Tavasz a Pupaval
Nagyon izgatott lettem, amikor emailt kaptam a Pupatól az új Pink Muse limitált kollekcióról és a termékek fotóit elnézve alig vártam, hogy megérkezzen a csomagom, mivel az biztos, hogy ennek a kollekciónak a csomagolása gyönyörűre sikeredett. És hogy milyenek a termékek? Nos, a mai blogbejegyzésben kaptok egy kis ízelítőt belőlük.
Pupa Pink Muse LE Vamp! négyes szemhéjpúderpaletta - 005 Charming nude
Ez a szépséges kis paletta négy natúr, meleg árnyalatot tartalmaz: egy fényes fehéret, egy fényes világosrózsaszínt, egy fényes, narancsos-barackos árnyalatot, valamint egy fényes, bronzos színt, amiben nagyon apró csillámok is vannak. A szemfestékek textúrája nagyon puha és bársonyos, a két világosabb árnyalat picit porol, de nem vészes.
A pigmentáltság rendben van, szemhéjalappal fokozható, itt a képen most anélkül láthatjátok. A színek jól használhatók, jó sminkelni velük, szépen lehet rétegezni és satírozni őket, szóval szerintem nagyon rendben van úgy összességében. Talán egy dolog, amit változtatnék rajta: én a két világos szín közül csak a másodikat tartanám meg és inkább betettem volna negyedik színnek egy jó kis sötét árnyalatot, nem feltétlenül feketét, de valamit, amit pl. szépen el lehet satírozni a szempillatöveknél és mélyíteni a sminket. Ettől eltekintve egy remek kis kompakt paletta a hétköznapokra, amivel szép kis visszafogott, natúr sminket készíthetünk, de nem érzem kihagyhatatlannak.
Ára 4290 Ft.
Pupa Pink Muse LE Vamp! metálfényű szemhéjpúder - 010 Tasteful chocolate és 008 Doll pink
Ezekbe a mono szemhéjpúderekbe gyakorlatilag azonnal beleszerettem. Egyrészt gyönyörű a nyomott felületük, bár ebben valószínűleg nem sokáig gyönyörkedhetem majd, de nem csak ezért imádom őket. Isteni a textúrájuk, bársonyosak, pigmentáltak, nem porolnak és gyönyörű, intenzív fényük van, ami fokozható, ha nedvesen használjuk őket.
A 010 Tasteful Chocolate árnyalat egy fényes csokibarna szín enyhén rózsás fénnyel, egyszerűen gyönyörűséges. A 008 Doll Pink pedig egy világos, fényes barackos-rózsaszínes árnyalat, amit szerintem ki fogok próbálni highlighterként is, mert annyira csodálatosan szép fénye van.
A Pink Muse Vamp! metálfényű szemhéjpúder összesen négy árnyalatban kapható, ára 3290Ft.
Pupa Pink Muse intenzív szemceruza - 002 és 003
Így a legelején le is lövöm a poént: imádom ezt a két szemcerkát. Hihetetlenük krémesek és nagyon intenzív a színük. A 003-as világosabbik árnyalat pl. tökéletes a vízvonalra, nagyon jól fog, nem kell többször áthúzni és tartós is, nagyon szépen kinyitja a tekintetet.
A 002- es sötétbarna szín pedig tökéletes pl. a szempillatövekbe, mivel remekül el lehet satírozni. Kicsit sajnálom is amúgy, hogy nincsen a ceruzák végén szivacsos applikátor satírozáshoz, de végülis ez a probléma könnyen orvosolható akár egy fültisztító pálcikával is.
Kapható összesen három árnyalatban 2590Ft-ért.
Pupa Pink Muse krémes highlighter - 002 Pink muse
Ez a krémes highlighter viszont sajnos nem lett a kedvencem... :( Pedig a tégelyben nagyon tetszett ahogyan ez a barackos árnyalat aranyfénnyel szikrázik, amikor ráesik a fény, de sajnos az a helyzet, hogy az arcra felkenve szinte semmi nem látszik belőle...
A színmintát próbáltam úgy megcsinálni, hogy azért valami látszódjon, de igazából ha szépen el akarja dolgozni az ember az arcon, akkor előbb-utóbb egyszerűen szinte semmi nem látszik belőle, max. a kis arany csillámocskák, amik meg önmagukban azért nem mutatnak túl szépen...
Úgyhogy sajnos ez nekem egyáltalán nem jött be, pedig nagyon sokat vártam tőle... :(
Kapható két árnyalatban 5190Ft-ért.
Pupa Pink Muse Miss Pupa szájfény és Chubby Balm ajakbalzsam
A végére pedig ez a két kis kellemes ajakkence maradt. Egyiket sem mondanám "világmegváltó" terméknek, de szeretem őket.
A Miss Pupa szájfény 208 Romantic Pink árnyalata szép kis barackos színt és krémes fényt ad az ajkaknak, vannak benne nagyon apró, arany csillámok, de felkenve ezek nem igazán látszódnak. Elég sűrű a textúrája és egy ici-picit ragacsos, de nem vészes, én szeretem. Ja és gyerekrágó illata van. :D
Kapható három árnyalatban 2590Ft-ért.
A Pupa Pink Muse Chubby Balm ajakbalzsam egyetlen árnyalatban kapható és különleges pigmentjei az ajkak PH értékéhez igazodva alakítják ki az egyedi színt. Rajtam nagyon kis visszafogott, világos rózsaszín árnyalata van, de igazából nem is a színe, hanem az ápoló hatása miatt kedvelem, így tökéletes kis ajakápoló lesz tavaszra.
Ára 2590Ft.
Nektek hogy tetszik a Pupa Pink Muse limitált kollekciója?
Szandra
*A bejegyzésben bemutatott termékeket tesztelésre kaptam.
2 megjegyzés
A nude szemceruza nagyon tetszik, nincs hasonló darab a készletemben. Egy katasztrofális minőségűt próbáltam eddig, és az kicsit elvette a kedvem a kísérletezéstől.
VálaszTörlésGyönyörűek a szemhéjpúderek színei #.#
VálaszTörlésKöszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.