Több szempontból is különleges volt az októberi Pixibox: a legfontosabb talán, hogy ez a 3. szülinapi kiadás és eme jeles alkalomból (ismét) jól megtömték a Pixinket. Ráadásul ezúttal különleges "díszbe" öltözött a dobozka, hiszen a szokásos szimpla, fehér helyett egy szép mintás, színezhető dobozt kaptunk, ami szerintem nagyon jó ötlet volt, hiszen nagy trend most a színezgetés. Felmerülhet a kérdés, hogy miért csak most írok róla? Nos egészen egyszerűen azért, mert először mindent ki akartam próbálni, ami a dobozban lapult.
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem én nagyon szeretem másoknál a havi kedvences bejegyzéseket/videókat, és még izgalmasabbnak tartom az éves kedvenceket, hiszen ezt a megtisztelő címet nem kaphatja meg akármilyen termék, azt ki kell érdemelni. Szerencsére 2014-ben is volt néhány olyan szépségápolási- és sminktermék, ami belopta magát a szívembe és hű társam lett. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy mik ezek, akkor nézzétek meg IDE, vagy a lenti videóra kattintva.
Amikor olyan képet teszek fel Instagramra, amin be van "sütve" a hajam, mindig kérdezitek, hogy mivel és hogyan csináltam. Mivel én nem a hagyományos módon hajsütővel csinálom, hanem hajegyenesítővel, így többen kértétek már, hogy csináljak róla videót. Most ennek jött el az ideje kérem szépen, ez lesz az első hajas videóm, tádám :)! Mivel nem vagyok egy "hajzsonglőr", így nem mondom, hogy mostantól rendszeresen lesznek hajas videók, de ezt mindenképpen szerettem volna megmutatni Nektek.
Remélem tetszeni fog és kipróbáljátok ezt a módszert. Megnézhetitek IDE, vagy a lenti videóra kattintva.


