Hétkezdő inspirációs képek #65



Ahogy végignéztem az erre a hétre összeválogatott képeken, azon kaptam magam, hogy a legtöbb összeállításon ruha, vagy szoknya látható. Ez azért különös, merthogy ezzel a két ruhadarabbal picit bajban vagyok, úgy értem még mindig sokkal szívesebben veszek fel inkább nadrágot, valahogy komfortosabban érzem magam benne. Pedig a boltok tele vannak különböző fazonú, színű, mintájú ruhákkal és szoknyákkal, de mégis nehezen találom meg azt, ami leginkább illik hozzám, és előnyösen áll rajtam. De hátha majd ezen a nyáron :).
Kellemes inspirálódást!







Kezdjük is akkor ezzel a csodás ombre darabbal, engem megvett :).
Aztán jöhet az állatminta. Nem tudom eldönteni, hogy a madárkás
a cukibb, vagy a zsiráfos?! Szerintetek?
És a jó öreg virágminta. Mindegyik más stílusú, 
de gytől egyig csodás darabok.
 
 Ugye nem csak szerintem mutat csodásan ez neonszínű, mintás ruha
a lebarnult bőrön?
Végy egy csini blúzt, és egy mutatós clutchot, és már
indulhatsz is. Az első képen a blúz a kedvencem,
a másodikon viszont egyértelműen a táska.
Ha jól emlékszem, már mutattam Nektek a facebookon egy hasonló
szoknyát, és akkor nagy diskurzus ment róla, hogy mivel is érdemes felvenni.
Bár itt a felsőrész nem igazán látszódik, de azért lehet sejteni, nekem
nagyon tetszik ebben a szettben, pláne ezzel a cipővel.
És így a végére csak annyit mondanék: KELL EZ A PÓLÓ :D!

Ti hogy álltok a szoknyákkal/ruhákkal?
Gyakran hordotok?



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest



You Might Also Like

10 megjegyzés

  1. Nem is tudok választani, mind tetszik *.* legjobban talán az ombre ruha, de a pálmafás clutch vagy a madaras szett is csodás :)

    VálaszTörlés
  2. Múltkor vettem tesómnak egy babaruhát, amire szintén ez a "nobody puts baby in the corner" felirat volt ráírva :D

    VálaszTörlés
  3. Ugyanezt a fehér szoknyát vettem meg most majdnem Londonban! Volt feketében is :) de vhogy olyan kicsinek éreztem... meg egy kicsit olyan terítős hatású... de amúgy nagyon tetszik, ha egy picit szélesebb lett volna, tuti belepasszíroztam volna magam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem is kicsit olyan terítő hatású, de mégis baromira tetszik :)

      Törlés
  4. Nekem az ombre ruha az abszolút kedvenc innen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látom a legtöbbeknél ez a ruha talált be leginkább, nálam is :).

      Törlés
  5. A madaras és a csipkés megvan, nemrég rendeltem. Imádat:)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe