A tökéletes chia puding
A chia pudingnak nálam története van: az első három próbálkozásom ezzel
az édességgel kudarcba fulladt - a kutyulmányom a kukában
végezte, én pedig azon bosszankodtam, hogy tuti én vagyok az egyetlen,
akinek nem sikerül elkészítenie és ehetetlen a végeredmény, hiszen mindenki más
odavan érte... De mivel ettem már finom chia pudingot, így tudtam, hogy
nem lehetetlen elkészíteni, csak meg kell találnom a helyes arányokat.
Szinte minden alkalommal más recepttel próbálkoztam abban reménykedve, hogy az lesz majd a tökéletes... Aztán a harmadik alkalom után úgy döntöttem, inkább improvizálok és meglátjuk mi lesz belőle. Nos bejött: a negyedik nekifutásra már majdnem olyan lett, mint amit elképzeltem, úgyhogy picit finomítottam rajta és ötödjére tökéletes lett, azóta is így készítem. Én úgy vettem észre, hogy az a kulcs, hogy jó alaposan összekeverjük és hogy minél többet álljon, hogy a magok megfelelően magukba szívják a folyadékot.
Most megosztom Veletek is, hogy én hogyan készítem a chia pudingot.
Hozzávalók:
- 1,5 evőkanál chia mag (bioboltokban biztosan megtaláljátok, de pl. Tescoban és nagyobb drogériákban is - én dm-ben vettem)
- 100 ml cukrozatlan mandulatej (ez lehet sima tej is, vagy bármilyen növényi tej, ki mit szeret)
- 3 teáskanál eritrit (vagy egyéb édesítő ízlés szerint)
- gyümölcs ízlés szerint
Elkészítés:
Én általában uzsonnára fogyasztom és előző este szoktam elkészíteni.
Fogok egy kis tálkát, vagy egy lezárható edénykét és beleteszem a chia magot és az eritritet, majd ráöntöm mandulatejet és jó alaposan összekeverem őket. Ennek nagy jelentősége van, tényleg jól keverjétek össze. Ezután lezárom az edényt, vagy teszek a tálkára egy kistányért és beteszem a hűtőbe.
Reggel kiveszem a hűtőből és jó alaposan
összekeverem megint és ha otthon vagyok és nem felejtem el, akkor
napközben is keverek rajta egyet. Ez azért fontos, hogy minden mag
megfelelően magába tudja szívni a nedvességet, mert előfordul, hogy
összetapadnak és akkor nem lesz az igazi.
Délután
csak előveszem a hűtőből, keverek rajta még egy utolsót, majd teszek rá egy nagy adag epret (nem annyit, mint ami a képen látható :D), de volt, hogy almát reszeltem bele, de gyakorlatilag bármilyen gyümölccsel, vagy akár lekvárral is ehetjük, ki mit szeret. És már készen is van az isteni finom, egészséges, laktató, de mégis diétás desszert.
És most, hogy megvan a tökéletes recept, nekiállhatok variálni. :)
Ti próbáltátok már a chia pudingot?
Szandra




91 megjegyzés
Én is szoktam készíteni, habár télen picit ráuntam. Sajnos ha nincs alkalmam többször átkeverni, akkor mindig összeáll az alján.
VálaszTörlésÉn legtöbbször áfonyával, eperrel vagy málnával szoktam enni. :) Turmixokba is szoktam tenni 1-2 kiskanállal chia magból. Sokkal laktatóbbak lesznek.
Ez tényleg így van, hogy ha nem keveri meg többször az ember, akkor összeáll, na az olyan lelombozó tud lenni... :/ Szerintem én is ki fogom próbálni, hogy beleteszem ebbe-abba. ;)
TörlésJó, hogy írtál erről, mert én is így jártam... :( A csomag nagy része még megvan, de hónapok óta rá sem néztem, mert ehetetlen trutyi lett az egész amikor készítettem. Most megjött a kedvem kísérletezni. :)
VálaszTörlésNe is mondd, nekem is ott állt a szekrényben ki tudja meddig, mert egyszerűen nem tudtam ehetőre megcsinálni az első pár alkalommal. Na de hátha most Neked is sikerül. :)
TörlésPróbáltam már, tejjel még sosem sikerült jó állagúra. Mostanában natúr joghurtba keverem, adok hozzá fagyasztott gyümölcsöt, kis édesítőt, hagyom állni kb fél órát, hogy felengedjenek a gyümölcsök is, utâna lehet is fogyasztani. Én is uzsonnára szoktam enni, finom.
VálaszTörlésHű ez jól hangzik. :)
TörlésJól néz ki! Én is próbálkoztam már a chia pudinggal, azonban nem bírom elviselni azt, hogy olyan kis magos, nem mondanám igazi puding állagnak, de lehet csak én rontottam. Szóval az lenne a kérdésem, hogy nálad sikerül úgy megduzzadniuk, hogy igazi puding állagot kapj, vagy így is, úgyis olyan kis magos "ropogós" marad az egész?
VálaszTörlésNoémi
Nekem valamennyire így is "ropogós" marad, szóval érezni, hogy magról van szó... akkor lehet, hogy még mindig nem tökéletes az enyém sem... :D?!
TörlésLehet, hogy a tied már tökéletes, csak az én ízlésemmel van gond. :D Sajnos más által készítettet még nem ettem, nincs etalon. :/
TörlésIgen lehet, hogy úgy jobb lett volna a cím, hogy a én tökéletes receptem, vagy a számomra tökéletes. :)
TörlésÉn egy elemes tejhabosítóval szoktam összekeverni a magokat a folyadékkal (mandula vagy kókusztejet használok), az annyira hatékony hogy elég egyszer megkeverni vele, kb 1 percig :)
VálaszTörlésMicsoda ötlet, de valóban nem lehet hülyeség, lehet én is kipróbálom. ;)
TörlésRákényszerítettem magam 1 hónapja az egészséges reggelikre, de nagyon nehéz átállnom rá. A legszívesebben szénhidrátot ennék szénhidráttal, 25 évesen a 45 kg-os súlyommal meg is tehetném, de folyamatosan szembejön velem az "egészséges életmód" - láz és lelkiismeretfurdalásom van tőle:D
VálaszTörlésNekem simán csak tejtől nem lesz puding állaga,folyik az egész, pedig mindig egész éjszakára teszem be a hűtőbe. Joghurttal viszont tökéletes, eperrel, barackkal, mézzel, körtével-fahéjjal szoktam elkészíteni,én sem cifrázom müzlivel meg nem tudom, milyen reszelékkel, magokkal, kb. úgy szokott festeni, mint a tied a képen, de szerintem teljesen rendben van így is.
A 150 g-os magcsomag nekem kb. 1 hónapig volt elég, bár csak heti 2-3 alkalommal készítettem belőle reggelit.
Ezen a kellemes őszi estén megint eszembe jutott, hogy kellene valamit kezdeni ezekkel a fránya kilókkal... gondolkoztam, gondolkoztam, és eszembe jutott, hogy én nem is olyan régen belefutottam egy szuper kis receptbe a blogodon. :) Be is pötyögtem hát a google-be (célirányosan) a ForHer varázsszót és a vágyott receptet, és tádáám, már le is horgonyoztam Nálad! :)
VálaszTörlésImádom az egyszerű és egészséges receptjeidet, már olvasgatni is öröm! Úgyhogy remélem a jövőben még több szuper finom recepttel fogsz bennünket megörvendeztetni! A chia puding már a hűtőben csücsül, holnap lesz a premier - még sosem ettem ilyesmit, de úgy érzem, hogy a végeredmény csak tökéletes lehet! :)
Bocsi a kisregényért, csupán csak szerettem volna megköszönni ezt a rengeteg finomságot, amit időről-időre megosztasz velünk! :)
+ Gratulálni szeretnék a családbővüléshez! :) Kellemes babavárást, és soksoksoksoksok boldogságot kívánok Nektek! :)
Annyit hallottam már erről a chia magról, hogy végre sikerült beszereznem, pedig véletlenül találtam rá :D Egyelőre csak a zabkásába kevertem egy kicsit, de majd ezt a puding módszert is kiszeretném próbálni. :)
VálaszTörlésSziasztok!
VálaszTörlésKipróbáltam, és nagyon tetszett! Úgy hiányzott már valami puding állagú nasi, és nem is gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű! :) Köszi a receptet! :)
Zsófi
Nekem sehogy se sikerul mar 18 órája áll néha keverem de pont ugyanolyan híg ,semmi se változik.kuka az egesz
TörlésMindig próbálok a gyerekeknek egészséges kajákat adni, de nem mindig jön be, amit kitalálok. A chia puding viszont kivétel, ezt imádják!! Kicsit sokat kell rá várni, de annál jobban örülnek neki:)
VálaszTörlésHol lehet venni ilyen kis lezárhatós üveg edénykét? :)
VálaszTörlésHú én egy cukrászdában vettem valami édességet, amit ebben adtak elvitelre... :D de amúgy szerintem hiperekben is vannak ilyenek, esetleg Butlers, Müller. :)
TörlésMennyi joghurtba mennyi chia mag?
VálaszTörlésNagyon finom!Állaga is tökéletes!
VálaszTörlésErőt vettem magamon és végre megcsináltam a recepted alapján. Nagyon finom lett, mindenkinek ízlett.
VálaszTörlésÉn annyit módosítottam csak, hogy tovább hagytam állni, igy teljes mértékben puding állaga lett.
NAGYON FINOM!
VálaszTörlésHú örülök, hogy megtaláltam ezt a receptet, mert épp most dobtam ki az elszúrt chia pudingomat :D (mandulatejjel készítettem, hagytam egy éjszakát állni, de nem tudtam, hogy többször kell megkeverni.) Ezek után adok még egy esélyt a dolognak :) Köszönöm!
VálaszTörlésMásodik próbálkozásom. Az első évekkel ezelőtt, nagyon rossz lett…örülök hogy most rá(d)találtam🥰
VálaszTörlésSzuper lett😍 köszi a receptet 😘
Szinte minden alkalommal más recepttel próbálkoztam abban reménykedve, hogy az lesz majd a tökéletes... Aztán a harmadik alkalom után úgy döntöttem, inkább improvizálok és meglátjuk mi lesz belőle. Nos bejött: a negyedik nekifutásra már majdnem olyan lett, mint amit elképzeltem, úgyhogy picit finomítottam rajta és ötödjére tökéletes lett, azóta is így készítem. Én úgy vettem észre, hogy az a kulcs, hogy jó alaposan összekeverjük és hogy minél többet álljon, hogy a magok megfelelően magukba szívják a folyadékot.
VálaszTörléscricut design templates
cricut designs
cricut design
cricut bundle
heat press cricut
cricket shirt maker
cricut machine for shirts
https://www.gevezeyeri.com/gabile/ Bedava Gabile Chat Sohbet odaları.Cinsel Sohbet odaları uzun zamandır romantik bağlantılar arayan kişiler için popüler bir çevrimiçi alan olmuştur
VálaszTörlésThank you for sharing this content. If you are looking food delivery app development services in New York, visit our website today!
VálaszTörlésOh, totally get the chia pudding struggle! It's so frustrating when something seems simple but just doesn't work out. It reminds me of how you get hooked trying to beat a level in a game, like that new Merge Brainrot! Once you start, you just can't stop until you crack it.
VálaszTörlésWow, I totally get the struggle with chia pudding! It's so relatable to feel like you're the only one failing when everyone else raves about it. I'm excited to see how you finally cracked the code and found those perfect proportions after all those attempts. Can't wait for the recipe!
VálaszTörléswegovy-australia
VálaszTörlésendone
wegovy-australia-cost
ozempic-australia
weight-loss-medication-australia
oxycodone-5mg
Fulminous Software is a trusted Ludo Game App Development Company , specializing in building highly engaging, secure, and feature-rich Ludo gaming applications. With our expertise in mobile game development, we design interactive gameplay experiences that combine advanced technology with user-friendly interfaces. Whether you need a classic Ludo app, real-time multiplayer features, or custom monetization models, Fulminous Software delivers scalable solutions tailored to your business goals. As a leading game development partner, we ensure smooth performance across Android, iOS, and cross-platform environments, helping you capture a wider audience in the booming online gaming industry.
VálaszTörlésKuchoriya TechSoft ( www.kuchoriyatechsoft.com ) is a leading ISO-certified mobile and website development company in Dubai, delivering next-generation digital solutions to startups, enterprises, and government organizations. With 15+ years of global experience and a team of 300+ engineers, the company has built and deployed 700+ successful projects across industries.
VálaszTörlésTheir expertise spans custom mobile apps (iOS, Android, Flutter, React Native), enterprise websites & portals, eCommerce platforms, on-demand apps (taxi booking, car rental, food delivery, hospitality supply chains), ticketing & booking systems, fintech solutions, real estate apps & property portals, video calling & conferencing platforms, healthcare apps with telemedicine, and blockchain/Web3 solutions.
Kuchoriya TechSoft stands out in Dubai’s competitive market by combining cutting-edge technologies like AI/ML, IoT, cloud, and blockchain with user-centric design and robust security standards. Their strong portfolio includes solutions for Volkswagen, United Nations, ThomasVille, and several UAE-based enterprises, making them a trusted digital partner for scalable and future-ready innovations.
Обираючи короби та щити ЛОЗА, ви забезпечуєте захист обладнання та комфорт в експлуатації.
VálaszTörlésinvestments in electric vehicles in recent years were also being undercut by Trump
Törlés휴미콜걸
쩜칠콜걸
프리덤콜걸
불밤콜걸
궁합콜걸
찰덕궁합콜걸
토끼콜걸
샤쿠미콜걸
불밤콜걸
달새콜걸
Jaj, annyira ismerős a chia puding mizéria! Én is küzdöttem vele, mintha valami bad time simulator játékban lennék, ahol újra és újra próbálkozni kell. De ha sikerült, akkor megéri! Nagyon kíváncsi vagyok a titkodra!
VálaszTörléstakes about three to five quarters for monetary policy changes to work their way through the economy.
Törlés불밤출장아로마
휴미출장아로마
쩜칠출장아로마
프리덤출장아로마
불밤출장아로마
궁합출장아로마
샤쿠미출장아로마
토끼출장아로마
샤쿠미출장아로마
달새출장아로마
Ó, annyira ismerős a sztori! Én is jártam már így, annyira bosszantó, mikor valami nem sikerül, miközben mindenki másnak igen. De jó, hogy nem adtad fel! Néha az életben is érdemes tovább kutatni, hogy megértsük a dolgokat. Például, ha valaki kíváncsi a saját működésére, érdemes lehet get autism test.
VálaszTörlésTrump can make the process more painful, but he does not get a literal veto. Remember
VálaszTörlés불밤출장콜걸
휴미출장콜걸
쩜칠출장콜걸
프리덤출장콜걸
불밤출장콜걸
궁합출장콜걸
샤쿠미출장콜걸
토끼출장콜걸
샤쿠미출장콜걸
달새출장콜걸
Many boasted about new connections and time spent widening professional networks.
VálaszTörlés불밤일본인출장
휴미일본인출장
쩜칠일본인출장
프리덤일본인출장
불밤일본인출장
궁합일본인출장
샤쿠미일본인출장
토끼일본인출장
샤쿠미일본인출장
달새일본인출장
This is amazing! Renting a castle sounds like the ultimate getaway. I can just picture myself relaxing by the Koi pond or trying out that VR system.
VálaszTörlésРемни стильные брендовые Royal Belts - стали не просто аксессуаром, а показателем вкуса и статуса. Премиальный дизайн, качественная кожа и дорогая пряжка делают такой ремень выразительным акцентом образа. Он выглядит эксклюзивно, подчёркивает индивидуальность и гармонично дополняет как повседневный, так и деловой стиль.
VálaszTörléstoo expensive to woo many early adopters, let alone the average smartphone shopper.
VálaszTörlés정선출장아로마
철원출장아로마
화천출장아로마
If the dollar continues to weaken, foreign stocks may continue to have the wind at their back
VálaszTörlés함평출장아로마
보성출장아로마
여수출장아로마
acquire Greenland, once again raising the prospect of military intervention, sparking fears across Europe
VálaszTörlés평택출장콜걸
화성출장콜걸
의정부출장콜걸
China’s export control measures, and demanded their immediate withdrawal. It said the measures are
VálaszTörlés출장콜걸
출장콜걸
출장콜걸
GM and other automakers invested heavily in EV plans in anticipation of stringent
VálaszTörlés나주출장콜걸
목포출장콜걸
순천출장콜걸
but that it was now clear that sales of cars and trucks with traditional internal combustion engines
VálaszTörlés수원출장콜걸
성남출장콜걸
안산출장콜걸
information from users’ interactions with its AI chatbot to target them with more personalized ads.
VálaszTörlés출장콜걸
출장콜걸
energy and utilities analyst with Scotiabank, because too many details are yet to be determined.
VálaszTörlés보성출장콜걸
화순출장콜걸
This is incredible! It seems like the perfect escape to rent a castle. I can totally see myself experimenting with that VR system or lounging by the Koi pond.
VálaszTörlésAmerica’s tech giants are racing to be at the forefront of the AI boom. Meta said it
VálaszTörlés출장콜걸
광주출장콜걸
found on social media. I also chose the easiest replacements for digital life; I knew writing
VálaszTörlés출장콜걸
출장콜걸
It doesn’t mean swearing off all technology, and analog participants don’t say they’re
VálaszTörlés출장콜걸
출장콜걸
Asset Management, told CNN on Tuesday. “So, as long as it doesn’t escalate to
VálaszTörlés전주출장콜걸
김제출장콜걸
The US TikTok saga began when Trump, during his first term, vowed to ban the app
VálaszTörlés양평출장샵
경기출장샵
The letter lists several examples of 1789 Capital-backed companies that were awarded DoD contracts last year
VálaszTörlés속초일본인출장
원주일본인출장
The comments threaten to deepen the divide between Trump and Canadian Prime Minister
VálaszTörlés달새출장마사지
Trump’s steep sectoral tariffs on autos, steel, aluminum, lumber and energy — some of the
VálaszTörlés샤쿠미출장마사지
prices climb and colder-than-average weather grips large swaths of the United States
VálaszTörlés샤쿠미출장마사지
tarting a career as an artists and although I am by no means an expert, I do try to answer questions, share the story of my own path and give tips where I can.
VálaszTörlésGreat article, very informative! For people who enjoy streaming live TV and sports, I recommend checking out Tele Latino APK. It offers many Latin and international channels in one app. I’ve been using it and the experience has been smooth so far.
VálaszTörlésReally informative post! YouCine APK is becoming very popular because of its massive content library and smooth performance. I personally like the fact that it offers both international and regional content. The app runs well on most Android devices, and the playback quality is excellent. Anyone who enjoys watching movies and series should give YouCine APK a try.
VálaszTörlésStreaming discussions often mention alternative apps that focus on accessibility and content variety. MovieBox APK is one such application that is commonly referenced within the Android entertainment niche.
VálaszTörlésCinema APK is one of the most popular streaming apps for Android users who love movies and TV shows. It offers a massive library of HD content that you can watch anytime without subscription fees.
VálaszTörlésdriving the prices higher than we would have expected and beyond the point
VálaszTörlés쩜칠일본인출장
Great and amazing sharing blog!
VálaszTörlésExplore Silvergate’s diverse exotic birds including Macaws, Amazons, Caiques, and the playful Half moon conure for sale. Each bird is raised with care and love.
VálaszTörlésNothing beats authentic genetics and flavor like Jungle Boys Flowers, a go-to choice for powerful effects and elite cultivation.
VálaszTörlésCrafted for true connoisseurs, whole melt shatter offers clean extraction, powerful effects, and consistently vibrant terpene profiles.
VálaszTörlésIf you appreciate balanced potency and flavor, whole melt 50/50s resin delivers top-tier live resin quality with smooth, reliable results.
VálaszTörlésTop-shelf cannabis fans should explore Jungle Boys Pre rolls from Jungle Boys, known for bold flavors and expertly crafted strains.
VálaszTörlésTo avoid fakes, buy direct from the Fryd Extracts Official Website. Shop trusted products, the latest releases, and exclusive offers.
VálaszTörlésFor rich flavor and strong effects, Jungle Buys Edibles offer premium quality made for smooth, consistent enjoyment.
VálaszTörlésTake cannabis to the next level with Fryd Live Resin. Ultra-refined, terpene-rich, and extremely potent.
VálaszTörlésFor premium concentrates, Whole Melt Concentrates stands out with small-batch live resin and hash rosin delivering exceptional purity, strength, and terpene-rich flavor.
VálaszTörlés
VálaszTörlésExplore our premium collection at Jungle Boys Concentrates for the freshest drops and top-tier products.
If clean extractions and strong terpene profiles matter to you, then whole melt extracts live resin is the way to go. Artisan-crafted and updated regularly with fresh drops.
VálaszTörlésIndulge in dessert-like clouds with Fryd Bars. Smooth, creamy, and powerful.
VálaszTörlésLooking for a hand-raised parrot? Silvergate Bird Farm has stunning options like the Buy Red fronted macaw Online. Healthy, socialized, and ready for new homes.
VálaszTörlésExplore our premium collection at Jungle Boys Vapes for the freshest drops and top-tier products.
VálaszTörlésFor the highest quality cannabis extracts, Whole melt v5 is an excellent pick. Their craft live resin and hash rosin offer unmatched strength and terpene richness.
VálaszTörlésFryd Extraxt Store
VálaszTörlésDouble Stuf Oreo
Fryd Extracts Cactus Cooler
Juicy Melon Dew Fryd Carts
Bubblegum Gelato Fryd Flavor
Banana Nerds Fryd Carts
Code Red Fryd Flavor
Dirty Sprite Fryd Flavor
Lemon Heads Fryd
VálaszTörlésFryd Blue Razz Lemonade Disposable
Fryd Carts Raspberry Blow Pop
Fryd Disposable Miami Mango
Gummy Punch Fryd Carts
Jawbreaker Mystery Fryd Carts
Watermelon Gushers Fryd Carts
Lemonberry Tartz Fryd Carts
VálaszTörlésWild Baja Blast 1g
Pink Guava Gelato Fryd Carts
Berry Zkittles Fryd Extracts
Blueberry Zlushie Fryd Carts
Funfetti Fryd Donuts
VálaszTörlésGrape Jelly Fryd Donuts Flavor
Churro Donuts by Fryd
Moluccan Cockatoos for Sale
VálaszTörlésRose Breasted Cockatoos for Sale
Sulfur Crested Cockatoos for Sale
Umbrella Cockatoos for Sale
Blue fronted amazon sale
Double yellow headed amazon for sale
Lilac crown Amazon for Sale
Mexican Red Head Amazons for Sale
purple jolly rancher whole melt
VálaszTörléswhole melt bubblegum gelato
yellow melonz strain
juicy melon dew strain effects
jet fuel gelato whole melt
pineapple pez strain
jolly rancher vape
whole melt extract
whole melts extract
I love how chia pudding can be both delicious and nutritious. If anyone here is juggling healthy recipes and academic stress, you might find economic dissertation help really valuable to stay on track with your goals. Thanks for the inspiration.
VálaszTörlésHaha, Szandra, ez a chia puding recept tényleg next level. Tele Latino mellett egy ilyen egészséges desszert tökéletes kombináció a reggeli Netflix maratonhoz.
VálaszTörlésKöszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.