ahhoz képest, hogy csak egy szájfény, viszonylag tartósnak mondható.
Fent NYX Cosmic Metal ajakkrém - CMLC08 Speed of Light,
lent L.O.V LOVicious Caring Volume szájfény - No 100 Mystic Sand
NYX Cosmic Metal ajakkrém - CMLC08 Speed of Light
Revlon Ultra HD Gel Lipcolor - HD Sand és HD Adore
Előre szólok, hogy ezeknek a rúzsoknak gyerek Orbit rágó illata van és sajnos közel sem olyan hosszú maga a rúzs, mint amilyennek a csomagolás alapján tűnik... :/ Ettől még magát a terméket nagyon szeretem: egyrészt az ilyen vékonyabb rúzsokat mindig könnyebb precízen felkenni, másrészt a textúrájuk is nagyon jó. Krémfinisűek, ami - hívjatok oldschoolnak, de - nekem személy szerint az örök kedvencem. Felvitelkor könnyen siklik, de mégsem csúszik ki az ajkak körvonalán kívülre és hialuronsav tartalmának köszönhetően még hidratálja is az ajkakat. Összesen hét színben tudjátok megrendelni IDE kattintva (talán hallottátok már, hogy a Revlon termékek kivonultak a Müllerekből, úgyhogy online tudtok rendelni) és én pont azt a két színt kaptam meg tesztelésre, amit magamtól is választanék: egy üde, barackos árnyalatot (HD Sand) és egy drámai, bordós-pirosas színt (HD Adore), imádom mindkettőt.
Fent Revlon Ultra HD Gel Lipcolor HD Sand, lent HD Adore
L'oréal Infallible Lip Paint Matte - 205 Apocalypse Red
Az illata miatt ez sem lesz kedvenc mindenkinél, sőt az applikátor miatt sem. Merthogy ez nem egy szivacsos végű tubus, aminek ránézésre tűnne, hanem ugyanúgy kihúzod a tubusból az applikátort, mint mondjuk egy sima szájfénynél. Viszont a kis szivacsos rész a végén elég érdekes, ugyanis van benne egy kis mélyedés, úgyhogy szokni kell a használatát, de megéri kísérletezni vele, mert ez a szín egyszerűen tökéletes. Tetszik a finise és tulajdonképpen ez a tubusos-applikátoros megoldás is, de tényleg a szín az, ami viszi nálam a pálmát ebben az esetben. Ez volt egyébként rajtam a Foreo Luna2 videóban ITT.
Max Factor Honey Lacquer ajaklakk - Indulgent Coral
Gyönyörű csomagolás és erőteljes vanília illat fogad ennél a szájfénynél és egy gyönyörű korallos árnyalat, nyárra telitalálat. A balzsam simaságát, a szájény fényét és a rúzs intenzív színét ígéri ez a termék és tulajdonképpen egyet is értek ezekkel. Merthogy valóban úgy körülöleli és hidratálja az ajkakat, mint egy ajakbalzsam, gyönyörűen fénylik, ugyanakkor színt is ad az ajkaknak, nekem bejött.
Fent: L'oréal Infallible Lip Paint Matte - 205 Apocalypse Red,
lent: Max Factor Honey Lacquer ajaklakk - Indulgent Coral
Clinique x Crayola Chubby Stick Intense - Fuzzy Wuzzy, Brick Red, Red Violet
Szeretem a chubby stickeket gyakorlatilag minden formában és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megkaptam az összes színt ebből Crayola kollaborációból, de most csak a három kedvencemet mutatom meg Nektek. Alul a Fuzzy Wuzzy egy enyhén barackos, barnás nude, a középső Brick Red egy klasszikus piros, a felső Red Violet pedig egy kékes tónusú bordós piros. Bár a termékek nevében szerepel az Intense szócska, azért mégsem annyira intenzívek mint egy rúzs, de mindenképpen erőteljesebb a színük, mint a sima chubby stickeknek. Amint láthatjátok lentebb fényes finisűek, tovább hidratálják is az ajkakat és tekerhető, rúzsceruza kialakításuknak köszönhetően bármikor előkaphatjuk és felkenhetjük őket.
Clinique x Crayola Chubby Stick Intense - fent Red Violet, középen Brick Red, lent Fuzzy Wuzzy
MAC Fruity Juicy Amplified Creme lipstick - Love At First Bite
Nem nagyon szeretek limitált kollekciós sminkeket mutatni, de ezt muszáj - már csak a csomagolás miatt is. A rúzs színe meg egyszerűen gyönyörű: vibráló, élénk pink árnyalat, ami csodásan mutat fehér bőrön, csodásan mutat lebarnult bőrön, szerintem ez a szín egyszerűen mindenkin csodásan mutat.
MAC Fruity Juicy Amplified Creme lipstick - Love At First Bite
MAC Fruity Juicy Amplified Creme lipstick - Love At First Bite
Estée Lauder Pure Color Love rúzs - Crazy Beautiful és Strapless
A nem annyira klasszikus csomagolás két klasszikusnak mondható színt rejt, amik krémfinisűek. A Pure Color Love rúzsoknál többféle textúra közül választhatunk, de én maradtam a jó öreg krémes finisnél - tudom, uncsi vagyok, de ezzel nehéz melléfogni és hát nem is csalódtam, mert igazán jó érzés viselni az ajkakon ezeket a rúzsokat. A Strapless egy rózsaszínes nude, maga a tökély, a Crazy beautiful pedig egy sötétebb, bogyósgyümis árnyalat, de ez is egy nagyon kellemes, hordható szín akár a mindennapokra is. Ami viszont talán megosztó lehet, az az, hogy a rúzsok kialakítása nem hagyományos, inkább háztető formájú (legalábbis engem arra emlékeztet) és nekem ez nem igazán könnyítette meg a felvitelt... Persze ehhez is hozzá lehet szokni, meghát maga a szín és a formula kárpótolnak ezért a kis "kellemetlenségért".
Estée Lauder Pure Color Love rúzsok, fent Crazy Beautiful, lent Strapless
Nektek melyik ajakkence tetszik leginkább?
Esetleg próbáltátok már valamelyiket?
Szandra
Nektek melyik ajakkence tetszik leginkább?
Esetleg próbáltátok már valamelyiket?
Szandra
Nagyon izgatott vagyok, mert ezzel a mai bejegyzéssel remélhetőleg egy új sorozatot indítok el a blogon. Ennek a sorozatnak az lenne a lényege, hogy öt hasonló témában író bloggernek teszem fel ugyanazt az öt kérdést és a válaszaikat megosztom veletek. Az öt blogger kiválasztásánál mindig meg foglak kérdezni titeket Facebookon, hogy kikre vagytok leginkább kíváncsiak, remélve azt, hogy ez nagyjából egybeesik azzal, hogy én kiknek a válaszaira lennék kíváncsi - ez elsőre abszolút összejött :). Szerintem ez egy jó lehetőség nektek arra, hogy akár új blogokat fedezzetek fel, illetve hogy jobban megismerjétek a bloggert.Ebben a posztban öt bloggermami válaszol a kérdéseimre:- Réka (Mennyi káosz blog), két 1,5 éves ikerfiú, Bennett és Henry, valamint hamarosan egy kislány anyukája; - Fanni (Anyabőrben blog), szintén ikres anyuka, két gyönyörűséges,1,5 éves kislány, Sára és Dorka édesanyja; - Andi (Maison blog), a 2 éves Dávid anyukája; - Viki (11gound blog), a hamarosan 1 éves, tündéri Laura édesanyja és- Bogi (Én jobban blog), az 1 éves Beni anyukája.
1. Hogyan egyezteted össze a blogolást (írás, fotózás, utómunka, események, emailekre/kommentekre válaszolás stb) a gyerkőc(ök) napirendjével? Mikor/hogyan tudsz időt szakítani ezekre?
Réka (Mennyei káosz): Csak esténként és hétvégente tudok ezzel foglalkozni. Emailjeim nem nézem minden nap, eseményekre pedig nem hívott még senki így, hogy külföldön lakunk, szóval számomra egy kicsit könnyebb talán, mint más anya bloggereknek. Na nem mintha nem mennék szívesen pezsgőt szürcsölgetni!
Fanni (Anyabőrben blog): Csakis akkor, ha a lányok alszanak. Mellettük elég pörgős a program, minden pillanatban adnak valami elfoglaltságot, így a bloggal kapcsolatos teendőimet a napom nyugodtabb időszakára halasztom. Megesett már, hogy mellettük akartam a bloggal foglalkozni, de ilyenkor mindig ott volt egy kíváncsi babakéz az utamban.
Andi (Maison blog): A blogolással akkor tudok foglalkozni, amikor Dávid alszik. Elég nehéz a munkám mellett erre is időt szakítani, így általában esténként ülök le és írok meg egy bejegyzést. Ettől eltekintve viszont egész nap a blog témáin jár az agyam, úgyhogy végülis folyton ezzel foglalkozom :)
Viki (11ground): Teljesen Laura napirendjéhez igazítva dolgozom. Akkor írok, akkor válaszolok emailekre, amíg ő alszik, fotózni és eseményekre járni pedig akkor szoktam, ha Apukája tud rá vigyázni. Jelenleg teljes prioritást élvez, hiszen még nagyon pici, így csak annyit és úgy vállalok, amennyit tudom, hogy teljesíteni tudok.
Bogi (Én jobban): A bejegyzéseket általában az “énidőmben” gondolom át, - az „énidő” nekem a szülés utáni tükörbenézős sokk óta a futás, akkor csak a gondolataimmal vagyok és előjön a legkreatívabb énem -, ekkor “írom” meg fejben a bejegyzéseim vázait. A konkrét pötyögést Beni alvás idejében viszem véghez. A fotózásokon pedig Beni is részt vesz (ő a főszereplője), az eseményekre is matricaként viszem magammal, az emailekre napközben is (például babakocsis sétálás közben, amikor Beni már félkómásan mered maga elé) szoktam válaszolni.
2. Őszintén: mennyit lát(nak) a gyerkőc(ök) telefonnal a kezedben? Milyen gyakran csekkolod napközben a különböző közösségi oldalakat, emaileket?
Réka (Mennyei káosz): Nem fogok hazudni: sokat. Így, hogy külföldön élünk, család és barátok nélkül, én meghalnék a telefonom nélkül, ez a kapcsolatom a külvilággal. Ettől függetlenül a telefonozás sosem megy az együtt töltött idő kárára, erre nagyon odafigyelek.
Fanni (Anyabőrben blog): Próbálok akkor pötyögni a mobilomon, amikor nem látják, vagy éppen nagyon el vannak foglalva valamivel, de így is jobban tudják lassan kezelni a telefont, mint én. ☺ Azt fontosnak tartom, hogy amikor együtt játszunk vagy mesét olvasunk/nézünk, akkor ténylegesen is velük legyek, ilyenkor messzire elteszem a telefont. Persze vannak olyan pillanatok, amikor muszáj gyorsan a mobilért nyúlnom, mert szeretnék valami aranyos vagy vicces pillanatot megörökíteni.
Andi (Maison blog): Igyekszem odafigyelni arra, hogy ha vele foglalkozom éppen, akkor csak az övé legyen a figyelmem, de ezt nem mindig tehetem meg. Nagyon bízom abban, hogy a szeptembertől kezdődő bölcsőde majd egy kicsit segít ezen, és amíg ott van addig dolgozom, se előtte, se utána, így nem egy egyszerre százfele figyelő anya leszek a számára.
Viki (11ground): Sajnos többet, mint szeretném.. Mivel, ha csak a játszótéren videót akarok csinálni például róla, már akkor is a telefon kerül elő ugye… De arra mindig nagyon figyelek, hogy amikor kettesben vagyok vele, akkor a figyelmem rá irányuljon, és ne olyankor emailezgessek.
Bogi (Én jobban): Sajnos nagyon gyakran. Állandóan a kezem ügyében van a telefonom, vagy azért, mert Beni egyik szupercuki vagy épp szuperülnemcuki pillanatát örökítem meg, vagy azért mert a közösségi oldalakat, emailjeimet bújom. Most jutottam abba a fázisba, hogy tudatosan tartok telefonmentes órákat napközben és őszintén szólva nehéz megállnom, hogy ne pillantsak a telómra órákig, tényleg tud függőséget okozni az internet.
3. Sokan ördögtől valónak tartják, ha egy kisgyerek tableten/okostelefonon játszik/néz valamit. Mit gondolsz erről?
Réka (Mennyei káosz): Mindenki azt csinál amit akar - olyan jó lenne, ha 2017-ben az emberek megtanulnának végre a saját dolgaikkal foglalkozni! Nálunk pont nem telefonoznak és tableteznek, de helyette néznek TV-t. Na bumm,lehet ítélkezni.
Fanni (Anyabőrben blog): Nálunk ez még annyira nem érezhető, mert valahogy se a telefon se a tablet nem köti le pár percnél tovább a lányokat. Én nem tartom rossz dolognak, ha jól kezeli a szülő és a gyerek is. Tapasztalatból tudom, hogy bizony vannak olyan nehéz helyzetek, amikor kevés a szülő kreatív tárháza, viszont egy okos kütyü ügyesen helyt áll, például, amikor két gyerek sír az autó hátsó ülésén, akkor jól tud jönni a YouTube mese lejátszási listája.😊
Andi (Maison blog): Én az ideális egyensúly megtalálásának híve vagyok. Kétévesen tudja már, hogy mi az a YouTube és látta már az Instagramot is, de tudok neki nemet mondani, még akkor is, ha hisztizik, hogy motoros videót akar nézni. Van egy határ nálam, amit semmiképp sem engedek átlépni.
Viki (11ground): Senki más nevében nem szeretném eldönteni, hogy mi a jó. Biztosan van az a pont, amikor minden kötél szakad, és odaadja az ember a gyerek kezébe a telefont. Nekünk eddig teljesen bevált a telefonmentesség, ami alól az egyetlen kívétel, amikor telefont nézhet, ha Apukája edzőtáborban van és vele Skypeolunk vagy, ha az Ausztriában élő Anyukámat hívjuk szintén így fel. Ezeket leszámítva mindig inkább a kiskapukat keressük, amivel le lehet foglalni.
Bogi (Én jobban): A Beni előtti időkben én sem értettem egyet azzal, ha láttam egy kisgyereket, aki a tabletet bámulva üldögél. Aztán jött Beni, a kevés alvás, a hiszti, a hosszabb autós utazások és bizony ezekkel együtt jött a telefon is dalokkal, mesékkel. Úgy gondolom, hogy ahogy nagyjából mindenben az élet területén, itt is az arany középutat kell megtalálni a teljes tiltás és a 24 órás meseáradat között.
4. Úgy láttam mindannyian "bevonjátok" valamilyen szinten a gyerkőcö(ke)t a blogolásba és megjelenik itt-ott fotókon. Hogyan reagálsz majd arra, ha mondjuk később azt mondja, hogy ez nem tetszik neki?
Réka (Mennyei káosz): Ha esetleg pár év múlva azt mondanák a gyerekek, hogy ők ebből többet nem kérnek, akkor azt tiszteletben tartanám, és többet nem fényképezném őket a blogra, instagramra.
Fanni (Anyabőrben blog): Számomra ez még mindig egy dilemmát okozó kérdés, hogy mennyit mutassak a lányokból. Mivel az anyaság kiemelkedő szerepet foglal el a blogomom, így szinte elkerülhetetlen hogy Sára és Dorka megjelenjenek egy-egy bejegyzésben vagy képen. Természetesen örömmel és büszkén mutatom meg a szép vagy éppen vidám pillanatokat, de már nem szeretném elárasztani a hírfolyamomat a róluk készült fotókkal. Amennyiben később még ennyire sem szeretnének szerepelni a blogon, tiszteletben fogom tartani a kérésüket, úgy ahogy most is szem előtt tartom, hogy vannak pillanatok, amelyeket megtartok magunknak és nem osztom meg a „nagy” közönséggel.
Andi (Maison blog): Mindig tudatosan odafigyeltem arra, hogy olyan fotót vagy történetet ne osszak meg róla, amit nagyobb korában kellemetlennek tartana. Előfordul, hogy nem akarja, hogy lefotózzam és olyan is van, amikor örömmel pózol. Rábízom, nem erőltetem. Ő egy nagyon nyitott és barátságos gyerek, szerintem nem fog ez gondot jelenti a számára, de ahogy nő egyre kevesebbszer szerepeltetem. A blogon ismét inkább én vagyok a középpontban és ez így természetes.
Viki (11ground): Természetesen ez nem egy kötelező dolog. :D A blogon egyébként igyekszem inkább építő jellegű tanácsokat és tippeket írni, amik remélem, hogy hasonló cipőben járó Anyukáknak segítenek, de sose olyan dolgokról, amik majd később Laurát esetleg zavarba hozhatnák. A személyes instagramomon kap ugye nagyobb szerepet, ott viszont kifejezetten nem szeretnék amiatt másképp viselkedni, mert ennyi vagy annyi követőm van. De egy határt ott is húztam magamnak, ami alapján válogatom a feltöltött képeimet, és remélem, ezzel megelőzöm azt, hogy Laurát ez bármilyen módon kellemetlenül érintse majd.
Bogi (Én jobban): Hogy ne tetszene már neki, hiszen annyira cuki! ☺ Viccet félretéve, nagyon remélem, hogy ilyet nem fog mondani, mivel a blogot emlékként szánom neki is, gondosan kinyomtatva, lefűzve a bejegyzéseket, amit majd, ha nagyobb lesz, egyszer odaadok neki. Persze ezelőtt tudom, hogy még vár rám a dackorszak meg a kamaszodás, amikor anyuci és az ő írásai nem lesznek rajta a top 100-as listán (sem), de remélem minden ilyen és egyéb problémáját az életében meg fogunk tudni beszélni.
5. Van olyan gyereknevelési "elv" vagy szabály, amit az idők során feladtál, vagy esetleg olyan, amihez minden körülmények között ragaszkodsz?
Réka (Mennyei káosz): Az egyetlen dolog, amihez ragaszkodom, az az, hogy mindig kell a gyerekekre időt szánni, és nem az ovónéninek, tanárnéninek vagy a bébiszitternek kell felnevelnie őket, hanem nekünk, szülőknek. A karrier, a szórakozás, az utazgatás- minden várhat.
Fanni (Anyabőrben blog): A következetességhez mindig próbálom tartani magamat, illetve az egyenlő figyelemre is nagyon törekszem. Szeretek laza szülő lenni, aki benne van minden mókás dologban, a gyermeknevelés „sötét oldalával” pedig néha nehezen birkózok meg. Arra törekszem, hogy pontos és érthető szabályokat tanítsak meg Sárának és Dorkának, amelyek mellett azért belefér, hogy olykor-olykor mesét nézzünk egész délelőtt pizsamában vagy néha nasit együnk uzsonna helyett.
Andi (Maison blog): Ragaszkodom ahhoz, hogy egy szabad gondolkozású, másokat elfogadó és empatikus férfit neveljek :) Semmit se tiltunk neki, csak azt, ami veszélyes ránézve vagy mások számára. Mindig kíváncsiak vagyunk a gondolataira, a véleményére, tiszteljük és elfogadjuk olyannak, amilyen. Nem akarjuk megváltoztatni, csak segíteni és támogatni abban, ami a boldogságot jelenti majd a számára.
Viki (11ground): Alapvetően nem vagyok egy nagyon szabálykövető ember, szerintem életemben először van valami, amiben sikerül betartanom minden olyan ‘szabályt’, amit felállítottunk magunknak még a terhességem alatt a férjemmel. Nagyon hiszek a napirend fontosságában például (jó azért nem görcsösen percre pontosan betartva), valamint abban, hogy a boldog szülőknek boldog gyerekeik vannak. Ez sokszor önzően hangozhat, de igenis az is alapja szerintem a gyereknevelésnek, hogy tegyünk magunkért és a kapcsolatunkért is, annak érdekében, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott családban nőhessen fel a gyerekünk.
Bogi (Én jobban): Óóóó, nagyon sok, például a fent említett telefonos mesenézés az egyik, amiről úgy gondoltam, hogy „na az én gyerekem biztos nem”, ezenkívül pár szájra puszi is elcsattant már, holott korábban erre is azt mondtam, hogy ilyet nálunk soha. Az, hogy hisztivel ki tud tőlem zsarolni dolgokat, számomra is hihetetlen, de igaz. Amihez ragaszkodom az a külön ágyban alvás és valamiféle napirend betartása, ami nyilván nincs kőbe vésve, de nem szeretem, ha totálisan felborul az evés-alvás-játék rendje.
Ezúton is hálásan köszönöm az öt bloggeranyukának, hogy megosztották
velünk a válaszaikat. :)
Tőletek pedig nagyon várom a visszajelzéseket ezzel a bejegyzéssel
kapcsolatban, főleg, hogy kíváncsiak lennétek-e újabb
ilyen posztokra más témában?
Szandra
Aki követ külföldi videósokat, az valószínűleg találkozott már a Foreo Luna arctisztító készülékekkel, amik igen nagy népszerűségnek örvendenek kis hazánkon kívül, én gyakorlatilag még nem hallottam róluk negatív véleményt. Így nagyon örültem a lehetőségnek, hogy elsők között tesztelhettem a készüléket, ami most már nálunk is kapható. Mivel már használom néhány hete, így ebben a videóban megosztom veletek a tapasztalataimat, hogy nem bevált-e a Foreo Luna 2 arctisztító készülék érzékeny bőrre. Ha kíváncsiak vagytok rá, megnézhetitek IDE kattinva.























