Hat éves a blog!

Először nem is akartam blogszülinapi bejegyzést írni, mert úgy gondoltam, senki nem fog érdekelni az elmélkedésem az elmúlt hat évről, meg a bloggal kapcsolatos terveimről... De aztán úgy voltam vele, hogy nekem fontos, hogy írjak egy ilyen bejegyzést. Hogy egy picit megálljak és visszatekintsek erre a hat évre és hogy egy kicsit összegezzek. Nagyjából ez fog most következni, de előre szólok, hogy ez egy eléggé csapongó bejegyzés lesz, mert rengeteg gondolat kavarog bennem úgy általában a blogolással kapcsolatban. 

Kép INNEN

Hat év hosszú idő - az már majdnem egy iskoláskorú gyerek. És nem véletlen ez a párhuzam, mert ez a blog volt az én első "gyerekem" és bizony az elején nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig "nevelgetem" majd ezt a gyereket - főleg úgy, hogy közben született két igazi is. Éppen emiatt az elmúlt kb. 3 év nem volt sétagalopp, de mégsem fordult meg soha a fejemben, hogy abbahagyjam a blogolást. Mert ez az én kis szigetem, ahova elvonulhatok és egy kicsit kikapcsolhatok. Néhány percre, vagy jobb esetben néhány órára elfelejthetem a dackorszakot, a szeparációs szorongást, a lakáskeresést, meg a felnőttlét és az anyaság egyéb velejáróit.

Néha még most is annyira hihetetlen, hogy ez a blog, amit szimplán a magam szórakoztatására kezdtem el írni és aminek hetekig-hónapokig valóban én voltam az egyetlen olvasója, most itt tart. Egy csomó szuper élményt, lehetőséget és új kapcsolatokat köszönhetek neki; olyan dolgokat, amikről álmodni sem mertem, amikor belevágtam. Akkor még azt sem tudtam, hogy van olyan, hogy egy cég termékeket küld egy bloggernek kipróbálásra, akkor még nem voltak együttműködések, meg influencermarketing és blogger rendezvények is csak elvétve - én nem ezek miatt kezdtem el blogolni. Egyszerűen csak írni akartam olyan dolgokról, amiket szeretek, amik a szívemhez közel állnak és az volt az egyetlen vágyam, hogy egyszer majd ne csak magamnak írogassak, hanem mások is olvassanak. És ez a vágyam teljesült és ez elmondhatatlanul boldoggá tesz engem. <3

Ugyanakkor álszent lennék, ha azt mondanám, hogy nem örülök annak, hogy meghívást kapok izgalmas rendezvényekre, hogy a cégek elküldik nekem az újdonságaikat és hogy vannak fizetett együttműködéseim is. Lehet, hogy ezzel most nem leszek népszerű, de én örülök ezeknek és nagyon hálás vagyok értük. Viszont van azért árnyoldala is a bloggerlájfnak, ugyanis ez az egész sokszor nagyon "terhes" és frusztráló is tud lenni. Például amikor az előzetes megkérdezésem nélkül érkeznek hozzám olyan termékek, amik abszolút nem nekem valók, vagy amikkel nem tudok azonosulni... Vagy hogy szinte már nem is szabad jókat mondani egy olyan termékről, amit nem én magam vettem, hanem cég küldött, mert akkor biztosan csak azért mondok jókat, róla mert úgy kaptam... 
A rendezvényekre sem tudok mindig elmenni, bár őszintén szólva nem is akarok mindig és mindenhol ott lenni, mostanra már elengedtem ezt a dolgot. Aztán a folyamatos online jelenlét, meg a rendszeres posztolás is mind nagy-nagy nyomást helyeznek rám, vagyis inkább helyeztek. Egy ideje már nem érzem kellemetlenül magam attól, ha nincs új blogbejegyzés két hétig, vagy nincs új kép Instagramon három napig. Elsősorban anya vagyok és az ezzel járó teendőim sokszor felülírják a terveimet és az elképzeléseimet, de most már nem érzek frusztrációt emiatt.

Bizonyára ti is tapasztaltátok, hogy az elmúlt hónapokban a cégek egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek az influencermarketingre, egyre népszerűbb hirdetési "felületnek" számítanak a bloggerek és vloggerek és emiatt bizony sok vád és támadás ér minket - bár szerencsére nekem eddig kevés ilyenben volt részem. Viszont sokszor látok nagyobb videósoknál olyan kommenteket, ahol savazzák őket, mert elvállalnak fizetett együttműködéseket...
Kívülállóként könnyű ítélkezni, úgyhogy én csak annyit kérek, hogy gondoljatok bele a következő szituba: ha mondjuk a kedvenc smink vagy akármilyen márkátok megkeresne azzal, hogy szeretne veletek egy fizetett együttműködést, akkor nemet mondanátok? Vagy ha olyasmiért fizetnének neked, amit egyébként is szeretsz csinálni? Nos? Hát én bizony az ilyen megkeresésekre nem mondok nemet. Sőt egyenesen boldoggá tesz és megtisztelve érzem magam, ha egy olyan cég keres meg ilyen lehetőséggel, aminek a termékeit régóta használom és szeretem, vagy egyszerűen csak megtetszik az együttműködés, amivel felkeresnek. Nekem hat év munkája van ebben az egészben, szerintem sokat fejlődtem, de még mindig van hova és azt gondolom, hogy egy-egy együttműködésből is lehet tanulni és tapasztalatokat szerezni. Ugyanis sokszor a cégek is fontos és értékes visszajelzéseket adnak nekem azzal kapcsolatban, amit csinálok és a ti visszajelzéseitek mellett ezek is fontosak számomra.

Nyilván más az, amikor valaki a blogolásból/videózásból él és emiatt lehet, hogy esetleg kénytelen olyan fizetett együttműködést is elvállalni, ami nem feltétlenül a szíve csücske, de ugye a muszáj nagy úr, a számlákat fizetni kell és sajnos a szempillaspirál nem elfogadott fizetőeszköz...
Éppen ezért örülök, hogy nem vagyok ilyen helyzetben. Megválogathatom, hogy milyen együttműködésekre mondok igent. Nemet mondhatok és nemet is mondok, ha nem szimpatikus az adott cég/termék/szolgáltatás, vagy ha nem tetszenek az együttműködés feltételei, vagy esetleg nem nyitottak az én ötleteimre és meglátásaimra. Kezd kissé "elcsépelt" szó lenni a hitelesség, de számomra még mindig ez az egyik legfontosabb szempont, éppen ezért elég sok együttműködést nem is vállalok el, de nyilván ezekről nem nagyon esik szó és nem is ez a lényeg. 

Na jó, azt hiszem picit elkanyarodtam, de a lényeg, hogy nagyon sokminden történt ezalatt a hat év alatt a bloggal is és velem is. Ez már nem ugyanaz a blog, amit elkezdtem írni hat éve és én sem vagyok ugyanaz, mint hat évvel ezelőtt, de szerintem ez teljesen rendben van így, hiszen a változás az élet része és nem feltétlenül rossz dolog.

Az viszont változatlan, hogy továbbra is nagyon szeretem ezt csinálni és ez leginkább nektek köszönhető. Mert ha ti nem vagytok, akkor biztosan nem csinálnám ennyi ideje. Hiszen ti olvassátok a blogomat, ti nézitek a videóimat, ti lájkoljátok a képeimet és kommenteltek és ezek nekem mind-mind nagyon fontosak és sokat jelentenek. Minden egyes lájknak és kommentnek ugyanúgy örülök, mint az elején, sőt talán még jobban is, hiszen ma már rengetegen blogolnak, igen nagy a választék, sok-sok szuper blogger és videós van, így számomra megtisztelő, ha ebben a bőséges kínálatban valaki az én tartalmaimat is megnézi és ki is fejezi a tetszését.

Persze tökjó lenne még tovább fejlődni és nagyon szeretnék újfajta posztokat és tartalmakat is csinálni. Pl. szeretnék kreatívabb, izgalmasabb videókat készíteni, de sokszor örülök, ha egyáltalán egy "szimpla" beszélős videót össze tudok hozni és meg tudok vágni. Aztán tökjó lenne csiszolni a fotóimon is, mert sokszor nem vagyok elégedett velük, de magát a fotózást amolyan lelkes amatőrként csinálom és hát ez sokszor meg is látszik - picit rá kéne feküdnöm erre is. Meg aztán néha-néha megfordul a fejemben, hogy időnként jó lenne egy-két outfit poszt is - na nem akarok divatblogger lenni, de néha lenne kedvem egy-egy ilyen bejegyzéshez is. Viszont ehhez kéne egy fotós is, meghát hova teszem addig Vincét?! Aztán nagyon szeretnék más videósokkal közös videókat készíteni, illetve szeretnék megint rendszeresen Instalive-os beszélgetéseket csinálni, mert azokat nagyon szerettem és a visszajelzéseitek alapján Ti is. :) Szóval ötletem és tervem van több is, csakhát az időm az kevés sajnos, de azért igyekszem.

Nem tudom, hogy van-e újabb hat év ebben az egészben, nyilván két gyerek mellett nem egyszerű csinálni, de bármeddig is tart, próbálom továbbra is örömmel és nagy szeretettel készíteni a tartalmakat, mert imádom ezt csinálni, mert boldoggá tesz és ha nektek is szerzek pár kellemes, vagy éppen hasznos percet azzal, amit csinálok, akkor elértem a célomat.


Köszönöm, hogy itt vagytok és remélem itt lesztek továbbra is!


Szandra








You Might Also Like

6 megjegyzés

  1. Drága Szandra :) Számomra elképesztő, hogy beletettél ebbe hat évet, és ilyen lelkes vagy. Megmondom őszintén, nagyon tetszik az aki vagy, és ahogyan össze tartasz egy családot, és neveled a gyerekeidet és még egy ilyen időigényes hobbira is van ám időd. Nem mondom, hogy néha nem irigyellek a sok újdonság miatt, de ha nem kapnád akkor nem lenne tartalom amit szolgáltass. Viszont én ugyan úgy örülök a szombati videóknak kb tartalomtól függetlenül, mert szeretem a személyiségedet, még akkor is ha nem mindenben értek veled egyet, illetve, nem látunk bele az életed minden egyes mp-ébe ezért nem szeretnék ítélkezni. A liveokat pedig ha látom hogy van, és épp nem érek rá, igyekszem azért visszanézni. Köszi, hogy vagy nekünk és tartalmat gyártasz még akkor is, ha ez éppen nem könnyű.

    VálaszTörlés
  2. Szandra, én nagyon remélem, hogy van még 6 év és azt kívánom, annál is több legyen! :) Ugyan nekem nincs még gyermekem, de gondolom sokszor nem könnyű nekünk tartalmakat gyártani 2 gyerkőc mellet. Én személy szerint azt is nagyon szeretem ha csak instastoryban 1-1 morzsát megosztasz a napodból :)
    Soha nem volt példaképem, de talán Te egy picit mégis annak számítasz számomra :)

    VálaszTörlés
  3. Jó, hogy ezt így összefoglaltad:) Számomra ez legszimpatikusabb, és a leghasználhatóbb beauty/életmóddal kapcsolatos blog. Akit én időközben megpróbáltam nézni videón, vagy szimplán csak nem tetszett, vagy volt olyan is, akinek nagyon idegesítő hangja volt, téged meg öröm hallgatni és olvasni, olyan jó stílusod van:) Abban meg teljesen igazad van, hogy annyit csinálsz, amennyit jól esik. Mostanában- különösen a fiataloknak fontos ez-, állandóan jelen kell lenni a netes felületeken, van aki még a válását is megosztja facebook-on.

    VálaszTörlés
  4. Boldog blogszületésnapot <3

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó, hogy írtál erről. :)
    Mi kívülálló olvasók hajlamosak vagyunk elfelejteni néha, hogy a sok ajándék termék nem ingyen van, hosszú órák-napok-évek kemény munkája van benne, akár gyerek(ek) és háztartás, más hobbik mellett. Én nagyon őszintének és hitelesnek tartom a blogodat, minden hétvégén a Te videódat nézem meg elsőnek és nagyon szeretem a stílust, amit képviselsz. :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe