10 random beauty facts | Tag


Nemrégiben Enn, az Enntrance blog szerzője készített egy bejegyzést, amelyben megosztotta az olvasókkal tíz beauty vallomását. És mivel többek között engem is betagelt, így nagyon szívesen osztok meg Veletek én is néhány szépségvallomást - úgyis szerettem volna már egy ilyen tag bejegyzést csinálni.
Remélem tetszeni fog Nektek, ha van kedvetek, akkor kommentben osszatok meg Velem és a többi olvasóval hasonló beauty vallomásokat ;)!









1. Nincs egy állandó parfümöm, egy olyan, ami az "én" illatom lenne és amiből mindig van egy üveggel itthon. Kissé "kicsapongó" vagyok ilyen szempontból és azt veszem meg, ami éppen aktuálisan megtetszik. Persze vannak kedvenc illataim, de nagyon kevés parfümből használtam el több üveggel is. 

2. Szinte mindig van rajtam egy minimális smink, ha kiteszem a lábam a lakásból. Ez általában BB krémet, egy kis púdert és pirosítót, egy szempillaspirált, valamint egy színezett ajakápolót/szájfényt jelent. Ez nálam az alapsmink, enélkül nagyon ritkán megyek el bárhova is.

3. Évente kb. kétszer megyek fodrászhoz. Pedig nem ártana gyakrabban eljárnom "egészségügyi" hajvágásra, de valahogy mindig minden más fontosabb, meg nincs állandó fodrászom sem, úgyhogy ez is egy picit közrejátszik benne.

4. Régebben többször is feküdtem le úgy, hogy nem mostam le a sminkemet.  Tudom, tudom, szégyeljem magam, de akkor még nem foglalkoztam a hosszú távú következményekkel. Ma már tudom, hogy nagyon nem tesz jó a bőrnek, de szerintem nincs olyan, akivel ez ne fordult volna elő legalább egyszer, ugye?! Nyugtassatok meg, hogy így van...

5. És ha már a régi idők "bűneinél" tartok: sokszor nyomkodtam ki a pattijaimat is... Ez sem egy túl jó szokás és nem is igazán jó megoldás, úgyhogy ma már igyekszem egyéb módon kezelni és eltüntetni őket.

6. Soha nem volt műkörmöm. Soha, semmilyen. Még az esküvőnkön sem.

7. Amit a leginkább hanyagolok a napi bőrápolási rutinom során, az a testápolózás... Pedig igényli a bőröm, mert főleg a lábamon elég száraz, de főleg az utóbbi hónapokban sokszor nagyon későn jutok el oda, hogy lezuhanyozzak és egyszerűen már nincs ingerenciám még arra is, hogy végigkenegessem magam... Persze azért igyekszem időt szakítani rá, de mostanság kezdtem el igazán értékelni a zuhanyzás közbeni testápolókat :).

8. Nem tudom mennyire tartozik a "beauty" témakörbe, de soha meg sem fordult a fejemben, hogy piercinget tetessek valahova az arcomra. Képtelen lennék elviselni, hogy egy lyuk van pl. az orromban, a szám környékén, vagy a szemöldökömnél (még akkor is, ha egy idő után benő, ha nem tesz bele piercinget az ember).

9. Reggel nem használok arctisztítókat, egyszerűen csak jó hideg vízzel megmosom az arcomat. Ez frissít, élénkít, tonizál, feszesít, beindítja a vérkeringést, meg felébredek tőle :D.

10. Télen szinte soha nem festem ki a lábkörmömet. Mivel értelemszerűen zárt lábbeli van rajtam a hideg hónapokban, és otthon is zokni és/vagy zárt elejű papucs, így feleslegesnek tartom, hogy időt pazaroljak rá, ha szinte soha nem is látszódna...



És most Ti jöttök!
Szívesen olvasgatnám a Ti szépségvallomásaitokat ;)!


Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest







You Might Also Like

24 megjegyzés

  1. Rajtam is mindig van smink, ha csak otthon vagyok, akkor korrektor-púder. Pedig nem gyakran nézem magam a tükörben, de akkor is :)
    Műköröm, na az nekem sem lesz soha. A lábkörmeimet festem télen-nyáron, bár télen csak havonta, ha látszik, hogy lenő, ráhúzok még egy réteget ugyanabból a színből. Nyáron min. kéthetente átlakkozom :)
    Fodrászhoz én is ritkán járok, eleve hosszú a hajam, sokat nem vágna belőle úgysem. Legutóbb elmentem, hogy vághat amennyit akar, csak ne törjön, levágott 3 cm-t. Mondtam, hogy meg sem látszik, erre elöl lépcsősre vágta és befonta valami bonyolult módon, na tényleg mindenki mondta, hogy csak nem fodrásznál voltam, mert mindig lóg a hajam, nem teszek bele semmit magamtól.
    Piercing, testápolózás dettó. Bár nyáron látszik minden, szóval akkor nem lehet elhanyagolni. Nekem zsíros a bőröm, a testemen sem annyira száraz, szóval ha kihagyok pár napot, nem oszt, nem szoroz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor sok közös van bennünk :)! Amúgy szerintem nekem sem lesz soha műkörmöm, hacsak nem lesznek egyszer annyira nagyon gyengék a körmeim, de nem hiszem, hogy erre a problémára az lenne a megoldás...

      Törlés
  2. 2, 4, 6 és 9 rám is igaz. :D Sminklemosás elmaradása főleg bulik után maradt el anno. Most már megrugdosnám magam ha visszamehetnék az időben. :D

    VálaszTörlés
  3. Hát teljesen átérzem a parfümös dolgot!:) Nekem sincs egy kifejezetten olyan illat ami engem jellemez. Mondjuk most sokáig a Versace rózsaszín változatát használtam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ez megnyugtató :). De valahol úgy irigyelem azokat, akiknek van egy "saját" illatuk, amiről felismered őket, én még nem találtam meg ezt...

      Törlés
  4. Mennyi közös pont! :D Lusta vagyok testápolózni, télen sosem festem a lábkörmöm, sosem akartam piercinget / tetkót. Az állandó parfümön gondolkozom, de van olyan amit már újravettem mert hiányzik, de több ilyen is van, általában 10-15-ig terjed a parfümjeim száma a polcomon :D

    Egyszer volt műkörmöm, élveztem - miután levettem nem, mert totál tönkrement a saját körmöm. Egynek jó volt kipróbálni, de van olyan hosszú a sajátom is, hogy ne kelljen, bár most a kontaktlencse hordás miatt nem igazán növeszthetem meg :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is van amúgy pár ilyen parfüm, amit újravettem, de nem tudnék mondani egy olyat, amire azt mondom, hogy na ez az egy, ami az én illatom.

      Törlés
    2. miért ne növeszthetnéd meg? én műköröm mellett is hordtam kontaktlencsét. tény, hogy esőre furább volt, azzal ki,-betenni,de meg lehet szokni.kicsit óvatosabban kell vele bánni és kész

      Törlés
  5. Ezt kitöltöm majd én is, ha lehet a blogon. :) Van pár átfedés, ami rám is igaz lenne :)

    VálaszTörlés
  6. Régebben én is bűnöztem a sminklemosást illetően. Úgyhogy nem vagy egyedül! ^_^
    A testápolózást azt én is ki szoktam hagyni és nagyon nehezen tudom rávenni magam hogy csináljam, pedig kellene :D
    Amit még hanyagolni szoktam az a bőrradirozás. Kövezzetek meg,deeee nem tudok vele mit csinálni :D Lehet idővel benő a fejem lágya! :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tééééényleg! A bőrradírozás, na arra még nagyon rá kéne szoktatnom magam...

      Törlés
  7. A 2. és a 6. kivételével minden egyezik :)))) Én sosem használtam alapozót, BB krémet is csak egyszer-kétszer próbáltam, de hamar feladtam a további kísérletezést. Rossz szokásom, hogy az arcomat simogatom, piszkálom, dörzsölgetem napközben és mindig azon rettegek, hogy elmázolnám az ábrázatomat rövid időn belül :)))) A műköröm pedig azért volt az életem része, mert ezzel szoktam le a körömrágásról. Jópofa volt ez a kis összefoglaló, tetszett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj én is nagyon sokat tapizom az arcomat, elég rossz szokás, merthogy így aztán smink legyen a talpán, ami kibír egy egész napot...

      Törlés
  8. Én rabja vagyok a sminklemosásnak :) és a fogselyemnek. Szenvedélyem a körömlakkozás, több, mint 60 üveg lakkom van. 2 napnál nem bírom tovább hajmosás nélkül. Oda vagyok a napozókrémek illatáért - nyáron nem is használok parfümöt. Szeretek kencéket kotyvasztani, pl ajakápolót. Minden este 10 percre mézet használok hidratálónak (aztán lemosom). Nem szeretem a natúr samponokat. Itthon is mindig van rajtam BB krém és pirosító. Még keresem Az Igazi piros rúzst. Nem merek változtatni a hajszínemen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű de izgi dolgokat írtál :)!!!! Köszi, hogy megosztottad velünk :)!

      Törlés
  9. Nálam is nagyon sok a közös pont :)

    A lábköröm festés télen, piercing és tetoválás, a parfüm váltogatás, mert nálam minimum 60 féle áll a polcon, úgyhogy mondhatom nem vagyok illat hű, de ellenben parfümmániás :)
    Mikor még nagyon fiatalka voltam, egyszer-egyszer velem is előfordult, hogy sminkben dőltem késő este ágynak, de erről gyorsan leszoktam és manapság már csak totál tisztított és ápolt arccal. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére már én is rájöttem, hogy az egyik legnagyobb baki, amit elkövethetek az arcbőröm ellen, az az, ha nem mosom le a sminket.

      Törlés
  10. Szia! :)
    Annyira szupi így a hajaaad :) jól tetted, hogy levágattad :) én tavaly nyáron vágattam le az enyémből 45 cm-t és egyáltalán nem bántam meg, imádom :)
    Olyan mintha befestetted volna :D legalábbbis a hajtövednél mintha sötétebb lenne, de lehet csak a fények miatt van :) Azt szeretném kérdezni, hogy 3 "kezelés"-hez hàny dobozzal vettél?? :)
    Ui.: 2,3,4,5,7,8,10 rám is igaz :) plusz még soha nincs állandó/kedvenc tusfürdőm mert mindig a legújabbat szeretem a legjobban :D
    Puszi a kis tüneményes Lili babának :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban sötétebb a hajtőnél a hajam, ugyanis pár hete használtam a L'oréal Sunkiss Jellyt és hát azóta ugye nőtt a hajam, tehát már látszik egy kis lenövés. Úgyhogy lehet venni fogok megint :)! Amúgy én két dobozzal használtam belőle, az volt így elég három alkalomra, de akkor még hosszabb volt a hajam.

      Törlés
  11. Megnyugtatlak, velem is előfordult, hogy nem mostam le a sminkem... De persze próbálok arra törekedni, hogy mindig lemossam. :) Én reggel friss hideg vízzel, majd micellás vízzel is átszoktam törölni az arcomat. :) Télen én sem festem a lábkörmömet, teljesen felesleges... :D
    Milyen zuhanyzás közbeni testápolót használsz? Amúgy én is nem rég óta testápolózom magam rendszeresen (persze nekem is kimarad 1-2 alkalom).
    Én nagyon műkörömellenes vagyok. Abban semmit nem lehet csinálni, ráadásul csúnya gombás fertőzést is lehet kapni, a felrakása (nővérem elmondása alapján) fájdalmas. Nekem nem volt és nem is lesz.
    Én is mindig sminkelem magamat, ha kimegyek a városba, suliba stb. Fodrászhoz pedig egy évben max. 4x megyek el. :) Most épp növesztem a hajamat, illetve most lettem szőke, de nagyon csábít vissza a barna... ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a Nivea Zuhanyzás közbeni testápoló a kedvencem, de úgy láttam már az Avonnak is van :).

      Törlés
    2. És a baleának is van már!:3

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe