10 óra alvás 15 perc alatt?! | Arcápolás


A mai blogbejegyzés két főszereplőjének tesztelésébe nem kis elvárásokkal vágtam bele, ugyanis az elmúlt hetekben több helyen is olvastam a Neogence arcápoló termékek már-már varázslatos hatásáról. Így hát alig vártam, hogy nekiessek a tesztcsomagomnak, amiből a Hialuronsavas hidratáló fátyolmaszkot és a Hialuronsavas hidratáló szemkörnyékápoló krémet fogom most bemutatni Nektek.






De előtte még gyorsan néhány mondat magáról a márkáról, mivel biztos vagyok benne, hogy vannak itt azért olyanok, akik még nem hallottak róla. Ahogyan írtam fentebb is, én is csak pár hete találkoztam vele először, de a honlapjukon (katt IDE) lévő kis bemutatkozó szöveg tökéletesen összefoglalja  a legfontosabb tudnivalókat: Az innovatív biotechnológiát alkalmazó Neogence, kutatásai és fejlesztései során a hatékonyság, biztonság és gyors eredmények hármas koncepcióját ötvözi minden egyes arcápolási termékében. Többszörösen díjnyertes termékei mára egész Ázsia egyik legismertebb kozmetikai márkájává tették a tajvani alapítású céget. Magas gyógyszerészeti tisztaságú, aktív hatóanyagai, egyedi hialuronsav technológiája, látványosan kiemelik még a minőségi, luxuskozmetikumok közül is.

Neogence Hialuronsavas hidratáló fátyolmaszk
Az igazat megvallva régebben nem voltam oda túlzottan az arcmaszkokért: úgy voltam vele, hogy kinek van arra ideje, hogy 15-20 perceket ücsörögjön valami fura izével az arcán azon imádkozva, hogy nehogy épp' akkor csöngessenek és közben abban reménykedni, hogy a maszk eltávolítása után észrevehető hatása lesz a bőrön. Nos azt kell hogy mondjam, ezzel a maszkkal megéri kivárni azt a negyed órát, mert számomra szinte a csodával és 10 óra alvás hatásával volt határos az, amit művelt a bőrömmel.
Egy közel 10 hónapos kislány édesanyjaként nekem már-már felért egy spa élménnyel, amikor egyik este egy kellemes fürdő és arctisztítás után eldőltem a kanapén és feltettem ezt a fátyolmaszkot. Ahogy kivettem a zacskójából,  és kihámoztam a két réteg közül, éreztem, hogy eléggé "nyálkás", aminek ezúttal örültem, hiszen ez azt jelenti, hogy bőségesen át van itatva hatóanyaggal, úgymint - és most jön a tudományosabb része:
1. hialuronsav - hidratáló membránt képez a bőrön
2. hyalo-Oligo® komplex - bőr belső hidratációját fokozza
3. allantoin - elősegíti a sebgyógyulást, simítja a bőrt, gyulladáscsökkentő hatású, növeli a sejtek közötti mátrix víztartalmát
A maszk szépen rásimult a bőrömre, az egész arcomat befedte és nagyon kellemes hűsítő érzés volt, úgyhogy egyáltalán nem esett nehezemre 15 percet relaxálni vele (fotót csak azért nem készítettem, mert este próbáltam ki, úgyhogy finoman szólva nem voltak ideálisak a fényviszonyok).
A maszk eltávolítása során elég sok esszencia maradt a bőrömön, ami elsőre soknak tűnt, úgyhogy először le akartam mosni - bár a csomagoláson azt írják, hogy nem szükséges -, de aztán végül ügy döntöttem, hogy belemasszírozom az arcbőrömbe és a nyakamra. Közben elsétáltam a fürdőszobatükörig és már akkor láttam, hogy valahogy sokkal teltebb a bőröm. A felesleget szépen be is nyelte a bőröm, pár percig még volt egy pici ragacsos érzés, de aztán elmúlt, meghát úgy voltam vele, hogy éjjel nem zavar az ilyesmi, dolgozzon csak az esszencia. El kell mondanom, hogy aznap nem volt könnyű éjszakám: Lili legalább hatszor felkelt, szóval finoman szólva nem pihentem ki magam és alig aludtam, de amikor reggel belenéztem a tükörbe, csak pilláztam. A bőröm telt, bársonyos, puha és ragyogó volt, úgy nézett ki, mintha legalább 10 órát aludtam volna. Csak tapogattam és nem győztem betelni vele.
Amúgy nem tapasztaltam semmiféle húzódást, vagy kellemetlen érzést sem használat közben, sem pedig utána, mondjuk azt fontos megemlítenem, hogy illatanyag-, szója és parabénmentes termékről van szó.
Szerencsére használat után nem dobtam ki a maszkot, hanem szépen visszacsomagoltam a zacsijába, mivel olvastam, hogy akár még egyszer fel lehet használni. Ez azóta már meg is történt, picit sem veszített a hatásából, a második használat után is ugyanezt a szuperszónikus hatást tapasztaltam és nem véletlenül használok ilyen jelzőket, mert tényleg bámulatos a végeredmény. Úgyhogy különleges alkalmak, események előtt, vagy ha fontos, hogy a legjobb formátokat mutassátok, érdemes bevetni, nem fogtok csalódni benne. 
Megtaláljátok a SzépségCenter.hu webshopban IDE kattintva.


Neogence Hialuronsavas hidratáló szemkörnyékápoló
Ez a könnyed kis lotion hamar kedvencem lett: egyrészt a pumpás kiszerelés miatt, ami szerintem főleg egy szemkörnyékápolónál "alapfelszereltség" kellene, hogy legyen, hiszen így tutira nem pakoljuk tele bacikkal a krémet. Másrészt nagyon könnyű és friss a textúrája, tökéletes fegyver az első ráncok megelőzésére. Éppen emiatt talán lehet, hogy nekem nem is ezt kellett volna kipróbálnom, hanem valami "fajsúlyosabb" krémet, ami inkább  a már meglévő ráncokkal tud valamit kezdeni.
Ettől függetlenül én magam is szívesen használom, mert bár a ráncaimat el nem tüntette, de úgy vettem észre, hogy valamelyest feltölti a szem környékét, mert kevésbé markánsak a kis vonalak, mióta ezt a krémet használom. Finom mozdulatokkal belemasszírozom, beleütögetem a bőrbe, gyorsan felszívódik, így a reggeli rohanásban tökéletes társ lehet. Bár napi kétszeri használatot javasolnak, de én este nem nagyon használom, mert éjszakára valahogy jobban szeretem a nehezebb, zsírosabb szemkörnyékápolókat, de így is hatásosnak bizonyult. Szerencsére ennél sem tapasztaltam semmilyen irritációt, így nyugodt szívvel ajánlom az érzékeny szem körül bőrre.
Megtaláljátok a SzépségCenter.hu webshopban IDE kattintva.



Ti használtok hialuronsavas arcápolókat?



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest




A bejegyzésben szereplő termékeket tesztelésre kaptam.



You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Nekem a hyaluron az új kedvenc összetevőm! :) Nagyon szépen hidratálja a bőrömet, és mivel megköti a vizet, ezért a ráncaimat is (amiből szerencsére nincs sok) is kevésbé mélyeknek mutatja.
    Nálam a Paese hyaluron szérum a nyerő, már többesével rendelem, mert alap darab. A tonikom is hialuronos, az egyik hidratálóm is, kíváncsi vagyok, hogy majd a nagy hidegben hogyan alakítja a kiszáradt bőrömet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor Te gyakorlatilag már hialuronban fürdesz :D, tökjó, hogy ennyire bejött :).

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe