Így készülj a várandósságra
Az egyik korábbi videóm kapcsán kérdeztétek tőlem, hogy én hogyan készültem a várandósságra, mire figyeltem oda, amikor elhatároztuk, hogy babát szeretnénk, milyen életmódot folytattam és hasonlók. Úgy gondolom, hogy ez a téma megér egy külön blogbejegyzést, bár az én esetem annyiban speciális, hogy Lili, a kislányunk lombikbaba, ezért a lombik procedúra előtt és alatt tényleg megtettem mindent ami tőlem telhető, annak érdekében, hogy sikeres legyen a beavatkozás. Úgy voltam vele, hogy rajtam ne múljon, én megteszek mindent, hogy sikerüljön, ami meg nem rajtam múlik, azzal meg úgy sem tudok mit csinálni. Vince nagy-nagy örömünkre már természetes úton fogant, de nála is ugyanúgy odafigyeltem bizonyos dolgokra az életmódomat illetően, amikor elhatároztuk, hogy jöhet a második baba.
Azért azt szeretném leszögezni, hogy nyilvánvalóan nem csak és kizárólag a most következő dolgokon múlik, hogy valaki minél hamarabb teherbe esik. De szerintem egy baba elég jó motiváció arra, hogy az ember kicsit jobban odafigyeljen magára, a lelkére, a testére, hogy mit eszik, miket csinál és hogy hogyan gondolkodik.
1. Étkezés
Anno azért kellett lombikoznunk, mert volt egy nőgyógyászati betegségem (endometriózis), ami sajnos meddőséget is okozhat. Ezért amikor megműtöttek és közölte az orvosom, hogy sajnos a betegség kiújulhat, megkérdeztem tőle és utána is olvastam, hogy mit tehetnék annak érdekében, hogy nehogy kiújuljon a betegség mielőtt belevágunk a lombikprogramba. Az orvosom azt javasolta, hogy ügyeljek a táplálkozásomra, kerüljem a hektikus étkezéseket és lehetőleg vitaminokban gazdag ételeket fogyasszak, ami egyébként is egy abszolút alapdolog azoknak, akik szeretnének egészségesen étkezni. Úgyhogy erre nagyon odafigyeltem, meg természetesen arra is, hogy lehetőleg ne nagyon fogyasszak feldolgozott, mindenféle tartósítószerekkel, meg adalékanyagokkal teletömött élelmiszereket, helyette inkább sok zöldséget és gyümölcsöt ettem, meg persze sok-sok általam készített finomságot. :)
Picit ide tartozik az is, hogy akinek van bármilyen káros szenvedélye, az lehetőleg mihamarabb szokjon le róla, hogy mire esetlegesen teherbe esik, ki tudjon tisztulni a szervezete. Sokaknak egyébként pont a "babaprojekt" a legjobb motiváció ahhoz, hogy leszokjanak pl. a dohányzásról.
2. Mozgás
Nagyon fontosnak tartottam, hogy testileg is jó formában legyek mielőtt teherbe esnék. Azért nem kell arra gondolni, hogy minden nap a konditeremben izzadtam két órát, de mozogtam legalább heti 4-5 alkalommal, ettől egyrészt jobban is éreztem magam, másrészt így nem pluszkilókkal vágtam bele a várandósságba.
3. Kismama vitamin
Ha jól emlékszem, korábban már említettem Nektek, hogy én alapvetően nem voltam az a típusú ember, aki mindenféle vitaminokat szed rendszeresen. De amikor elhatároztuk, hogy szeretnénk babát, az volt az első dolgom, hogy elkezdtem várandós vitamint szedni, hogy feltöltsem a szervezetem vitaminraktárait. Illetve ha esetleg a tudtomon kívül már egy új élet növekszik bennem, ne szenvedjen semmiben hiányt, nekem ez nagyon fontos volt és őszintén szólva engem nagyon megnyugtatott.
Pár hónapja megismerkedtem a Biovital Mom&Baby kismama multivitaminnal, ami egy komplex vitamin és nagyon sajnálom, hogy amikor babát vártam, ez a vitamin még nem létezett. Egyrészt azért nagyon jó, mert a babatervezés pillanatától elkezdve egészen a szoptatás végéig lehet szedni, tehát nem kell bizonyos időközönként váltogatni a vitaminokat, hanem ugyanazt lehet szedni végig. Emellett csak napi egy kapszulát kell bevenni belőle, ami segít fedezni a megnövekedett vitamin és ásványi anyag igényt, ráadásul átalakítást nem igénylő folátot tartalmaz, ami leegyszerűsítve annyit jelent, hogy a folát a szervezetben nem igényel olyan további átalakítási lépéseket, mint a folsav, így közvetlenül hasznosul. Ezen kívül tartalmaz DHA-t (omega-3 zsírsav), ami elengedhetetlen a magzat idegrendszeri fejlődéséhez, valamint vasat is.
4. "Ne görcsölj rá!"
Ha van mondat, amit utálok... Pedig ha tudnátok hányszor hallottam, és biztos vagyok benne, hogy rengetegen megkapják ezt a "jótanácsot", akiknek nem jön egyből a baba. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de ha én nagyon szeretnék valamit, ha nagyon vágyom valamire, akkor igenis sokat foglalkozom vele, sokat gondolok rá, gyakran eszembe jut és szerintem ez teljesen rendben van. (Van az a mondás, hogy ha valaki azt mondja, hogy ne gondolj a lila elefántra, akkor szinte biztos, hogy arra fogsz gondolni és tényleg így van. Na hát valami ilyesmi van ezzel a "Ne göcsölj rá!" mondattal is.
Nyilván akkor van gond, ha ez az egész átmegy egy görcsös feszülésbe, amikor már tényleg nem tudsz másra gondolni, szinte belebetegedsz a folyamatos agyalásba, aggódásba, hogy mi lesz - na ez az a szint, ami már tényleg többet árthat, mint használ. De szerintem az, ha valaki babát szeretne és sokat foglalkozik ezzel, sokat beszél róla, az még nem feltétlenül baj.
5. Pozitív gondolatok
Picit az előző ponthoz is kapcsolódik az, hogy próbálj pozitívan hozzáállni ehhez az egészhez. Ha valaki, hát én igazán negatív tudok lenni és mindenben csak a rosszat látom, de amikor elkezdődött a lombikprocedúra, olyan szinten állítottam át az agyamat pozitív gondolkodásra, hogy még magam is meglepődtem. Pl. amikor megvolt a beültetés (a megtermékenyített petesejt(ek)et visszaültetik az anyaméhbe), onnantól kezdve én minden este beszélgettem a két kis beültetett petesejttel, amolyan "lightos" agykontrollt csináltam. Simogattam a hasamat, közben próbáltam pozitív dolgokra gondolni, elképzeltem ahogyan beágyazódnak és megtapadnak, ez amolyan kis esti rituálé volt nekem elalvás előtt. Egy kívülálló szemében talán ez már kimeríti a "rágörcsölés" kategóriát, de nekem igenis jót tett ez a kis esti átszellemülés. :)Ha van mondat, amit utálok... Pedig ha tudnátok hányszor hallottam, és biztos vagyok benne, hogy rengetegen megkapják ezt a "jótanácsot", akiknek nem jön egyből a baba. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de ha én nagyon szeretnék valamit, ha nagyon vágyom valamire, akkor igenis sokat foglalkozom vele, sokat gondolok rá, gyakran eszembe jut és szerintem ez teljesen rendben van. (Van az a mondás, hogy ha valaki azt mondja, hogy ne gondolj a lila elefántra, akkor szinte biztos, hogy arra fogsz gondolni és tényleg így van. Na hát valami ilyesmi van ezzel a "Ne göcsölj rá!" mondattal is.
Nyilván akkor van gond, ha ez az egész átmegy egy görcsös feszülésbe, amikor már tényleg nem tudsz másra gondolni, szinte belebetegedsz a folyamatos agyalásba, aggódásba, hogy mi lesz - na ez az a szint, ami már tényleg többet árthat, mint használ. De szerintem az, ha valaki babát szeretne és sokat foglalkozik ezzel, sokat beszél róla, az még nem feltétlenül baj.
5. Pozitív gondolatok
6. No stress!
Tudom, hogy a mai rohanó világban, amikor az ember szinte látástól mikulásig dolgozik, képtelenség teljes mértékben kiiktatni stresszt. De ha megszüntetni nem is tudod, legalább próbáld ellensúlyozni: csinálj olyan dolgokat, amik feltöltenek és kikapcsolnak: vegyél egy kellemes fürdőt, olvass el egy jó könyvet, nézz meg egy vígjátékot és nevess nagyokat, vagy csinálj bármit, ami kikapcsol és amitől jobban érzed magad.
Ha van bármilyen jótanácsotok vagy észrevételetek a témával kapcsolatban,
akkor mindenképpen írjátok meg! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki
hogyan látja ezeket a dolgokat.
Szandra
*Szponzorált bejegyzés.
1 megjegyzés
Nagyon érdekes volt olvasni a gondolataidat a témában Szandra, örülök hogy leírtad! :)
VálaszTörlésNálam/ nálunk még nem aktuális ez a téma, inkább abban vagyunk határozottak h MÉG nem szeretnénk gyereket, de 1x valamikor biztosan. Egyikünk sincs még 30 és nem vagyunk még házasok se, de azért már kapjuk a kérdést, h gyereket mikor tervezünk? - Most nem! Számomra fontos, hogy egy gyerekre fejben is fel kell készülni, ettől pedig még nagyon messze érzem magamat. :)
Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.