A mi esküvőnk és egy örömhír :)





A Ti kérdeztétek videómban (ITT) már említettem Nektek, hogy hamarosan írni fogok egy blogbejegyzést az esküvőnkről sok-sok képpel, mivel annyian kértétek már. Azt hiszem a negyedik házassági évfordulónk erre tökéletes apropó, hiszen pontosan ma négy éve, 2010. augusztus 7-én mondtuk ki egymásnak a férjemmel a boldogító igent. Úgyhogy következzen az eddigi talán legszemélyesebb és leghosszabb blogbejegyzésem, egy örömhírrel a végén, nagyon készültem erre, úgyhogy fogadjátok nagy-nagy szeretettel :).






Próbálom a blog szempontjából is lényeges "kategóriák" szempontjából bemutatni Nektek a mi nagy napunkat, úgymint ruha, smink, haj stb., de azért természetesen egy-két személyesebb részletet is belecsempésztem :).


A menyasszonyi ruha
Miután kitűztük a dátumot, a menyasszonyi ruha volt a legelső, amit elintéztem, ugyanis tudtam, hogy a döntésképtelenségem miatt a ruhaválasztási procedúra hosszú ideig is elhúzódhat. De legnagyobb meglepetésemre nem így lett. Voltak ötleteim, hogy milyen ruhát szeretnék, de nagyon határozott elképzelésekkel nem rendelkeztem. Annyit biztosan tudtam, hogy nem akarok úgy kinézni az esküvőn, mint egy sütibaba, a nagyon fodros, túldíszített ruhák abszolút távol álltak tőlem. Szándékosan egy kis budapesti szalonba mentem elsőnek (Amarilla Szalon), mert tudtam, hogy nagy szalon=túl sok ruha=döntésképtelenség. Ahogy beléptem a szalonba, egyből megláttam az egyik ruhasor legelején egy ruhát, amit aztán elsőként fel is próbáltam, és azonnal beleszerettem. Ez volt az:
De gondoltam ne legyen már ennyire egyértelmű, úgyhogy felpróbáltam még négy másik ruhát, de egyik sem győzött meg annyira, mint az első, úgyhogy hallgattam a szívemre. Ez egy pánt nélküli, törtfehér, húzott, asszimetrikus szoknyájú, selyem szatén menyasszonyi ruha, diszkrét, de nagyon szépen csillogó kristály- és gyöngydíszekkel a mell- és szoknyarészen. A próbán le is fotóztuk, hogy fényben mennyire szépen csillogtak rajta a díszek. Az uszálya felköthető volt, így a szertartás idejére leengedtük, utána pedig felkötöttük, hogy kényelmesebben tudjak közlekedni/táncolni benne.
És így festett rajtam az esküvőn:
A menyecske ruha
Ez egy érdekes sztori volt, ugyanis én mindenképpen egy rövid ruhát szerettem volna, mivel úgy gondoltam, hogy egész nap egy nagy ruhában fogok mászkálni, így éjfél után sokkal felszabadultabban tudok majd egy rövid ruhácskában táncikálni. Ezért vettem is egy piros, térdig érő, pánt nélküli koktélruhát. Ezt a mell alatt masni, a ruha tetején és szoknyarészén pedig mis fodrok és gyöngyök díszítették. Erről a ruháról "sztárfotó" nem készült, hiszen ez már a buli hevében volt rajtam, de ezen a képen azért nagyjából látszódik milyen volt:
Viszont a nővérem az esküvő előtt néhány héttel külföldön járt és úgy döntött, hogy meglep engem egy nagy báli ruhával, ő ezt szánta nekem menyecske ruhának. Leesett az állam, amikor megérkezett és megmutatta nekem a ruhát, ami gyönyörű volt, de teljesen más, mint amit én szántam menyecskeruhának. Ez egy bordó báliruha volt, különálló, fűzős felső- és szoknyarésszel, a felsőrészen csodás gyöngy- és kristálydíszekkel. Úgyhogy végül az a kompromisszumos megoldás született, hogy ez a bordó ruha volt rajtam a menyecsketáncnál, utána pedig átvettem a kis pirosat.
Kiegészítők
Nem akartam túlvállalni magam kiegészítőkkel, hiszen sokan mindent magukra aggatnak, emiatt úgy néznek ki mint egy karácsonyfa és öt év múlva kb. magukra sem ismernek a saját esküvői fotójukon. 
Mivel pánt nélküli ruhám volt, így egy lógós, gyöngyös fülbevaló mellett döntöttem. Ehhez nyakláncot már nem is vettem, hiszen a ruha mellrészre is díszített volt, meg eleve nem szeretek lógós fülbevalóhoz nyakláncot is feltenni. Volt még rajtam, egy többsoros, merevített, gyöngyös karkötő, valamint egy nagyobb, mondhatni "statement" gyöngyös gyűrű. Ezeket az ékszereket külön vásároltam, mégis nagyon jól passzoltak egymáshoz. Tiarám nem volt, mivel azt soknak éreztem volna, viszont vettem egy kis kristályos hajpántot, amit a fodrász szépen belekomponált a hajamba. 
A szalonban választottam egy kb. fenékig érő fátylat, ami tökéletesen passzolt a ruhához.
A cipő kérdés nálam egyértelmű volt: csakis lapos jöhetett szóba. Egyrészt mert soha nem voltam az a lány, aki órákat tud parádézni magassarkúban, ráadásul a férjem egymagas velem, így egy teljesen egyszerű, fehér balerinacipő mellett döntöttem.
Volt egy pici táskám is, amiben a legszükségesebb dolgok lapultak: zsepi, szájfény és egy minidezodor :D.
Smink, haj, köröm
Bármennyire is hihetetlen, ez az egész mérhetetlen "sminkláz" az esküvő utáni hónapokban tört ki rajtam, úgyhogy a smink/sminkelés akkoriban nem volt annyira központi kérdés nálam. Egy nem túl feltűnő, természetes, de szemhangsúlyos sminket szerettem volna, amit az esküvő napján sminkes készített el. A szememen világosabb és sötétebb natúr színeket használt, és a számra is nude rúzs került. Egyáltalán nem bánom, hogy nem lett erősebb sminkem, ez így teljesen én voltam, most sem csináltatnék másmilyet.
Ami a hajat illeti, abban biztos voltam, hogy semmiképpen nem akarok "toronykontyot", de teljesen kiengedett hajat sem, egyrészt a meleg miatt, másrészt meg idegesítő lett volna folyamatosan eltűrni. Így végül a fodrásszal közösen úgy döntöttünk, hogy besüti a hajam, majd félig feltűzi, így nem fog a szemembe lógni, viszont a hullámok szépen érvényesülnek majd. A fátyol és a hajpánt remekül kiegészítették ezt a félig feltűzött, hullámos frizurát.
A körmömet szintén nem variáltam túl, semmi műköröm, semmi zselé, egyszerű francia manikűrt kértem a körmöstől.
A gyűrűnk
Két dologban biztosak voltunk a gyűrűnket illetően: fehérarany legyen és szélesebb fazon. Végül egy matt verzió mellett döntöttünk, amin fényes csíkok futnak körbe és a belső fele is fényes, a nőit öt kis gyémánt díszíti. Mindketten nagyon szeretjük a gyűrűnket, egyfolytában hordjuk, le sem vesszük, max. csak mosogatáskor, vagy "piszkos" munkáknál, szerintem tökéletes választás volt, nagyon illik mindkettőnkhöz.
A férjem öltözéke :)
Szeretnék azért róla is ejtetni néhány szót, hiszen igencsak fontos szereplője volt a nagy napnak ;). Rajta egy vajszínű, hosszanti csíkos öltöny volt mellénnyel, aranyszínű nyakkendővel és díszzsebkendővel, valamint vajszínű cipővel. Ez a világos szín minden szempontból jó választásnak bizonyult, hiszen nagyon meleg volt az esküvőnk napján és egy sötét öltöny valószínűleg súlyosbította volna a helyzetet.
Amikor átöltöztem a bordó, majd a piros ruhába, ő is váltott egy bordó, majd piros ingre, hogy passzoljunk egymáshoz :).
A helyszín
Az esküvőnk Válon volt, ez az én szülőfalum, illetve a férjem is élt itt néhány évig, így gyakorlatilag egyértelmű volt, hogy ott legyen a lagzi, mivel a meghívottak többsége is helyi volt. Bár nyári esküvőnk volt, de nem mertünk megkockáztatni egy szabadtéri esküvőt, így a helyi étteremben tartottuk a lagzit, ahol pont elfért a meghívott kb. 110 vendég.
A polgári szertartás a helyi polgármesteri hivatal házasságkötő termében, a templomi esküvő a váli református templomban, az esküvői fotózás pedig a néhány kilométerre található martonvásári Beethoven parkban volt (lentebb láthattok majd képeket).

Dekoráció
Ezt teljes mértében én találtam ki, és találtam egy szuper virágkötőt, aki remekül megvalósította az elképzeléseimet. Talán az már kiderült rólam, hogy szeretem a visszafogott, elegáns, ízléses dolgokat, így a dekorációnál is erre törekedtem. A fehér, arany- és krémszín dominált mind a virágok, mind a felhasznált anyagok tekintetében. Székszoknyát mindenképpen szerettem volna, mert szerintem a legegyszerűbb helyszínt is ünnepélyes hangulatúvá varázsoljak, ezeket egy cégtől béreltük. Az asztal- és ablakdekorhoz szükséges méterárut, díszkavicsokat és tálkákat egy webshopból rendeltem meg.
Játékok és egyebek
Kicsit talán idetartozik, hogy én nem szerettem volna rizsdobálást, helyette inkább esküvői díszbe öltöztettem néhány buborékfújót, ennek egyébként a gyerekek is nagyon örültek :).
Bár a férjem dj (is), de az esküvőnkön élő zenekar volt, akik hajnalig játszották vegyesen a klasszikus mulatós zenéket, valamint magyar slágereket - jó kis buli volt, az már biztos :).
Fogadtunk egy ceremóniamestert, mivel nem akartuk, hogy valamelyik családtag stresszeljen, hogy minden rendben és időben történjen. A túlzottan hagyományos, népies vőfély távol állt tőlünk, a ceremóniamesterünk kötetlen, laza, de valamennyire azért hagyományos stílusban "levezényelte" az egész lagzit.
Természetesen nálunk is volt néhány játék. Az egyik, hogy amikor a ceremónia után visszaérkeztünk az lagzi helyszínére, az étterem bejáratára ki volt feszítve egy lepedő, amire rá volt festve egy szív, valamint a nevünk és az esküvő dátuma. Úgyhogy csak azután tudtunk bemenni az étterembe, hogy ketten kivágtuk ezt a szívet. A kivágott szívet aztán felfüggesztették az étteremben, és a násznép mindenféle jókívánságokat írhatott rá. Ezt aztán haza is vittük és eltettük emléknek.
Volt még a klasszikus kérdésmegválaszolós, "cipős" játék, illetve egy olyan is, amikor a férjemnek bekötött szemmel kellett kitalálnia, hogy milyen női "dolgokat" adok a kezébe.
Talán közhely, de tényleg ez volt életem eddigi legszebb és legboldogabb napja, minden úgy volt tökéletes, ahogy volt, pedig volt 1-2 baki, de pont ettől is volt annyira nagyon szerethető nap. Például hiába próbáltuk ki az esküvő előtti nap a zenéinket tartalmazó cd-t a polgármesteri hivatalban, a ceremónián valami mégsem stimmelt, így nagyjából össze-vissza mentek a zenék, de ez persze csak nekem, meg a férjemnek tűnt fel :D. Meg aztán a menyecsketáncnak is kétszer futottunk neki, mégsem törtem ki hisztirohamban egyik miatt sem. Bár nem volt esküvőszervezőnk, és mindent mi magunk intéztünk, mégsem volt óriási nagy idegeskedés és dráma az esküvő előtti napokban és nem lett belőlem "bridezilla" :D. Az idő tökéletes volt, pedig reggel még esőre állt, de délutánra gyönyörűen kisütött a nap.
Jöjjön még néhány kép a fotózásról:
 
És ha már ennyire személyes posztot írtam, akkor jöjjön így a végén egy örömhír, mivel sokáig már úgysem tudnám magamban/titokban tartani. Akik Instagramon követnek, azok valószínűleg már tudják, de szeretném itt is megosztani Veletek azt csodálatos hírt, hogy anyai örömök elé nézek, ugyanis február elejére várjuk a kisbabánkat. El sem tudom mondani Nektek, hogy milyen földöntúli boldogságot érzek, hiszen nagyjából két évet vártunk a csodára. A betegségemből kifolyólag nehezített "pályán" voltam, de minden szenvedést megért az, hogy most a szívem alatt hordhatom a babánkat. Hála az orvostudománynak és a remek szakembereknek orvosi segítséggel nekünk is sikerült, és én is megtapasztalhatom a várandósság csodás állapotát és az anyaság érzését. Nagyon köszönöm Nektek azt a sok-sok pozitív üzenetet és levelet, a biztató szavakat és támogatást, el sem tudom mondani, mennyire sokat jelentett.
Igazából még nem tudom, hogy mennyire akarom behozni a blogra ezt a témát, vagy hogy egyáltalán mennyire van rá igény a részetekről, hogy mondjuk alkalmanként egy-egy babavárós bejegyzést olvassatok... Nyilván ha úgy alakulna, hogy írnék is erről itt, akkor azt max. 3-4 hetente tenném, mivel alapvetően szeretném meghagyni ezt a blogot annak, aminek eredetileg is indult. Ezt a kérdést még letisztázom magamban is, de kíváncsi vagyok rá, hogy Ti mit gondoltok erről.


<3 <3 <3


Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest


You Might Also Like

146 megjegyzés

  1. Nagyon jó volt ezt a bejegyzést olvasni, szépek voltatok (vagytok)! :) Gratulálok!! Pont aktuális ez a téma nekem is, szeptemberben fogok férjhez menni! :) A ruhát én is nagyon hamar eldöntöttem, kb. 4-5-öt próbáltam fel, de egyértelmű volt a választás, nem is akartam többet felpróbálni, mert elbizonytalanodom. A menyecske ruha rövid lesz, pont amiatt amit Te s írtál! Még van mit elintézni, de remélem jó lesz minden! :) Személy szerint én olvasnék babavárós posztokat, szerintem mások is! :) Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj de jó, gratulálok így előre is, és jó szervezést, csak semmi stressz ;)!

      Törlés
  2. Kedves Szandra!
    Csodaszép voltál az esküvődön!
    De mindenek előtt hadd gratuláljak a babához! Hát én megkönnyeztem itt most ezt a jó hírt.... :D
    Ma éjjel álmomban láttam egy kisbabát, egy pufók kisbabát, nagyon aranyos volt, a nemét nem tudom... :))
    Mutasd csak a meg a babát, és amikor majd időd engedi közben is, és nem vagy fáradt, akkor posztolj nekünk. Hiszen egy kicsit, bár ismeretlenül is, hozzá nőttél a minden napjainkhoz.
    Nagyon jó egészséget kívánok, és azt is, hogy veled és a babával, minden rendben legyen! :))

    VálaszTörlés
  3. nagyon jó volt olvasni a történeteteket! sok boldog évet nektek :) :) <3
    (roni)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörűek voltatok a férjeddel az esküvőn!
    A babához pedig gratulálok! Én személy szerint örülnék a babavárós bejegyzéseknek. :) Nekem épp elsején született meg a kishúgom és ő a leggyönyörűbb baba, akit valaha láttam. Szerencsére egészséges és nem sokára hazaérnek a kórházból.
    Hatalmas öröm az egész család számára ez a kis csoda. :) Számotokra is biztos az lesz! A picinek és Nektek erőt, egészséget kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elhiszem, hogy óriási öröm Nektek, gratulálok és sok boldogságot és örömöt kívánok hozzá :)!

      Törlés
  5. Gratulálok :) Gyönyörű voltál az esküvődön (is) :) És bár a kis jövevényhez már gratuláltam, szeretnék még egyszer jó egészséget kívánni. Én személy szerint nem bánnám ha lenne pár babavárós poszt :)

    VálaszTörlés
  6. Csodaszép volt az esküvőtök, nagyon tetszett minden részlet és a beszámolód is. :) Már a videó óta vártam ezt a napot. :)
    És én valahogy éreztem a videóból, hogy várandós vagy, mert olyan sejtelmesen fejezted be a végét. Nagyon gratulálok a babához, sok egészséget Nektek. :) Én is szívesen olvasnék babavárós posztot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönjük :)!
      Amikor a videó készült, ott még az annyira az elején voltam, hogy nem akartam erről semmit mondani, hiszen hosszú várakozás és küzdés állt mögöttünk, és nem akartam elkapkodni, csak bíztam benne, hogy minden rendben lesz :).

      Törlés
  7. GRATULÁLOK!!! Nagyon rukkoltam, mióta írtál a betegségedről :) Olyan cukik vagytok!

    VálaszTörlés
  8. Örülök, hogy megleptél minket egy ilyen szép személyes poszttal. GRATULÁLOK!!! Nem hiába volt az álmom! Ugyanúgy elmosolyodtam soraid olvasásakor, mint mikor az éjszakai manók megüzenték a jó hírt! Csodálatos anyuka leszel a férjed pedig remek apuka! Puszillak!

    VálaszTörlés
  9. annyira szépek és szerelmesek vagytok, nagyon gratulálok a babához is, teljes lesz a kiscsalád! :))

    VálaszTörlés
  10. Kedves Szandra!
    Ez annyira csodálatos :)
    Én mindenképp szeretném, ha megosztanád a tapasztalataidat a babavárásról (fényképekkel). Akit nem érdekel az úgysem olvassa el. :) Esetleg ez egy plusz poszt lenne a többi mellett :)
    Puszillak

    VálaszTörlés
  11. Nagyon helyesek voltatok az esküvőn, Instán pedig követlek, írtam is, de itt is szeretnék szívből gratulálni! Nagyon örülök nektek, és szerintem sokak nevében mondhatom, hogy szívmelengető poszt volt, kérünk még belőle :) Persze úgy, ahogy érzed, de mindenképpen szeretnék olvasni még a babáról :)

    VálaszTörlés
  12. gratulálok :) nagyon szép pár vagytok,sok egészséget boldogságot.
    engem is érdekelnek a babavárós posztok,olyan jó erről olvasni :)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon nagy gratuláció Szandra és kívánok minden jót! :) Az esküvőn pedig gyönyörű voltál és kifogástalan! :)

    VálaszTörlés
  14. Nagyon vártam már ezt a bejegyzést, kíváncsi voltam, hogy milyen is volt a ti nagy napotok! Nagyon szépek voltatok, süt rólatok a szerelem, látszik a képeken! Nagyon sok boldogságot kívánok nektek és minden jót a következő időszakra, gratulálok! <3

    VálaszTörlés
  15. Gratulálok, nagyon jó egészséget!!!!

    VálaszTörlés
  16. Imádtam ezt a bejegyzést, amikor a videóban szó volt arról, hogy írsz egy ilyet, már akkor nagyon vártam. :) Gyönyörűek a képek, látszik, mennyire boldogok voltatok/vagytok. :)
    A babához hatalmas gratula, igazán megérdemlitek és biztosan remek szülők lesztek. :)
    Én örülnék egy-egy baba témájú bejegyzésnek, hiszen veled együtt örülünk a kis csodának. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönjük, örülök, hogy tetszett a bejegyzés :)!

      Törlés
  17. Nagyon ízléses volt az egész esküvő, ruha, díszek, minden, teljesen az én stílusom is :) Örülök a képeknek, remekül sikerültek!!!
    Sok boldogságot a babához!!! Gratula és vigyázz magatokra :)
    Örülnék a babás posztoknak, nekem is van gyerekem.

    VálaszTörlés
  18. Nagyon szépek a képek, aranyosak vagytok! A babához pedig óriási gratuláció! :) Sok sok boldogságot nektek! :)

    VálaszTörlés
  19. Csodálatosan szépek voltatok, a világos öltöny külön tetszik és szívből gratulálok a babához! Legyetek mindig ilyen boldogok!

    VálaszTörlés
  20. Nagyon szépek voltatok a nagy napon, gyönyörű esküvő lehetett! :)
    A babához is szívből gratulálok, megérdemlitek a boldogságot, annyira szép pár és szimpatikus emberek vagytok mindketten!
    Örülnék a babaváros bejegyzéseknek :)

    VálaszTörlés
  21. Kedves Szandra!

    Nagyon köszönöm ezt a személyes posztot. Nagyon kevés ember van, aki ennyire személyes dolgokat megosszon a világhálón. Én azon olvasóid közé tartozom, akik ezeken az eseményeken már egy „pár” éve átestek, de nagy örömmel olvastam a te történeted. Nagyon helyesek voltatok az esküvőn a képek magukért beszélnek. A babához nagy gratula! Jó egészséget kívánok és nagy kitartást! Nekem két gyerkőcöm van és szülés utáni visszatérés az „életbe” a te segítségeddel is történt. :-) Négy évig nem foglalkoztam sokat a szépségápolással, de a te blogod visszaadta a régi énem. És miközben a szépség ápolási tanácsaidat olvastam, nagyon megkedveltelek a minden napjaim része lettél. Szívesen olvasnám a babaváros, babázós posztokat már amennyire lesz időd.

    Mili

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát most megkönnyeztem a hozzászólásodat, nagyon sokat jelent, amit írtál, és óriási öröm, hogy én is segíthettem, hogy visszatérj a régi önmagadhoz <3!!

      Törlés
  22. Gyönyörű menyasszony voltál Szandra, ritka bájosak vagytok a férjeddel a közös képeiteken. A trónörököshöz pedig gratulálok, jó babavárást! ;)

    VálaszTörlés
  23. annyira annyira de annyira jó volt olvasni, csodaszép voltál a nagy napon :) és tiszta szívből gratulálok!
    én egyébként nagyon szívesen olvasnék a babavárásodról is posztokat de ez abszolút a Te döntésed legyen, hogy mennyire vonsz bele minket. :)

    VálaszTörlés
  24. Gyönyörű esküvőtök volt!:) Lehet fura, de már az utolsó videón mintha látni lehetett volna az arcodon, azt a földöntúli boldogságot:) Sok boldogságot és egészséget Nektek!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ebben lehet valami, hogy látszódott rajtam, dehát nyilván felszabadultam és boldog vagyok, ezt nem lehet titkolni :).

      Törlés
  25. Tudom, hogy mennyire nehéz a világhálón ennyire megnyílni, ezért is örülök nagyon ennek a bejegyzésnek! :)
    Nagyon szép pár voltatok/vagytok, szép képeket hoztál!
    Már az első mondatok után izgultam, hogy remélem a kisbabáról írsz a végén, nagyon örülök neki (így ismeretlenül is)! Sok boldogságot és egészséget kívánok Nektek!
    Én is azon a véleményen vagyok, hogy jöhetnek a babavárós bejegyzések, nyilván nem "csak erről" lesz szó a blogon, aki pedig nem kíváncsi rá, az nem olvassa el. Engem különösen érdekel az a része a dolognak, hogy mennyire alakul át egy beauty blogger (guru, whatever) élete és a beauty világhoz való hozzállása azzal, hogy babát vár, majd nevel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sokáig vacilláltam amúgy, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, hiszen tényleg életem egyik legfontosabb napjáról van szó, de úgy éreztem, hogy most jött el a tökéletes alkalom, és úgy voltam vele, hogy akit nem érdekel, az nem fogja elolvasni és ennyi, de örülök, hogy ennyire tetszett :).
      Erre amúgy én is kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog átalakulni a hozzáállásom, nyilván kevesebb időm lesz erre, és keresni fogom a gyorsabb, praktikusabb megoldásokat, de majd meglátjuk :).

      Törlés
  26. Iszonyatosan szépek voltatok, a babához pedig nagyon gratulálok!! :)) Legyenek babás bejegyzések nyugodtan, lányok vagyunk, nem csak a szépségápolás érdekel ám minket :)

    VálaszTörlés
  27. Csodaszép voltál az esküvődön, a babához pedig gratulálok! :)

    VálaszTörlés
  28. Szia, nagyon szépek a képek és rettentően gratulálok a babához! És mint hasonló cipőben járó, várandós kismama én szívesen olvasnék ezzel kapcsolatos bejegyzéseket! Nagyon sok boldogságot és egészséget kívánok neked is és a csöppségnek is és persze a büszke apukának is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj láttam ám én is, hogy babát vársz, kommenteltem is, de gratulálok Nektek és sok boldogságot kívánok :)!

      Törlés
  29. Nagyon szépek a képek!! Szép menyasszonyi ruhád volt, én pont az ellenkezője vagyok, jobban szeretem a feltűnőbb, fodrosabb, "hercegnősebb" darabokat :D Viszont a fátylad és a nővéred által választott menyecske ruha is nagyon szép, mind színben, mind pedig fazonban. A férjed öltönye és maga a színe is nagyon tetszik, sokkal jobban néz ki, mint az átlagos fekete-fehér kombináció. A dekoráció is NA-GYON szuper lett, tök jó, hogy magadtól ilyen gyönyörűségeset találtál ki :) A karácsonyfás részen jót nevettem :D

    A babához pedig gratulálok, sok boldogságot és jó egészséget Nektek! Nagyon tetszett a bejegyzés és személy szerint a babás bejegyzéseknek is örülnék, de természetes az is, ha magánügynek szeretnéd megtartani ezt a témát :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs ezzel baj amúgy, hogy más az ízlésed és más dolgok tetszenek :). Én nem éreztem volna magam jól nagyon feltűnő ruhában, mert a hétköznapokon is távol áll tőlem, de van aki meg annyira jól tudja viselni a nagy, fodros ruhákat is :).
      Örülök, hogy tetszett a bejegyzés :)!

      Törlés
  30. Meghatódtam a képeket látva. Főleg az utolsó képet nézve. Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is folyamatosan, ahogyan olvasom itt a kommenteket :).

      Törlés
  31. Nagyon gratulálok Nektek! Olyan jó volt végigolvasni az esküvőtök részleteit (jó, persze azonnal a végéhez görgettem az örömhírhez, bár éreztem, hogy baba van a dologban :)), felidéztem én is a tavalyi lagzinkat.:)
    Nagyon örülnék a babavárós posztjaidnak, én is a szívem alatt hordom a kisfiunkat, és Ő novemberben fog megszületni, de nagyon kíváncsi vagyok az anyaságra a Te szemszögedből is.
    Sok-sok boldogságot, vigyázzatok Magatokra!

    VálaszTörlés
  32. Jaaj barátnőmmel kiszúrtuk az egyik blog bejegyzésedből, hogy várandós vagy. :) Nagyon gartulálunk!! Valami ilyesmi volt : most van a legnagyobb szükségem a nyugalomra :) lehet, hogy nem ez volt de a lényege igen!! :) Gratulálok mégegyszer!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nagyon szemfülesek vagytok, valóban volt ilyen, és valóban amiatt írtam ;).

      Törlés
  33. Szia.
    Gyönyörű menyasszony voltál, nagyon szép ruhát sikerült választanod. A képek alapján is csodálatos nap lehetett, nagyon ízlésesen, szépen lett megcsinálva minden. Gratulálok az évfordulótokhoz, és még sokszor ennyit kívánok. Amikor elkezdtem olvasni a cikket, sejtettem mi lesz a meglepetés, alig vártam, hogy kiderüljön a cikk végén. Szóval szeretnék gratulálni ehhez is, nagyon sok boldogságot, és egészséget kívánok! Nagyon szeretem a blogodat, és a videóidat, és természetesen örömmel fogadom a személyesebb bejegyzéseidet is, így várom a babvárós bejegyzéseket is. :)

    VálaszTörlés
  34. Gratulálok! :) Mi is február elejére várjuk a babánkat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj de jó, akkor nagyjából "egyidősek" lehetünk, gratulálok én is :)!

      Törlés
  35. Kérem, ilyen egy gyönyörű menyasszony és a vőlegénye, csodaszép volt minden! :)
    Már hónapok óta vártam, mikor kapunk hírt arról, hogy babát vársz :) Ha jól emlékszem, amikor a betegségedről írtál, és a diétádról, volt benne egy megjegyzés, aminek a végén egy bizonyos "célról" írtál. Lehet beképzeltem, de én már akkor vártam ezt az örömhírt, rengeteg mindenről lemondtál, és ez nekem azt mutatja, hogy már most nagyon jó kismama/anyuka vagy. Nagyon gratulálok, vigyázzatok a picire!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, a diéta, amit a betegség miatt csináltam, az is azért volt, hogy nehogy visszajöjjön a betegség és akadályozza a babavállalást, ezért tartottam ennyire szigorúan, hogy mindent megtegyek, ami rajtam múlik. Bár így sem természetesen fogant a baba, de a lényeg, hogy sikerült, és csak ez számít :).
      Nagyon köszönöm :)!

      Törlés
  36. Szuper bejegyzés és még szuperebb hír! Legyetek nagyon nagyon sokáig a legeslegboldogabbak! :) ♥

    VálaszTörlés
  37. Annyira helyesek vagytok! Öröm rátok nézni, sugárzik rólatok a szerelem, a boldogság, tényleg jó ezt látni :) És a baba is a lehető legjobb helyre érkezik! Gratulálok az évfordulótok és a baba miatt is:) További sok-sok boldogságot kívánok nektek is így ismeretlen olvasóként/követőként is:)

    VálaszTörlés
  38. Annyira jól esett olvasni ezt a bejegyzést így a nap végén, csodás lehetett az esküvő, minden olyan igényes és elegáns és nagyon szép pár vagytok! Szívből gratulálok a babátokhoz!
    Nagyon szeretnék olvasni tőled babavárós bejegyzéseket, engem nagyon érdekelne, hogy Te hogyan éled meg a várandósságot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj de aranyos vagy, nagyon szépen köszönjük :)!

      Törlés
  39. Nagyon örülök nektek. Még sok-sok boldogságot kívánok!!

    VálaszTörlés
  40. Ahogy olvastam a posztot engem is elöntött a boldogság, Nagyon gratulálok a kicsihez, nagyon jó anya leszel, ebben biztos vagyok.
    Szerintem csinálhatnál hetente egy blogbejegyzést, hogy mi változott az előző hét óta, minden rendben van-e a babával és hasonlók. Szerintem sok olvasótársam is örülne neki :)
    Ha pedig meglesz a kicsi, ne rejtsd el előlünk, mert vannak akik sosem mutatják be, viszont remélem hogy te majd bemutatod nekünk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem a kommentek láttán önt el a boldogság, annyira aranyosakat írtok :).
      A heti bejegyzést én soknak érezném, meg nem is feltétlenül vannak nagy változások hétről hétre, azért gondoltam 3-4 hetente egy bejegyzésre, mert akkor azért van miről beszámolni, de meglátjuk majd :).

      Törlés
  41. Nagyon örülök és gratulálok! :) Megérdemled!
    Én szívesen olvasnék babás posztokat, de ezt te döntöd el; a te dolgod, megosztod-e ezeket a pillanatokat velünk. :)

    VálaszTörlés
  42. Boldogsággal töltött el, amikor a posztot olvastam. Gyönyörű voltál az esküvőn, nem csodálom hogy István végig mosolygott :)
    A kicsihez gratulálok, nagyszerű anya leszel abban biztos vagyok :)
    Szerintem készíthetnél ilyen "heti bejelentő" posztokat, és minden héten elmondanád, hogy mi változott a babával, vagy te milyen változást érzel ami a múlthéten még más volt meg ilyesmi :)
    Aztán ha megszületik tessék nekünk bemutatni! :) <3

    VálaszTörlés
  43. Bocsi véletlenül kétszer küldtem el ugyanazt a hozzászólást uppsz :D

    VálaszTörlés
  44. Imádtam ezt a bejegyzést! :) Nagyon szép voltál a nagy napon! :) Igazán összeillő pár vagytok! :) Itt is csak azt tudom mondani, hogy Gratulálok a babához! :) Jó egészséget kívánok neked és a babának is. :) Ami a bejegyzést illeti, nagyon szívesen olvasnék a babavárás(od) örömeiről! :)

    VálaszTörlés
  45. Nagyon szép esküvőtök voltak, a babához pedig nagyon-nagyon gratulálok!! :)

    VálaszTörlés
  46. Gratulálok, úgy örülök Nektek! :) Nagyon szurkoltam, hogy teljesüljön az álmotok és figyelgettem, hátha itt-ott lesz egy-egy elejtett megjegyzés :)
    Én szívesen olvasnék baba témájú bejegyzéseket és szívesen nézegetném a képeket is :)
    Ennek az esküvős bejegyzésnek pedig nagyon örülök, mert már régóta szerettem volna látni képeket és olvasni róla, köszönöm, hogy betekinthettünk életetek legboldogabb napjába! :)
    Még nagyon sok együtt töltött évet kívánok és sok örömet és egészséget a babához!

    VálaszTörlés
  47. Gratulálok a babához! Egészséget kívánok, boldogságot nem, mert az jön magától! Az én kislányom épp ma két éves:-).

    VálaszTörlés
  48. Nagyon szép volt az esküvőtök, elegáns és ízléses. A babához itt is gratulálok, még mindig libabőrös leszek, amikor olvasom, hogy családdá váltok.
    Én személy szerint szívesen olvasnék babavárós bejegyzéseket, előre gyűjtöm mások tapasztalatait véleményeit. Már tavaly is meglepődtem rajta, és most is, hogy ugyanazon a napon van az évfordulóm a párommal, mint a ti házasságotoknak. :)
    Sok boldogságot és egészséget kívánok nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is libabőrös vagyok ettől a sok kedves hozzászólástól :).
      Nektek is sok boldogságot :)!

      Törlés
  49. Gratulálok a kisbabátokhoz! :) Nagyon szeretnék olvasni tőled babavárós bejegyzéseket, engem nagyon érdekelne! :)

    VálaszTörlés
  50. Szia Szandra! Nagyon sok örömet szeretnék kívánni a babaváráshoz. A bejegyzésed nagyon jókor jött mivel párommal mi is most készülünk esküvőre így tudunk majd a tietekből egy-két ötletet meríteni :) Még egyszer gratulálok a babához :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű akkor jó szervezést, készülődést és sok boldogságot Nektek :).

      Törlés
  51. Gratulálok! :) Kívánom, hogy hozzon sok örömöt és boldogságot mindkettőtök életébe!!

    VálaszTörlés
  52. Köszönöm őszinteséged, hogy megírtad ezt a bejegyzést. Kétszeresen is érintett vagyok a témában, mert jövő ősszel fogok férjhez menni, viszont nemrég derült ki, hogy én is gyermeket várok, 2015 márc.-ban fog megszületni. Természetesen nagyon örültünk neki!
    Egyébként én is valahogy megéreztem, hogy terhes vagy, mert a legutóbbi videóidon sokkal kisimultabb volt az arcod, és igenis megszépültél a hormonoktól. Ez nem hiszem, hogy egy újfajta arckrém vagy alapozó hatása :)

    Látod, itt szinte mindenkit érdekelnek a babavárós posztok, olyan kevés beauty-blogger ír erről, ha valakinek nem tetszik, legfeljebb majd átugorja. Előbb-utóbb a legtöbb nőnek hasznos lehet az információ. Pl. miben változtattad meg az arcápolási rutinod (én pl. az összes illóolaj tartalmú natúrkozmetikumat, Alverde stb. vagy eltettem későbbre vagy pedig elajándékoztam), ilyesmi témákról is írhatnál.

    Szívből gratulálok a babához és minden jót nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj de izgi, akkor gratulálok Nektek is, jó olvasni, hogy vannak itt többen is, akik babát várnak, és hasonló "élethelyzetben" vannak, mint én :).
      Többen írták amúgy, hogy a videóim alapján sejtették, mert valahogy más voltam, hát igen, ezt a földöntúli örömöt nem lehet elrejteni, az már biztos :).

      Törlés
  53. Kedves Szandra!
    Már régóta követem a blogodat! Láttam azt a videót is, amikor a férjed sminkel! Egyszerűen tündériek vagytok együtt! A képeken is látszik, hogy valóban szeretitek egymást! A babához is gratulálok! :) Én mára vagyok kiírva szülésre! Van már egy 9 éves fiúnk, de túlvagyunk azóta két vetélésen is, így tudom mit érzel. Szorítok Nektek és boldog babavárást kívánok! Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj de izgi, lehet, mire ezt a kommentet írom, már meg is született a baba :)!
      Gratulálok és sok boldogságot/egészséget kívánok :)!

      Törlés
    2. Szia!
      Bizony ám! A kiírt napon, 8-án este fél 8-kor elfolyt a magzatvíz, így 2014.08.08-án este 11.11-kor megszületett a nagyfiú! :D
      Köszönjük! Nektek is boldog babavárást és jó egészséget! :)
      Erika

      Törlés
  54. Pár hónapja velünk szemben ebédeltél a férjeddel a Tescoban. Jó volt rátok nézni, annyira kiegyensúlyozott párnak tűntök, ritka az ilyen! Még nagyon sok boldog együtt töltött évet kívánok Nektek és jó babavárást :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez vicces, hogy láttál minket :D!
      Amúgy nagyon szépen köszönjük :)!

      Törlés
  55. Gratulálok!! :) Jó egészséget és sok örömöt kívánok Nektekl! :) Puszi: Anett

    VálaszTörlés
  56. Gratulálok a kisbabához!!! Sok örömet, egészséget és boldogságot Nektek!

    VálaszTörlés
  57. Csodásak ezek az esküvői képek, a babócához pedig teljes szívemből gratulálok!!!!! ^^

    VálaszTörlés
  58. Gratulálok!=) Az esküvői képek is csodaszépek, mindketten csak úgy ragyogtok, a buborékfújó pedig szuper ötlet volt, néhány éve én is voltam olyan esküvőn, ahol ez volt rizsszórás helyett, és bevallom, akkor 15 éves voltam, de ugyanúgy élveztem a buborékfújást, mint a kisgyerekek.=D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is imádom a buborékfújót, nem véletlenül jött ez az ötlet :D!

      Törlés
  59. Nagyon szépek voltatok a nagy napon, és nagyon édesek a közös fotók :)
    Én babonából nem írnék sokat a Pocaklakóról, esetleg mérföldköveknél pár szót... hogy minden rendben... mert kívánom, hogy így legyen!
    Minket szerintem minden érdekel (Engem biztosan!), de tökéletesen megérte(né)m, ha megtartod a Magatok kis csodájának, és ha valóban minden tervszerűen alakul, akkor miután világra jött, írsz egy hosszú bejegyzést... örömről, bizonytalanságról, várakozásról, tervezgetésről, babaszobáról, babaillatról, babaszerelemről :)

    Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is akarnék igazából sokat írni, max ilyen havi egyszeri posztra gondoltam, akkor azért talán van miről írni, de még az is lehet, hogy ennél ritkábban. A babonán már túlvagyok, épp eleget aggódtam idáig, most már átadom magam a babavárás örömének, és bízom benne, hogy minden rendben lesz ezután :).

      Törlés
  60. Szia!
    Gratulálok a kisbabához. Már egy jópár éve férjnél vagyok. Életem első szerelme lett a férjem. Tudod én is nagyon szeretnék végre egy kis babát, de nálunk más gondok állnak a háttérben. Nagyon sokat küzdöttél, hogy ez össze jöjjön. Bízom benne egyszer én is megtapasztalom ezt a csodát. Tudod úgy érzem ha neked össze jött akkor nálunk is össze fog jönni. És ha te is jónak látod, akkor jelentkezz néha egy "baba poszttal"
    Ha meg engeded had kívánjam nektek, hogy Isten áldjon titeket gazdagon.
    Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szorítok, hogy Nektek is sikerüljön, muszáj hinni és bízni benne, és bár tudom, hogy nehéz a várakozás, utáltam, de erre megérni várni :)!
      És nagyon szépen köszönjük :)!

      Törlés
  61. Nagyon szépek voltatok az esküvőn és azóta is. :)
    Gratulálok Nektek még egyszer, nagyon örülök a boldogságotoknak.

    VálaszTörlés
  62. Gratulálok!! :) Sok örömet és jó egészséget kívánok nektek! :)

    VálaszTörlés
  63. Nagyon szép pár vagytok, csodásak a fotóitok!
    A babához gratulálok, problémamentes, gondtalan várandósságot kívánok! :)

    VálaszTörlés
  64. Először is szuper esküvőtök lehetett, a képek alapján nagyon jo volt tenyleg a hangulat :-)
    Másodszor ez már szinte kísérteties, mennyi egyezés van bennünk, nemcsak kb egyszerre születtünk, sminkmaniasok vagyunk :-) hanem meg az esküvői fotóink is ugyanott készültek :-D /ha majd találkozunk jovo heten, elviszem a mieinket megmutatni ha szeretnéd ;-)/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan :)? Nagyon szép hely a kastélypark, emlékszem amikor mi fotóztunk, rajtunk kívül még legalább 5 pár volt a parkban fotózáson :D!

      Törlés
  65. Nagyon szépek az esküvős képek, igazán szépek voltatok mindketten a ruháitokban! :) A babához pedig nagy-nagy gratula! :) Jó egészséget kívánok mindannyiótoknak! :)

    VálaszTörlés
  66. Gratulálok! Legyetek továbbra is legalább ilyen boldogok, igazi mintapárnak tűntök :) Imádom az ilyen esküvős bejegyzéseket, meg úgy alapjáraton az esküvőket, úgyhogy nagyon szerettem ezt a bejegyzést, és persze izgatottan vártam az örömhírt :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe