Szépen lassan elbúcsúztatjuk az augusztust, és ezzel együtt gyakorlatilag a nyarat is, bár én azért még reménykedem egy kellemes vénasszonyok nyarában :). Úgyhogy így a hónap végén a szokásos "rend" szerint megmutatom Nektek az augusztusi kedvenceimet. Kérdeztétek, hogy miért láttok viszonylag kevés arcápoló terméket ezekben a kedvences videókban. Nos ennek egészen egyszerű oka van, mégpedig az, hogy krémekből, tonikokból megvannak az állandó kedvenceim, amiket szeret a bőröm, és ami tudom, hogy jó neki, így ezeket nem nagyon váltogatom, bár néha azért el-elcsábulok, és kipróbálok valami mást, de rendszerin visszatérek a jól megszokott termékekhez. De a mai videóban lesz két új arcápolási kedvenc is, ha kíváncsiak vagytok rá, hogy mik azok, akkor ITT, vagy a lenti videóra kattintva megnézhetitek.
Miután felkentem a Flormar Beauty toys kék lakkját, amiről Ti is olvashattatok ITT, teljesen beleszerettem, így nem volt kérdés, hogy kell a Purr Cat névre hallgató, nude verzió is. Szerencsére a második Flormar standnál találtam is, és amikor megkaparintottam, tudtam, hogy ezt egy csillogó, ezüst glitteres lakkal fogom párosítani. Csakhogy mivel ilyenem nincs- TÉNYLEG :), így beszereztem mellé a Golden Rose csodás Jolly Jewels lakkjai közül a 102-est. Mindkét lakkot két rétegben kentem fel, én imádom a végeredményt. Remélem Nektek is tetszik.
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én nem szeretek túl sok kozmetikumot hordani magammal a táskámban, de van néhány olyan dolog, ami nélkül nem szívesen indulok el, viszont nem akarom ormótlan flakonokkal foglalni a helyet. A mai posztban néhány olyan terméket mutatok Nektek, amelyek a dolgos hétköznapokon hasznos tartozékai lehetnek táskánknak és nemcsak kompakt méretük miatt.
A cikket elolvashatjátok IDE kattintva.
Na jó, kicsit talán ősziesre sikeredett az eheti válogatás, de talán így szeptember kapujában ez belefér, nem? Én amúgy imádom ezt az évszakot, amikor már előkerülhetnek a kis dzsekik, blézerek, sálak, bokacsizmák, alig várom. Bár lehet, hogy aztán meglep minket a szeptember és 30 fok lesz, de ez legyen a legnagyobb gondunk, nemde?
Mindenesetre remélem tetszeni fog az eheti összeállítás is, kellemes inspirálódást :)!
Azt hiszem így néhány nappal a sulikezdés előtt épp ideje volt, hogy egy olyan sminkvideót csináljak, ami tökéletes iskolába és munkába is, mivel egyáltalán nem feltűnő, vagy kihívó, és nagyon gyorsan, pár perc alatt kész van, ráadásul még ecsetek is alig kellenek hozzá.
A videót megnézhetitek IDE, vagy a lenti videóra kattintva.
Remélem hasznosnak találjátok majd :).


