A mérleg nem hazudik | Életmód


Talán emlékeztek még rá, hogy pontosan szeptember elsején írtam Nektek arról ITT, hogy nagy életmódváltásba fogtam: egyrészt visszatértem a korábbi diétámhoz, amit az endometriózis miatt kellett csinálnom, másrészt rendszeres mozgásba kezdtem és azt a célt tűztem ki magam elé, hogy karácsonyig leadok legalább hét kilót. Nagyjából három hete csináltam a diétát és a mozgást, amikor úgy döntöttem, itt az ideje a méreckedésnek és hát nem kicsit meglepődtem azon, amit a mérleg/centi mutattak... Ha kíváncsiak vagytok rá, mit mutatott, akkor kattintsatok tovább.




Nos az a nagy büdös helyzet, hogy nagyjából három hét alatt semmit nem fogytam, sem kilóban, sem centiben mérve, ami őszintén szólva óriási nagy csalódás volt és nagyon magam alá kerültem... Korábban ennyi idő alatt simán beindult a fogyás és lement legalább két kiló, most meg a nagy semmi... Nem is nagyon tudtam mire vélni a dolgot, gondoltam biztos most már nem úgy működnek a hormonjaim, meg a testem, mint anno, de erre azért nem számítottam. Sőt az is megfordult a fejemben, hogy valami nincs rendben az egészségemmel... De aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg az is közbeszólhat, hogy az endometriózis miatt szünet nélkül kell fogamzásgátlót szednem, ami szerintem szintén bezavarhat. Mindenesetre szerintem hamarosan csináltatok egy vérképet a biztonság kedvéért, hogy kizárjunk bármiféle problémát.
Nagyon könnyű lett volna itt feladnom, de úgy voltam vele, hogy hátha kell még egy kis idő a testemnek, hogy beinduljanak dolgok. Szóval folytattam tovább, amit elkezdtem, plusz tettem néhány újabb intézkedést, változtatást, amiről azt gondoltam, talán segíthetnek.

Újítások
Először is a diéta mellé új szabályként bevezettem, hogy este 6/vacsora után nincs nasi. Általában fél6-6 körül vacsorázunk, és azért előfordult, hogy utána még nasiztam egy kicsit. Persze ne csokira, chipsre vagy ilyesmire gondoljatok, de néha lecsúszott egy kis natúr kesudió, vagy egy kis gyümölcs, esetleg valamilyen "mentes" nasi. De azt hiszem, hogy erről igazából már rég le kellett volna mondanom és nem is értem hogy nem jutott eszembe már a legelején... legfeljebb iszom egy finom teát helyettük, ami nyilván nem ugyanaz.
Apropó, a Starbucks chai lattemat is "dobtam" és ünnepnapokra, kivételes alkalmakra tartogatom, helyette ezen túl cukormentes mogyorós lattet iszom (természetesen laktózmentes tejből :). Próbáltam a cukormentes vaníliásat, de az valahogy túl jellegtelen volt - persze a chai lattehoz képest kb minden az :D, de azért a mogyorós egészen fini. Ezt azért akartam külön kiemelni, mert kérdezték, hogy most akkor mit fogok inni a Starbucksban :D. (#firstworldproblems :D)
Ezen kívül úgy gondoltam, hogy a mozgás terén is változtatnom kell valamin, mert eddig csak úgy "edzettem" bele a nagyvilágba: elmentem a fitneszterembe, egy kis futópad, egy kis bicózás, egy kis lépcsőzés, comb-és hasizom. Nyilván a semminél mindenképpen több és jobb volt ez a mozgás is, de úgy gondoltam kell valami "rendszer", ami szerint csinálom. És nagyjából pont ekkor jött levél az egyik kedves olvasómtól, Szilvitől, aki Kayla Itsines 12 hetes Bikini Body programját ajánlgatta nekem, hogy mennyire jó és hatásos. Miután letöltöttem a 7 napos, ingyenes verzió ITT, tudtam, hogy ez kell nekem és úgy döntöttem, belevágok. Bár a programhoz tartozik diéta/étrend is, de őszintén szólva ezzel nem igazán foglalkozom, hiszen saját diétám van, amit a betegség miatt muszáj tartanom, de úgy gondolom az elég kemény, tehát azzal a részével nem lesz gond.
http://www.kaylaitsines.com/collections/guides
A programról dióhéjban annyit, hogy hetente 3x kell csinálni Kayla 30 perces tornáit és kb. ugyanennyiszer kell végezni alacsony intenzitású kardiomozgást, de az edzések száma a program vége fele közeledve némileg emelkedik. Elég részletesen le van írva, hogy miből mennyit mikor hogyan kell csinálni, szóval teljes útmutatást ad. 
Kayla 30 perces tornái úgy 4db 7 perces sessionből állnak össze, melyek között 30 mp szünet van. Azt gondolhatnátok, hogy ez a 30 perc nem sok, de higgyétek el, nagyon kemény ez a 4x7 perc, konkrétan kipurcanok minden egyes edzés végére. A gyakorlatsorok változatosan vannak összeállítva: láb, has, cardio, kar és teljes testet megmozgató gyakorlatok is vannak.
Általában hétfő-szerda-pénteken csinálom a Bikini Body edzést, általában délelőtt, ideális esetben, amikor Lili alszik, bár volt, hogy ébren volt közben, na olyankor kicsit nagyobb kihívás, mert megőrül a neonszínű cipőfűzőmért :D. Ha nagyon nem tudom csinálni mellette, akkor estére marad, amikor a férjem itthon van és tud figyelni Lilire, de őszintén szólva a délelőtti tornát jobban szeretem, mert általában estére már baromi fáradt vagyok és sokkal nehezebben bírom. Een felül pedig legalább igyekszem heti 2x eljutni fitneszterembe, ez általában változó, hogy mely napokon jön össze, ilyenkor általában egy órát tekerek, de nem úgy, hogy beledögöljek, hanem alacsony intenzitással egyenletes tempóban.

Méricskélés
A másik, amiről az esti nasin kívül le kellene szoknom, az az állandó méricskélés... már-már kórosan a mérlegen lógok, pedig teljesen indokolatlan ennyiszer méregetnem magam, ráadásul tényleg csak arra jó, hogy frusztráljon. Igazából rá kéne szoktatnom magam arra, hogy heti egynél többször ne álljak mérlegre. Sőt igazából úgy a mérlegről általánosságban le kéne szoknom és centivel mérni magam. Sőt Kayla azt mondja, hogy még a centi sem az igazi, ő a fényképes dokumentációra és nyomon követésre esküszik, mert szerinte a képeken lehet igazán látnia  változást. Négy hetente kell csinálni egy-egy képet szemből és oldalról, figyelve arra, hogy nagyjából azonos időben és fényviszonyok között készítsük, és a ruha is legyen ugyanaz. A ruhánál ő leginkább fehérneműt javasol, vagy topot és bugyit, hiszen a ruha is csalhat. Úgyhogy a program kezdetén én is megcsináltam a magam kis fotóit, legközelebb majd az 5. hét elején csinálok ismét. Persze ettől még marad a mérleg és a centi is, de igyekszem ritkábban méregetni magam.
Testápolás
Arra gondoltam, hogy a testápolás terén is rásegítek picit a dolgokra. Én amúgy önmagukban nem is nagyon hiszek az ilyen "feszesítő" krémekben, szerintem ezeket mozgás mellett van értelme igazán használni. 
Egyrészt van két eléggé fancy Méthode Jeanne Piaubert Paris krémem, amiket még régebbi Dovex bloggertalálkozókon kaptam és őszintén szólva a legalsó fürdőszobapolcon álltak, már majdnem ott voltam, hogy elajándékozom őket, amikor rájöttem, hogy most hasznukat vehetem. A Radical Firmness egy feszesítő hab, amit a karokon kell használni. De nem akármilyen hab, hanem konkrétan pezseg, amikor kifújjuk a flakonból és a bőrre felkenve hűsítő-bizsergő érzést nyújt, már csak emiatt az élmény miatt is megéri használni, mert tényleg nagyon különleges.
A Wonderpress pedig egy fenékformáló krém, aminek nem csak a flakonja barack színű, hanem maga a krém is és nagyon kellemes illat van. Ezt ideális esetben lehetőleg edzés előtt és után kell használni, mivel így fejti ki igazán jól a hatását. Nem túl sűrű, így hamar felszívódik szerencsére, bár én edzés előtt rendszerint elfelejtem felkenni, de utána azért szoktam használni.
A márkáról annyit tudok, hogy a Douglas-ben lehet kapni őket és valószínűleg egyáltalán nem olcsók, de nem tudok sajnos pontos árat mondani. Emiatt magamtól valószínűleg nem is venném meg őket, de ha már hozzájuk jutottam, gondoltam használom őket, meglátjuk mit tudnak.
A másik két krém, amit használok, azok a Dove új DermaSpa vonalának a tagjai, abból is az uplifted+ feszesítő termékcsalád tagjai. Amikor pár napja bementem a dm-be, hogy vegyek a masszírozós-görgős feszesítő krémből, kicsit meglepődtem, mert nem volt valami nagy a tubus, viszont elég drága volt (2499 Ft), úgyhogy első körben a szimpla feszesítő testápolót vettem meg, ennek nagyobb a kiszerelése és az ára is kedvezőbb (kb. 1600 Ft). Aztán megláttam, hogy a Glamour-napokon van kupon a dm-ben Dove termékekre, úgyhogy végül a görgős krémet is megvettem valamivel barátibb áron, de mivel konkrétan tegnap vettem meg, így azt még nem is használtam, de nagyon kíváncsi vagyok rá. A feszesítő testápolót viszont már használom pár napja, nagyon könnyed, már-már krémzselé textúrája van, így hamar felszívódik és hihetetlenül finom illata van. Nagyjából deréktól lefelé kezdődően a térdekig bezárólag kenem be magam, a görgőset szerintem majd koncentráltabban a combokon és a csípőmön fogom használni.
Ezektől a krémektől nem várok csodát, de remélhetőleg segítenek abban, hogy kiegészítve a diétát és az edzést, feszesebb legyen a bőröm. De majd az elkövetkező bejegyzésekben úgyis beszámolok, hogy mennyire váltak be.
Így állok most, jelenleg a Kayla féle edzésterv 2. hetében járok és pont karácsony előtt lesz vége, de úgy látom, valami "beindult", úgyhogy nagyon-nagyon izgatott és újra motivált is vagyok. Nagyon remélem, hogy meg lesz az eredménye ennek a munkának, mert ha valaki fél évvel ezelőtt azt mondja, hogy heti 5-6x fogok mozogni, tutira kiröhögöm, erre tessék... :D Néha nagyon nehéz, néha nagyon nincs kedvem, vagy éppen energiám és a diéta sem egyszerű, de legalább teszek azért, hogy egészséges legyek és maradjak és újra formába lendüljek, aztán majd meglátjuk mi lesz belőle.


Szurkoljatok továbbra is :)! Ha van bármilyen jó kis
motivációs képetek, tippetek, bármi, akkor ne 
habozzatok megosztani velem, mert néha 
nagyon nehéz nekiállni edzeni,
a diétáról nem is beszélve...



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest


You Might Also Like

35 megjegyzés

  1. Nem létezik, hogy ennyi mozgással és kemény diétával ne fogyjál. Már olvasni is kegyetlen volt.
    A nasit ha nem tudod elhagyni, akkor számold ki a kesudiókat, pl. öt szem, csokiból két kocka. Akkor nem fogsz állandóan rá gondolni. Italokkal is sok kalóriát viszünk be, arra is oda kell figyelni. De nem érdemes megvonni mindent magadtól, legyen azért öröm is. Megy a drukk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért nem vonok meg mindent, napközben nasizok kesut, meg pl. Norbi Update Rudit szoktam :), csak tudod ez az esti nasi kicsit ilyen pszichés dolog - igazából nem vagyok éhes, csak úgy rágnék valamit, ezért gondoltam, hogy ezt jó lenne elhagyni. Amúgy az italokkal nincs gond, gyakorlatilag nem iszom cukros löttyöket, mert leginkább vizet iszom, vagy teát cukor nélkül, néha 100%-os gyümölcslevet, amiben nincs hozzáadott cukor, nagy ritkán Zero Cola.

      Törlés
    2. Ha ennyi mozgás és a gluténmentes diéta mellett sem fogysz, akkor érdemes lenne elmenned endokrinológushoz és kérni, hogy vizsgáljon ki inzulinrezisztenciára és pajzsmirigyre is. Ez a kettő is lehet akadálya a fogyásnak. :/
      Engem 2 éve kezelnek ezekkel, s már lement 35 kg. :)

      Törlés
    3. Például a 100%-os gyümölcslé is nagyon kis alattomos, azzal is vigyázni kell. :)

      Törlés
    4. Ezért i iszom csak nagyon ritkán :)

      Törlés
    5. Igazából ahogy írtam, az első hetekben nem mozogtam ennyit, meg nem volt semmi rendszer benne, csak úgy csináltam ezt-azt, szóval bár mozogtam valamennyit, de nem jól. Bízom benne, hogy ezzel az edzéstervvel beindul, én úgy vettem észre, már van változás, de figyelni fogom és ha a következő hetekben sem indul be, akkor megnézetem :).

      Törlés
  2. Ha mész vérvételre, kérj pajzsmirigy hormonpanelt is, TSH-t és szabad T3, t4-et kérhet a házidoki is! Diétával és mozgással kell, hogy történjen valami! Nekem most derült ki az alulműködés (majd lesz poszt nálam, ha esetleg érdekel), minimális, de felelős ezekért, lelassítja az anyagcserét eléggé.
    Nagyon drukkolok Neked! :) Én is ezzel küzdöttem tavasszal, hogy hiába az edzés, diéta, semmi nem történt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bízom benne, hogy ezzel az edzéstervvel beindul, én úgy vettem észre, már van változás, de figyelni fogom és ha a következő hetekben sem indul be, akkor megnézetem :).

      Törlés
  3. a mérleg elhagyása nagyon fontos. ha elkezdenek fejlődni az izmaid, akkor úgyse mérvadó, mert az nehezebb mint a zsír:) én is az előtte-utána fotókra esküszök:) sok sikert!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a mérleg tényleg csalóka lehet. És köszönöm szépen :)!

      Törlés
  4. Amikor az év elején diétáztam és mozogtam -ami tök jó volt, csak elcsesztem, mert túlzásba vittem az edzést és úgy beállt a hátam, hogy két hétig kb se ülni, se állni, se fetrengeni nem tudtam-, akkor minden héten egyszer, hétfő reggelenként álltam a mérlegre, mértem magam, és csináltam magamról képeket a tükörben. Ez így pont jó volt, ideális.

    Én bevallom, hogy az egészséges életmódban nem a mozgással van a bajom, hanem a kajával. Utálok főzni, nem is tudok, időigényes -szóval én inkább eszem hidegkaját, mint főzzek magamra :(

    Nagyon szurkolok neked, hogy sikerüljön elérni a vágyott célokat karácsonyig, biztos menni fog ez, mint a karikacsapás, csak kell egy kis idő, hogy most újra beinduljon minden :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm szépen :)! Hát mivel én amúgy is főzök, így nem jelent nagy nehézséget a dolog, csak hát néha nehéz mindenre odafigyelni, hogy le legyen benne ez se, meg az sem, de igyekszem :). Az első héten nekem is voltak durva izomlázaim, de azért szerencsére ennyire nem álltak be a dolgok :).

      Törlés
  5. Elismerésem! Én biztos nem lennék képes ennyit edzeni! :\ Tudom, hogy csak elhatározás kérdése, de az akaraterőm kb nulla. Velem az a legnagyobb probléma, hogy általában 8 után vacsizunk, amikor a gyerkőc már alszik... Nem is csodálom, hogy híztam az utóbbi egy évben!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem könnyű, néha semmi kedvem hozzá és nehéz elindulni/nekiállni, de bízom benne, hogy kitart még a lelkesedésem egy darabig :).

      Törlés
  6. Szia Szandra,

    le a kalappal az elhatározásodhoz és a kitartásodhoz, ügyi vagy!! :)

    Ismerve a történetedet mindenképp azt javaslom, hogy személyre szabott, felügyelt életmódváltásba kezdj bele, úgy érhetsz el valódi, egészséges eredményeket. Táplálkozási tanácsadóként mindenképp a F.I.T. programot ajánlom Neked, nekem a hormonális és emésztési problémáimat is teljesen megszüntette a súlyvesztés mellett. Itt találsz bővebb infókat róla a saját tapasztalataimmal: http://egeszsegesszepsegegyszeruen.blogspot.hu/search/label/%C3%A9letm%C3%B3dv%C3%A1lt%C3%A1s

    Valamint egy kedves budapesti orvos ismerősöm elérhetőségét is szívesen megadom, aki nekem is sokat segített a program során.

    VálaszTörlés
  7. Szia! Én Balogh Ritát ajánlom neked,én vele tornázom,szintekre van építve a tornája és nagyon szeretem,nagyon látványos eredményt értem el vele,mind formában és kilóban.A fogyás nekem is nehezen indult meg,én is szültem egy babát,aki most már 2 éves,de most már tudom,hogy következetes,rendszeres tornával sikerülni fog,és sikerül.68 kilóról indultam,most vagyok 62,3 hónap alatt sikerült ezt elérni.Hidd el,sikerülni fog,és próbáld ki Ritát,úgy mozgat meg,hogy öröm vele a torna.:) Kitartást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a tippet :)! Szerintem ezt most végigcsinálom, aztán az eredmények függvényében meglátom, hogyan/kivel/miként tovább :)!

      Törlés
  8. Fel ne add! Szerintem három hét után még nem mindig ér el az ember eredményt (de ha még eltelik ugyanennyi idő, akkor tutira rákérdeznék a dokinál) Szerintem nagyon kitartó vagy, ugyesen csinálod, valahol irigykedem is a szorgalmadra... Nekem éppen a fogamzásgátlós időszakban volt szinte kirobbanthatatlan a súlyom, (de abba kellett hagynom, migrénes fejfájást okozott, amióta nem szedek semmi ilyet, egyszer sem volt migrénem, és egy év alatt talán háromszor fejfájásom) a súlyom is utána indult el szépen lefelé :) De tudom, nálad a betegség miatt más a helyzet, ha szedni kell, akkor nincs mese!
    Én egy kicsit harcba szállnék a hat után nem evéssel, nekem anno dietetikus mondta, hogy legyen inkább a lefekvés előtt két órával nem evés- mert ellenkező esetben éjszaka nagyon kiéhezteted a szervezeted, ami tartalékoló üzemmódba vált emiatt. :)
    A vízfogyasztás is jó, de attól hogy azt érzed, sokat iszol, nem biztos :D Én mértem pár napig, és tényleg nem értem el a nap 2,5 litert, holott biztos voltam benne, hogy megvan, azóta erre figyelek :) Ahhoz, hogy meglegyen a testednek szükséges minimum, naponta testsúlykg-ként kell meglennie a 35 ml folyadéknak (szintén dietetikus mondta, és ez a minimum- ha sportolsz, vagy meleg van, ennél csak több) Mióta rendesen iszom a vizet, a kozmetikus is megdicsért, szerinte kisimultam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem adom fel, ha már elkezdtem, ezt most végig fogom csinálni :)!
      Szinte biztos vagyok benne, hogy a fogamzásgátló is beleszól abba, hogy ilyen nehezen indul meg a fogyás... minden esetre a héten megyek vérvételre, biztos, ami biztos :).
      Nekem ez a hat után evés azért volt ilyen "kardinális", merthogy a hat utáni evészetem tényleg inkább csak nassolás volt, ne voltam éhes, csak tudod, úgy voltam, hogy bekapnék valamit. Persze néha még most sem sikerül megállni, de odafigyelek, hogy legalább valami egészséges nasi legyen. A vízfogyasztást én is fontosnak tartom, általában nem pohárból, hanem üvegből iszom, így látom, hogy mennyit ittam meg :).

      Törlés
  9. Életemben nem diétáztam, de az elmúlt egy évben magamra szedtem 1-2 kilót, ami mérlegen nem sok de a ruhán nagyon is látszik és pocim is lett. A nassolást próbálom csökkenteni, de mindig elcsábulok. A nagyobb probléma, hogy semennyit sem mozgok. Annyira nem, hogy 1 éve vettem egy tornaszőnyeget és mégmindig kicsomagolatlanul áll a szekrényben. Most mondhatjátok azt, hogy csak elhatározás kérdése, de nálam az kevés. Van vkinek vmi módszere, hogyan lehet úgy bevezetni a rendszeres mozgást (futás kizárva, nem bírja a tüdőm), hogy ne menjen el a kedvem tőle 2 hét után?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A futást egyszerűen én sem bírom, pedig többféle módszerrel is nekiálltam már, mindig fokozatosan, de nem megy, úgyhogy úgy voltam vele, hogy nem erőltetem, nem nekem való és kész. Szerintem a kulcs abban van, hogy találj egy olyan mozgásformát olyan rendszerességgel, ami számodra is tartható. Ha nem pl. nem szereted a monoton dolgokat, akkor ne menj pl. spinningre, de ha mondjuk szeretsz táncolni, akkor válassz valamilyen táncos mozgást. Vegyél csini edzőcuccot, amit örömmel veszel fel, tölts le jó zenéket a telefonodra, esetleg vegyél/nézz ki magadnak valami motivációs "ruhát" :).

      Törlés
  10. Nem kötekedésből írom, de ez a 18 óra után nem szabad enni dolgot, aki kitalálta (nyilván nem te).... teljesen ostobaság. Maximum akkor van így, ha már legkésőbb 8-kor ágyban vagy. De nem attól lesz senki sem vékonyabb ha nem eszik 6 után, nyugodtan ehetsz, csak nem mindegy hogy mit, egy két fogásos vacsora nyilván nem olyan jó, de egyszerűbb, lazább dolgokat, mint gyümölcs, apróság, ami nem nehéz zsíros kaja azt nyugodtan ehetsz, nem kell éhezned, mert nem ettől leszel dagadtabb :) Csak azért írtam le, mert régebben én is bedőltem ezeknek a hülyeségeknek, de egy ideje már megtanultam, hogy mi az ami valóság és mi mende-monda.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vettem kötekedésnek ne aggódj :). Nekem valahogy olyan logikusnak tűnt, hiszen este már tényleg csak tespedek, tehát azt gondoltam, hogy amit akkor megeszem, az tényleg más hasra vagy ki tudja hova megy. De nem is ezért akartam elhagyni, mert nálam ez tényleg csak nassolás volt, vagyis nem voltam igazán éhes, csak úgy "unalmamban" rágni akartam valamit. Néha azért még most sem sikerül megállnom, de legalább odafigyelek rá, hogy mit eszem ilyenkor :).

      Törlés
  11. Szia Szandra!

    Régóta követem a blogod, de még sosem írtam, csendes megfigyelő voltam. Viszont most úgy éreztem, egyszerűen muszáj hozzászólnom.
    Minden tiszteletem a Tiéd! Nem könnyű egyszerre anyának, nőnek, feleségnek lenni + amiken keresztül mentél/mentetek az elmúlt időben... Le a kalappal! Igazán büszke lehetsz magadra! Így tovább, s kívánom, hogy legyen ennyi erőd és kitartásod a továbbiakban is! :)

    Ani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj ez most nagyon jól esett, köszönöm szépen a biztatást!!!!

      Törlés
  12. Szia ! Mivel ugyanabban a cipőben járunk (endometriózis) bátran ajánlom, hogy nézz rá a F-en két zárt csoportra is (ha érdekel, akkor privátban küldöm). Rengeteg ötletet, tanácsot kaphatsz diétával, életmóddal kapcsolatban is. Ha kell orvost is ajánlanak a lányok. Én paleóra álltam rá (tudom a húst még el kellene hagynom), nulla mozgással ment le 20 kg. Mióta a mozgás is szerepel az életemben lassan formálódom is. Azt gondolom tudod, hogy nagyon fontos ennél a betegségnél a rendszeres sportolás. Sok sikert és kitartást ! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszi, lehet meg fogom nézni, mindig jól jön minden infó :). Én próbáltam a paleot, de nekem valahogy nem jött be, ráadásul a vörös húst kifejezetten megtiltotta a dokim, ott meg elvileg lehet azt is. Szóval azt hiszem maradok annál az endo diétánál, amit korábban is csináltam, akkor bejött, reméljük most is be fog :). Dokim már van, az endo egyik hazai specialistája és nagyon meg vagyok vele elégedve :).

      Törlés
  13. Szia!Én 76 kg-ról fogytam le, 63-65 között ingázok.Hajdani 58 kg lenne a tuti :)Amikor .3. babánkkal lettem várandós 76 kg-mal-ez igy nem mehet tovább,mondtam,és elkezdtem "sok kicsi sokra megy" alapon tenni dolgokat.Cukor lemérsékelése-amennyire lehet,inkább kevesebb,de tartalmasabb kaja.Sok leves,hogy telítsen,főzelék,gyümölcs.Nekem is a nasi kérdés volt a legnehezebb-ahogy irtad,csak rágcsálni valamit.Nekem a földimogyit kellett lekorlátoznom.Nem akarlak lelohasztani,de szerintem a kesudió is ilyen.Kis adagban annyi a kalória,h 2 fogásos menüt ehetnénk.Én sárgarépát rágcsáltam :)...rengeteget :D.
    Akinek kisgyereke van,tudja milyen este lehuppanni,és csak valamivel kényeztetni magát.Általában az ilyenektől hízunk,meg a gyerekek után megenni a maradékot ááá :D.
    Nekem a nagy edzések nem váltak be,vsak vaskosabb és még éhesebb lettem.Néha a legegyszerűbb dolgok a legjobbak,pici izomtorna minden területre-ezeket netről is össze lehet vadászni és sokszor nagyobb eredmény mint órákat ugrálni.
    Bíztatlak,gyerekek mellett nekem se volt kedvem már,mozogni,pedig mindig szerettem tornázni.Szóval szerintem az étrendi szokásokon nagyobb a hangsúly,egy kicsi hatékony tornával.Mérleget meg zárd el hónapokra :),és nem kell mindenért orvoshoz rohanni ;).
    Egy 3 gyerekes anyuka :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a biztatást, és gratulálok a szuper eredményekhez :)!
      Na pont ezért gondoltam én is, hogy le kell szokni a nasiról, főleg az estiről, mert tényleg nem vagyok éhes olyankor, csak úgy rágcsálnék valamit :). Ez a 12 hetes edzés, amit most csinálok, pont ilyen, mint amit írtál, nem kell órákig ugrálni, meg izzadni, hanem egy-egy területre koncentrál és egy edzés csak 4x7 perc, de ettől még nagyon megdolgoztat :). Remélem hamarosan meglesz az eredménye is :). Az ilyen nők mint Te motiválnak csak igazán :)!

      Törlés
  14. Hajrá hajrá! :) Nagyon szeretem az ilyen bejegyzéseket, mert motiválnak a mozgásra. Egy ideje sajnos megint hanyagolom az edzést, de legjobban a konditermi/súlyos ezdéseket hiányolom az életemből. Nah majd most talán újra ;)
    Az utolsó kép pedig nagyon tetszik :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :)! Hátha sikerül picit motiválnom Téged is, bár tudom milyen nehéz nekiállni a mozgásnak...

      Törlés
  15. Motivációnak:
    "Ne hasonlítsd valaki 20. fejezetét a Te 1. fejezetedhez"
    "Ha akkor elkezdted volna amikor először gondoltál rá, már készen is lennél"
    "Mielőtt úgy döntesz feladod, gondold végig,hogy eddig miért tartottál ki"
    Engem ezek motiválnak a legjobban. :) Sok sikert! :)

    VálaszTörlés
  16. Kedves Szandra!

    Csak így tovább! Le a kalappal a kitartásod előtt, és remélem, hogy még mindig sikeresen tartod a diétád és a mozgást is :) Sokszor ez nagyon nehéz, én magam is tudom. Én személy szerint imádom a rágcsákat, főként a csokit... Ez a legnagyobb ellenségem, ha diétáról van szó... Aztán ugyan sokáig tartott, de rávezettem magam egy megszorításra, egy héten már csak kétszer bűnözhetek, akkor is csak mértékkel (nálam ez a szerda és a szombat). Aznap ehetek csokit, ezek a "csokinapok", amit szerencsére sikerül betartanom, és a tudat, hogy nem sokára ehetek, nagyon sokat segít. Aztán ha ez már megy, akkor majd megpróbálom a heti egy bűnözést is, de egyelőre már ez is nagy előrelépést jelent :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe