Sigma Paris paletta - teszt



A Júniusi szerzemények videóban már láthattátok ezt a palettát, azóta szerettem volna már bemutatni Nektek itt a blogon részletes is, és most végre eljött az idő. Nagyon sokáig ácsingóztam ezután a szépség után, de aztán hosszú hónapok és sok-sok vacillálás után végül beadtam a derekamat és egyáltalán nem bántam meg. Több szempontból is különleges ez a paletta, ha kíváncsiak vagytok rá, hogy miért, akkor olvassatok tovább!




Talán tudjátok, hogy a Sigmánál nagyon fontosak a beauty bloggerek és vloggerek, rendszeresen reklámozzák őket a különböző csatornáikon, és külön partnerprogramot is létrehoztak nekik- vagy hát nekünk :). De még ennél is továbbmentek, ugyanis 1-2 éve felkértek hét neves szépségbloggert/vloggert a Paris paletta megalkotására. A hét szerencsést elvitték Párizsba és az ottani közös munka eredményeként született meg ez a csodálatos és nagyon komplex paletta, melyet a párizsi nevezetességek és látnivalók inspiráltak. Található benne nyolc szemfesték, két pirosító, egy highlighter, továbbá egy ferde pirosító és egy lapos szemhéjpúderecset is.
A palettához jár egy kis füzetecske is, amelyben leírják, hogy melyik színt melyik blogger, és mi alapján alkotta meg, mi inspirálta.
Talán senkinek nem kell bemutatom DulceCandy-t, vagy éppen MakeupbyTiffanyD-t, akik szintén részt vettek ebben a szuper projektben.
A bejegyzés kezdőképén látható, képeslapra emlékeztető csomagolás csak egy borító, melyet ha lehúzunk, akkor elénk tárul ez a gyönyörűség:
A csomagolása kemény "papír", elég masszív, viszonylag nehéznek is mondanám a palettát. Bár mágnessel záródik, de őszintén szólva utazáshoz nem biztos, hogy magammal merném vinni, mert annyira nem érzem erősnek a mágnest, bár ha a borítófedelet visszateszem a palettára, akkor az megakadályozza, hogy kinyíljon. Viszont amikor megkaptam postán és kibontottam, akkor láttam hogy a legsötétebb árnyalat sajnos megsérült, de szerencsére nem veszett kárba sok belőle és sikerült szinte nyom nélkül eltakarítanom. Pedig amúgy alkalmas is lehetne utazáshoz, hiszen megvan benne minden, ami egy szép sminkhez kellhet, plusz két ecset és egy nagy tükör is. viszont a másik szívfájdalmam, hogy sajnos a palettának a tetejét, ahol a tükör is van, nem lehet "felállítani", tehát ha a tükröt használni akarom, akarom fognom kell, nem marad "úgy" - remélem értitek mire gondolok.
Nézzük akkor a színeket, amikről egyébként szinte mind egytől egyig elmondható, hogy nagyon jól pigmentáltak, nagyon bársonyosak és szinte alig porolnak. Én itt most alap nélkül mutatom Nektek a színmintákat, de szemhéjalappal még élénkebb hatás érhető el.
Szemhéjpúderek balról jobbra:
Eiffel - matt fekete színes csillámokkal
Seine - szatényfényű tengerészkék csillámokkal
Louvre - matt, mély türkizkék
Orsay - matt türkizzöld arany csillámokkal
Káprázatosak ezek a színek, nem tudok mást mondani, a Seine szinte világít, annyira élénk is vibráló. Az Orsay viszont ici-picit talán haloványabb a többihez képest, de egy jó szemhéjalappal lehet még fokozni és érdemes is, mert nagyon különleges árnyalat a benne található arany csillámoknak köszönhetően.
Elysées - szaténfényű lilás-barna arany csillámokkal
Notre Dame - aranyfényű szilvás taupe
Triomphe - zöldes fényű vöröses-barna duókróm árnyalat
Versailles - fehéres aranyszín csillámokkal
A következő négy árnyalat sem kevésbé szép, mint az előzőek. A Notre Dame-ot imádom, olyannyira, hogy ez nekem megvan külön mono szemhéjpúderként is, annyira különleges ez a lilás szürkés árnyalat a csodás arany fényével, hogy a mellette lévő duokróm Triomphe-ról már ne is beszéljek, soha nem volt még dolgom ilyen színnel. Sajnos a legvilágosabb árnyalat, a Versailles-ból nehéz volt élénk színt kinyerni, meg picit potyog is, de szerintem ezen is lehet alappal segíteni.
A paletta része még két matt pirosító (Rouge és Péche), valamint egy highlighter is (Lumiére):
A Rouge egy szilvás-mályvás árnyalat, a Péche pedig egy kellemes barackos szín, és persze nagy kedvencem a highlighter a maga visszafogott, csodás fényével:
És íme a palettához járó két Sigma ecset "Paris" felirattal, én imádom a Sigma ecseteket, és nagyon örülök, hogy belekerült a palettába is kettő, ráadásul ezek szerintem alapecsetek, amikre mindenkinek szüksége van, hiszen egy jó pirosítóecset és lapos szemhéjpúderecset mindig kell, úgyhogy én biztosan hasznukat fogom venni ezeknek.
Nagyon örülök, hogy megrendeltem ezt a palettát, mert nagyon szép élénk, különleges árnyalatú szemfestékek vannak benne, igazi vad, partysminkeket lehet vele csinálni, de akár visszafogottabbakat is. Akik nem csak a natúr, hanem az élénk színeket is szeretik, azoknak mindenképpen jó választás. A pirosítók, a highlighter és az ecsetek pedig csak hab a tortán.
Mindenképpen fogok vele sminkvideót is csinálni, csak még megkomponálnom, hogy mely színekkel és milyen sminket csináljak vele, nehéz a választás :).
A Sigma Paris paletta megrendelhető ITT.



Hogy tetszik Nektek ez a paletta?



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest


You Might Also Like

16 megjegyzés

  1. Nagyon tetszik ez a paletta, csodásak és jól pigmentáltak a színei :) A legsötétebb kék a kedvencem ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg gyönyörűek a színek, egy darabig csak nézegettem, hozzá se mertem érni :D

      Törlés
  2. OMG! Eddig is vágytam rá, most kifejezetten fáj érte a szívem! Gyönyörű, különleges és praktikus. Remélem látunk tőled több sminket is vele, ha lehet szavazni, én elsőként egy kékes sminket kérnénk a bal oldali színekkel. :)

    VálaszTörlés
  3. Tényleg csodás paletta, mindig megcsodálom ha látom valahol. :)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű színek vannak benne, az ecsetek is kifejezetten tetszenek, na meg a csomagolás, a doboz is csodásan néz ki *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony-bizony, az ecsetek is nagyon jók, nekem már van két majdnem ugyanilyen ecsetem a Sigmától, és nagyon szeretem őket.

      Törlés
  5. Csodás ez a paletta! Azt hiszem fel is került a kívánságlistámra, remélem egyszer az enyém lehet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes figyelni mindig a jó kis kuponkódokat, és akkor le lehet faragni még belőle pár dollárt.

      Törlés
  6. Annyira szeretnék én is egyet *.* De ez még várat magára, amíg nem lesz valami jobban szuperáló bevételforrásom, mint az egyetemi ösztöndíj :D Ettől függetlenül még ránézni is jó.

    Nocy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban nem egy olcsó paletta, én is sokáig rágódtam rajta, viszont tényleg megéri az árát, mert nagyon sokoldalú :).

      Törlés
  7. Csodásak a színek. Még az élénkebbekre is igent mondanék. :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe