Elfogytak #3

Az elmúlt pár hétben megint gyűjtögettem az elhasznált termékek flakonjait, hogy amikor már összegyűlt belőle néhány, akkor egy poszt keretében röviden megosszam Veletek a véleményemet róluk, úgyhogy most ez következik :)!








Bourjois Express Eye Makeup Remover
Ez volt a második flakonom ebből a lemosóból, és alapvetően nincs is igazán bajom vele, azon kívül, hogy néha picit olajos érzést hagy magam után. De amúgy a szememet nem irritálja, és egészen szépen eltávolítja a sminket, viszont rájöttem, hogy nekem a Bioderma Sensibio H2O lemosója az igazi, úgyhogy most visszatértem ahhoz. Ettől még elképzelhető, hogy újra fogom majd venni valamikor ezt is.

Bourjois Volume Glamour szempillaspirál - Noir ébéne 06
És akkor maradjunk is a Bourjois-nál: ezt a spirált még hónapokkal ezelőtt vettem szettben egy fekete szemceruzával és őszintén bevallom: elsőre valahogy nem voltam oda érte, úgyhogy félretettem. De aztán néhány nappal később úgy gondoltam, adok neki még egy esélyt, és megszerettem- olyannyira, hogy a novemberi kedvenceim közé is bekerült. Egészen dús, fekete pillákat varázsol, bár én általában első spirálként használtam egy másik, göndörítő spirál alá, és így egészen jól bevált. Amit viszont továbbra sem szerettem benne, hogy a kefe végén mindig maradt egy csomó festék, amit le kellett húzni, de tulajdonképpen más bajom nem volt vele. Szempillaspirálok terén szeretek kísérletezgetni, és újakat kipróbálni, úgyhogy szerintem egyelőre nem fogom újravenni, de ki tudja, talán majd egyszer.

Lovely Pump up curling mascara
Ez a spirál is szerepelt már a kedvenceim között- nem véletlenül: bár ahogyan írtam, szeretek mindig új spirálokat kipróbálni, de ha valami nem válik be, akkor tartalékként mindig ott lapul ebből egy a neszesszeremben, mert ebben még nem csalódtam. Szépen szétválasztja a pillákat, megemeli és göndöríti őket, ráadásul pofátlanul olcsó is, én nagyon-nagyon szeretem. Mivel most shopping-stop van, és vannak még más spiráljaim is, amiket használni szeretnék, így most még nem fogom újravenni, de szerintem februárban biztos, hogy veszek egyet.

essence stay all day concealer - 10 natural beige
Jajj nagyon szeretem ezt a kis korrektort, ki is érdemelte nálam a 2012-es év kedvenc korrektora címet. Szem alá használom, mert nagyon szépen világosít. Nekem nincsenek sötét karikáim, lehet, hogy arra már kevés lenne, ezt sajnos nem tudom, de nekem nagyon is megfelel. Viszont most két okból sem fogom egy ideig újravenni: egyrészt vannak más, szem alá való világosító korrektoraim, amiket használni szeretnék. Másrészt pedig az essence megújuló szortimentjében lesz egy korrektor duó, amire már most nagyon fáj a fogam, és azt mindenképpen szeretném majd kipróbálni.

The Body Shop Aloe nappali krém érzékeny bőrre SPF15-tel
Ez egy nagyon könnyű kis krém- hamar beszívódik, sminkelni is jól lehet rá. Ami nekem nagyon fontos, hogy egyáltalán nem irritálta az érzékeny bőrömet, és a T-vonalamat sem zsírosította. Külön öröm, hogy fényvédő is van benne. Árát tekintve magasabb árfekvésű a drogériában kapható "átlag" arckrémekhez képest, viszont az előbb felsorolt kedvező tulajdonságok miatt jó vétel.Viszont mivel alapvetően szeretek új arckrémeket kipróbálni, és tesztelgetni, hogy melyik tetszik leginkább a bőrömnek, így most egyelőre nem veszem újra, de ha nem találok más megfelelőt, akkor biztosan visszatérek hozzá.

AA Help tisztító lotion
Ezt a kifejezetten hiperérzékeny bőrre való "tonikot" a szépségbolt.hu oldalról rendeltem néhány hónappal ezelőtt. Nagyon jó kis termék: nem tartalmaz illatanyagot, színezéket, parabéneket, meg egyéb allergizáló összetevőket, úgyhogy valóban nem is irritálta a bőrömet. Krémes arctisztító utána használtam, és nagyon kellemes friss, tiszta érzést hagyott maga után. Akkoriban azért rendeltem meg ezt, mert a drogériákban nem találtam ilyen jellegű terméket. Viszont néhány hete felfedeztem a Garnier Essentials Sensitive nyugtató tonikját, ami ehhez hasonlóan nem tartalmaz irritáló összetevőket, nagyon úgy tűnik, hogy bevált, úgyhogy most maradok annál.

Moschino Funny parfüm
És akkor így a végére egy parfüm- ezt még korábban kaptam ajándékba. Nagyon szeretem ezt a gyümölcsös- virágos illatot, szerintem igazán nőies. Eléggé intenzív és tartós is: reggelente keveset használva is érzem még délután is magamon az illatot. Most új parfümökkel "kísérletezgetek", mivel karácsonyra is kaptam, de ez olyan "megbízható" illat: szeretem, szerintem illik is hozzám, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy újra fogom majd vásárolni a későbbiekben.


Ti miket használtatok el mostanában?


You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. A Funny az egyik kedvenc nyári illatom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban inkább olyan igazi nyári illat, bár én bármikor szívesen magamra fújom :).

      Törlés
  2. A korrektor nekem is megvan, de sötét karikákra jobban bevált az I Love Stage szemhéjalapozó, ami vicces, de jobb, mint szemfestékalapnak. Ha nem ezt használom, azt hiszik, fáradt vagyok :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt már mástól is hallottam, hogy korrektornak használja szem alá, szerintem én is ki fogom próbálni, mert van egy elfekvőben, amit nem használtam el.

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe