Hétkezdő inspirációs képek - A századik

Hát ez is eljött kérem szépen, a 100. inspirációs bejegyzés. Amikor anno belekezdtem ebbe a sorozatba, őszintén szólva nem gondoltam, hogy eddig eljutunk, ugyanis bár én nagyon szeretem ezt a típusú bejegyzést, de nem voltam biztos benne, hogy Ti is "éltetni" fogjátok. Néha meg is fordult a fejemben, hogy inkább hagyom, de aztán olyan jó kis kommentek, meg visszajelzések jöttek Tőletek, hogy úgy voltam vele: ha Ti is szeretitek, akkor bizony maradnia kell.
Gondolkodtam, hogy mi legyen a századik, hogy mégis picit más legyen, mint a szokásos, de olyan nagyon azért nem rugaszkodtam el. Szerintem nagyjából már tudjátok, hogy mik azok a ruhák, minták stb., amiket nagyon kedvelek és ezt összekötöttem az esküvőkön szokásos "valami régi, valami új..." témával, és hoztam Nektek 1-1 kedvenc képet pár kategóriában. Na ez leírva kicsit bonyolultnak hangzik, inkább nézzétek meg :)!
Ja és kellemes inspirálódást :)!



Valami csíkos
Mi mással is kezdhetném, mint egyik kedvenc mintámmal, és abból is egy egyszerű csíkos felsőt választottam. Remekül variálható darab, és nem kell feltétlenül félni attól, hogy szélesít, megfelelő darabokkal kombinálva szinte bárki hordhatja és bármilyen stílusba beilleszthető.
Valami kockás
Eleinte nem igazán szerettem ezt a mintát, de aztán az elmúlt év során annyiszor és annyi helyen "tolták" az arcomba, hogy megkedveltem. Talán kiszámítható vagyok, de egy sálat választottam ide, vagy inkább "plédet", ahogyan egyszer egy néni nevezte a kockás sálamat a buszon :D. Egy ilyen szín még hiányzik a kollekciómból, szóval részemről jöhetne :).
Valami virágos
A minta, amit korántsem csak tavasszal és nyáron lehet hordani, bár kétségkívül akkor van igazán szezonja. Mostanság a boltok elkényeztetnek minket virágos pulcsikkal, nadrágokkal, úgyhogy lehet válogatni. Nálam most ez a dzseki lett a befutó.
Valami leopárdmintás
Olyan nekem ez a minta, mint valami fűszer, amivel meg lehet bolondítani a legegyszerűbb szettet is. Nem kell belőle sok, mert akkor megfekszi az ember gyomrát, de egy jó kis leopárdmintás kiegészítő, vagy cipő telitalálat lehet. Itt most ez utóbbi.
Valami pink
Na jó ez picit kakukktojás, mert azért nem vagyok egy megrögzött rózsaszín imádó, de a várandósságom egy pontján azt vettem észre, hogy egyre többször veszek/nyúlok rózsaszín holmik után, és itt nem csak a kislányunknak vásárolt holmikra gondolok. Úgyhogy ez a szett idekívánkozott.
Valami (mű)bőr
Én megálltam a dzsekinél, de azt hiszem jövő őszre/télre be fogok szerezni egy ehhez hasonló nacit is, mert baromira tetszik. De aztán lehet, hogy belebújok és rájövök, hogy ezt nem nekem találták ki... addig viszont ábrándozom róla, és elképzelem, hogy így áll rajtam is :D.
Valami bohókás
Kell egy kis móka nekünk felnőtteknek is, nem szabad mindig mindent olyan komolyan venni. És ha ez másban nem nyilvánul meg, csak egy kutyás pulcsiban, akkor az is jó :).
Valami ékszer
Statement nyaklánc, egyszerűen nem lehet más. Egyértelműen az elmúlt év kiegészítője nálam és szerintem idén is az marad, mert nem tudom megunni őket.
Valami táska
Nagyon szépek a kis clutchok, meg a vékony borítéktáskák, de őszinte leszek: azokat egyszerűen nem nekem találták ki. Én a "nagy táskás lány" vagyok, aki szeret mindenfélét magával hordani, és ehhez bizony hely kell. Ez a táska mind méretével, mind színével és fazonjával megdobogtatja kis szívemet, de ez sajnos egyértelműen egy plátói szerelem, ő soha nem lehet az enyém...
Valami cipő
A férjem utálja, én meg imádom ezeket a telitalpú cipőket :D. Talán ormótlan, talán nem túl nőies, de én szeretem, ez van.
Valami haj
A fonott haj, igen, ez az, imádom. De én egyszerűen annyira béna vagyok hozzá, hogy ilyen kissé kócos, kissé rendezetlen fonott frizurát csináljak magamnak, amin nem látszódik, hogy fél órát erőlködtem vele :D. Mindig az ilyen frizurákat a legnehezebb megcsinálni szerintem, nem :D?!
Valami smink
A klasszikus, amivel egyszerűen nem lehet mellélőni: cicás tus, fekete pillák és vörös rúzs. Szinte bármilyen alkalomra be lehet vetni, feltéve hogy az ember képes ilyen tökéletes tusvonalat húzni :D.
Valami DIY
A ráadás: akinek annyi bögre van a szekrényében, mint nekünk, az érteni fogja ez a képet. Baromi jó ötlet, ráadásul dekoratív is, és annyira nem is tűnik bonyolultnak az elkészítése. Nehogy egyszer majd megcsináljam... egyszer... majd :).


Remélem tetszett Nektek a századik :)!




Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest




You Might Also Like

16 megjegyzés

  1. Nekem nagyon tetszett. A kék kockás sál nagyon jól néz ki és a DIY ötlet is nagyon szuper. :) Szép hetet Szandra. :)

    VálaszTörlés
  2. A beagle pulcsis outfit és a hajfonat a kedvenceim. :)
    Imádom a válogatásaidat, mindig nagyon várom őket. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszett így most a sorozatnak a 100. része :) Mindegyik kép szuper!

    VálaszTörlés
  4. Annyi kockás sálat láttam nálad, hogy már nekem is megtetszett és felkerült a kívánságlistámra =)
    Bögréből pedig sosem elég (már ha van hol tárolni)

    VálaszTörlés
  5. A virágos dzseki nagyon jó, na meg a telitalpú cipők és nálunk is ez a helyzet én imádom.... :D
    A DIY ötlet igazán praktikus én is tele vagyok bögrékkel,bár ki nem?! :)
    Kíváncsian várom a következő 100 inspirációs válogatást :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, szerintem ez a bögrefelhalmozás többeknél is aktuális :D!

      Törlés
  6. Pont ezt a diy-t néztük ki magunknak, a megvalósítás szerintem sem nehéz, bögréből annyi van, hogy rájuk sem tudok nézni, úgyhogy tökéletes :) Már csak a helyét kellene kitalálni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy tényleg nem tűnik nehéznek megvalósítani, viszont nagyon mutatós és praktikus :).

      Törlés
  7. Ez egy nagyon jó kis képválogatás volt :) Minden benne volt, aminek kell. A végén pedig ez a bögrés ötlet nagyon állat!! Épp a minap pakoltuk át a szekrényeket, mert a bögrék sehogy sem akartam elférni a polcon :D

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe