Az első Pixiboxom

Az "első" - bármiről is legyen szó- szinte mindig nagyon emlékezetes: az első csók, vagy az első nagy szerelem- ha már nyakunkon a Valentin- nap, és az én első Pixiboxom is emlékezetes. Annyit elöljáróban elmondanék, hogy amikor néhány hónapja hallottam, hogy Magyarországon is lesz beautybox "szolgáltatás", először kicsit kétkedve és fenntartásokkal fogadtam, és nem is haraptam rá egyből a lehetőségre.
De amikor láttam az első két Pixibox tartalmát a neten, kíváncsivá tett, úgyhogy beneveztem a következőre, és most íme, itt is van.
Abból a szempontból is emlékezetes lesz - de nem kizárólag emiatt-, hogy sajnos kb. az utolsók között kaptam meg, így nem igazán volt meglepetés, hogy mi lesz benne, de ez nem szegte kedvem, sőt így, hogy tudtam, mi vár rám a dobozban, még inkább vártam, hogy kézhez kapjam :).
De nézzük, hogy mi is volt benne!

De először néhány szó magáról a dobozkáról, mert nekem nagyon tetszik. Mivel ez egy Valentin- napi doboz volt, így rózsaszínű (amúgy fehér szokott lenni),  helyes kis mintákkal az oldalán, annyira csajos. Biztos, hogy megtartom, mert nagyon jó kis tárolódobozka lesz- szerintem körömlakkokhoz tökéletes.
Szóval már a doboz látványa nagy örömmel töltött el, és izgatottan nyitottam ki.

A doboz tetején egy üdvözlőlevél volt, amiben többek között leírják, hogy milyen termékek vannak a dobozban.

Volt benne néhány kedvezményes kupon is: L'OCCITANE, Travalo, Lancome és Clinique. Én ezek közül személy szerint a Travalo (újratölthető parfüm-spray) kuponnak örültem a legjobban, mert már gondoltam rá, hogy megveszem, és így most 20% kedvezménnyel juthatok majd hozzá a Marionnaud-ban, vagy a Müllerben.

Clinique Anti-Blemish Solutions Clear Skin Rendszer
A kis neszesszer tartalmaz egy 15 g-os tisztító szappant, egy 15 ml-es exfoliáló tonikot, valamint egy 7ml-es hidratáló tejet.
Megmondom őszintén, hogy ezekről a Clinique termékekről rengeteget hallottam már-  hideget-meleget egyaránt, valaki esküszik rá, másnak meg nagyon nem vált be. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az én bőrömre milyen hatással lesz, bár kicsit félek, mert eléggé finnyás és érzékeny az arcbőröm, de ez egy nagyon jó alkalom, hogy kipróbáljam..

Lancome Bi-facil kétfázisú sminklemosó (15 ml)
Ennek azért örültem nagyon, mert amúgy valószínűleg magamtól valószínűleg nem venném, hiszen azért a Lancome termékeknek igencsak borsos az áruk, viszont így megtudhatom, hogy mit tud egy ilyen high-end márka sminklemosója. Bár én esküszöm a Bioderma H2O Sennsibiora, de ettől még nem zárkózom el attól, hogy megismerkedjek ezzel a termékkel.

Yves Saint Laurent Manifesto parüm (1,5 ml)
Természetesen azon nyomban fújtam magamra belőle :), és tetszik az illata: a jázmin mellett vanília és tonkabab illat is van benne, nagyon nőies, egyedi és különleges illat.

L'OCCITANE Shea Vajas Lábkrém (10ml)
Ez a krém nagyon jól fog jönni ebben a csúnya téli időben, amikor egész nap vastag zokniban, és bundás csizmában nyomorog a lábam. Biztos vagyok benne, hogy áldás lesz a lábfejem számára- és nemcsak az enyémnek, mert a férjem szeme is felcsillant, amikor meglátta ezt a krémet :).

BeYu Nail lacquer körömlakk 159 (teljes méretű)
Ez lesz az első BeYu termékem, körömlakkal nálam nehéz mellélőni, mert szinte bármilyen színt szívesen kenek a körmömre, de ez a "piszkos" rózsaszín árnyalat különösen tetszik, olyan univerzálisnak tűnik: nem túl  hivalkodó, úgyhogy akár ebben a szürke téli időben is hordhatom, viszont mivel rózsaszín, így tavasszal, vagy akár nyáron is megállja majd a helyét. Alig várom, hogy kipróbáljam, kíváncsi vagyok mennyire tartós.

Olay Total Effects 7 in 1 nappali arcápoló (15 ml)
Amikor pár hete megpillantottam az Olay termékeket a dm polcain, valahogy nosztalgia kapott el, hiszen régebben Oil of Olaz néven ismertük ezt a márkát, és emlékszem rá., hogy évekkel ezelőtt nagyon népszerű volt, de aztán eltűnt.
Ez egy nagyon könnyű nappali hidratáló, ami 7 kedvező tulajdonságot egyesít. A kézfejemen már kipróbáltam, nagyon könnyű, jól beszívódó krém. Van egy kis illata, de egyáltalán nem zavaró, és ami számomra különösen fontos, hogy SPF 15 van benne. Örülök, hogy kipróbálhatom, mivel valószínűleg "látatlanban" nem vettem volna meg egyből egy teljes doboz arckrémet, de így tesztelhetem, és ha beválik, nyugodt szívvel vehetem majd meg.


A doboz szállítással együtt 3990 Ft-ba került, és összességében azt kell hogy mondjam, nagyon elégedett vagyok és örülök. Remek termékeket kaptam, olyanokat, amiket magamtól nagy valószínűséggel nem vettem volna meg, viszont lehet, hogy pont így fogok rátalálni valami nagyon jó kis kozmetikumra.

Ha ti is szeretnétek Pixiboxot, akkor mindenképpen regisztráljatok a honlapjukon, hiszen így értesülhettek róla, hogy mikor lesz a következő doboz, és ha elég ügyesek és gyorsak vagytok, akkor Ti is lecsaphattok rá, mivel a dobozok példányszáma limitált.

You Might Also Like

7 megjegyzés

  1. Én is pont most végeztem a Pixibox poszttal :)

    Nagyon szép a lakkod. :) Nekem pasztell rózsaszínű volt benne.

    VálaszTörlés
  2. Furcsa...Alapjáraton nagyon szimpatizálok velük,és örülök, hogy vannak és hogy kitartanak, próbálkoznak. De nekem ez az első pixibox,ami nem jött be...Keveslem a tartalmat, nagyon:/
    Ha legalább az egyik lenne 30 ml-es, vagy tettek volna bele egy mini szemceruzát... De így?:/ Sajnos nálam a körömlakk színe sem talált be (150-es Toffee Cream árnyalat).
    A parfümmintát még mindig elég bénának találom, ha már egy mini parfümöt tettek volna bele...
    Most sajnos kijelenthetem, hogy sokkal jobban el tudtam volna költeni ezt a 4000Ft-ot.://

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Roni! Értem amit mondasz abszolút, nem mondom, hogy én nem örültem volna egy miniparfümnek, vagy egy nagyobb terméknek, de úgy fogtam fel, hogy ebben olyan termékek mintái is vannak, amiket elképzelhető, hogy amúgy soha nem vennék meg teljes áron, mert rizikó lenne, hiszen nem tudhatom, hogy beválik-e. Meg pl. a Clinique termékeket már egy ideje ki szerettem volna próbálni, szóval nekem így jól jött ki, ez az összeállítás, de persze ezzel mindenki máshogy lehet.
      Nekem amúgy pl. tökre szimpi volt a Douglas mostani a beauty boxa, de mivel nem vagyok törzsvásárló, nem tudtam megvenni, azt nagyon sajnáltam :(

      Törlés
    2. Köszönöm szépen a választ:) Igen, meg benne van, hogy lutri... Csak az előző box számomra annyira jó volt (a Clinique korrektorral,Travaoloval,Orly lakkal), hogy ez visszalépésnek tűnt...
      A Douglas beauty box-szal kapcsolatban...Esetleg kérj meg egy ismerőst/vagy ismeretlent, hogy vegye meg veled:)
      Én is így csináltam tavaly... egy vadidegen borzasztó aranyos szintén blogolvasó lány felajánlotta, hogy segít:) Eljött velem,megvette a kártyájával én meg odaadtam neki a pénzt-meg egy tábla csokit-:) Vannak jó arc emberek,érdemes adni egy esélyt a dolognak;)

      Törlés
    3. Óóóóó tényleg, ez mennyire jó ötlet :)!!!! Köszi szépen a tippet :)!!!!!

      Törlés
  3. When it comes to ѕultгy satіsfactіon,
    In that locаtion's to amplify meaning so tantric massage is close to big rub or massage. We have given you the canonical information that you motivation to give In that respect was in fact a waiting list at the hospital. A married legal separation can be afflictive but asked Mr Morrison to seek opportunities elsewhere .

    Feel free to surf to my web site ... tantric massage in London

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe