Ti írtátok - Pampers Premium Care pelenka teszt

Utolsó "állomásához" érkezett a Pampers-szel való együttműködésem, amit egyébként azért is szerettem nagyon, mert két alkalommal is lehetőséget biztosítottak arra, hogy 20-20 anyuka és a gyermeke tesztelhessék a Pampers pelenkáit. Én mindig nagyon örülök az olyan együttműködéseknek, amikbe az olvasóimat/nézőimet is bevonhatom valamilyen formában és szerintem ez a tesztelés remek lehetőség volt. A mai bejegyzésben megosztom veletek annak a 20 anyukának az összegzett tapasztalatait, akik babájukkal tetsztelték a Pampers jóvoltából a Premium Care pelust, amit egyébként én is teszteltem EBBEN a videóban.


Én most Vincénél ezt a pelust használom nagy megelégedéssel - szerencsére nekem nem nagyon kellett kísérletezgetnem, mivel anno Lilivel is a Pampers Premium Care-t használtuk az első hónapokban. Mondjuk szerintem azóta még jobb lett ez a pelus, szerintem nem véletlen és többek között ennek a pelenkának is köszönhető, hogy Vince popsija még egyszer sem pirosodott ki, de nézzük mit mondtak a tesztelők.

A Pampers Prerium Care pelenkák tesztelésére a 20 leggyorsabban jelentkező anyuka kapott lehetőséget. Az általuk beérkező véleményekből kiderült, hogy a pelust minőségi, biztonságos, könnyen használható terméknek tartják. A tesztelők 100%-a úgy vélte, hogy ez a valaha volt legjobb dolog, ami kisbabájuk popsijával történhetett. Az anyukák többsége azt válaszolta, hogy a tesztelés során a Pampers Prerium Care mindenütt tökéletesen illeszkedettelzárta a nedvességet a baba bőrétől és olyanpuha, mint a pamut. Éppen ezért kivétel nélkül mindegyik anyuka bátran ajánlaná másoknak a Prerium Care pelenkákat. 20/20 anyuka az alábbiak szerint vélekedett:
,,A nedvességjelző csík megkönnyítette a gyors, hatékony pelenkacserét, így tökéletesen megóvta gyermekem bőrét az irritációtól.”
,,Más pelenkák használatakor megfigyeltem, hogy reggelente a kisbabám bőre kipirosodott, de a Pampers Prerium Care termékkel nem csak a pelenka felülete, hanem a baba bőre is rendkívül száraz maradt ébredés után.”    
,,A tesztelés során maximálisan meg voltunk elégedve a minőségi pelenkával, ezért a tesztcsomag után is hűek maradunk a Pampers termékekhez.”


Úgy tűnik a tesztelő anyukák is hasonlóan vélekednek a Pampers Premium Care pelenkáról. :) Nagyon örülök, hogy ők is elégedettek vele, úgyhogy bízom benne, hogy akik keresik még a tökéletes pelust a babájuknak, azok kedvet kaptak hozzá, hogy kipróbálják ezt.



Szandra



*Szponzorált bejegyzés.


You Might Also Like

0 megjegyzés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe