Hétkezdő inspirációs képek #105
Olyan sok idő eltelt már az előző inspiráció poszt óta, hogy arra gondoltam, megint "nyakamba" veszem a Pinterestet, és megosztok Veletek néhány kedvencet. És hát ez most nem csak hétkezdő, hanem hónapkezdő inspirációs bejegyzés is egyben, hiszen beköszöntött a június és remélhetőleg ezzel együtt most már az igazi nyár is. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én még annyira nem érzem a nyarat, bár nyilván ez a nyár most nem olyan mint a többi, hiszen itt van már Lili is, úgyhogy fogalmam sincs, hogy konkrétan mit fogunk csinálni és merre megyünk ezen a nyáron, de majd úgyis alakul :). Nektek milyen terveitek vannak nyárra?
Bármi is legyen a program, most térjünk vissza ehhez a poszthoz, jó nézelődést és kellemes inspirálódást :)!
Indításnak jöjjön néhány csudacsini lábbeli :). Itt van például
ez az igazán nőies, klasszikus fazonú, rózsaszín tűsarkű.
Aztán ez a kevésbé klasszikus, sokkal inkább vadabb darab,
amit őszintén szólva magamon el sem tudnék képzelni,
de valamiért mégis tetszik. Különösen az arany dísz a sarkán.
Az előzőhöz hasonlóan ez a cipő is kettős érzéseket vált ki
bennem: az eleje kevésbé tetszik, viszont a hímzett sarokrész
annál inkább.
Ezt nem nagyon tudom ragozni: imádom!
Ahogyan ezt az egyszerű, lapos talpú, ezüst
papucsot is, tipikusan az a darab, ami annyi
mindenhez passzol.
Ez is nagyon nekem való: egyrészt mert lapos talpú,
így nagyon kényelmes, de a díszítés miatt mégsem
csak egy szimpla szandi.
Hát ez... ahh, gyönyörű, igazi homokos tengerpartra
való darab.
Csíkos felső négyszer, valami extrával, merthogy
- mint az tudjátok - imádom a csíkos felsőket,
de a most következő képeken nem csak ezek
nyerték el a tetszésemet. Az első képen egyértelműen a
királykék táska vonzza a tekintetet.
Itt pedig a kendő. Egyszerűen tökéletes: annyira
feldobja és sokkal nőiesebbé teszi azt az
egyszerű trikót.
Nagyon tetszik ennek a blúznak a fazonja,
és még jobban tetszenek a kis csücskök (?),
fülecskék (?) a napszemüvegen.
A piros szandit nézzétek! Mondjuk nálam a csíkos
felső szinte bármilyen piros kiegészítővel, vagy
ruhadarabbal párosítva imádat :).
Nem tudom, illik-e így június elején "kalapos" képeket
megosztani, de ez a kettő annyira megtetszett, hogy
nem hagyhattam ki ebből a válogatásból.
És talán már a bőrdzseki sem igazán indokolt ebben
az időben, de ennek annyira tökéletes a fazonja,
meg úgy az egész.
És ha már egy fekete szett volt, jöjjön még egy.
Kissé hadilábon állok ezekkel a kombinészerű
felsőkkel, tetszenek is meg, nem is, nagyon
nőiesek, ugyanakkor nekem valahogy túl
"könnyűek", én valószínűleg hülyén érezném
magam egy ilyenben az utcán, de ettől még tetszik.
És a végére hagytam a két kedvenc összeállításomat,
mindkettő nagyon egyben van nekem minden tekintetben,
laza, de mégis nőies szettek, nem túl erőltetett egyik sem.
Az elsőn egyértelműen a táska a kedvencem, a másodikon
pedig a rajtos szandi.
Nektek melyik a kedvenc képetek
ezen a héten?
Szandra
8 megjegyzés
A csíkoskák a kedvenceim :)
VálaszTörlésNekem is, mint mindig :D
TörlésA kalapos képek a kedvenceim, meg az utolsó kettő :) ezek a szettek így jöhetnének, ahogy vannak! :) Én nyáron végig a Balatonon leszek, no nem nyaralni, hanem dolgozni, de egy ottani munka csak nem lehet olyan rossz, ha már az ember vízpart közelében van :)
VálaszTörlésEz így van, úgy azért elviselhetőbb a munka :)!
TörlésNocy én is a Balatonon leszek egész nyáron! Na,de én se pihenni, hanem gyakorlatomat töltöm Siófokon! :) És te merre leszel? :)
TörlésNikszo: Bocsánat, hogy csak most válaszolok, én Balatonmáriafürdőn dolgozom majd :)
TörlésUtolsó kettő egy álom és a kalapos képek is nagyon tetszenek*.* Az összeállítás 10-ből 10 pont! *.*
VálaszTörlésA slip-on annyira tetszik *.* már van 2 is, de még kell :D
VálaszTörlésKöszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.