Vannak még csodák?!

Hogy hiszek-e csodákban? Nem is tudom... Sajnos néha fájóan realisztikusan látom a dolgokat, ugyanis a csoda valami olyasmit jelent számomra, amibe ha beleélem magam és mégsem történik meg, az nagyon tud fájni, úgyhogy inkább igyekszem megkímélni magam az ilyen csalódásoktól.
Inkább azt mondom, Istenben hiszek a magam módján és bizony történt már egy-két olyan dolog az életemben, amiért hálát adhatok neki, illetve én ezeket tulajdonképpen az én "szintemen" csodának tartok, szóval egy picit azért mégiscsak hiszek bennük.

Kép: Power Of Positivity
És hogy mindezt miért is írom le? Anno végigkövethettétek a "küzdelmünket" azért, hogy babánk  lehessen. Mivel biztosan vannak itt újabb olvasók is, vagy akik nem feltétlenül követték azokat a bejegyzéseimet, azoknak írom, hogy anno egy nőgyógyászati betegség (endometriózis, ITT és ITT írtam róla) miatt lombikprogramban vettünk részt és ennek köszönhetjük Lilit. Nekem akkor az egy nagy csoda volt, hogy az első beültetés sikeres volt és Lili egyből megfogant, hiszen rengetegen vannak, akik évek óta sikertelenül küzdenek azért, hogy babájuk lehessen és én akkoriban biztos voltam benne, hogy ránk is ez vár, de szerencsére nem így lett.
Emlékszem, hogy akkor, amikor kiderült, hogy sikeres volt az első beültetés és babát várok, titkon abban reménykedtem, hogy hátha ikreink lesznek, mivel mindig is két gyerkőcöt szerettük volna és akkor egy lombikprogrammal le van "tudva" az egész és később nem kell újból részt vennünk ezen a testi-, lelki és anyagi szempontból is megterhelő tortúrán. Végül "csak" egy baba lett, de természetesen egyáltalán nem voltunk csalódottak, sőt a boldogságunk határtalan volt.

Aztán amikor kb. egy évvel ezelőtt elkezdtünk beszélgetni a férjemmel arról, hogy szeretnénk-e testvért Lilinek, abban mindketten biztosan voltunk, hogy igen, csak abban nem, hogy mindenáron akarjuk-e ezt, vagyis hogy vállaljuk-e ismét a lombikot... Mivel nekem az első beültetésnél sajnos nem tudtak lefagyasztani megtermékenyített petesejteket, így mindenképpen végig kellett volna csinálni ismét a teljes procedúrát és én biztos voltam benne, hogy ezúttal nem lenne akkora szerencsénk, hogy elsőre sikeres legyen a beültetés... 
Ekkor egyébként semmi jele nem volt annak, hogy kiújult volna az endometriózisom (bár annak sajnos nem mindig van érzékelhető jele, tünete), mivel fogamzásgátlót szedtem szünet nélkül éppen a kiújulás megelőzése érdekében. Úgyhogy úgy döntöttünk a férjemmel, hogy ha majd eljön az idő (merthogy a nőgyógyászom azt mondta, hogy a két szülés között két évnek el kell telnie), akkor néhány hónapot próbálkozni fogunk természetes úton és ha úgy nem jön össze a baba, akkor még mindig eldönthetjük, mi legyen.

Viszont nem sokkal később kiderült, hogy pajzsmirigy alulműködésem és inzulinrezisztenciám is van, amik köztudottan sajnos nehezíthetik a teherbe esést... Akkor eléggé megzuhantam, nem akartam elhinni, hogy ennyire szerencsétlen vagyok, hogy "beújítottam" ezt a két betegséget is és akkor szinte biztos voltam benne, hogy nem fog összejönni természetes úton a következő baba... Néhány napig nagyon magam alatt voltam, de aztán talpra álltam és mindenemmel azon voltam, hogy amire ismét nekiállunk a babaprojektnek, addigra rendben legyek. Rendszeresen orvoshoz és vérvételekre jártam, kaptam gyógyszereket, diétáztam, tornáztam, úgyhogy szépen javultak az értékeim és így kezdtem azért elkezdtem kevésbé borúsan látni a dolgokat.
Aztán eljött a tavasz és úgy döntöttünk, jöhet a következő baba. Fél évet adtam magunknak, ami egyáltalán nem tűnik soknak, sőt, de sajnos az endometriózis kiújulásának veszélye miatt nem próbálkozhattunk a végtelenségig, hiszen minél többször menstruálok, annál nagyobb az esély, hogy kiújulhat a betegség. Szóval azt mondtuk fél év, aztán ha nem sikerül, akkor kitaláljuk, mi legyen.

Őszintén? Egyáltalán nem hittem benne, hogy sikerülni fog természetes úton teherbe esni... De mégis mindent megtettem/megtettünk érte, pedig nyilván jöttek a "ne görcsölj rá", meg "ne akard annyira", meg "engedd el és sikerülni fog" jó tanácsok, amiktől én agyvérzést kapok, meg nem akartam a véletlenre bízni a dolgot, hiszen csak fél évünk volt, szóval eléggé rákészültem a dologra. Mértem minden reggel az ébredési hőmet, amit táblázatban vezettem, ovulációs teszteket csináltam, szedtem a gyógyszereimet, meg a vitaminjaimat, tartottam a diétát és mozogtam, de közben nem igazán hittem abban, hogy megtörténhet a csoda...

Kép: someecards
Nyár elején volt egy hónap, amikor eléggé el is keseredtem, vagy inkább talán dühös voltam, mert úgy tűnt, hogy a hőgörbém és az ovulációs tesztek szerint nem volt peteérésem, vagy ha volt is, akkor valószínűleg "lekéstük" (bár azt is tudtam, hogy az ovulációs tesztek nem feltétlenül megbízhatóak)... Aztán pár napra rá furcsa szurkálást, nyilallást éreztem az alhasamban. Próbáltam nem venni róla tudomást, de közben azért ott motoszkált a fejemben, hogy ez a beágyazódás egyik tünete is lehet, ugyanakkor ezt gyorsan el is hessegettem, hiszen én meg voltam győződve arról, hogy abban a ciklusban lemaradtunk a peteérésről... 
Aztán néhány nap múlva megint történt egy-két olyan dolog, ami arra is utalhatott, hogy valami "történik" odabent. Úgyhogy szépen elmentem a dm-be és vettem két terhességi tesztet, olyat, ami korai terhességet is kimutat és másnap reggel izgatottan csináltam meg az egyiket. Hááát, "szellemcsíkos" lett: erről már többektől is hallottam és nagyjából úgy tudom leírni, hogy olyan, mintha a második csíknak a helyét látnád... Tipikusan az a szitu, amikor nem tudod eldönteni, hogy tényleg van ott valami nagyon-nagyon halványan, vagy csak odalátod azt, amit igazából látni szeretnél... Szóval volt ott valami, de közben mégsem, úgyhogy nem lettem okosabb, de úgy döntöttem, várok pár napot és közben megpróbálok nem agyalni ezen...
Hát utóbbi nem jött össze, ugyanis szinte végig a netet bújtam a beágyazódás tüneteiről, meg a "szellemcsíkos" terhességi tesztekről, úgyhogy mire eljött az a nap, hogy ismét teszteljek, addigra teljesen kész voltam... :D És ez a nap történetesen a férjem születésnapjára esett, akinek egyébként nem nagyon beszéltem az elmúlt nap történéseiről, mert nem akartam feleslegesen mindenfélével traktálni - gondoltam majd ha lesz érdemi hír, azt úgyis megosztom vele. Úgyhogy azt sem mondtam neki, hogy aznap reggel tesztelni fogok, hanem megvártam, hogy elmenjen reggel dolgozni, én meg szépen elvonultam és megcsináltam a tesztet  - mármint ez így nem igaz, hogy "elvonultam", mert Lili végig bámult közben (#anyasors :D), úgyhogy amikor készen voltam, otthagytam a tesztet a WC-ben és visszamentem öt perc múlva megnézni, hogy mi a helyzet...
Az érzést, amikor megláttam a második, jól és egyértelműen látható, erős csíkot a teszten, nem tudom szavakba önteni Nektek... Ezernyi gondolat cikázott a fejemben, aztán elkezdtem sírni és azt mondogattam, hogy "Nem hiszem el!" és Lilit ölelgettem, aki szegény azt sem tudta mi történik. Legszívesebben azonnal felhívtam volna a férjemet, a családot, a barátaimat, MINDENKIT, hogy megtörtént a csoda! Mert ami másnak talán a világ legtermészetesebb dolga, az nekem felér egy csodával és el sem akartam hinni, hogy tényleg megtörténik és tényleg sikerült teherbe esni "csak úgy" a próbálkozásunk harmadik hónapjában. És hogy ráadásul ezt az örömhírt pont a születésnapján oszthatom meg a férjemmel - ennél tökéletesebb időzítést el sem tudtam képzelni. Roppant sablonos módon be is csomagoltam neki egy nagy dobozba a pozitív terhesség tesztet és telepakoltam papírcsíkokkal, hogy ne egyből lássa meg a tesztet, amikor kinyitja a dobozt. Amikor a férjem hazaért munkából és vacsora után átadtam neki a dobozt, csak annyit mondtam, hogy "Ennél jobb ajándékot nem tudtam kitalálni!". Látnotok kellett volna az arcát, amikor meglátta a tesztet... :)


Most már a 13. hétben járok és a jelek szerint minden rendben van és nagyon remélem, hogy ezúttal végig így is lesz. :) Hogy vannak-e félelmeim amiatt, hogy hogyan bírok majd két gyerkőccel? Hogyne lennének... Vannak-e kétségeim és aggodalmaim? Talán soha nem volt még ennyi... Biztosan nehéz lesz eleinte és lesznek kemény időszakok, de egy biztos: leírhatatlanul boldogok vagyunk és nem győzök hálát adni az égnek, hogy átélhetjük ezt a csodát, amiben bár nem hittem, de mégis megtörtént. <3


És hogy miért is osztottam meg ezt az egészet Veletek? Azért, mert nem egy olvasóm, nézőm írt nekem, hogy hasonló cipőben járnak, ugyanezek a betegségeik vannak, nem jön össze a baba, lombikra készülnek stb. és szeretnék az én történetem által erőt adni nekik és talán új lendületet, új reményt, hogy sikerülhet és hogy nincsenek egyedül. <3


Szandra



You Might Also Like

98 megjegyzés

  1. Megkönnyeztem örömömben a soraid, nagyon nagy gratula Nektek! Kívánok nagyon jó egészséget mindkettőtöknek, könnyed és élvezetes várandósságot! :)

    VálaszTörlés
  2. Megkönnyeztem...gratulálok, annyira megérdemeltétek ezt a csodát!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon gratulálok Szandra, ez tényleg fantasztikus hír!!! :)) ❤️

    VálaszTörlés
  4. Drága Szandra!

    Amikor megláttam instagrammon a képet, egyből loholtam ide, és munkahely ide vagy oda, igenis megkönnyeztem a bejegyzést. Magát a tényt is, de még inkább, ahogy erről az egészről írtál. Tudom, érzem, hogy nagyon jó helyre, nagyon nagy szeretetbe fog megérkezni a picur, de nem csak ezért szólt különösen hozzám is. Osztozom a betegségeidben (sajnos), és bár nálunk még nem téma a gyerek a közeljövőben, de a picit távolabbi tervek között már igenis szerepel, és pontosan tudom, milyen ez a gyomorgörcs, az örökös csikicsuki a leletekkel, először az értékek legyenek szépek, addig szóba sem jöhet, az elkeseredés már esetemben ennyire előre is, hogy nem igaz, hogy még ez se mehet könnyen...

    És aztán itt vannak az ilyen történetek, amik adnak egy kis reményt. Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk, köszönöm a bizalmadat, hogy az életed egy ennyire gyönyörű és ugyanakkor intim szegletébe is beavatsz, és nem húzod rá a cukorkaköntöst, hanem olyannak mutatod, amilyen. Nehéz, küzdelmes, de megéri. Ettől vagy hiteles, ettől ennyire igazi ez a blog. Köszönöm, hogy itt lehetek!

    A szavaidból azt veszem ki ezek alapján, nem fogod rosszul érzékelni, ha azt mondom, küldöm szeretettel az imáimat. Nagyon megérdemlitek, vigyázzatok egymásra! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm minden egyes sorodat, nagyon jól esett, meg is könnyeztem. És kívánom, hogy ha egyszer majd eljön az ideje, akkor Te is átélhesd ezt a csodát! :)

      Törlés
  5. Gratulálok!!!!!! Annyira éreztem, sejtettem, hogy úton van a baba! Sok boldogságot és jó egészséget!!!! Á.

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok nektek Szandra! Ez csodalatos! En is megkönnyeztem! ❤❤❤

    VálaszTörlés
  7. Tiszta szivemből gratulálok! Jó egészséget és minden jót kívánok!

    VálaszTörlés
  8. Teljes szívemből gratulálok! :) Én most vagyok a 16. hetem közepén, úgyhogy együtt izgulhatunk márciusig! :)
    Adri

    VálaszTörlés
  9. Szia!

    Évek óta olvasom a blogodat. Van valami megnyugtató és harmonikus ebben az egészben, nagyon szeretem. Nekem nincs még babám, de imádom olvasni az írásaidat, mert kicsit felkészít a valóságra. Olyan furcsa, hogy ismeretlenül is, de nagyon megható volt olvasni a soraidat. Köszönöm :) én mára nagyon boldog lettem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm és nagyon örülök, hogy egy kis boldogságot csempésztem a napodba. :)

      Törlés
  10. Hihetetlenül gratulálok nektek, nagy öröm látni, hogy ennyire boldog vagy! :) Az egyik tweetedböl nem olyan rég erre mertem következtetni, akkor úgy látszik, ráéreztem a dologra :) a starbuck-os kép pedig nagyon találó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Hát igen, szeretjük a Starbucks-ot, gondoltam ez így jópofa és illik hozzánk. :)

      Törlés
  11. Gratulálok a második (spontán) babához! :)
    Sajnos a PM alulműködés és IR nálam is látszik, így nagyon jó látni, hogy odafigyeléssel és körültekintéssel összejöhet a baba lombik nélkül is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszintén szólva én nem hittem benne, mert annyi helyről hallottam, hogy akik ezekkel a betegségekkel küzdenek, mennyi ideje próbálkoznak babával, de úgy látszik tényleg vannak csodák egy kis rásegítéssel a részemről. :)

      Törlés
  12. Nagyon gratulálok! Semmi sem lehetetlen! Nagyon ügyes vagy! :) várom a további beszámolókat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, hát azt hiszem megtettem, ami tőlem telik. :)

      Törlés
  13. Gratulálok!!!!!! :)
    Amikor elolvastam a címét az első gondolatom az volt, hogy jön Lili tesója! És tényleg!!! *.* Komolyan megkönnyeztem ezt az írásodat és a legjobbakat kívánom Nektek. Remélem minden rendben lesz! Én hiszek benne, hogy igen, de azért szurkolok!

    VálaszTörlés
  14. Csatlakozom a könnyes szemmel olvasók táborához. Kívánok könnyű várandóságot és szép szülést! Kíváncsian várom a 2 gyerekes tapasztalatokat, bennem még nem született meg a vágy egy tesóhoz (vagy túlságosan besz@ri vagyok). Vigyázzatok egymásra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm. :) Szerintem nem egyforma, hogy kinél mikor érik meg a "gondolat" egy testvérre, sőt van, aki megáll egynél, azzal sincsen semmi baj. :)

      Törlés
  15. Nagy gratula, drukkolok, hogy problémamentes legyen a terhesség!! Minden jót!

    VálaszTörlés
  16. Nagyon sok szeretettel gratulálok!

    VálaszTörlés
  17. Gratulálok örülök hogy ilyen hamar össze jött. Úgy tudom hogy aki egyszer átesett egy lombikon annak már a szervezete felkészült arra hogy természetesen jöjjön össze a baba lásd Ördög Nóri és Béres Alexadrát igaz neked még plusz ott voltak a betegségek úgy hogy külön dicséret szupi csaj vagy. Amúgy arról tudok nyilatkozni hogy eleinte nem lesz könnyű két gyerekkel de ki lehet bírni. Nekem is van egy 2013ba született lányom és idén áprilisba is született egy lányom kicsit nehezebb összehangolni a blogolást mint eggyel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem úgy rémlik, hogy Béres Alexandráéknak a második is lombik volt, vagy nem? De mindegy is. :) Amúgy biztos vagyok benne, hogy az eleje nehéz lesz, nincsenek illúzióim ezzel kapcsolatban :D, de remélem idővel összecsiszolódunk majd. :) És nagyon szépen köszönöm! :)

      Törlés
  18. Kedves Szandra!
    Most írok neked először, de annyira "betalált" az írásod, hogy muszáj.
    Először is nagyon-nagyon gratulálok nektek!!!!! :) Másrészt a hideg ráz, mert nekünk szintén márciusban érkezik - az első és én is pont a 13. hetemben járok, úgyhogy ezentúl pláne várni fogom a babás bejegyzéseid! :)
    Még egyszer gratulálok és vigyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj de jó, akkor én is gratulálok Neked, izgalmas időszak vár Rád, meg persze rám is, az biztos. :)

      Törlés
  19. Sírok mint egy kisgyerek. :) Gratulálok és sok szerencsét kívánok! Írj majd arról is, milyen a terhesség úgy hogy már van egy lurkód aki után futni kell, mert én is félek a második babától.
    Ivett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Biztosan be fogok számolni róla valamilyen formában. ;)

      Törlés
  20. Gratulálok! A címből rögtön ez jutott az eszembe, hogy biztos jön a második baba, és tényleg!
    Sajnos én is ebben a cipőben járok, endometriózis miatt első baba lombikban fogant, most 14 hónapos az én kislányom, és vérzèsproblémák miatt 3 hónapja hagytam abba a fogamzásgátlót (szoptatás mellett szedhetőt). Úgyhogy ha jönni akar a következő baba, akkor hajrá! Habár kicsit pánikba esnék miatta, de nagyon örülnénk neki! :)
    Jó egészséget nektek, és boldog babavárást kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú akkor tényleg hasonló a szitunk több szempontból is. :) Akkor én csak annyit mondok, hogy a legjobbakat kívánom Neked! ;)

      Törlés
  21. Szandra! Ez egyszerűen csodálatos!!! Minden lehetséges közösségi oldalon követlek és amikor ezt meg láttam a pohárkás képet bekönnyeztem!! 14 éves vagyok és rettentően örülök nektek!!!
    Sok boldogságot, örömöt és egészséget kívánok nektek!!!
    Puszii

    VálaszTörlés
  22. Egyelek meg...Gratulálok! :) Folyik a könnyem.. Jó egészséget kívánok nektek! És kívánom hogy minden rendben legyen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Hát én is sírdogálok itt a kommentek olvasása közben... :)

      Törlés
  23. Hatalmas gratuláció <3 Sok boldogságot kívánok!

    VálaszTörlés
  24. Gratulálok! Nagyon megható! A pici szerencsés, hogy ilyen szülei lesznek. :) :')

    VálaszTörlés
  25. Tiszta szívből gratulálok Szandra! Négy darab ilyen szellemcsíkos teszt "eredménye" szuszog mellettem éppen, aki pont ma 7 hetes :) Boldog és gondtalan babavárást kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Én pedig jó egészséget és sok-sok örömöt kívánok a csöppséghez! :)

      Törlés
  26. Szívből gratulálok Nektek :)
    Nálunk is hasonló volt a helyzet. PCOS és IR. Azt mondták nem lehet gyerekem...hát jó így akkor jön majd amikor jönnie kell...minden ment a maga rendjén...Sokáig tartott mire eljutottam a diétához, de 2 hónap diéta után megfogant a mi kis Lilink aki 9 hónapos lesz 23.-án A mi karácsonyi ajándékunk :)
    Sok örömet, erőt és egészséget kívánok a kis jövevényhez :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj de jó, hogy Neked is hasonló pozitív történeted van, ráadásul szintén Lili, gratulálok! :)

      Törlés
    2. A Lilik ilyen kis csodák :) Mégegyszer sok boldogságot Nektek :)

      Törlés
  27. Gratulálok!Sok boldogságot és egészséget kívánok nektek! :) <3

    VálaszTörlés
  28. Kedves Szandra! Gratulálok a picúrhoz. Sok boldogságot és egészséget kívánok a kis családodnak.
    Sajnos mi a párommal már 7. éve próbálkozunk különböző módszerrel, de sehogy se sikerül a baba. A történetetek erőt adott, hátha Nekünk is sikerülhet még.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Mindig összeszorul a szívem, amikor ilyen történetek hallok, el sem tudom képzelni, min mehettek keresztül... Nagyon sok erőt kívánok Nektek, és nagyon szorítok, hogy hamarosan Ti is átélhessétek ezt a csodát!

      Törlés
  29. Gratulálok Szandra, ismét! :)

    VálaszTörlés
  30. Óriási gratuláció! Ez egy csodálatos hír. Jó egészséget kívánok Neked és a picurnak is! :)

    VálaszTörlés
  31. Szandra, ez aztán a szuper hír, annyira örülök Nektek! :) Teljesen meghatott ez a bejegyzés... Jó egészséget, sok boldogságot és jó babavárást kívánok! Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Én meg ezen a sok-sok kommentem hatódtam meg... :)

      Törlés
  32. Drága Szandra !
    Szívből gratulálok és jó egészséget boldogságot kívánok nektek ! :)

    VálaszTörlés
  33. Nagyon örülök nektek! Lehetnének újra babás posztok! :) nálunk is aktuális....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! :) Biztosan lesznek valamilyen formában :)

      Törlés
  34. Juj de jó!Ez biztos a kitartásodnak is köszönheted!Jó babavárást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! :) Hát azt hiszem minden tőlem telhetőt megtettem az "ügy" érdekében. :)

      Törlés
  35. Először is gratulálok Szandra! Büszke lehetsz magadra, mert a sok nehézség ellenére sem adtad fel és ez óriási erőről és kitartásról tesz tanúbizonyságot! Szuper csajszi vagy! Igaz, hogy személyesen nem ismerlek, csak a posztjaidon és a videóidon keresztül, de tényleg őszintén mondom, hogy annyira szeretlek, mintha a testvérem vagy a barátnőm lennél és éppen ezért annyira boldog vagyok és annyira örülök nektek!!! Remélem lesznek ugyanúgy babás posztjaid, videóid, mint Lilivel is voltak annak idején. :) Sok boldogságot nektek! Millió puszi! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez annyira jól esett, itt pityergek, nagyon szépen köszönöm! <3

      Törlés
  36. Kedves Szandra!
    Nem is olyan régen volt egy vlog a youtube csatornádon, amikor a férjed szülinapja volt, és csináltál egy oreós sajttortát, meg mondtad, hogy kap még valamit, de azt nem mondhatod el, hogy mi az... na én ott azt mondtam magamban, hogy 99%, hogy babát vársz, és ez lesz az az ajándék :) Ma pedig, amikor megláttam a bejegyzésed címét, akkor már 100%-ig biztos voltam benne. És tényleg!
    Gratulálok Nektek, legyen benne nagyon sok örömötök!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Hát igen, többen ráéreztek, mert volt 1-2 "gyanús" utalásom, kijelentésem... :)

      Törlés
  37. Szuper, gratulálok, én is sejtettem a címből, hogy erről lehet szó:)

    VálaszTörlés
  38. Nagyon gratulalok a marciusi kistesohoz <3
    En mar Lili tortenetet is vegigikovettem anno, sose irtam, csak szepen csendben olvastam. Teljesen aterzem a pillanatot, szinte egy napon eltem at en is ezt a csodat veled! Sose fogom elfelejteni :) mi az elso babankat varjuk, mi mar a tavaszi lombikunkra keszultunk teljesen, aztan egyszercsak en is ereztem a szurkakat, elmaradt a menszeszt jelzo egy hetes hasfajas es utana ket csikos lett a teszt. Azota mar eltelt par het, epp ma toltom a 15-et, meg mindig hihetetlen!
    Nagyon gratulalok nektek meg egyszer!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj de csodálatos a Te történeted is, szívből gratulálok, nem tudom megunni az ilyen "storykat"! :)

      Törlés
  39. Kedves Szandra!

    Nagyon örülök nektek, hihetetlen, hogy így alakultak a dolgok, nagyon szerencsések vagytok!! :) Azért a rengeteg új kihívás mellett biztosan sok örömötöket lelitek majd a két kicsiben, próbálj meg egy picit lazítani és élvezni ezt a szép időszakot :))

    VálaszTörlés
  40. Annyira nagyon megható és gyönyörű, ahogy leirtad. Gratulálok és óriási nagy boldogság ez számotokra és csodálatos kis családba fog kerülni a pici :) Jó látni, hogy ennyi fajta dolog ellenére is a szeretet és a kitartás meghozza nektek a második babát is !!! :)

    VálaszTörlés
  41. Én is szeretnék csatlakozni az előttem szólókhoz: gratulálok Nektek! :)

    Üdv,
    Flóra

    VálaszTörlés
  42. Én is nagyon gratulálok nektek! :)

    VálaszTörlés
  43. Szia!

    Te is az első követett blogereim között voltál, ezért szinte olyan mintha "ismernélek" hisz annyi személyes dolgot osztottál meg velünk és olyan régóta követlek. Nem szoktam kommentelni, de ilyen bejegyzésekhez muszáj írnom!

    Tegnap olvastam el ezt az örömhírt! És annyira örültem Nektek <3 Este is arról álmondtam, hogy milyen szuper csodát osztottál meg velünk. Bízom benne, hogy minden rendben fog menni a terhesség alatt, és nagyon áldott kismama leszel! :) Erőt, egészséget kívánok hozzá! :)

    Puszi

    VálaszTörlés
  44. Nagyon jó ilyekről is olvasni. Nem egy ilyen sikersztorit hallottam már de mindig elcsodálkozom az emberi test mire képes 😊 Nagyon sok boldogságot és sok kitartást a gyerkőcökhöz 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút egyet értek, valóban csodálatos dolgokra képes az emberi szervezet és el sem tudom mondani mennyire boldog vagyok, hogy megélhetem ezt a csodát. És nagyon szépen köszönöm! :)

      Törlés
  45. Ez most nagyon jól jött, jól esett olvasni! Mi is próbálkozunk a férjemmel és sajnos kiderült, hogy PM alulműködésem van. Nagyon elkeseredtem, szedem a gyógyszert és nagyon várom a csodát én is. Ez a bejegyzésed most reményt adott, hogy nem lehetetlen. Nagyon boldog babavárást és könnyű szülést kívánok!
    Lilla

    VálaszTörlés
  46. Kedves Szandra,

    Szívből, de szívből gratulálok Neked és a Férjednek is, no meg a kis Lilinek a Kistesóhoz. Szoktam a videóidat is nézni (ezúton is köszi a sok felvidítást általuk, mert gyakran megesik), és emlékszem a videóra, amiben a Férjednek sütötted a tortát szülinapjára, és azt mondtad "kap még valamit, de nem mondhatom meg, hogy mi az" - valahogy sejtettem, hogy ilyesmi lesz :)

    Sírógörccsel olvastam végig az írásodat. Mert olyan jó, mert tényleg vannak csodák, és erre te vagy az élő példa, meg hát, nincs mit mondani, ha Liliből még egy lesz, hát az már csak jó lehet. :) De rossz is, mert én is a csodára várok ezzel a témával kapcsolatban, bár az egy másik fajta csoda, mint a tiétek.

    Az élet nagyon rosszul van kitalálva, most úgy érzem. Vannak hozzátok hasonló párok, akik tényleg nem tudom, ha a fél lábukat kérnék, nem adnák-e azt is oda a gyermekáldásért - és ezzel együtt vannak olyan emberek, olyan férfiak, akik egészségesek, mindenük megvolna hozzá, hogy létrehozzanak a feleségükkel, párjukkal közösen egy emberi lényt, és - ki tudja miért - mégsem teszik. :(

    Nem írok többet, mert ezek a depressziós sorok és az a végtelen bánat, ami a csodáravárásból nálam fakad, nem valók egy ilyen örömteli bejegyzés alá.

    Csak még egyszer gratulálok, s köszönöm, szívből, mert mégis erőt adtál. Szuper hogy leírtad.
    Örömhegyeket!
    (Bocsi, Névtelenül).

    VálaszTörlés
  47. Most néztem meg a vlogot és most olvastam el a bejegyzést is... Van ember, aki könnyek nélkül végig tudta olvasni? :) Csodálatos dolog történt Veletek, és így ismeretlenül is hihetetlenül örülök ennek a fantasztikus hírnek! :)
    Kívánok nagyon jó egészséget, boldogságot a babához és a babának egyaránt! :)
    Kíváncsian várom a nemét, és hogy milyen nevet választotok neki ;)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe