Kell A Púder ecsetszett teszt

Aki régebb óta követ a blogon, láthatta, hogy elég sok márka felbukkant már nálam, de ez az első alkalom, hogy a Kell A Púder szerepel a blogon (na jó, lehet, hogy valamelyik Pixibox kapcsán volt már róla szó, de így önmagában még nem). Igazság szerint időről időre mindig láttam egy-egy terméket a márkától másoknál, ami felkeltette az érdeklődésemet, de aztán valahogy mindig a feledés homályába merült a dolog... Viszont nemrégiben megkeresett Gabi a Kell A Púdertől, hogy lenne-e kedvem kipróbálni az új ecseteiket, én pedig éltem a lehetőségen - már csak azért is, mert számotokra is felajánlott egy kis meglepetést, amit majd a bejegyzés végén láthattok. De előtte még jöjjön a véleményem az új, hét darabos szem ecset szettről.


Ha ecsetekről van szó, akkor szeretem a minőségi darabokat, már csak azért is, mert szerintem az, hogy milyen lesz a sminkünk, nagyban múlik az ecseteken is, amiket sminkeléshez használunk. Van jónéhány Sigma és Real Techniques ecsetem, amiket nagyon-nagyon szeretek, mert tényleg szuperek és már régóta nagy-nagy megelégedéssel használom őket. Illetve van néhány olcsó, de mégis remek ecsetem pl. az essence-től, amikkel szintén semmi gondom. Viszont soha nem próbálkoztam ebay-es dupe ecsetekkel, valahogy bizalmatlan vagyok ezekkel kapcsolatban, én inkább fizetek egy picit többet ecsetekért, csak hogy biztosan azt a minőséget kapjam, amit elvárok. Persze ha valaki szereti és használ ilyen ebay-es ecseteket, akkor hajrá, tökjó, de tőlem ezek valahogy távol állnak.


A Kell A Púder új szem ecset szettje hét darab ecsetet tartalmaz (balról jobbra): egy nagyobb és egy kisebb fejű pufi satírozóecsetet, két lapos szemfestékecsetet, két különböző méretű ferde ecsetet, valamint egy vékony tusecsetet.
Az ecsetek nagyon puhák, szintetikus taklon szálakból állnak és tényleg minőségiek, nagyon szépen lehet sminkelni velük. A satírozóecsetekkel gyönyörűen lehet satírozni, a kisebb fejű tökéletesen illik a mélyítővonalba. A két laposecset is szuper, én a nagyobbikal szoktam felvinni a szemhéjpúdert a mozgó szemhéjra, a kisebbel pedig remekül el lehet satírozni a szemfestéket az alsó szempillák tövénél, de használhatjuk őket akár korrektor felvitelére is. A ferde ecsetekkel szépen formázhatjuk a szemöldököt, de használhatjuk őket krémes/géles tusokkal tusvonal húzására is, illetve kiemelhetjük velük a szempillák tövét egy sötétebb szemhéjpúderrel. A hegyes tusecsettel pedig precíz tusvonalat húzhatunk, ha valaki használ ilyen típusú ecsetet, akkor ezt is biztosan szeretni fogja, én őszintén szólva jobban szeretek ferde ecsettel tusvonalat húzni. Eddig még csak kétszer mostam ki őket, de egyáltalán nem hullott a szőrük, úgyhogy nagyon remélem, hogy ez hosszú távon is így marad.
A hét darabos szett eredeti áron 24.500 Ft-ba kerül, de most bevezető áron 19.600 Ft-ért lehet hozzájutni, ami őszintén szólva egyáltalán nem olcsó, de ha leosztom hét darabra, akkor nem egészen 3000 Ft-ra jön ki egy ecset, ami már nem tűnik annyira soknak, ha mondjuk belegondolunk, hogy mennyibe kerül egy MAC, vagy egy Sigma ecset. Egyébként nem csak szettben, hanem egyenként is megvásárolhatók és hát nyilván nem feltétlenül azoknak ajánlom, akik most ismerkednek a sminkeléssel és éppen egy kezdő szettet állítanak össze, de akik szeretnének egy minőségi ecsetszettet, amiben tényleg jól kihasználható ecsetek vannak, azoknak érdemes megnézni IDE kattintva.


Vagy pedig most nyerhettek is tőlem három darab szemecsetet (satírozó-, lapos- és ferde ecset), valamint egy Luxury rúzst a Latte árnyalatban a Kell A Púder felajánlásával.
Ha szeretnétek nyerni, akkor semmi más dolgotok nincsen, mint dobjatok ide egy kommentet a blogbejegyzés alá, hogy milyen témában olvasnátok szívesen bejegyzéseket tőlem, valamint az emailcímet, amin értesíthetlek, ha Te vagy a nyertes, ennyire egyszerű. :)
A játék február 20-ig tart és itt a bejegyzésben fogom közzétenni a nyertes nevét, valamint emailen felveszem a kapcsolat.



Sok szerencsét! ;)



Szandra



A SZERENCSÉS NYERTES NIKOLETT BOGNÁR! GRATULÁLOK,
EMAILEN FELVESZEM VELED A KAPCSOLATOT. :)







*A bejegyzésben bemutatott termékeket tesztelésre kaptam.



You Might Also Like

162 megjegyzés

  1. Szia! Én leginkább a termékteszteket, valamint az életmódos bejegyzéseket szeretem. Ezeket mindig szívesen olvasom. :) Szeretnék részt venni a játékban, az email címem: rbaranyi92@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kingapotter@citromail.hu unboxing ,lakásdekoráció

      Törlés
  2. Szia!
    Nagyon szeretem a babás és az otthonnal, diétával kapcsolatos postjaidat és videóidat. :)
    nreni55@gmail.com

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Én mindent szeretek ami sminkkel kapcsolatos. :)
    dorii.horv@gmail.com

    VálaszTörlés
  4. Szia! :)
    A babavárós és otthondekorációs bejegyzéseid a kedvenceim :D.
    bokorbogi93@gmail.com

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Szívesen olvasok terméktesztes és babás bejegyzéseket Tőled. :)
    Szeretnék részt venni a játékban, az email címem: zsufie92@gmail.com

    VálaszTörlés
  6. Én szívesen olvasnék például a kedvenc sminkecseteidről, ha már témánál vagyunk. :)
    Szeretnék jelentkezni a játékra!
    Email: MS.Stargate@vipmail.hu

    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  7. Szia! Szeretnék jelentkezni a játékra, és az összes bejegyzésedet tényleg szívesen olvasom, akármilyen témáról van szó! :)
    Email címem: tako.dalma@gmail.com

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Én szívesen olvasnék körömápolós, -formázós, -lakkozós bejegyzést. És ha "belecsempésznéd" az Avon Birthstones Pro+ körömlakk-ját, annak "úgydeúgynagyon" örülnék, mert mikor kijött ez a lakk, szerelmes lettem a csomagolásába💎😍, de még nem mertem kipróbálni!
    Szeretnék résztvenni a játékban: barby222@freemail.hu

    VálaszTörlés
  9. Szívesen ismerkedem meg új termékekkel és tesztelésükkel. Jó olvasni a véleményed, az egyes termékekről. Igazából minden bejegyzésedet örömmel olvasom. :)
    koszegi.leda@gmail.com

    VálaszTörlés
  10. Szia! :) Szívesen olvasnék tőled a kedvenc ecseteidről, és azokról, amiket nem szívesen ajánlanál senkinek sem. A kedvenc palettáidat is szívesen megismerném, mivel épp nagy vadászatban vagyok. :) A receptes posztjaidat pedig imádom! :)
    silyedora@gmail.com

    VálaszTörlés
  11. Szia :)
    A terméktesztes, életmódos és otthoni dekorációs bejegyzéseid fogtak meg leginkább, ezekből még nagyon szívesen olvasnék, de csatlakozom az előttem szólóhoz, a kedvenc sminkecseteidről is örömmel olvasnék! :)
    email: viola011220@gmail.com

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    Leginkább a sminkes, terméktesztes posztokat szeretem, és mellette nagyon az otthonnal, lakberendezéssel, dekorációval kapcsolatos posztok :)
    e-mail: solya[pont]eliza@freemail.hu

    VálaszTörlés
  13. Szia! Szívesen olvasom a terméktesztes bejegyzéseket, de nagyon szeretem a receptes, életmóddal kapcsolatos bejegyzéseket is. :)
    e-mail: varadi.adri@gmail.com

    VálaszTörlés
  14. A babaszoba berendezéséről írt bejegyzés nagyon tetszett, közel áll hozzám az ízlésed. :) Szívesen olvasnék még olyan lakberendezési jellegű posztot is a szépségápolásról szólók mellett, amelyekben akár hazai márkákat mutatsz be. haboskakaoblog@gmail.com

    VálaszTörlés
  15. Szia,
    én a kiürült/üres termékekes videókat és a beváltak/nem váltak be teszteléseket szeretem, mert ez segít a vásárlásnál :)

    VálaszTörlés
  16. Szia Szandra,

    Szeretem a kedvences - antikedvences, valamint "elfogytak" videokat, mert abbol mindig tudok otletet meriteni. A babas posztok szinten kozel allnak hozzam, mert egy majdnem 2eves orokmozgo kisfiam van.

    Email cimem: betti.leczki@gmail.com

    VálaszTörlés
  17. Szia! Szívesen olvasnék több receptes posztot :) e-mail: evcsi.kiss99@gmail.com

    VálaszTörlés
  18. Szia! Én babás posztokat olvasnék még szívesen. :) szigeti.luca@gmail.com

    VálaszTörlés
  19. Sminkecsetek, drogériás sminktermékek, beauty újdonságok.
    kozma.klaudia1@gmail.com

    VálaszTörlés
  20. Szia! :)
    Leginkább babás bejegyzéseket olvasnék szívesen!
    Szeretnék jelentkezni a játékra: anna.besenyi@gmail.com

    VálaszTörlés
  21. Szia! Én a termékteszteket, véleményeket olvasom a legszívesebben :) kinga.thamo@gmail.com email címmel szeretnék jelentkezni a játékra. Köszi :)

    VálaszTörlés
  22. Szia,termék tesztelős témát szeretnék többet olvasni de amúgy minden más is érdekel amiről ìrsz. :) margit.nagy@index.hu

    VálaszTörlés
  23. Én terméktesztes, bevált, nem vált be posztokat olvasnék vagy látnék legszívesebben videó formájában, illetve esetleg a jövőben egy miben más az élet egy kisfiúval témájú bejegyzést :) elgesemese@gmail.com a címem, szuper nyeremények, a rúzs csodaszép!

    VálaszTörlés
  24. terméktesztek sminkekről, szépségápolási kellékekről, akár körömlakkokról is
    h-adri95@freemail.hu

    VálaszTörlés
  25. Szia! Én smink,bőrápolás és főzés témában olvasnék még bejegyzéseket.(édeskrumplis recepted nagy siker nálunk:) toth.eva.1101@gmail.com

    VálaszTörlés
  26. Szia! Hűű az a rúzs... ;) Ez most talán kicsit furcsa lesz, de én pl. babavárós, babaérkezéses, 9 hónapról szóló posztoknak is nagyon örülnék... egyre többször járnak ilyen témák körül a gondolataim, pedig még nincs tervben :)

    8srebi8@gmail.com

    VálaszTörlés
  27. Nagyon szépek és biztos jó minőségűek is, ha nem lenne összesen 27 db ecsetem, elgondolkodnék rajta. :)
    Termékteszteket és újdonságokat mindig szívesen látok Nálad.
    email: ztsophie@gmail.com

    VálaszTörlés
  28. Szia:) A terméktesztelős illetve smink témájú bejegyzést olvasnék szívesen :) ruda.gabriella@gmail.com

    VálaszTörlés
  29. Szia!
    Leginkább a sminktesztek érdekelnek, ezen belül szívesen olvasnék a Bronx Colors termékeiről egy tesztet ill. koreai sminkcuccokról. Szeretnék részt venni a játékban:) drtt.varga@gmail.com

    VálaszTörlés
  30. Szia, én mindent szeretek olvasni, ami a sminkeléssel,illetve bőrápolással kapcsolatos! :) balazscsilla1998@gmail.com

    VálaszTörlés
  31. Szia! Terméktesztes, babás és lakásdekor bejegyzéseket olvasnék szívesen :) barta10@freemail.hu

    VálaszTörlés
  32. Szia, nálam minden jöhet, ami smink vagy termékteszt! :-)
    Mai: tomcsak.nikolett@gmail.com

    VálaszTörlés
  33. Szia! Sminkeléssel, bőrápolással kapcsolatos teszteket, írásokat olvasnék szívesen.
    nicole4@freemail.hu

    VálaszTörlés
  34. Szia! Én legszívesebben az elfogyottas és kedvences-antikedvences videókat nézem, mert nagyon jó tippeket lehet kapni, hogy mit érdemes beszerezni és mit nem. :)
    e-mail címem: monika.bakonyi@gmail.com

    VálaszTörlés
  35. Szia!
    Én is terméktesztelésekről olvasnék+mindenféle sminktémában :)
    Email: monikakurtosi@gmail.com

    VálaszTörlés
  36. Minden videódat, írásodat szeretem. :) Teszteket szívesen olvasok. markusgabriella90@gmail.com

    VálaszTörlés
  37. Szia!
    Én is szívesen olvasnék még terméktesztelős és DIY bejegyzéseket. :)
    e-mail címem:bakos.edina0330@gmail.com

    VálaszTörlés
  38. Én még több KAP tesztet, mert nagyon érdekel a márka, régóta szemezek vele (egyszer remélem eljutok odáig, hogy lesznek is termékeim :)) A videóig közül még mindig az antikedvences videók a favoritok, de most már rég volt sajnos :)

    Újabban nagyon tetszenek a lakberendezéses posztjaid (ugyebár a babaszoba :) nagyon szép lett!), de a terméktesztelős posztok még mindig viszik a prímet. Szeretem, hogy drogériás dolgok is megfordulnak bennük, azokat bátrabban merem kipróbálni :)

    (címem: tajtizsu@gmail.com, és köszönjük a lehetőséget :) <3 KAP)

    VálaszTörlés
  39. Szia!
    Én legszívesebben a sminkes és a haul, majd ezek után a bevált-nem vált be bejegyzéseket és videókat szeretem :)
    Az e-mail címem: afra23@gmail.com
    Köszi a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  40. Én a Home Decor, Babás és Életmód bejegyzéseket szeretem legjobban, de DIY is jöhet :)
    Az email címem: sz.barbara0429@gmail.com

    VálaszTörlés
  41. Szia.Nekem legjobban a terméktesztes bejegyzések, videók tetszenek/érdekelnek. Sok új,haszos tippet kapok :)
    email: tothszimonetta95@gmail.com

    VálaszTörlés
  42. Szia :) Három kedvenc témám is van, nem tudok dönteni :D a kedvenc/anti kedvences videók, az elfogytak videók és az unboxing videók :D fkingi2020@gmail.com

    VálaszTörlés
  43. Szia!
    Babás, sminkes bejegyzéseket olvasnék szívesen :)
    email címem: kokaiszilvia94@gmail.com

    VálaszTörlés
  44. Szia. Én legszívesebben babás, illetve terméktesztelős bejegyzést olvasnék tőled :)
    Email címem: rekucy1129@gmail.com
    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  45. Szia Szandra! Én szeretem a főzős videókat meg a kedvenceseket is☺ Email: teglasildi@freemail.hu

    VálaszTörlés
  46. Szia Szandra!��

    Én nagyon szívesen olvasnék egy "ecset-kisokos" blogot, ugyanis most ismerkedem jobban az ecsetes sminkeléssel és néhány ecsettel még gondban vagyok ����
    ��: bajnocziibet@gmail.com

    VálaszTörlés
  47. Szia Szandra! Őszintén mondom, az összes bejegyzésedet és videódat imádom, nehéz választani. De ha muszáj, a kedvenceim azok, amikben Lili és a férjed is felbukkan valamilyen formában. :) Szeretnék jelentkezni a játékra. Email nikosz89@hotmail.com. Puszi :*

    VálaszTörlés
  48. Babavárós posztot olvasnék szívesen!E-mail: lapathkatalin@gmail.com

    VálaszTörlés
  49. Szia!
    Az én kedvenceim a babás, valamint a termék összehasonlítgatós bejegyzések, bár az összeset szívesen olvasom, nagyon tetszik a stílusod :)
    Email: peccipetri@gmail.com

    VálaszTörlés
  50. Szia! Szívesen olvasnék diétás receptekről, életmódról és imádom a termék bemutatós bejegyzéseidet is! Szeretnék jelentkezni a játékra! Email címem: barko.beata89@gmail.com

    VálaszTörlés
  51. Egészséges életmód,receptek!De persze arcàpolàs,koreai sminkkel kapcsolatos témàk

    VálaszTörlés
  52. Szia! Szeretem a tesztes bejegyzéseket! Legalább tudom, mit érdemes megvenni és mit nem!:) timea.gnandt@yahoo.com

    VálaszTörlés
  53. Szia Szandra!
    Szeretem olvasni Lilivel kapcsolatos bejegyzèseidet, érdekelne az, hogy hogyan ètkezel, lakásdekoráció, továbbra is érdekel mit hozott a postás és termék tesztek.

    kanyonoemi.1985@gmail.con

    VálaszTörlés
  54. Szeretnék részt venni a nyereményjátékban! Az email címem: mohacsyrita@gmail.com
    Szívesen olvasnék életmódos, háztartásvezetős posztokat, reggeli rutin, esti rutin, ilyesmi. :)

    Rita

    VálaszTörlés
  55. Szia! Nagyon szívesen olvasnék élményedről, tapasztalatodról, terméktesztet. frieda(kukac)gmail(pont)hu

    VálaszTörlés
  56. Szia!
    Én nagyon szívesen nézem az összes videódat, de talán a babavárós, babás, valamint a sima "hétköznapos" videóid a kedvenceim. De a sminkeseket is nagyon szeretem :) (pl. most a te garnieres - fátyolmaszkos videód miatt kaptam kedvet kipróbálni, most próbálom épp ki először, épp telik a 15 perc miközben a blogod olvasom és e sorokat írom. Nagyon örülnék ha nyernék a nyereményjátékon, sajna nem vagyok egy szerencsés típus, általában sose nyerek de hátha most! :D erre az esetre az e-mail címem: pinter.nikolett.mariann@gmail.com

    VálaszTörlés
  57. Babás, életmódos posztokat olvasnék szivesen!
    Az email cimem: hajduk.niki44@gmail.com

    VálaszTörlés
  58. Szia ! Szerintem te egy nagyon jó videós es blogger vagy :) Szívesen olvasnék még tőled különböző márkáknak a teszteléséről , termékbemutatókról. :) e-mail címem: dorakarolyi99@gmail.com

    VálaszTörlés
  59. Szia! Szívesen olvasnék baba-mama, gyermeknevelés témában még több posztot. E-mail címem: kedvesblog@gmail.com

    VálaszTörlés
  60. Nagyon szeretem a Lilis, és az életmódos bejegyzéseidet, így ezekből jöhet még több.:)
    Email címem: biroszabina86@gmail.com

    VálaszTörlés
  61. Éljenek a terméktesztek! :) Email címem: molnargnoemi@gmail.com

    VálaszTörlés
  62. Szia!
    Én mindent szeretek, de főként a sminkes és a terméktesztelő videókat/bejegyzéseket. Sokat segítenek, hogy mely termékek(márkák) azok amelyek nagyon jók és beválnak :).
    Email címem: vandaa.dan@gmail.com

    VálaszTörlés
  63. Szia! Arcápolás témában olvasnék nagyon szívesen, illetve szívesen látnék outfit öteteket is így tavaszra. :)
    Email: kscecilia.16@gmail.com

    VálaszTörlés
  64. Szia Szandra!
    Én babás, divat, kozmetikai és mindennapi "lifestyle" témákban szeretnék olvasni tőled.
    Üdv.
    Dóra
    email: dorastg@hotmail.com

    VálaszTörlés
  65. Szia!
    Az én kedvencem a babás és a terméktesztes bejegyzések. Számomra sokat segítenek. Szívesen olvasnék baba ápolási termékekről, hogy nektek melyik vált be és melyik nem. Email:nagykriszti4@gmail.com

    VálaszTörlés
  66. Szia Szandra! :)

    Én minden bejegyzésedet falom és imádom, legyen az terméktesztes, diétás vagy babás téma. Szerintem nagyjából jó arányban vannak ezek jelen a blogon. Talán személyes jellegű bejegyzésekből olvasnék többet :)

    E-mail: csenge.solymosi@gmail.com

    VálaszTörlés
  67. Szia! Szeretem a terméktesztelős videóidat/bejegyzéseidet. Amint meglátom, hogy van új rögtön meglesem :)
    Email: kodmike1120@gmail.com

    VálaszTörlés
  68. Szia Szandra! Én minden bejegyzést szívesen olvasok, de kedvenceim közé tartoznak az elfogytak-véleményezős videók, sokszor vettem észre magamon, hogy azokat a termékeket preferálom, amiről Te jó véleményt adtál :)
    e-mail címem: toth.szilvia.etelka@gmail.com

    VálaszTörlés
  69. Novákné Molnár Viktória2017. február 8. 20:58

    Mindegyik posztot más miatt szeretem. Az újdonságokat meg a teszteket az információk miatt, a baba-mama posztokat pedig azért, hogy mennyiben hasonlít a kettőnk tapasztalata.
    Játszani meg egyenesen imádok.
    email címem: molviktoria83@gmail.com

    VálaszTörlés
  70. Szia!
    Éljenek a Pinterest tesztek!! Azokon olyan jókat lehet vidulni, te meg vagány vagy, hogy a legfurább tippeket is kipróbálod! �� e-mail címem: hajkobrigitta@gmail.com

    VálaszTörlés
  71. Szia! Legszívesebben termékteszteket, havi kedvenceket olvasok a blogodon. Email címem: lukacsiviki@gmail.com

    VálaszTörlés
  72. Szia!
    Az én kedvenceim a babás, illetve az életmóddal kapcsolatos írások. Szívesen látnék több outfit-es bejegyzést. :)
    Email: flilla28@gmail.com

    VálaszTörlés
  73. Szia!

    Én még csak nemrég keveredtem a blogra, először az életmód témákat találtam meg, ebben a témakörben mindent szívesen olvasok! :)
    rekamamuzsich@gmail.com

    VálaszTörlés
  74. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  75. Jó lenne egy tavaszi sminkes videó, illetve sötét karikák eltüntetésére tippek. email címem: barbaratonte@gmail.com

    VálaszTörlés
  76. Szia. Az életmódos cikkeid mindig nagyon tetszenek és a termékteszteket is kedvelem. :)
    Az email címem: l.ildi5@freemail.hu

    VálaszTörlés
  77. Nekem az életmóddal kapcsolatos és személyesebb tartalmú bejegyzések a kedvenceim, így ezekből bármilyen mennyiségben jöhet tartalom a jövőben. :)

    Szeretnék jelentkezni a játékra, e-mail címem stefaniajoo@gmail.com.
    Köszönöm a szuper lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  78. Szia Szandra!
    Én a babás-mamás cikkeket szeretem a legjobban azokból olvasnék még többet.
    Kb.egyszerre fogunk szülni:-) És nekem is van már egy kis 2 évesem...
    lilla.lukacs0902@gmail.com

    VálaszTörlés
  79. Szia Szandra!
    A babás és az életmóddal kapcsolatos bejegyzéseidet nagyon szeretem.
    Bidzso75@gmail.com

    VálaszTörlés
  80. Szia,
    én leginkább a tesztes, illetve életmódos bejegyzéseknek örülnék.
    annarendes@gmail.com

    VálaszTörlés
  81. Szia Szandra!
    Szíesen jelentkeznék a nyereményjátékra. Terméktesztes bejegyzéseket látnék a leginkább tőled, nagyon bízom a véleményedben.
    Email cím: szelina46@gmail.com

    VálaszTörlés
  82. Szia Szandra. :) Én szívesen olvasnék/látnék tőled lakásdekoráció bejegyzéseket/videókat. :) Szeretnék ezúttal én is jelentkezni a nyereményjátékra.
    E-mail címem: zsagnes97@gmail.com

    VálaszTörlés
  83. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  84. Szia Szandra! :)

    Szeretnék még több minden mentes ételről olvasni. Most, hogy kiderült a gluténérzékenység Édesanyámnál, így Ő is nagyon szeretne ilyenekről olvasni.

    Köszönöm a lehetőséget,
    Gabica

    E-mail címem: gabriella.turcsek@gmail.com

    VálaszTörlés
  85. Szia!
    Én mégtöbb receptes bejegyzést olvasnék szívesebben. Akár baba kajákkal kapcsolatban is.
    kapositunde78@gmail.com

    VálaszTörlés
  86. Tulajdonképpen bármit szívesen olvasnék, terméktesztet, sminket, arcápolás, divat, életmód. szilvia.bano@gmail.com

    VálaszTörlés
  87. Kálmán Orsolya2017. február 9. 5:31

    Szia Szandra! Nagyon szeretnék részt venni a játékban. :) email címem:solya.kalman@gmail.com

    VálaszTörlés
  88. Szia! :)
    Én szívesen olvasnék egyszerű kis receptekkel kapcsolatos bejegyzést de imádom a termék tesztes bejegyzéseidet is ! :)
    E-mail; pravics.dominika18@gmail.com

    VálaszTörlés
  89. Babás és termékteszteket mindig szívesen olvasok! Most a Zoeva sminkpalettádra lennék kíváncsi :) csillikdor1@gmail.com

    VálaszTörlés
  90. Szia Szandra,

    nálam a terméktesztes posztok a nyerők, illetve minden, amiben szerepel Lili!
    Köszi a játékot! :)

    barbara.asztalos@gmail.com

    VálaszTörlés
  91. Engem a körömlakkos bejegyzések érdekelnek a leginkább.
    v.orsi15 kukac gmail.com
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  92. Szia! Minden bejegyzésedet és videódat szívesen olvasom/nézem, tartalmasak és informatívak. Sminktárolós videót pl nagyon szívesen néznék. Magyar márkákról szóló terméktesztes bejegyzést nagyon szívesen olvasnék még többet. :) E-mail: koalace@gmail.com

    VálaszTörlés
  93. Szia, én a termékteszteket kedvelem.
    szekeszti@freemail.hu

    VálaszTörlés
  94. Még több posztot baba és gyereknevelés témakörben :)
    kostyan_andi@msn.com

    VálaszTörlés
  95. Én nagyon szeretem az olyan terméktesztes videókat, amikor a bloggerek először a videó alatt próbálják ki az új szerzeményeket, vagy a youtube-os szépségtrükkös videóid, azokon mindig jót nevetek :)
    Amióta nekem is van babám előszeretettel olvasom a babás posztokat, sőt még a régebbieket is visszaolvastam.

    email: epandur@gmail.com

    VálaszTörlés
  96. Szia!
    Én nagyon szívesen olvasok minél több terméktesztet, illetve életmód, várandós és babás, gyermeknevelős bejegyzéseket is!! :)
    Email: g.reka9319@gmail.com

    VálaszTörlés
  97. Szia,
    Szívesen olvasnék tőled gastro anyagokat, és hasonló sminktermék bemutatókat/véleményeket. :)
    e-mail címem: liliszalma95@gmail.com

    VálaszTörlés
  98. Szia Szandra!

    Szívesen olvasnék különböző márkák ecseteiről egy posztot :) Szépen lassan elkezdtem az ecseteimet lecserélni, inkább RT darabokra, egy ki mit tud érdekelne a témából :D Ja igen, a gasztro téma! Engem szerencsére nem érint a mentes étkezés, magamtól receptekre nem keresnék rá, de régebben mindig elcsábultam egy-egy ételfotód láttán és szívesebben próbáltam ki őket :)

    szimica93@gmail.com

    VálaszTörlés
  99. Szia!
    Én szívesen látnék gasztró témájú posztokat, vagy az összehasonlítós témák is jók voltak, lehetne abból is más témában... pl divat, lakásdekor stb :)

    erika.torontali@gmail.com

    VálaszTörlés
  100. Szia!
    Sminkes és terméktesztes videók minden mennyiségben jöhetnek!:)A babavárással kapcsolatban pedig szívesen látnék vagy olvasnék egy a -mi van a kórházi táskámban bejegyzést.
    E-mail címem:sonokaaa@gmail.com

    VálaszTörlés
  101. Szia Szandra! :)

    Szívesen olvasnék sminkes,terméktesztes és gasztrós bejegyzéseket is. :)
    lilla.falukozi@gmail.com

    Köszi a játékot! :)

    VálaszTörlés
  102. Szia! Én szívesen olvasok tőled életmódról és otthoncsinosításról. :) Köszönjük a szuper lehetőséget! e-mail: bognar.nikolett91@gmail.com

    VálaszTörlés
  103. Kedves Szandi��
    Nagyon szeretem a videoidat, es a bejegyzeseifet is . Kedvencem a sminkel foglalkozok.
    berta.preiner@gmail.com

    VálaszTörlés
  104. Kedves Szandra!
    Nagyon szeretnék otthondekorálós, esetleg gyereknevelős bejegyzéseket olvasni.
    gicus1985@gmail.com

    VálaszTörlés
  105. Szia Szandra!
    A receptekről olvasnék a legszívesebben. :)
    És nagyon örülnék az ecsetszettnek! :)
    rimaszombatifruzsina@gmail.com
    Üdv, Fruzsi

    VálaszTörlés
  106. Szia! Én örülnék 1-1 körömlakkos tesztes, bemutatós posztnak is, többek között:) e-mail: levaidori0825@gmail.com

    VálaszTörlés
  107. szia! főleg a diétával és a sminkekkel, arcápolással kapcsolatos bejegyzéseket olvasom nálad szívesen, de imádom a babás, otthondekorálós, és egyéb posztokat is! köszi a lehetőséget :) e-mail címem: viktoria.varadi93@gmail.com

    VálaszTörlés
  108. Szia! Terméktesztekről szívesen olvasnék többet :)
    pilllecukor@citromail.hu

    VálaszTörlés
  109. Szia :) először is mielőtt elfelejtem az email címem: lakatosmlaura990403@gmail.com
    Na és akkor: én személy szerint nagyon szívesen olvasom a termék tesztjeidet, így azoknak örülnék, illetve életmód, egészséges receptek, és szeretek Liliről is olvasni illetve a születendő gyermekedről! Köszönjük a lehetőséget, vigyázzatok magatokra! :)

    VálaszTörlés
  110. A kedvenceim a terméktesztek :) email: pannion2000@gmail.com

    VálaszTörlés
  111. Szia! Köszi a játékot! :) Én a termékteszteket szeretem a legjobban, illetve a Lilis/babás gondolatokat. Jó olvasni, hogy te hogyan éled meg az anyalétet. :)
    Címem: sedeey.nagy@gmail.com

    Szidi

    VálaszTörlés
  112. Szia. Én szivesen látnék outfit bejegyzéseket.
    lenzserk@gmail.com

    VálaszTörlés
  113. Szia! Én legjobban az életmóddal kapcsolatos bejegyzéseidet szeretem olvasni :)
    sara.horvath93@gmail.com

    VálaszTörlés
  114. Szia! Bőrápolással, hajápolással és életmóddal kapcsolatos bejegyzéseket olvasnék legszívesebben.
    e-mail:salatadel@gmail.com

    VálaszTörlés
  115. Kedves Szandra!

    Fantáziátlannak tűnik, de Tőled tényleg _bármit_ szívesen olvasok/nézek. :)
    Szeretnék részt venni a játékban, a mail címem pedig gyongyver.kosa@gmail.com

    VálaszTörlés
  116. Szia Szandra! Én nagyon szeretem a teszteket, illetve az elfogytak videóidat. De szívesen olvasom szinte minden írásodat. Nagyon tetszik a blog 'új' design-ja, illetve hogy egyre több téma jelenik meg, az életmódtól a recepteken át a sminkekig.
    Köszi a játékot!
    szilvi.vsz@gmail.com

    VálaszTörlés
  117. Szia Szandra! Életmóddal kapcsolatos bejegyzéseket olvasnék szívesen :)
    mihokmelinda@gmail.com

    VálaszTörlés
  118. Szia Szandra. Életmódról, lakásdekorációról, babás-mamás témákról, új termékekről szívesen olvasnék.
    E-mail címem: followzita@citromail.hu

    VálaszTörlés
  119. Szia Szandra. A terméktesztes, babás posztokat nagyon szeretem, de összességében mindenre kapós vagyok :D
    E-mail: kll.mll.cnt@gmail.com
    Köszönjük a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  120. Szia Szandra!
    Szívesen olvasnék tőled sminktesztes bejegyzéseket, illetve olyanokat, amik a gyerkőcökről a velük való mindennapjaitokról szólnak. :)
    email cím: adrienn9513@gmail.com

    VálaszTörlés
  121. Szia!
    Szívesen olvasnèk lakás dekorációs ötletekről és smink tesztes bejegyzéseket.
    Szeretnék jelentkezni a játékra.
    Email címem: nikoletta89@citromail.hu

    VálaszTörlés
  122. Szia ! :)
    Nagyon szeretem olvasni minden bejegyzésed , de az életmódos, babás és terméktesztesek a kedvenceim ! :)
    esztii90@gmail.com

    VálaszTörlés
  123. Szia Szandra!
    Én a tesztelős, termék bemutatós bejegyzéseket szeretem.
    De szívesen olvasok kismamás, babás bejegyzést mert énis az vagyok így minden ezzel kapcsolatos dolog érdekel. 😊

    VálaszTörlés
  124. Szia!:)
    Én főként a smink és más kozmetikai termékek teszteléséről és véleményezéséről szóló blogbejegyzéseid iránt érdeklődök, mert hasznos tud lenni, hogy más emberek tapasztalait látom bizonyos termékekről.:)
    E-mail: kiss.kincso3@gmail.com

    VálaszTörlés
  125. Szia,
    Én a terméktesztes bejegyzéseket szeretem a legjobban, plusz a sminktippeket.
    E-mail címem: mverzsebet@gmail.com

    VálaszTörlés
  126. Szia,
    smink termékek tesztje érdekel ill. sminkes video, de nagyon beváltak az otthoni sporttalással kapcsolatos bejegyzésbe épitett linkek is :).
    szilvia.pupp@yahoo.com

    VálaszTörlés
  127. Szia! Én azokat a bejegyzeseket olvasom a legszívesebben, amik valamilyen termektesztet tartalmaznak. :) E-mail: dudasanita88@gmail.com

    VálaszTörlés
  128. Szia!
    Én a sminkes, babás, lakberendezős bejegyzéseidet szeretem a legjobban. :)
    E-mail: nsz1216@gmail.com

    VálaszTörlés
  129. Szia én a tesztelős bejegyzéseidet nagyon szeretem úgyhogy szívesen látnék belőlük többet. Az e-mail címem pedig fruzsi.bukszar@gmail.com

    VálaszTörlés
  130. Szia. Én a sminkes,tesztelős bejegyzéseid szeretem jobban. :) email: wycky01@gmail.com

    VálaszTörlés
  131. Szia :) Nekem legjobban a terméktesztelős bejegyzéseid tetszenek. E-mail címem: dalmedli.db@gmail.com

    VálaszTörlés
  132. Szia!
    Igazság szerint több remek terméket találtam már a te tapasztalataidra alapozva, ezért az ilyen bejegyzések különösen is jól jönnek, másrészt nagyon szeretem az életmóddal, babákkal kapcsolatos dolgaidat is. Sajnos a betegségeid egy részében osztozom, ezért nekem mindig külön jól jönnek a diétával, életmóddal kapcsolatos meglátásaid - akár személyesebb, akár "szakmaibb" szempontból. :)
    ancsi.pal@gmail.com
    Köszönjük a bejegyzéseket és a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  133. Szia Szandra!
    Nagyon szeretem a babás, ill. a terméktesztelős videóidat. De mivel hasonló problémával bajlódom kiemelt figyelemmel kísérem az életmóddal, diétával kapcsolatos bejegyzéseidet! Szeretnék jelentkezni a játékra. birone.mariann@gmail.com

    VálaszTörlés
  134. Szia,
    Legszívesebben a terméktesztes, lakásdekorációs posztokat szeretem olvasni nálad, emellett sminkes posztokat is szívesen olvasnék még. E-mail címem: toth.tunde9402@gmail.com

    VálaszTörlés
  135. Babás és terméktesztes videóidat nézem legszívesebben, és szeretnék jelentkezni a játékra. Email címem: dr.pappbernadett@gmail.com

    VálaszTörlés
  136. Kedves Szandra! Nagyon kedvelek minden típusú videódat illetve blogbejegyzésedet, azonban a sminkes témák a kedvenceim. ☺️ Szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra. Email: suszterj@gmail.com

    VálaszTörlés
  137. Termékteszteket szívesen fogadnék és ha megszületik a baba,jöhetnek a babás témák.Email címem:bohusreka@gmail.com

    VálaszTörlés
  138. Termékteszteket szívesen fogadnék és ha megszületik a baba,jöhetnek a babás témák.Email címem:bohusreka@gmail.com

    VálaszTörlés
  139. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  140. Mindig szívesen olvasom a terméktesztes bejegyzéseket :-) <3
    a címem: poraczki.anna@gmail.com

    VálaszTörlés
  141. Én is a terméktesztes bejegyzéseket szeretem, meg az "elfogyasztott-as" / "nem szeretem"-es bejegyzéseket/videókat. E-mail cím: molnar.judit.sarvar@gmail.com

    VálaszTörlés
  142. Szia Szandra! Én a termékteszteléseket szeretem a legjobban, illetva az "elfogytak" videókat. Tulajdonképpen minden bejegyzésedet és videódat nagyon szeretemm, de ezeket emelném ki leginkább.
    E-mail címem: juliska91@gmail.com

    VálaszTörlés
  143. Szia!
    Sminkes, életmód, babás, home decor, ajándékötletes posztok... hirtelen ezek jutottak eszembe, de igazából minden jöhet :)
    Email: mbea26@gmail.com

    VálaszTörlés
  144. Szia! Nekem az életmóddal kapcsolatos bejegyzéseid a kedvenceim, utána pedig a termék tesztesek! De mindent szívesen olvasok, amit írsz! Szeretnék jelentkezni a játékra: a. fanna93@gmail.com

    VálaszTörlés
  145. Szia Szandra!

    Nekem a terméktesztek bejegyzéseid és videóid a kedvenceim. De imádom a Lilis posztjaidat is! Szívesen olvasnék több életmódos cikket :)
    Az email címem: bakosdo@gmail.com

    VálaszTörlés
  146. Kedves Szandra! Nagyon szeretem a vlogokat, a babás témájú bejegyzéseket/videókat és a sminkelős videókat.
    E-mail címem: ruha.szandra@gmail.com

    VálaszTörlés
  147. Szia! Nagyon szeretem a vlogokat, a termékteszteket és az életmóddal kapcsolatos bejegyzéseket is. Email címem: gjutka@gmail.com

    VálaszTörlés
  148. Szia! :) Én főleg baba témában olvasnék bejegyzéseket valamint recepteket is nagyon szivesen olvasnék ami ilyen minden mentes (allergiámból kifolyólag). :)
    Email címem: nagykrisztina99@gmail.com

    VálaszTörlés
  149. köszönöm DR Zord segítettél kap vissza az ex után szakítás. A nagy DR Zord is gyógyítására minden fajta betegség. keresse fel neki a privát e-mail címre: zordspelltemple@gmail.com

    VálaszTörlés
  150. Szia Szandra!
    Nekem nagyon tetszettek az életmód bejegyzéseid azon belül a mozgás. Neked köszönhetően kezdtem el újra mozogni:)
    e-mail címem:eniko.ledvenyi@gmail.com

    VálaszTörlés
  151. Szia Szandra!
    Nagyon király az oldal, tény, hogy inkább youtubon, meg instán követlek elsősorban. Bár igaz ami igaz, néha felkattintok a blogos oldaladra is.
    Hát én elsősorban a kedvences videókat szeretem, mert akkor kapok egy képet a termékről, hogy érdemes-e valamit kipróbálni vagy sem.
    Csak így tovább!
    Remélem én leszek a szerencsés! :)

    E-mail: urbanreka93@gmail.com

    Réka :)

    VálaszTörlés
  152. Szia! Én szívesen olvasnék recepteket, főzési tippeket! :)
    Szeretnék részt venni a játékban. E-mail: besztercei.nelli@gmail.com

    VálaszTörlés
  153. Szia! Szeretnék jelentkezni! Én lakásdekorációs és terméktesztes bejegyzéseket olvasnék szívesen! :) E-mail címem: csilla.noemi88@gmail.com
    Köszönjük a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  154. Na ez a poszt azonnal megütötte a szemem,mert ezzel az ecset márkával én is találkozok lépten-nyomon - nagyon hirdetik fbon- és eléggé elgondolkodtatott,csak nem tudtam eldönteni,hogy érdemes e rendelni tőlük vagy sem.
    Én nagyon szívesen olvasnék arról,hogy hogyan váltak be ezek,vagy milyenek egy Sigmahoz képest (vagy akármelyik másikhoz viszonyítva) (: Imádom az ecseteket és gyűjtöm is őket,szóval ezt most jó,hogy kiszúrtam (:

    A játékban is részt veszek akkor már: beke.zsofia1991@gmail.com
    Köszi ;)

    VálaszTörlés
  155. szia.
    ibolya.janko@gmail.com
    Miről is olvanék szívesen:),hmm..de hisz mindent elolvasok nálad betűről betűre,annyira szeretem a blogod. Egészséges életmódról,és mozgásról szívesen olvasnék :)

    VálaszTörlés
  156. Igazából én minden típusú bejegyzést szívesen olvasok nálad, a terméktesztektől kezdve az életmódon át, a babás posztokat is :)
    Köszönjük a lehetőséget!
    email: firet@freemail.hu

    VálaszTörlés
  157. Minden témában nagyon szívesen olvasom a bejegyzéseidet! Nagyon imádom, hogy ilyen részletesen, rengeteg információt átadva tudsz írni mindenről! Sokszor van szükségem a te tapasztalataidra, hogy egyáltalán hogyan kezdjek el használni mondjuk egy smink terméket...
    Köszi a lehetőséget, és még írj rengeteget nekünk!
    email: alexandraberegi@gmail.com

    VálaszTörlés
  158. A kedvenc termékek bemutatásán túl én is a babás posztokat szeretem a legjobban! :))
    tarjanyi.kr@gmail.com

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe