Hogyan tovább...?

Előbb-utóbb ezt a posztot is meg kellett írnom, bár azt nem gondoltam, hogy ennyire korán kell sort kerítenem rá... Akik követnek Instagramon és itt a blogon, azok már értesülhettek róla, hogy december 24. óta kórházban vagyok és sajnos igencsak esélyes, hogy amíg a baba meg nem születik, addig nem is engednek haza.
Mivel minden olyan hirtelen történt és egyáltalán nem számítottam arra, hogy kórházba kerülök és pláne nem arra, hogy lehet, hogy már haza sem engednek, így ez sajnos elég erősen érinti a blogot is, mivel alig vannak előre bekészített bejegyzéseim, és hát nem túl meglepő módon innen a kórházból nagy csodát már nem tudok tenni... Persze azért még reménykedem, hátha mégis kiengednek, de nagyon nem merem már beleélni magam, úgyhogy gondoltam leírom Nektek, hogy mire számíthattok a továbbiakban. Ez persze nem mentegetőzés, vagy ilyesmi, hiszen most nem a blog az elsődleges dolog az életemben, amire összpontosítanom kell, csak szeretném, ha tudnátok, hogy mi várható az elkövetkező hetekben, hónapokban.
Ha minden jól megy, lesz még azért néhány új bejegyzés: pl. hétkezdő inspirációs képek, 1-2 körmös posztot is, meg fogok még írni egy utolsó babavárós bejegyzést, úgyhogy ezt a néhány posztot próbálom beosztani, hogy legyen azért olvasnivalótok, meg nekem is jó, hogy valamivel el tudom foglalni magam, hiszen azért a kórházban eléggé unalmasan és egyhangúan telnek a napok, és jó, ha ha találok valami elfoglaltságot, amit leköt egy időre :).
Ami a videókat illeti, felvettem még korábban kettőt előre, ezeket majd valamikor feltöltetem a férjemmel. 
Nagyon szerettem volna egy 2014-es kedvences videót csinálni, de ez szinte már biztos, hogy nem fog összejönni, pedig én annyira vártam :(. De lehet, hogy majd azért egy szöveges blogbejegyzésben megosztom Veletek, hogy mik voltak a kedvenc szépségápolási termékeim az elmúlt évben.
És természetesen lesz olyan időszak is, amikor egyáltalán nem lesznek új blogbejegyzések. Majd elválik és szép lassan úgyis kialakul, hogy mikor és milyen formában, milyen gyakorisággal tudok visszatérni a bloghoz.
Hát így dióhéjban ennyi. 


Ezúton szeretném itt is megköszönni azt a rengeteg kedves, támogató és biztató kommentet, üzenetet, emailt, amit kaptam tőletek az elmúlt napokban, elmondani nem tudom, mennyire jól esik és menny pozitív energiát ad, óriási hálával tartozom Nektek ezért <3!




Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest




You Might Also Like

32 megjegyzés

  1. Hogyan tovább? Közhely, de most tényleg a baba és te vagy a legfontosabb, úgyhogy a blog kibírja a kis szünetet, várunk vissza titeket egészségesen! Drukkolok és minden jót kívánok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm szépen :)! Amúgy persze, most mi vagyunk a legfontosabb, csak nem akartum hipp-hopp szó nélkül felszívódni, ezért írtam le, hogy mire lehet számítani :).

      Törlés
  2. Búék! Jó erőt, egészséget nektek, -a mamának, a papának, meg a babának! :)) Majd, ha lesz erő, idő, visszatérsz.

    VálaszTörlés
  3. Kitartást! Tudom, hogy nem könnyű, hogy nem tölthetted otthon az ünnepeket, de gondolj arra, hogy így vagy a legjobb kezekben! :)

    VálaszTörlés
  4. Szandra, most az a legfontosabb, hogy Veletek minden rendben legyen! én nagyon szeretem olvasni a blogod de ha emiatt egy kis szünet lesz hidd el nem gond, szerintem mindannyian megértjük! :)

    sok-sok erőt és kitartást kívánok, biztosan nem könnyű de nemsokára már otthon lesztek mind a hárman :) erre gondolj, ne foglalkozz mással! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm szépen :)! Amúgy persze, most mi vagyunk a legfontosabb, csak nem akartum hipp-hopp szó nélkül felszívódni, ezért írtam le, hogy mire lehet számítani :).

      Törlés
  5. Szandra! :) Megértjük ezt az időszakot. Koncentrálj most magatokra és pihenj sokat. :) <3

    VálaszTörlés
  6. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy érthető ez a mostani helyzet, és egyáltalán ne érezd magadat rosszul emiatt! Fél lábon is kibírjuk ezt az időszakot frissek nélkül, akiben van egy cseppnyi empátia és beleérző készség, az így kell(ene) vélekedjen. Aki esetleg nagyon vergődne a frissek után és nagyon türelmetlen lenne, meg érthetetlen, irányítsd hozzám, 1-2 atyai kedves "helyretévő" mondattal megcímzem az illetőt! :D
    Annyi bejegyzést csinálj amennyi jól esik (vagy amennyit engednek odabenn:D). Jobbulást Nektek, azért remélem egy kicsit még haza tudsz térni, mert sajnos tudom, hogy azért a kórházban nem mindig tudja kipihenni magát az ember. Otthon azért csak jobban regenerálódik a lélek, ha arról van szó! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm szépen :)! Amúgy persze, most mi vagyunk a legfontosabb, csak nem akartam hipp-hopp szó nélkül felszívódni, ezért írtam le, hogy mire lehet számítani :).
      Amúgy én is csak amiatt reménykedem, hogy még hazajutok egy kicsit, merthát a kórházi ágy valóban, finoman szólva sem kényelmes, és jó lenne még a baba érkezése előtt néhány éjszakát otthon, kényelmesen, saját ágyban tölteni, de lehet, hogy ez már nem fog összejönni... :/

      Törlés
  7. Drága Szandra!
    Nagyon sajnálom, hogy ezt kell olvasnom, de ha így a tuti biztos, hogy minden rendben lesz a babával és Veled, akkor ennek így kell lennie. De azért drukkolok, hogy minél hamarabb hazaengedjenek! Mi megvárunk, és küldjük a sok pozitív energiát! ;)
    Sok energiát, kitartást és egészséget kívánok Nektek! Vigyázz magatokra! :)
    Sok puszi :* <3
    Niki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, jól esik, amit írtál, nagyon szépen köszönöm :)!

      Törlés
  8. Kedves Szandra!
    Sajnálom,hogy így alakult és a kórházban kellett maradnod, viszont azt hiszem a többi olvasód nevében is mondhatom, hogy ha kevesebb lesz a bejegyzések száma,akkor sem hagyunk cserben és lelkesen követni fogjuk a veled történteket és lélekben támogatunk! :)
    Sok erőt kívánok neked a következő időszakhoz, és persze remélem a 2015-ös éved csupa meglepetést és örömöt tartogat számodra! :)
    puszi,
    Bogi!

    VálaszTörlés
  9. Gondolunk rád, hogy minden rendben legyen! A blog megvár, most az a legfontosabb, hogy ti jól legyetek. :)

    VálaszTörlés
  10. Kedves Szandra!
    A blog miatt ne aggódj, szeretünk, visszavárunk, de csak akkor amikor időd és energiád engedi! Ahogy a L'Oréal mondja: Törődj magaddal. :) Ha jól esik visszatérned ide csak egy-egy szöveges poszt erejéig (mint egy naplóhoz), szerintem azt is örömmel fogjuk olvasni. Senki nem veti a szemedre, ha eltűnsz egy kis időre - ez a blog legyen a pihenés szigete, ne egy kényszer.
    Kívánok jó egészséget a továbbiakban is!

    VálaszTörlés
  11. Nem azzal törődj, hogy olvasnivaló nélkül maradunk, szerintem mindenkinek fontosabb most, hogy Te és a Baba rendben legyetek, ez legyen most az utolsó ami miatt aggódsz! Kitartást, erőt és egészséget kívánok! :) Biztosan minden rendben lesz!

    VálaszTörlés
  12. Kitartást, és könnyű születést a babádnak :) Én sem tudok mást mondani, mint, hogy az egészségetek a legfontosabb most, vigyázz magatokra nagyon :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, hát ezek után már reménykedni sem merek abban, hogy minden simán megy, nem arról vagyok híres :D!

      Törlés
  13. Hiányozni fognak a bejegyzések és videók, de természetes az egészségetek a legfontosabb! Vigyázz magatokra, remélem minden rendben lesz :)

    VálaszTörlés
  14. Vigyázz magatokra, most ez a legfontosabb. Minden jót kívánok!

    VálaszTörlés
  15. Kitartás, drukkolok, hogy minden rendbe legyen és hamar kiengedjenek! :)

    VálaszTörlés
  16. Pihenj sokat, és ne idegeskedj semmin! A blog, azaz mi úgyis megvárunk és szurkolunk nektek, hogy minden rendben menjen és szép, egészséges babátok szülessen! :)

    VálaszTörlés
  17. Azt hiszem, ez teljesen érthető helyzet, sőt várható volt. A te és a baba egészsége most a legfontosabb, mi olvasók is megértjük, hiszen együtt drukkoltunk, hogy sikerüljön és ha ezért kis időre bejegyzés nélkül maradunk, bánja fene. :) Remélem azért kiengednek, hogy otthon tölthesd a babavárás utolsó heteit, hogy azután feltöltődve vágj neki az új kalandnak. Jó egészséget és kitartást! :) <3

    VálaszTörlés
  18. Már írtam, de itt is leírom!
    Kitartást, sok sok erőt, szeretetet, ölelést küldök! A legfontosabb, hogy Ti jól legyetek! Rengeteg videó van, amit imádok újra visszanézni. Sőt még az Inspirációs képválogatásokat is újra fogom nézni, mert már nem tudom melyik képet mentettem le és melyiket nem :D
    Szóval nem kell aggódni, lesz mit néznünk.
    Szeretünk! ♥♥

    VálaszTörlés
  19. Kedves Szandra!

    Remélem, mihamarabb hazajutsz, és akkor már a sok-sok pihenés mellett egy kis kikapcsolódásként ismét tudsz majd szöszmötölni a bloggal. :) Szerintem mindnyájan egyetértünk abban, hogy ez a kis szünet és a kevesebb bejegyzés teljesen természetes. A lényeg, hogy legyetek jobban, és hogy pihend ki magad. Utána jöhet minden más :) Mi pedig örülni fogunk, ha új bejegyzés lesz, addig pedig türelmesen várunk majd :)
    Puszillak és jó egészséget kívánok!

    VálaszTörlés
  20. A legfontosabb, hogy minden rendben legyen! Kitartást és jó egészséget kívánok Neked és a babának! Remélem minél hamarabb otthon lesztek! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe