Fogfehérítés nekem és Nektek ;)





Pár hete írtam már róla, hogy voltam fogfehérítésen, de sajnos az eredmény nem bizonyult túlzottan tartósnak, úgyhogy most ismét megpróbálkoztam vele, de ezúttal máshol, mégpedig Exclusive Dental fogászaton. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy mik a tapasztalataim, hogyan sikerült az újabb peroxidmentes fogfehérítésem, valamint szeretnétek Ti is nyerni egy ilyen fogfehérítést, akkor kattintsatok tovább.








Szinte hallom, ahogy többen felszisszentek, amikor elolvassátok a "fogászat" szót... Gondolom sokan hordoznak magukkal kellemetlen élményt a fogorvosokkal kapcsolatban, és nem szívesen mennek fogorvosi rendelőbe. Viszont én úgy voltam vele, hogy ha a fogakról van szó, akkor bízzuk a dolgot fogorvosra (ahogyan a cipőjét is cipészre bízza az ember ugyebár :D). Szerencsére az Exclusive Dental rendelőbe belépve nincs az a nyomasztó érzés, ugyanis ez egy nagyon igényesen kialakított, kellemes hangulatú kis fogászat a Ferenciek terénél.
Az egész fehérítés azzal kezdődött, hogy a fogorvos eltávolította a fogkövet a fogaimról; ez fontos lépés, hiszen befolyásolja a végeredményt. Előtte bekente egy kis zsibbasztóval az ínyemet, szóval egyáltalán nem fájt, és csak pár percig tartott.
Majd egy speciális pasztával átpolírozta a fogaimat, hogy ellenállóbbak legyenek a baktériumokkal szemben. Ez elég vicces, konkrétan csikiző érzés volt, mivel egy puha kis polírozóval csinálta. Na jó, konkrétan felnevettem miközben csinálta :D.
Ezután kaptam egy csini szájterpeszt, meg egy narancssárga szemüveget, felkente a fogfehérítő zselét a fogaimra, majd a számhoz igazította a hidegfényű LED lámpát és 15 perc relaxáció következett. Azért relaxáció, merthogy ugye fogászati székben ültem, vagy inkább majdnem feküdtem, szólt a zene, és mivel aznap elég korán keltem, majdnem elaludtam. A fogorvos pár percenként ellenőrizte, hogy jól van-e a LED fény a számnál, hiszen fontos, hogy lehetőleg ne mozduljon el. Persze azért lőttem közben egy selfit is, nem szeretnélek megfosztani titeket ettől a vicces látványtól :D.
A 15 perc eltelte után a fogorvos lemosta az előző réteget, majd egy újabb réteg következett és újabb negyed óra LED lámpázás. Fontos hangsúlyoznom, hogy peroxidmentes fogfehérítésről van szó, vagyis nem tartalmaz hidrogén-peroxidot, így nincsenek káros mellékhatásai és fájdalommentes, pedig nekem érzékenyek a fogaim, de sem közben, sem utána nem éreztem semmilyen kellemetlenséget. És íme egy százpontos mosoly a végeredménnyel:
Tisztában vagyok vele, hogy nekem valószínűleg soha nem lesznek vakítóan fehér fogaim, de  a kiinduló árnyalathoz képest ez remek végeredmény (4-8 árnyalatnyi fehéredés érhető el), és bízom benne, hogy tartósabb is lesz, mint múltkor. Ehhez a fehérítés után néhány napig érdemes kerülni a színező ételek, italok fogyasztását, illetve mivel mondtam, hogy elég könnyen elszíneződnek a fogaim, így kaptam egy remek tippet is, hogy milyen fogkrémet használjak: a Lacalut White&Repair fogkrém használatát javasolták (Müllerben kapható).



És most a nyereményjátékról: mivel a múltkori fogfehérítéses bejegyzés után is nagy érdeklődést mutattattok a téma iránt, így egy olvasómat szeretném megajándékozni egy peroxidmentes fogfehérítéssel az Exclusive Dental jóvoltából.
Ehhez nem kell mást tenni, mint május 6. és 15. között a lenti alkalmazáson keresztül lájkolni  a The Very Style Blog és az Exclusive Dental facebook oldalakat. Lépj be az alkalmazáson keresztül facebook fiókoddal, és kövesd az instrukciókat. Ha nincs facebook fiókod, vagy nem szeretnéd azt használni, akkor beléphetsz a neved és az emailcímed megadásával is.
Ennyi az egész, semmi más dolgotok nincsen, a szerencsés nyertes nevét május 16-án a facebook oldalamon fogom közzétenni.




Sok szerencsét!



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest



You Might Also Like

12 megjegyzés

  1. Nagyon szépek lettek a fogaid, én is már ezer éve szeretném kipróbálni ezt az eljárást, nagyon kíváncsi vagyok, nálam milyen eredményt lehetne elérni! A szelfi meg szupercuki :D Köszönjük a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  2. Mindig szerettem volna elmenni egy fogfehérítésre :)

    VálaszTörlés
  3. Szépek lettek a fogaid! :)
    Nekem sem ártana egy kis fehérség, ami a fogaimat illeti :D
    Köszönöm a lehetőséget!

    Szép délutánt!

    VálaszTörlés
  4. nagyon szuper kis nyereményjáték!:)

    VálaszTörlés
  5. Hú de régóta szeretnék már egy fogfehérítést :)
    Szuper nyeremény lenne. <3

    VálaszTörlés
  6. Szia ! És ez a megoldás mennyire volt tartós? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most így visszagondolva néhány hétig tartott, kb. 1 hónap, de sajnos nekem nagyon könnyen és gyorsan színeződnek a fogaim, így nem feltétlenül mérvadó a tartósság, amit írtam.

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe