Garnier Micellás víz teszt


Úgy látszik velem együtt Ti sem unjátok még a micellás vizeket, mivel amikor néhány hete kitettem erről az új szerzeményemről egy képet a facebookra és az instagramra, többen is kértétek, hogy írjak róla véleményt.
Nos íme!







Arról már rengetegszer írtam/beszéltem, hogy mennyire szeretem a micellás vizeket- többek között EBBEN az összehasonlító posztban is-, hiszen kíméletesen, de hatékonyan távolítják el a sminket és a szennyeződéseket az arcbőrről, mivel ezek a termékek a bennük található micelláknak köszönhetően mágnesként vonzzák magukhoz a szennyeződéseket. És őszintén szólva olyan nagyon nagy újdonságot már nem is igazán tudok elárulni, és akarva akaratlanul is össze fogom hasonlítani ezt is már most ebben a posztban másik micellás vizekkel.
Az örök etalon nálam a Bioderma H2O Sensibio micellás víz, és eddig utána jött a L'Oréal terméke, de úgy tűnik, ez a "kicsike" most befurakodhat közéjük.
A kicsikét már csak azért is írtam idézőjelben, merthogy egy 400 ml-es, dundi flakonról beszélünk, azaz majdnem fél liter és elvileg 200 használatra elég. A L'Oréal-nak 200 ml-es a flakonja és kb. 1200-1400 Ft-ba kerül, ez viszont dupla mennyiség, és úgy nagyjából 1700 és 2000 Ft között mozog az ára, szóval ezért a mennyiségért elég jó az ára. Ennél már csak a Biodermának van nagyobb micellás vize, hiszen a Sensibio H2O-ból létezik 500 ml-es verzió, de az azért közel sem ennyibe kerül. Utazáshoz talán nem éppen a legideálisabb ez a nagy flakon, viszont otthoni használatra tökéletes.
Kíméletes összetételének köszönhetően nagyon gyengéden, mégis alaposan távolítja el a sminket az az arcról, a szemekről és a szájról is. Én úgy tapasztaltam, hogy mintha gyorsabban és egyszerűbben el tudnám távolítani ezzel a sminket, mint a L'Oréal micellás vízzel, bár nyilván ez attól is függ, hogy pl. mennyire "ragaszkodó" szempillaspirál van rajtam. De mivel a Garniert egy hangyányival jobbnak érzem, ezért kúszott be a képzeletbeli "Micellás víz dobogó" második helyére... vagy inkább holtversenyben vannak, nem is tudom, nagyon hasonlót nyújt mindkét termék...
Én a szemsmink eltávolítására úgy szoktam használni ezeket a micellás vizeket, hogy egy vattakorongot átitatok vele, majd finoman rányomkodom a szememre, és otthagyom néhány másodpercig. Ezután óvatosan elkezdem letörölni a szemfestéket, de semmiképpen nem dörzsölöm, hiszen a szemhéjon és a szem alatti részen nagyon vékony és érzékeny a bőr. De szerencsére ez sem irritálja, vagy csípi a szememet és a bőrömet, és nem is szárít. Érzékeny bőrűeknek telitalálat minden szempontból, mivel tartalmaz parfümöt sem.

Mit is mondhatnék? Ár-érték arányban egy újabb remek micellás víz a drogériák polcain, ami simán felveszi a versenyt a gyógyszertárakban kapható drágább termékekkel. Nagy kiszerelésének köszönhetően sokáig elég lesz, így egy darabig biztosan nem kell újabb flakonnal vennem.
Good job Garnier!!! Így most már a kedvenc Garnier tonikom mellett valószínűleg egy újabb Garnier termék lesz a fürdőszobánk állandó lakója :).



Ti melyik micellás vízre esküsztök?



Szandra

Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest 


You Might Also Like

47 megjegyzés

  1. A fenébe, akkor muszáj lesz ezt is kipróbálni...:) Nekem a L'Oréal nem nagyon bír el a (nem vízálló) spirállal, úgyhogy remélem a Garnier picikét hatékonyabb. Örülök, hogy írtál róla:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából nekem is van 1-2 olyan spirálom, ami nem vízálló, mégis nehezebben hozza le a L'Oréal, és tovább kell küzdenem vele, van pl. egy Bourjois spirálom, amit valamiért nagyon nehezen hoz le, de a többivel simán elbánik.

      Törlés
  2. Jajj, mostmár tényleg ki kellene próbálnom egyet, a tesztjeid folyton meggyőznek erről. Szandra segíts, melyikkel kezdjem? :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért mondanám elsőnek a L'Oréalt, mert az valamivel olcsóbb, meg kisebb adag is, így ha nem válik be, nem megy annyi pocsékba :)! De ha nem sajnálod rá a pénzt, akkor viszont egyértelműen a Biodermát mondanám.

      Törlés
  3. A L'Oréal-t is szeretem, de ha elfogy tuti kipróbálom ezt. Köszi, hogy írtál róla. :)

    VálaszTörlés
  4. Köszi a tesztet, pont most nyitottam egy új flakon L'Orealt, de a következő alkalommal a Garniert fogom kipróbálni. Nekem a L'oreallal csak annyi problémám van, hogy kissé poshadt szaga van, remélem ennek nincs:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem annyira L'Oréalnal sem tűnt fel. Bár amúgy én már hozzászoktam ezekhez a semmilyen meg furaszagú termékekhez, mert sok olyat használok, amiben nincsen semmilyen illatanyag :).

      Törlés
  5. Ha ezt előbb írod... pont most vettem a te véleményed alapján egy L'Orealt. :D Eddig tetszik, ha elfogy biztosan kipróbálom ezt is, mert a Garnier termékeket amúgy is nagyon szeretem! :) Köszi, az újabb tesztet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen. Amúgy én tökre örülök neki, hogy már drogériás viszonylatban is ennyiféle micellás vizet lehet kapni, van választék.

      Törlés
  6. Én is a L'Orealt használom a te ajánlásod miatt és nagyon megszerettem. Ha elfogy, a Garnieres lesz a következő! Nagyon jók ezek a tesztek, köszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznosak :). Érdemes ezt is kipróbálni, főleg mert ez több ideig elég, mint a L'Oréal.

      Törlés
  7. Én még nem próbáltam, de elég jól hangzik! :]

    VálaszTörlés
  8. Én is használom már egy ideje és nagyon szeretem :)

    VálaszTörlés
  9. Nekem a Vichy volt az első ilyenem (Pixibox-ból) és nagyon megszerettem, már megakartam venni a nagyobbat belőle mikor láttam instagram-on ezt a képet nálad és gondoltam egy próbát megér. Még nem próbáltam ki, de úgy érzem nem fog csalódást okozni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Vichy sem rossz, de bennem annyira nem hagyott mély nyomot, ha már az az árkategória, akkor sokkal inkább a Bioderma :).

      Törlés
  10. Már a második L'Oréalos flakont használom, nagyon szeretem, de ezt is ki fogom próbálni! :)

    VálaszTörlés
  11. L'Oreal dolgozik nálam is, bár az igazat megvallva én a többit még nem próbáltam. Eddig mindig sikerült kedvezményes áron, 1000 Ft-ért megvennem (egyszer egy DM kuponnal, egyszer Auchan akcióban). De ha legközelebb nem találkozom ilyennel, biztos kipróbálom a Garniert.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most úgy láttam 1800 Ft a Rossmannban bevezető áron, de lehet, hogy ha lesz valamilyen akció, akkor lesz még ennél olcsóbb is.

      Törlés
  12. Én is megvettem. :) Használtam már néhány alkalommal, és nagyon meg vagyok elégedve. :)

    VálaszTörlés
  13. L'Oreal-os a kedvencem, nálam ő a listavezető a sminkeltávolító téren. De ha elfogy, lehetséges, hogy beruházok egy garnierre:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem amúgy nagyjából egy szinten mozog a kettő, nagyon-nagyon hasonló a két termék.

      Törlés
  14. Tudtommal a L'Oreal és a Garnier micellás vize egy és ugyanaz, már ami az INCI listát illeti. Az egyetlen eltérés talán az összetevők arányában lehet. Ilyen formán a kettőt szerintem felesleges összehasonlítani, bár el tudom képzelni valamelyest, hogy valakinek egyikkel vagy másikkal kellemetlen vagy kivételesen pozitív tapasztalata volt. A különbség talán összességében az ára, vagyis másképp mondva: én mindenképp a Garnier termék mellett tenném le a voksom! :) Ez lehetett a nagy hasonlóság oka! :)
    Még annyit hozzátennék, hogy a Garnier csomagolása praktikusabbnak tűnik, nekem a L'Oreal-éval meggyűlt a bajom..:/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár a kupakjuk más, de a kiöntő részük szerintem ugyanolyan, szóval nekem a L'Oréallal sem volt bajom. Amúgy én is úgy tapasztaltam, hogy ugyanazt tudja mindkettő, különbséget max amiatt érezhettem, mert mondjuk másfajta spirál volt a szememen, és valamelyiket könnyebb leszedni, valamelyiket picit nehezebb.

      Törlés
    2. Egy cég :)
      http://www.loreal.hu/_hu/_hu/our-brands/consumer-products.aspx?

      Törlés
    3. Még a Vichy is!
      http://www.loreal.hu/_hu/_hu/our-brands/active-cosmetic.aspx?

      Törlés
  15. Én is egy L'Oreal verziót koptatok éppen, érdekes h nekem nem jött be annyira, bár előtte elhasználtam a Vichy-t a Pixiboxból és menthetetlenül szerelembe estem vele, lehet h csak túl sokat várok tőle. A Garnier termékeit az én bőröm nem szereti, úgyh szerintem én már megtaláltam az igazit.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Korábban az én bőröm sem bírta a Garnier termékeket, de most már vannak olyanok, amiket abszolút tolerál a bőröm, mert nincsenek benne irritáló anyagok, és szerencsére egyre több ilyen van :). Nekem is van olyan ismerősöm, akinek nem jött a L'Oréal, ez simán lehet, nem vagyunk egyformák, más a bőrünk is, ami az egyiknek bejön, azt lehet, hogy a másik utálja :). Nekem pont a Vichy nem jött be annyira :(...

      Törlés
  16. Én sok negatív tapasztalat után felszívtam magam és megvettem a Bioderma Sensibio H2O 500 ml-es kiszerelését. Azóta szerelem van köztünk! :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No azt nem csodálom :)! Remélem lesz majd valami jó kis akció, és akkor majd veszek én is, hogy legyen otthon, ha megcsömörlenék a többitől :D!!!

      Törlés
  17. Én még mindig Biodermázok, most viszont ajándékba megkaptam az Yves Rocher micellás lemosóját, így update-elhetem lassan a helyezéseket a dobogómon :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  18. Én a L'orealt használom, nekem az nagyon bevált. :)

    http://loveandhappinessss.blogspot.hu/2014/01/top-favorit-2013.html

    VálaszTörlés
  19. Én is engedtem a nyomásnak és kipróbáltam a lorealt. Nekem a micellas vízből max a víz hatása van meg, nem sokkal több, meg a szemhejpudert sem hajlandó tökéletesen eltávolítani. Most csak tonikkent használom, mint plusz egy tisztítás, de nem egy különleges élmény... Ám cserébe legalább jó gyorsan fogy. Szoval ar-érték arányban sem jeleskedik. Maradok tisztelettel a Bioderma töretlen híve. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez tökre érdekes amúgy, lehet attól is függ, hogy milyen szemfestéket akar lemosni vele az ember? Bár nekem a mindegyik szemfestékemmel elbánt, egyedül a spiráloknál van az, hogy van amelyikkel kicsit többet kell szöszmötölnöm, de azokat is leszedi.

      Törlés
  20. Ó, új micellás víz a láthatáron...:D Kíváncsi vagyok milyen lesz, bár szerintem a Biodermát nem lehet felül múlni. :)

    VálaszTörlés
  21. Nem tudom létezik-e még, de én régebben a Vichy micellás vizét használtam, még jóóóval a Bioderma-őrület előtt volt már nekik ilyenjük. Eddig nekem az tetszett a legjobban. Próbáltad már?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáltam, mert az egyik Pixiboxban volt, viszont nekem sajnos nem tetszett, mert parfümöt tartalmaz, és így nem annyira szereti a bőröm :(. De mindenkinek más válik be :).

      Törlés
  22. Én a Paese micellás vizét használom a makeupplázából, és szerintem tökéletes. Bio is, nagyon jól tisztít, engem ez győzött meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hallottam már arról is innen-onnan, szerintem egyszer én is ki fogom majd próbálni, kíváncsi vagyok rá :).

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe