Nektár az ajkaknak | Teszteljünk együtt!


Ahogyan egyre hidegebb lesz az idő, úgy lesznek az ajkaim is egyre szárazabbak, így ilyenkor mindig nagyobb hangsúlyt fektetek az ajkaim ápolására. A mai bejegyzésben egy olyan ajakápolót mutatok, amilyennel még nem nagyon találkoztam, és az a jó hírem van, hogy három szerencsés szintén kipróbálhatja majd a Clarins Instant Light Lip Comfort Oil ajakolajat. Hogy ehhez mit kell tennetek, kiderül a bejegyzés végén, de először nézzük, hogy mit tud.





Méz - ez volt az első dolog, ami eszembe jutott, amikor az átlátszó "tubuson" keresztül vizsgálgattam a Clarins Instant Light Lip Comfort Oil ajakolajat és tulajdonképpen nem is tévedtem sokat. Egyrészt mert az árnyalat neve is Honey, másrészt az állaga is hasonló és az íze is édeskés. És az illata... ohh, az illata, az egyszerűen mennyei!
Elég sűrű, de a már-már zavarba ejtően nagy és duci applikátorral szépen fel lehet kenni az ajkakra és nem is kell sok belőle. Színe nem igazán van, viszont fénye annál inkább. Az olaj megnevezés talán kissé megtévesztő, ugyanis én ez alapján valami hígabb, folyósabb dologra számítottam. Viszont ez az ajakolaj inkább kissé ragacsos, de talán pont ennek köszönhető, hogy egészen tartós is és szépen a helyén marad. Számomra kifejezetten kellemes érzés, ahogyan befedi az ajkaimat ez az isteni nektár, valahogy olyan meleg érzés, mintha egy puha kabát védené az ajkaimat a hidegtől és széltől, talán pont emiatt nem is tudnám elképzelni, hogy a meleg hónapokban használjam.
Remekül hidratál, nagyon puhák lesznek tőle az ajkaim, én leginkább önmagában használom, de simán el tudom képzelni rúzsok fölé is.
Szóval szuper kis ajakápoló, nagyon szeretem, az ajkaim meg még inkább.
Megvásárolható többek között a Clarins Rajongói Klub webshopban ITT rajongói áron 4200 Ft-ért.


És ahogyan írtam, három szerencsés olvasóm most tesztelheti a Clarins Instant Light Lip Comfort Oil ajakolajat. Ha szeretnél jelentkezni tesztelőnek, akkor írj egy kommentet ide a blogbejegyzés alá az emailcímeddel együtt november 13. péntek éjfélig. A három nyertestől annyit kérek majd, hogy a kézhezvételtől számított egy héten belül írjon nekem egy pár soros véleményt a termékről emailen. Sok szerencsét :)!

A három szerencsés tesztelő Kata Vicze, Barbara Kéringer és Andrea Orsós, gratulálok :)!
Kérlek írjátok meg nekem a theverystyleblog@gmail.com emailcímre a postázási nevet és címet, hogy továbbíthassam a nyereményt felajánló cégnek :)!


Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest




A bejegyzésben szereplő terméket tesztelésre kaptam.



You Might Also Like

175 megjegyzés

  1. Szeretnék jelentkezni a tesztelésre, szívesen kipróbálnám a terméket.
    Az e-mail címem: eniko.borsits@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem tudom miért de csak ide válaszba tudok írni neked. :D

      Szeretnék jelentezni a tesztelésre, mert odavagyo a szájkencékért. (frieda kukac gmail pont hu

      Törlés
  2. Szia! Szeretnék részt venni a tesztelésben. Email címem: rbaranyi92@gmail.com

    VálaszTörlés
  3. Szívesen kipróbálnám, mostanában az ajkaim sajnos rosszul viselik a hideget, amiket pedig írtál róla, az nagyon jól hangzik!
    Az email címem: franciska2000@gmail.com

    VálaszTörlés
  4. Szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra: katacita@gmail.com

    Most egyre több ilyen ajakolajról hallok, ma már ez a második például! :)

    VálaszTörlés
  5. Szia! Szeretnék jelentkezni a tesztelésre. Email címem: varadi.adri@gmail.com

    VálaszTörlés
  6. Szívesen lennék a tesztelője .. :) mm.barbi@gmail.com

    Barbi

    VálaszTörlés
  7. Szia Szandra! Szeretnék részt venni a tesztelésben. Email címem: mail.nanita@gmail.com
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jól hangzik, én is szívesen kipróbálnám. Sajnos télen katasztrofális állapotba tudnak kerülni az ajkaim. :( Az e-mail címem: remenyipepe@vipmail.hu

    VálaszTörlés
  9. Szia! Szeretném kipróbálni a terméket. Az email címem: barbaraszarka@freemail.hu

    VálaszTörlés
  10. Fúú ezt már olyan régóta ki akartam próbálni élesben, de mindig elmaradt a beszerzése :)) Na majd hátha most :p Főleg így ősszel lenne rá jobban szükségem, mostanában valahogy bármivel radírozom-kenem az ajkaimat, semmi nem akar használni.
    szutyo_blog@hotmail.com

    VálaszTörlés
  11. Szivesen kiprobalnam ezt a mar cult termeknek szamito ajakkencet es termeszetesen velemenyt is irnek rola. Az e-mail cimem: izabella_gradinescu@yahoo.com

    VálaszTörlés
  12. Szeretnék részt venni a tesztelésben! (: kiss.evelin.b@gmail.com

    VálaszTörlés
  13. Szívesen kipróbálnám a terméket!!Mindig szeretek új ajakápolót tesztelni.
    Címem:viola78.varga@gmail.com

    VálaszTörlés
  14. Nagyon szeretném tesztelni,kíváncsi vagyok rá!
    viola78.varga@gmail.com

    VálaszTörlés
  15. Imádnám tesztelni!
    viola78.varga@gmail.com

    VálaszTörlés
  16. Imádnám tesztelni!
    viola78.varga@gmail.com

    VálaszTörlés
  17. Szia! Szeretnék jelentkezni a tesztelésre!
    Az email címem: nikol63@freemail.hu

    VálaszTörlés
  18. szia!! Szeretnék részt venni a tesztelésben .Email címem: d22dius@gmail.com

    VálaszTörlés
  19. Szia! Szeretném kipróbálni ezt az ajakolajat. Folyamatosan ki van cserepesedve az ajkam, húzódik, kíváncsi lennék, hogy ez tudna-e segíteni :-) E-mail címem: martirozsa@gmail.com

    VálaszTörlés
  20. Nagyon kíváncsi lettem, ezért én is szeretném kipróbálni ezt az ajakolajat, mivel épp nem a legszebb állapotban vannak az ajkaim. :) E-mail címem: roseballerina96@gmail.com

    VálaszTörlés
  21. Még sosem volt ajakolajom, pedig szívesen kipróbálnám, ezért jelentkezem tesztelésre :) Az email címem: flora.sebestyen@gmail.com

    VálaszTörlés
  22. Szandra, nagyon-nagyon szeretnek tesztelo lenni :) E-mailem: mailofmia kukac yahoo pont com

    VálaszTörlés
  23. Szia Szandra!
    Én is szeretnék jelentkezni a tesztelésre. E-mail címem: zsuzsanna.danka@yahoo.de

    VálaszTörlés
  24. Szia Szandra! Szeretnék jelentkezni a tesztelésre, kíváncsi vagyok, hogy van-e olyan termék, amelyik kiüti a Carmex-et nálam a nyeregből: legradi.zita@hotmail.hu

    VálaszTörlés
  25. Hmm..mennyei illata lehet...szeretném letesztelni! :) eveartdesign@gmail.com

    VálaszTörlés
  26. Szeretnék jelentkezni :) kemenyjudit93@gmail.com

    VálaszTörlés
  27. Szia! Szeretnék részt venni a tesztelésben. Email címem: nagyreka991@gmail.com

    VálaszTörlés
  28. Szia!
    Szívesen kipróbálnám így a hidegebb idő közeledtével. Az e-mail címem: dora.baksay@gmail.com

    VálaszTörlés
  29. Szia!
    Nagyon szívesen kipróbálnám a terméket! :)
    Mail címem: bokorbogi93@gmail.com

    VálaszTörlés
  30. Szia, én is szívesen kipróbálnám, ebben a hideg időben nagyon jól jönne :)
    E-mail címem: kronaszt.margit@kodo.hu
    Köszy a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  31. Nagyon szívesen kipróbálnám, imádom az ilyesmit :) Kíváncsi vagyok van-e olyasmi amitől az ajkam túléli a telet
    gigi.szala@gmail.com

    VálaszTörlés
  32. Szívesen kipróbálnám ezt a szépséget, mert bevallom, ajakolajjal még soha nem volt dolgom. Kíváncsi lennék rá, mit tud a hidegebb, őszies időben a kicsike... ;-)
    beautyblog@gmail.hu

    VálaszTörlés
  33. ÚÚ imádom az összes ajakápolót, nagyon kipróbálnám mit tud :)

    VálaszTörlés
  34. Szia! Jelentkezni szeretnék a tesztelésre :)
    Az email címem: eva.nagy622@gmail.com

    VálaszTörlés
  35. Hű, de nagyon jó lenne télen, mindig ki van száradva a szám! Az e-mail címem pedig delfi@citromail.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gratulálok, Te vagy az egyik szerencsés :)! Kérlek írd meg nekem a theverystyleblog@gmail.com emailcímre a postázási neved és címed, hogy továbbíthassam a nyereményt felajánló cégnek :)!

      Törlés
  36. Szia! Szeretnék jelentkezni a tesztelésre:) sweet.kata3@gmail.com

    VálaszTörlés
  37. Szia Szandra!
    Szeretnék tesztelni :)
    Email cím: varhelyivera@gmail.com

    VálaszTörlés
  38. Én is szeretnék jelentkezni, szívesen kipróbálnám a terméket, imádom az ajakápolókat!! :-)
    viki.szente@gmail.com

    VálaszTörlés
  39. Szívesen tesztelném, mert sajnos a téli hónapokban rendszeresen kiszárad az ajkam. Én is többnyire mézzel (estére) és mézes ajakápolóval kenegetem, és tényleg csodákat művel vele. Kíváncsi lennék, mit tud ez a cukiság :) Örülnék neki!
    hivesandrea@gmail.com

    VálaszTörlés
  40. Nagyon szívesen kipróbálnám én is, birizgálja a fantáziámat, hogy milyen lehet, imádom az ajakápolókat. :)
    barbyka.princess@gmail.com

    VálaszTörlés
  41. Nagyon szívesen kipróbálnám én is, birizgálja a fantáziámat, hogy milyen lehet, imádom az ajakápolókat. :)
    barbyka.princess@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gratulálok, Te vagy az egyik szerencsés :)! Kérlek írd meg nekem a theverystyleblog@gmail.com emailcímre a postázási neved és címed, hogy továbbíthassam a nyereményt felajánló cégnek :)!

      Törlés
  42. Szia! Nagyon szívesen résztvennék a tesztelésben. Email címem: floralauber@gmail.com

    VálaszTörlés
  43. Én is szeretnék jelentkezni, szívesen kipróbálnám a terméket, imádom az ajakápolókat!! :-)
    viki.szente@gmail.com

    VálaszTörlés
  44. Ebben a szeles időben jól jönne :)
    kitzinger.adrienn@gmail.com

    VálaszTörlés
  45. Nagyon örülnék ha kipróbálhatnám, hátha ez megmentené a számat, ha már semmi másnak nem sikerült. :(
    email cím:dylla@freemail.hu
    köszönjük a lehetőséget! :3

    VálaszTörlés
  46. Szia!
    Nagyon örülnék ha én lehetnék az egyik szerencsés, aki letesztelheti! :3
    email cím: dylla@freemail.hu

    VálaszTörlés
  47. Szeretnék jelentkezni! :)
    mtimea19@hotmail.com

    VálaszTörlés
  48. Szeretnék jelentkezni :-)
    t.magashazytimi@gmail.com

    VálaszTörlés
  49. Szia!
    Ennyire még soha nem akartam nyerni nálad mint most 😊 Nagyon felkeltetted az érdeklődésemet. zoreka3@freemail.hu

    VálaszTörlés
  50. Szeretnék jelentkezni a tesztelésre, szívesen kipróbálnám a terméket én is.
    Az e-mail címem: rozsabarbie@gmail.com

    VálaszTörlés
  51. Szia. Nagyon szívesen kipróbálnám,hiszen tél az nekem kín szenvedés, és igazán örülnék egy ilyen csodafegyvernek :)
    szviv0321@gmail.com

    VálaszTörlés
  52. Még sosem volt ehhez hasonló luxustermékem, nagyon szívesen kipróbálnám, ezért jelentkeznék is a játékre! :) Email-címem: dindori@gmail.com

    VálaszTörlés
  53. Szia,

    Én is nagyon szívesen kipróbálnám : dori7780@hotmail.com :)

    VálaszTörlés
  54. Szia Szandra! Nagyon szívesen kipróbálnám! :) Imádom, ha mindig van valami az ajkaimon!
    flora.gonczi@gmail.com

    VálaszTörlés
  55. Szia! Szeretnék részt venni a tesztelésben :) email címem: julia808@outlook.hu

    VálaszTörlés
  56. igeeen! Annyira birizgálja a fantáziám, hogy mit tudna kezdeni ebben a hideg időben a szenvedő ajkaimmal! :)
    eszti@makeuponabudget.hu

    VálaszTörlés
  57. Szia Szandra. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet ez az ajakra való kis csoda. :) Ezért szeretnék jelentkezni tesztelőnek. :)
    nicky1633@gmail.com

    VálaszTörlés
  58. Ajakápoló-függőknek jó kiegészítőnek tűnik plusz még mézes is :)

    timeasuto98@gmail.com

    VálaszTörlés
  59. Szívesen kipróbálnám!! Szuper lehet! :)
    halvanymaci@yahoo.com
    Köszi ;)

    VálaszTörlés
  60. Jaaaj dejó ez a játék! :) Már csak azért is tetszik nagyon mert rengeteg dolgot kipróbáltam már az ajkaimra a házi készítésűtől a bolti ig de egyenlőre a tökéletes nincs meg de ez a kis olaj nagyon igéretesnek tűnik viszont én nemtudok ennyi pénzt kiadni rá szóval nagyon boldog lennék ha én nyerném meg!!! Köszönjük a játékot! :)
    Email cím: andus.johnny@hmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gratulálok, Te vagy az egyik szerencsés :)! Kérlek írd meg nekem a theverystyleblog@gmail.com emailcímre a postázási neved és címed, hogy továbbíthassam a nyereményt felajánló cégnek :)!

      Törlés
  61. Szia! Mivel ilyen jó véleménnyel voltál a termékről ,nagyon szívesen kipróbálnám én is. :) szollosi.zsanna@gmail.com

    VálaszTörlés
  62. Szia.
    Mindenképp szeretném kipróbálni, vagy így vagy úgy. Jól hangzik, amit irtál.

    VálaszTörlés
  63. Szia! Szeretnék tesztelni,mert még keresem az ideális megoldást a hidegben kicserepesedő ajkaimra. :)
    Az email címem: l.ildi5@freemail.hu

    VálaszTörlés
  64. Szia ! Nagyon szeretném kipróbálni a terméket, mivel még mindig keresem a megfelelő terméket a ajkamra a téli időre.
    henrietta.turk@gmail.com

    VálaszTörlés
  65. Szia Szandra! Szeretnék jelentkezni a tesztelésre:) tellokin@gmail.com

    VálaszTörlés
  66. Szia Szandra!
    Szeretném tesztelni és véleményezni az általad szupernek ìtélt ajakolajat. E-mail cìmem: xandra.h86@gmail.com.

    VálaszTörlés
  67. Igen-igen-igen! Nagyon szívesen kipróbálnám. Szájkence nélkül ki se teszem a lábam itthonról, és nagyon válogatós vagyok velük. Ezt még nem próbáltam, de nagyon kiváncsi vagyok rá!
    justmybrightlife@gmail.com

    VálaszTörlés
  68. Szia Szandra!
    Szeretném tesztelni és véleményezni az általad szupernek ìtélt ajakolajat. E-mail cìmem: xandra.h86@gmail.com.
    Horváth Alexandra

    VálaszTörlés
  69. Én is szívesen kipróbálnám;
    hrabak.dia@gmail.com

    VálaszTörlés
  70. Szia Szandra! Nálam amikor a hőmérő higanyszála 5 fok közelébe ér, akkor egyből cserepesedik a szám. Szeretném kipróbálni, a címem: rothzsuzsa0422@gmail.com

    VálaszTörlés
  71. Számomra nagyon fontos az ajakápolás, minden újdonságra nyitott vagyok, ezért szeretnék jelentkezni a játékra.
    koszegi.leda@gmail.com

    VálaszTörlés
  72. Szia!Én is szívesen kipróbálnám! Az e-mail címem: adel.z@freemail.hu Köszönöm előre is!Üdvözlettel: Adél

    VálaszTörlés
  73. én is szívesen kipróbálnám, mostanában a jól bevált carmexem is kezdi megadni magát a szárazság elleni küzdelemben :O
    loracskablog kukac gmail pont com

    VálaszTörlés
  74. Szia :) Én is szívesen tesztelném, mert a hideg szörnyen megviseli az ajkaimat és nehéz jó terméket találni. adrienn.kaplar@gmail.com

    VálaszTörlés
  75. Nagyon szeretném ☺ télen jót tenne az ajkaimnak. A címem dimpyke@gmail.com.

    VálaszTörlés
  76. Szia szeretnék jelentkezni a tesztelésre :) Szívesen kipróbálnám mert a őszi, téli hűvös,szeles időszakban eléggé kiszárad az ajkam és ezáltal néha ki is sebesedik 😣 Köszönöm a lehetőséget! ☺
    dalmickaa22@gmail.com

    VálaszTörlés
  77. Szia Szandra!
    Szeretném kipróbálni ezt az ajakápolót!
    bidzso75@gmail.com
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  78. Nagyon jól hangzik, én is szeretnék jelentkezni tesztelőnek. :)
    E-mail cím: missmacskusz@gmail.com

    VálaszTörlés
  79. Nagyon szeretném kipróbálni, ugyanis mindig extra szárazak az ajkaim.
    biroboglarka1106@gmail.com
    Köszönjük szépen a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  80. Nagyon örülnék, ha kipróbálhatnám, és ebben a hideg időben kifejezetten jól jönne (múlt héten sebesre száradt a szám :( )
    Úgyhogy a címem, ha esetleg nyerek: tajtizsu@gmail.com

    VálaszTörlés
  81. Szia! Szívesen kipróbálnám a terméket! :)
    E-mail címem: tengeresz.krisztina@gmail.com

    VálaszTörlés
  82. Szia Szandra!Nagyon szeretném kipróbálni ezt az olajat!Remélem sikerül�� nenne86@gmail.com

    VálaszTörlés
  83. Kedves Szandra! Tesztelésre jelentkezem! :) Ahogy leírtad, ez egy pont nekem való termék, szívesen kipróbálnám, imádom a mézes dolgokat! E-mail címem: pappvikcsy@gmail.com

    VálaszTörlés
  84. Hú de szívesen kipróbálnám!:) luca kukac laze.hu

    VálaszTörlés
  85. Juuujj, én is szeretnék jelentkezni! **
    Az e-mail címem: nikimagyari@freemail.hu

    VálaszTörlés
  86. Kedves Szandra! :)
    Szeretnék jelentkezni a tesztelésre, szívesen kipróbálnám a terméket.
    Az e-mail címem: galberki.reka@gmail.com

    VálaszTörlés
  87. Én is szeretnék jelentkezni tesztelésre! :)
    e-mail: peccipetri@gmail.com

    VálaszTörlés
  88. Szeretnék jelentkezni. :)
    gabriella.turcsek@gmail.com

    VálaszTörlés
  89. Szia, én is szeretnék jelentkezni: orchidea8627@hotmail.com
    Szép estét!
    Ági

    VálaszTörlés
  90. Én is szívesen kipróbálnám ezt az ajakápolót :) nikolett.lako@gmail.com

    VálaszTörlés
  91. Kedves Szandra!

    Szeretnék jelentkezni tesztelőnek :) Télen pont nekem való lenne a leírtak alapján :) dalma.lippai@gmail.com

    Köszönjük szépen :)

    VálaszTörlés
  92. Szia Szandra :) Szeretnék részt venni a tesztelésben :)
    Email címem: edundi95@gmail.com !

    VálaszTörlés
  93. Szia! Én nagyon szívesen tesztelném (ahogy az előttem szólók mind). Szülinapomon, nagyon szuper meglepi lenne :) hercegfalvi.piroska@gmail.com

    VálaszTörlés
  94. Szia!!
    Szívesen tesztelném, ahogy minden előttem szóló :) Szülinapomon remek meglepi lenne. ;)
    hercegfalvi.piroska@gmail.com

    VálaszTörlés
  95. Én is szeretnék jelentkezni :) sz.barbara0429@gmail.com
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  96. Nagyon nagyon szeretném... barbaratonte@gmail.com üdv:Bara

    VálaszTörlés
  97. Szeretnék jelentkezni:))
    bordasmarianna92@gmail.com

    VálaszTörlés
  98. Ó, a kivánságlistám egy elfelejtett darabja. Még a málnásat szemeltem ki belőle régebben, de sajnos nem jutottam el a vásárlásig, viszont még mindig vágyom rá, úgyhogy nagyon szuper lenne, ha megnyerném :P Köszi a lehetőséget!
    szikoraszandi@gmail.com

    VálaszTörlés
  99. Én is szeretném kipróbálni! :)
    debcsillu@gmail.com

    VálaszTörlés
  100. Szeretném kipróbálni a terméket! doneica@citromail.hu

    VálaszTörlés
  101. Szia Szandra! Szívesen jelentkeznék tesztelőnek, érdekes terméknek tűnik.

    E-mail cím: nakomiyu[kukac]gmail.com

    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  102. Szia!

    Én szívesen tesztelném a terméket, mert nagyon jónak tűnik, és alapvetően is nagyon szeretem a Clarins termékeket. Email: gy.csilla86@freemail.hu

    VálaszTörlés
  103. Szia! Szeretnék részt venni a tesztelésben, szívesen kipróbálnám a terméket :) Email címem: sore.karolina@gmail.com

    VálaszTörlés
  104. Szia! Szeretnék részt venni a tesztelésben, szívesen kipróbálnám a terméket :) Email címem: sore.karolina@gmail.com

    VálaszTörlés
  105. Szia!Nagyon jó az oldalad!Kíváncsi lettem erre az ajakápolóra szívesen kipróbálnám.bodinikoletta87@gmail.com

    VálaszTörlés
  106. Szia!Nagyon tetszik az oldalad!Szívesen kipróbálnám mert nagyon kiváncsi lettem rá.bodinikoletta87@gmail.com

    VálaszTörlés
  107. Szia!Nagyon jó az oldalad!Kíváncsi lettem erre az ajakápolóra szívesen kipróbálnám.bodinikoletta87@gmail.com

    VálaszTörlés
  108. Szia Szandra! Köszönjük a lehetőséget! Szívesen tesztelném az ajakápolót :) E-mail címem: orosb723@gmail.com

    VálaszTörlés
  109. Jujj ez isteni lehet! Szeretném kipróbálni! :) zizitop@freemail.hu

    VálaszTörlés
  110. Szeretnék jelentkezni :) rita.joutsen@gmail.hu

    VálaszTörlés
  111. Kedves Szandra !
    Épp most terveztem valamit beújítani ajakápolásra, nagyon-nagyon szívesen tesztelném !
    halakviz@gmail.com

    VálaszTörlés
  112. Én is szívesen kipróbálnám,nagyon jól hangzik!:)
    renata.nemeth91@gmail.com

    VálaszTörlés
  113. Szia! Szeretnék jelentkezni tesztelőnek :)
    e-mail címem: pajerzsofi@gmail.com

    VálaszTörlés
  114. Juhú :) Köszi a lehetőséget! gabris.veronika@gmail.com

    VálaszTörlés
  115. Tesztelném, már régóta érdekel a kis cucli. :) seresvivienbianka@gmail.com

    VálaszTörlés
  116. Szia, én is szívesen tesztelnék :) kinczel.alexa@gmail.com

    VálaszTörlés
  117. Szia, én is szívesen tesztelnék :) kinczel.alexa@gmail.com

    VálaszTörlés
  118. Kedves Szandra! Nagyon szívesen kipróbálnám én is. Már régóta szemezgetek vele, mert sajnos még nyáron is elég cserepesek az ajkaim, nem hogy télen. Köszönjük a lehetőséget! :)
    E-mail címem: lovasi.vivien@gmail.com

    VálaszTörlés
  119. Szia, szívesen tesztelném, pont ezt a mézes összhatást kerestem, de a méz azért mégsem utcára való...:) e-mail címem: kdettee@gmail.com

    VálaszTörlés
  120. En is szeretnem tesztelni. :) vajdakitti1999@gmail.com

    VálaszTörlés
  121. Szia! :) Én is szívesen kipróbálnám, kíváncsi lennék, hogy jobb-e, mint az imádott Carmexem :)
    email: kami.lla5553@gmail.com

    VálaszTörlés
  122. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  123. Szeretnék én lenni a három szerencsés közül, akik kipróbálhatják a Clarins Instant Light Lip Comfort Oil ajakolajat, így a szeles időkben kicserepesednek az ajkaim, bármit használtam hosszú távon nem vált be.Hátha ez a termék a befutó ;) Köszönöm !! noemi.szegedi@gmail.com

    VálaszTörlés
  124. Szia! Én is szívesen kipróbálnám :)
    k.doria09@gmail.com

    VálaszTörlés
  125. szia! szívesen kipróbálnám :)
    krisztike0313@gmail.com

    VálaszTörlés
  126. Imádom a mézet és minden mézes dolgot, szóval szeretnék élni a lehetőséggel! :D
    zile (kukac) freemail (pont) hu

    VálaszTörlés
  127. Szia!!
    Én is szívesen ki próbálnám! :)
    kbarbi95@gmail.com

    VálaszTörlés
  128. Szia! :)
    Jaj de jó lenne, ha az egyik szerencsés én lehtenék, akinek lehetősége lesz kipróbálni a terméket!
    urbanreka93@gmail.com

    VálaszTörlés
  129. Szia! Szeretnék jelentkezni tesztelésre! :)
    b.violetta95@gmail.com

    VálaszTörlés
  130. Szia! Én is szeretnék szerencsét próbálni :)
    b.violetta95@gmail.com

    VálaszTörlés
  131. Szia! Remélem én lehetek az egyik szerencsés tesztelő:))
    Az email címem: g.ant@citromail.hu

    VálaszTörlés
  132. Szia énis szivesen kipróbálnám ugyanis nagy ajakápoló fanatikus vagyok és ha egy számomra ismeretlen márkátol tesztelhetek az meg maga a karácsony :)
    aniko.toth13@gmail.com

    VálaszTörlés
  133. Szeretnék jelentkezni a tesztelésre, szívesen kipróbálnám a terméket.��
    Az e-mail címem: roni2000@citromail.hu

    VálaszTörlés
  134. Szia. Nagyon szívesen tesztelnék, illetve szuper meglepi lenne a november 13.-ai névnapomra! Bízom a péntek 13-ban:) Üdv, Szilvi
    (varga.silvi@gmail.com)

    VálaszTörlés
  135. Sziia❤
    Nagyon szertnem kiprobalni ezt az ajak olajat☺
    Nekem mar egyszer bevalt a mez mint hidratalo a Bale tejes-mezes tusfurdoje szemelyeben nagyon imadom a bale tusfurdoket de az illatnal tobbet nem vartam de ez a tusfurdo komolyan merfoldekkel puhabb lett tolle a bororm es meg a baratam is eszrevette ;)
    Szoval rettentoen kivancsi lennek mit tud ez a kicsike :)
    Puszii

    VálaszTörlés
  136. Elfelejtettem az email cimem leirni
    b0401@citromail.hu
    Puszi

    VálaszTörlés
  137. Szia. Szívesen tesztelnék, szuper meglepetés lenne a pénteki névnapom miatt:) Bízom a péntek 13-ban is:) Köszi a játékot. Üdv varga.silvi@gmail.com

    VálaszTörlés
  138. én is kipróbálnám!
    dorisskiss@gmail.com

    VálaszTörlés
  139. szia. én is szívesen kipróbálnám!:)
    gyuriskingaa@gmail.com

    VálaszTörlés
  140. szia. én is szívesen kipróbálnám!:)
    gyuriskingaa@gmail.com

    VálaszTörlés
  141. Szia! Szívesen kipróbálnám. :)
    udvarhelyikata@gmail.com

    VálaszTörlés
  142. Szíbesen kipróbálnám, még nem talalkoztam ilyen termékkel :)
    tflorator@gmail.com

    VálaszTörlés
  143. Szia! Szeretnék jelentkezni tesztelésre !:))
    b.violetta95@gmail.com

    VálaszTörlés
  144. Szia! Szívesen kipróbálnám! :)
    udvarhelyikata@gmail.com

    VálaszTörlés
  145. Szia en is kiszeretnem probalni!:)
    toth_evelin_vivien@hotmail.com

    VálaszTörlés
  146. Szia! Szívesen kipróbálnám! :)
    udvarhelyikata@gmail.com

    VálaszTörlés
  147. Szia!:) Nagyon szeretném kipróbálni!
    talasdora@gmail.com

    VálaszTörlés
  148. Szia! Szívesen kipróbálnám :)
    fabzsaaa@gmail.com

    VálaszTörlés
  149. Wow, guszta egy termék. ^^
    maulisagnes@gmail.com

    VálaszTörlés
  150. Szia Szandra! :) Nagyon érzékeny az ajkam és ez talán végre megoldás lehetne a problémámra, puhítaná és rendbe tenné végre. :) Szóval nagyon boldoggá tenne, ha megnyerhetném! :3
    i.detty0701@gmail.com

    VálaszTörlés
  151. Szia! Szivesen kiprobalnam, mivel nagyon szaraz, cserepes a szam es ez biztos segitene rajta!☺️ besztercei.nelli@gmail.com

    VálaszTörlés
  152. Szia!Jelentkezni szeretnék! :) szigeti.luca@gmail.com

    VálaszTörlés
  153. Nagyon szívesen kipróbálnám, épp most keresek egy rendes ajakapolót a hideg időkre!
    menor@freemail.hu

    VálaszTörlés
  154. Szia! :) Szeretnék jelentkezni tesztelésre. Email: dorafaradi@citromail.hu

    VálaszTörlés
  155. szia! szívesen kipróbálnám:)
    rrreni.grosz@gmail.com

    VálaszTörlés
  156. a tesztelésre szeretnék jelentkezni :) reka.svertecki@gmail.com

    VálaszTörlés
  157. Tesztelésre szeretnék jelentkezni, mivel (mint mindig) ebben az időszakban nagyon szárazak, cserepesek. Sajnos meg nem találtam meg a megfelelő ajakápolót, igy gondoltam hátha ez lesz az! :) e-mail címem: patakipepi@gmail.com

    VálaszTörlés
  158. Nagyon jól hangzik, én is kipróbálnám
    kulcsar.eszter86@gmail.com

    VálaszTörlés
  159. szia!:) én is szívesen kipróbálnám:) bodor.bea96@gmail.com

    VálaszTörlés
  160. Ádámné Varga Ibolya2015. november 12. 11:54

    Szia! Szívesen kipróbálnám a fennt említett ajakápolót! Email címem:adamneibolya@freemail.hu. Üdv: Ibolya

    VálaszTörlés
  161. Szia.Szeretnék jelentkezni a tesztelésre. hollokoviildi@gmail.com

    VálaszTörlés
  162. Szia!
    Én szívesen kipróbálnám! Email címem: babucsniki@gmail.com

    VálaszTörlés
  163. Szia! Szeretnék jelentkezni én is a tesztelésre! Email címem: raczerika30@gmail.com

    VálaszTörlés
  164. Szia! Én is szeretnék jelentkezni. E-mail címem: nkinga9137@gmail.com

    VálaszTörlés
  165. Szia! Én is szeretnék jelentkezni. E-mail címem: nkinga9137@gmail.com

    VálaszTörlés
  166. Szia Szandra!
    Szívesen lennék én is tesztelő, hiszen sajnos Vazelin függőségben szenvedek, és szeretnék kipróbálni valami más hatásos ajakápolást is! :)
    e-mail: erika.torontali@gmail.com
    Üdv,
    Era

    VálaszTörlés
  167. Én is szívesen kipróbálnám a terméket. :)
    gjutka@gmail.com

    VálaszTörlés
  168. Én is szívesen kipróbálnám a terméket. :)
    gjutka@gmail.com

    VálaszTörlés
  169. Szia, én is szeretném kipróbálni, hátha a nagyon száraz ajkaimnak beválna. :)
    sweetnicolegp@gmail.com

    VálaszTörlés
  170. Szia Szandra!
    Szívesen kipróbálnám,mert sajnos a téli hideg miatt folyton kiszárad,cserepes a szám.
    Rengeteg dolgot használtam már,de sajnos nem találtam meg a tökéletes ajakápolót.
    Köszönöm a lehetőséget!!:)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe