A nagy lakáskereső projekt - 1. rész

Említettem már Nektek itt-ott, hogy az idei év legnagyobb "projektje" számunkra az, hogy vegyünk egy saját lakást (esetleg házat). Ez nem lesz egyszerű több dolog miatt sem és bár tudom, hogy ez nem túl "felnőttes" viselkedésre és hozzáállásra vall, de eléggé tartok ettől az egész procedúrától minden tekintetben: kezdve a lakáskeresésen át az ügyintézésen keresztül a költözésig... Arra gondoltam, hogy időről időre beszámolok a blogon arról, hogy hogy állunk, éppen hol tartunk, úgyhogy jöjjön A nagy lakáskereső projekt "sorozat" 1.része.



A piszkos anyagiak
Szerintem sokan tudjátok, hogy a jelenlegi lakás nem a miénk, hanem béreljük, de nyilván azt tudtuk már régóta, hogy egyszer szeretnénk majd saját lakást, vagy házat. Sajnos nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy örököltünk volna bárhonnan is milliókat, vagy bármilyen ingatlant, így mit tesz az ember, ha nincsen saját tőkéje? Lakáselőtakarékossági számlát nyit. Így tettünk mi is néhány éve, több ilyen szerződést is kötöttünk. És bár nyilván ha az ember fizet egy albérletet, akkor amellett azért nem tud olyan brutálisan nagy összegeket félretenni havonta, de azért igyekeztünk a lehetőségeinkhez mérten a lehető legtöbbet kihozni ezekből a megtakarításokból. Persze még így is hitelt kell majd felvennünk (nem is keveset), de úgy vagyunk vele, hogy így legalább a saját lakásunkat fogjuk fizetni havonta és nem egy albérletet. Illetve természetesen szeretnénk élni a CSOK adta lehetőségekkel is, bár mivel mi már nem szeretnénk harmadik gyereket, így ez nem egy hatalmas összeg, de a semminél ez is több. Mivel a megtakarítási szerződéseink nemrégiben lejártak, így eljött az idő, hogy ráfeküdjünk a témára és intenzíven nekikezdjünk a lakáskeresésnek.

Hol?
Eleinte több ponton is elakadtunk a keresgélésben: néztünk lakásokat és házakat, fővárost és vidéket egyaránt, de igazából nem volt sorrendünk, hogy mik a legfontosabb szempontok, aminek meg kell felelnie a jövőbeli otthonunknak, így aztán valahogy mindig zsákutcába jutottunk. Nyilván az ár az egyik legfontosabb tényező, hiszen van egy felső határ, ami fölé nem mehetünk, illetve a lakás mérete sem mindegy, hiszen mégiscsak négyen vagyunk. De azzal is tisztában vagyunk, hogy a rendelkezésre álló keretből azért nem fogunk tudni palotát venni, ezzel nincs is baj, mivel eddig is kb. 55nm-en éltünk négyen és valahogy kibírtuk, de nyilván azért ennél valamivel nagyobb ingatlant szeretnénk venni.
Aztán szép lassan körvonalozódott a dolog és úgy döntöttünk, hogy ha lehet, akkor szeretnénk Budapesten maradni és ennek több oka is van. Egyrészt a férjem jelenleg Budapesten dolgozik és jó lenne, ha a munkába járás viszonylag kevés időt venne el a napjából. Ezen kívül van éjszakai munkája is és egyáltalán nem mindegy, hogy egy ilyen éjszakai munka után hajnalban hogyan és mennyi idő alatt jut haza. Másrészt azt gondolom, hogy a gyerekeknek is talán több lehetősége lesz a későbbiekben Budapesten óvoda és iskola szempontjából. Ezen kívül én sem leszek örökké itthon, szóval most úgy gondoljunk, hogy az a legjobb, ha Budapesten maradunk.
Jelenleg a 12. kerületben lakunk és imádjuk ezt a környéket minden szempontból, tényleg szinte minden karnyújtásnyira van: orvos, boltok, játszóterek, programok, közel van a belváros, de mégis valahogy nyugis az egész. Sajnos azonban nem engedhetjük meg magunknak az itteni ingatlanok árait, illetve úgy általánosságban a budai árakat... Ez nekem nagy szívfájdalmam, mert nagyon szerettem volna a városnak ezek a felén maradni, de ez már szinte biztos, hogy nem fog összejönni, mivel ezen az oldalon a mi büdzsénkből kb. csak panellakást tudnánk venni, amit viszont nem szeretnénk.
Úgyhogy nagy valószínűséggel a pesti oldalon valamelyik külső kerület lesz a befutó, amivel őszintén szólva nekem még nagyon barátkoznom kell...

Igények
Én azt gondolom, hogy nincsenek irreális igényeink. Egy legalább 65-70nm-es lakást szeretnénk, amiben a nappalin kívül legalább két szoba van. Amíg picik a gyerekek, addig simán lehetnek egy szobában, ahogyan eddig is. Ha pedig már saját birodalmat szeretnének, akkor majd vagy kiköltözünk mi a nappaliba, vagy esetleg megnézzük, hogy át tudjuk-e úgy alakítani a lakást, hogy mondjuk nappali és 3 félszoba legyen. (Vagy addigra nyerünk a lottón és veszünk egy nagyobb lakást/házat. :D) 
Ezen kívül legyen jó a környék tömegközlekedése és infrastrukturája, vagyis lehetőleg legyen a közelben minden olyan intézmény és szolgáltatás, amire egy kisgyerekes családnak szüksége lehet.
Nagyon örülnénk, ha lenne legalább egy kis terasza a lakásnak, neadjisten kertkapcsolat, de túl fogjuk élni, ha nincsen.
Aztán vannak még ilyen apróságok, hogy pl. nem szeretnénk gázkonvektoros fűtéssel rendelkező lakást, de pl. a liftről hajlandóak vagyunk lemondani - bár ez nyilván attól is függ, hányadik emeleten van a lakás.
És nyilván az lenne a legjobb, ha olyan állapotban lenne a lakás, hogy ne nagyon, vagy csak minimálisan kelljen hozzányúlnunk. Bár ez az ártól is függ: ha olcsóbb a lakás, de kevésbé jó állapotú, akkor belefér, hogy többmindent megcsináljunk és felújítsunk, viszont egy drágább, de jó állapotú/felújított lakásnál már nem biztos, hogy kell ilyesmire költeni, vagy csak minimálisan. Ha meg mégis szeretnénk valamin változtatni, akkor azt később is lehet, nem kell feltétlenül azonnal.
Biztos vagyok benne, hogy kompromisszumokat kell majd kötnünk és már kötöttünk is egy-kettőt, de remélem, hogy a lehetőségeinkhez képest sikerül majd egy szuper kis lakást találnunk.

Tippek
Arra gondoltam, hogy megosztok Veletek néhány tippet is, amik hasznosak lehetnek, ha Ti is éppen lakást kerestek.
1. Rangsoroljátok az igényeiteket a leendő otthonotokkal kapcsolatban. Állítsatok fel egy sorrendet, hogy hogy mik a legfontosabb szempontok, amiknek mindenképpen meg kell felelnie az ingatlannak. Bár ez leszűkíti a találati opciókat, de meg is könnyíti a keresést, hiszen nem fogjátok olyan lakásokra pazarolni az időtöket, ami biztosan nem jó Nektek.
2. Ha megtetszett egy lakás, akkor menjetek el és nézzétek meg a környéket, ahol van. Térképezzétek fel, hogy van-e elérhető távolságban minden, amire Nektek szükségetek van, mennyire forgalmas a környék, milyen az utca, az épületek, meg hogy úgy egyáltalán tetszik-e.
3. Nézelődjetek a Google Earth-ön! Ez az egyik legszuperebb dolog és baromi nagy segítség most nekünk így a lakáskeresésnél, hiszen két gyerekkel nem tudunk mindig azonnal autóba pattanni és elmenni megnézni, hogy milyen a környék, ahol kinéztünk egy lakást. Viszont a Google Earth segítségével is meg tudjuk nézni a kettes pontban említett dolgokat és ez baromi jó dolog. Sőt az egyik kinézett lakásnál nem volt külső kép a házról, viszont egy kis nyomozás és a Google Earth segítségével megtaláltuk, hogy melyik házban van, így meg tudtuk nézni azt is, anélkül, hogy el kellett volna mennünk oda.
4. Töltsétek le az Árminimum nevű ingyenes bővítményt. Erről nem szeretnék túl hosszan írni, mivel ITT már megtettem, de tényleg nagyon hasznos. Mi ennek a bővítménynek a segítségével találtunk már nem egyszer plusz infókat és új képeket egy-egy kiszemelt lakásról.
5. Próbálj meg elvonatkoztatni a berendezéstől és/vagy a fal színétől. Inkább az alaprajzot nézd és ne azzal foglalkozz, hogy milyen csúnya a szekrénysor a nappaliban, bár tudom, hogy nehéz elvonatkoztatni, de ezek úgysem lesznek ott, amikor beköltöztök, a fal színén meg lehet változtatni. Inkább azt nézd, hogy jó-e a lakás elrendezése és tájolása.




Első körben ennyiről tudok beszámolni Nektek, remélem, hogy a következő 
bejegyzésben már több konkrétummal szolgálhatok.
Szurkoljatok! ;)



Szandra




You Might Also Like

18 megjegyzés

  1. Kívánom, hogy minél előbb találjatok valami szuper lakást! :) Tetszik, hogy nincsenek elszállt igényeitek, mi négyen lakunk felnőttek egy 62 négyzetméteres panelban, két és fél szoba, és igen, így nincs külön nappalink, sem vendégszobánk, sem étkezőnk. Kicsit mindig forgatom a szemem, amikor mások mondják - pláne 1-2 fős háztartással -, hogy az ekkora lakás egy lyuk, és nem lehet benne normálisan élni, meg hogy bírjuk ezt, mert sajnos a mai lakásárak mellett akkor sem valószínű, hogy futja egy 80-100+ négyzetméteres lakásra - a kertes házról meg ne is beszéljünk -, ha mindkét szülő kidolgozza a belét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, sajnos tényleg elképesztőek a lakásárak, és emiatt szerintem sokan hamar lejjebb is adják az igényeiket, amikor lakást keresnek.

      Törlés
  2. A pesti oldalon ajánlom a József Attila lakótelepet! Nagyon barátságos környék, zöld, és ott van mellette a metró. :)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Miért nem jöhet szóba a panel? Mi is épp ilyen dilemmákkal küzdöttünk tavaly, ugyanezzel a fenntartással. Aztán mivel minden konkrét ellenérvünket megcáfolták, most szuperül érezzük magunkat egy óbudai 69m2-es panelben. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az az igazság, hogy a mostani lakás/ház is kicsit panelfeeling és szeretnénk picit "szellősebb" házba menni, mert az elmúlt 6 évben elég sokat hallgattuk a szomszédok zajait (nyilván ők is a mienket :D). De félreértés ne essék, nincs semmi gondom a panellal, csak ha lehet, akkor nem szeretnénk azt venni, de aztán ki tudja. :D

      Törlés
  4. Én a panelről nem tennék le,72 m2 és simán átalakítható nappali+3 félszobává,ha az egyik szobából lesz étkező+konyha. Nálunk is így volt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alapvetően nem a panelek méretével van gondom, főleg, hogy ahogy Te is írtad, azért lehet őket alakítani. :)

      Törlés
  5. Jó, hogy írsz erről, hátha a nyilvánosság tud Nektek vmi jó kis tippet adni. :)

    Nekünk szerencsénk van/volt a párommal: apukámnak van egy lakása a Feneketlen tótól pár percre, mind2en a XI. kerületben nőttünk fel a párommal, mi sem szívesen mentünk volna máshová. Nem tökéletes a lakás (régi, nincsenek külön nyíló szobái) de nagyon szeretünk itt lakni. Nevetséges, mennyibe kerülnek 30-35nm-es egérlyukak is errefelé Dél-Budán, nem is tudom ki tudja még megfizetni.. :(

    Kitartást Nektek!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Hát tényleg elképesztő milyen árak vannak, pláne itt Budán, de igazából mindenhol.

      Törlés
  6. Nem Bp., de Ürömön érdemes nézelődni, nagyon jó a közlekedés, 10 perc alatt a városban lehet lenni. Illetve Budáról sem kell feltétlen lemondani, sok eladó ház van Csillaghegyen és békáson, szoktak jó áron lenni felújítandóak kis kerttel. Sok időt és energiát kell rászánni a keresésre, de nem lehetetlen küldetés! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az tuti, hogy rá kell szánni az időt és nyitott szemmel kell keresgélni, de reméljük előbb-utóbb rátalálunk a megfelelőre. :)

      Törlés
  7. Kedves Szandra! Ha esetleg gondolkoztok a 13.kerület Duna Pláza környékében és szükséged lenne bármilyen infóra ( ovi, bölcsi, gyerekorvos, stb...) írj nyugodtan szívesen segítek. Üdv Lilla

    VálaszTörlés
  8. Hú, hát sok sikert kívánok! Mi is úgy vagyunk párommal, hogy jó lenne, jó lenne, de körülbelül 3 év múlva látom reálisnak, hogy saját lakásban gondolkodjunk. Nagyon érdekelne, hogy önerő szempontjából hogy látod, mennyinél érdemes komolyan elkezdeni nézelődni? Tudom, soktényezős az egyenlet, de mégis érdekelne:).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekünk sajnos viszonylag kevés az önerőnk, de nem tudunk tovább várni és ha tovább várnánk sem lenne jelentősen több, úgyhogy muszáj volt elkezdenünk nézelődni.

      Törlés
  9. És vegyetek pár doboz nyugtatót és készüljetek fel rá, hogy néha majd el akartok válni! Félig vicc, de félig igaz. Mi vagy 4 évig kerestünk házat, egy évig aztán újítottuk. Közben született egy gyerekünk. Hát, volt itt minden. És szinte teljes embert kíván egy felújítás, mindig ott lenni, figyelni stb, a férjem minden szabad pillanata ráment.
    Kitartást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, idegőrlő lesz az tuti... pont ezért nem vártam/várom ezt az egészet... szívás a felnőttélet :D

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe