Essie körömlakk, az új szerelem - teszt
A Bécs-es posztban már láthattátok, hogy megvettem életem első essie lakkját :). Igazából eléggé hezitáltam, hogy milyen árnyalatot vegyek: nagyon tetszik a Mint Candy Apple (kép ITT), meg a nude színek is, de nem mertem többet venni, mivel nem volt még essie lakkom, és nem tudtam, hogy mennyire leszek elégedett vele. Úgyhogy végül egy igazán univerzális tavaszi/nyári árnyalat mellett döntöttem, az árnyalat neve "Cute as a button".
Mivel többen kértétek, hogy számoljak majd be róla, hogy mennyire tartós, és hogy megéri-e a felhajtást, így most jöjjön a megígért poszt.
Ha körül kellene írnom ezt az árnyalatot, akkor azt mondanám, hogy ez egy nagyon élénk neon pink, némi korall beütéssel, szóval tökéletes lesz nyárra. Bár nekem annyira tetszik, hogy bármikor szívesen fogom hordani, ez már biztos :).
A lakk egyébként 13,5-ml-es. Az ecsete az a fajta, amit én nagyon szeretek: széles és vastag, így gyorsan és szépen lehet dolgozni vele.
Az állaga viszonylag sűrű, így már egy rétegben is nagyon szépen fed, de én azért inkább két rétegben vittem, és így valóban azt árnyalatot kaptam, ami az üvegben is látszódott.
Na és akkor a legfontosabb kérdés: mennyire tartós? Azt kell hogy mondjam, ebben a tekintetben is kiállta a próbát. Én vasárnap este kentem fel, most csütörtök este van, és azt kell hogy mondjam, hogy teljesen rendben van még mindig. Bár most talán a szokásosnál kevesebbet mosogattam, de gépegeltem, "kapirgáltam" címkét is, szóval nem mondanám, hogy kíméltem mégis nagyon jól bírja. Pedig sem alaplakkot, sem fedőlakkot nem használtam, csak ezt két rétegben.
Szóval: ha azt kérdezitek, hogy megérik-e az essie lakkok az árukat, akkor egyértelműen azt kell mondanom, hogy igen. Én nagyon-nagyon elégedett vagyok vele, most már sajnálom, hogy nem vettem több árnyalatot is, de szerencsére azért van több lehetőség is, hogy beszerezzem.
Ha ti is szeretnétek essie lakkot, akkor rendelhettek, akkor e-bayről, vagy a BeautyBay.com-ról, esetleg INNEN. Vagy ha tudtok egyéb tuti lelőhelyet, akkor ne habozzatok megosztani velem :)!
Nektek van essie lakkotok?
22 megjegyzés
Jaj de gyönyörű! *.* Nekem sajnos nincs, de már régóta álmodozom róla. :D
VálaszTörlésBizony tényleg az, és nagyon-nagyon örülök, hogy megvettem :)!
Törlésszuper, köszi hogy irtál róla :)
VálaszTörlésNagyon szívesen :)!
TörlésGyönyörűű színe van*.*
VálaszTörlésAz bizony :)!
TörlésFantasztikusan szép, nagyon cuki színt választottál! :)
VálaszTörlésPusza: Reni
Nem csoda, hogy szerelem :]
VálaszTörlésannyira szép színe van, nyáron ilyesmiket hordok, de nincs essie lakkom
VálaszTörlésnekem nincs essie lakkom, de remélem egyszer lesz szerencsém hozzá. :)
VálaszTörlésegyébként nagyon tetszik, nagyon szép színe van. :)
Ezt a színt pont nem lehet kapni itt http://2mbeauty.com/ware_list/essie-292/ :((((
VálaszTörlésIgen, én is pont tegnap néztem :(
TörlésBár azért elég sok szép szín van, épp elkezdtem nézegetni, hogy melyik legyen a következő szín :P!!!
Hoppá most vettem észre, hogy mégiscsak lehet kapni ezt az árnyalatot ebben a webshopban, amit írtál, az essie lakkok között a harmadik oldalon van :)!
TörlésTényleg cuki! :D :)
VálaszTörlésAzaz :)!
TörlésNagyon szép ez a szín is, de ami én csodálkozom még mindig, az az, hogy az Én 2013-as tavaszi Essie lakkomnak az ecsete totál más... kicsi, keskeny, meg minden... nagyon fura... a napokban írok majd róla, megmutatom azt is... :S
VálaszTörlésNem akarok hülyeséget mondani, de ha jól tudom, ez a vastag ecset egy újítás, és előbb-utóbb minden essie lakknak ilyen lesz, meg talán a formula is változott, külföldi Youtube beauty guruknál hallottam ezt mostanság.
TörlésHát meg tudom érteni miért az új szerelem ez a lakk. :) Csodaszép. Annyira vágyok már én is egy essie lakkra. Mindig csak rebegtetem a pilláim ha meglátok egy ilyen lakkot. :)
VálaszTörlésNekem van egy jó pár Essie lakkom, és sajnos az a tapasztalatom, hogy nem mindegyik jó... Mármint van, amit nagyon könnyen fel lehet vinni, az a színe is, mint az üvegben, de van, amelyik eszméletlenül csíkoz, fél nap után lepattog :( Ki kell fogni a jókat :)
VálaszTörlésTeljesen egyetértek, nagyon változó, hogy melyik, hogy teljesít... :/
TörlésTudtommal van egy bolt Budapesten ahol lehet kapni essie lakkokat méghozzá az alábbi címen : 1056 Budapest, Belgrád rkp. 26.
VálaszTörlésÓóóó köszi az infót, ezt jó tudni :)!
TörlésKöszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.