Öt szuper ajándék, ha babalátogatóba mész (és öt dolog, amit én nem vinnék)

Többször is találkoztam már azzal a "problémával", hogy főleg olyanok, akiknek még nincsen babájuk, nem tudják, hogy mit is vihetnének ajándékba babaváró bulira, vagy amikor először mennek valakihez babalátogatóba. Arra gondoltam, hogy ma megosztok Veletek néhány ajándékötletet: ezek olyan dolgok, amiknek szerintem bárki örülne. Illetve a végén összeszedtem azt az öt dolog, amit én inkább nem vinnék ajándékba és azt is leírom, hogy miért. Természetesen ez a lista az én véleményemet tükrözi, ha Ti másként gondolkodtok erről, akkor mindenképpen osszátok meg velem.

(Kép INNEN)

1. Nyomdázószett és társai
Bármilyen olyan ajándék jó ötlet, amivel emlékeket kreálhatnak a szülők a babával kapcsolatban. Lehet ez egy "nyomdázószett", amivel pl. a baba kézlenyomatát lehet megörökíteni, vagy olyan szett, amivel kiönthetik gipszből a baba lábikóját, vagy akár képkeret, esetleg olyan doboz, amiben kis tárgyakat, emlékeket gyűjthetnek a baba első hónapjairól, sőt a fényképalbum is remek ajándék.

(Kép INNEN)

2. Babakártya
Mindenki fotózza a babáját, de tényleg! Éppen ezért szuper ötlet olyan kártyacsomagot ajándékozni, amin a baba első évének fontosabb pillanatai láthatók és ezekkel együtt fotózva a babát megörökíthetik a szülők a fontosabb eseményeket. Rengeteg különböző stílusban kaphatók már ezek a kártyák: vicces, minimalista, nagyon kék vagy éppen nagyon rószaszín, úgyhogy mindenki ki tudja választani a leginkább megfelelőt, a Sweet Little Home-nál szerintem szuper a választék (katt IDE).



3. Textilpelenka (tetrapelenka)
Ez egy olyan fogyóeszköz, ami nagyon hasznos és nagyon sokoldalúan használható (EBBEN a videóban már beszéltem róla), így szuper ajándék. Nekem nagy kedvencem az IKEA-ban kapható két darabos szett (katt IDE), amiből az egyik sima fehér, a másik pedig szürke csillagos, ráadásul ez egy nagyobb fajta textilpelenka, így valóban jól kihasználható. De amúgy pár napja a dm-ben is vettem egy három darabos szettet, amiben szintén három különböző színű/mintájú, nagyméretű textilpelus volt. Mondjuk ez így önmagában talán annyira nem izgi ajándék, de pl. beleteheted egy kosárkába néhány babakozmetikummal együtt.


4. Bármilyen olyan dolog, amire az újdonsült szülőknek és a babának szüksége van
Egyáltalán nem gáz, ha megkérdezed a szülőket, hogy mi az, amire szükségük van, vagy mia az, amit nem tudtak beszerezni. Ha esetleg nagyobb/drágább dologról van szó, akkor fogjatok össze páran a baráti társaságból, vagy a családból és vegyétek meg közösen. Lehet, hogy így nem lesz akkora meglepetés, de legalább biztosan olyan dolgot kapnak, amit használni tudnak.

5. Süti vagy egyéb finomság
Régen a frissen szült édesanyáknak komatálat vittek a látogatók, amikor babanézőbe mentek. Ez ma már kevésbé "divat", pedig szerintem ez egy nagyon jó szokás volt, hiszen egy pár napja/hete szült nőnek a sütés/főzés nem az első heten áll a teendők listáján (éppen ezért ne várjatok el túlzottan nagyon vendéglátást babalátogatáskor). Úgyhogy egy tálca finom mufinnak, egy doboz házi keksznek, vagy bármilyen finomságnak biztosan örülni fog nemcsak az újdonsült anyuka, hanem az apuka is és szerintem ez egy nagyon kedves gesztus. :)

+1. tipp: Ajándék a testvérnek is
Ha már van nagyobbik gyerkőc a családban, akkor mindenképpen vigyél neki is valami apróságot. Nem kell nagy dologra gondolni, de hidd el, nagyon jól fog esni neki és a szülők is értékelni fogják (főleg ha tombol a testvérféltékenység).



Öt dolog, amit én nem vinnék ajándékba

1. Pelenkatorta
Pontosítok: lehet ajándékozni pelenkatortát, de csak akkor, ha tudod milyen típusú és méretű pelenkát használ a baba és abból csináltass tortát. Nem mindenkinek válik be ugyanaz a pelenka, ez függ a baba méretétől és testalkatától is, úgyhogy ha mindenképpen pelenkatortát szeretnél ajándékozni, akkor kérdezz rá a pelenka típusára és méretére.

2. Plüssállat
Vannak nagyon cukik, tudom. De hidd el, hogy ezek általában teljesen funkciótlan porfogók, amikkel a legtöbb gyerek később sem játszik. Ha mindenképpen játékot akarsz venni, akkor inkább válassz helyette valamilyen csörgő-zörgő, puha, színes játékot, amit jól meg tud fogni a baba (és lehetőleg olyat, ami nem zenél :D).

3. Ruha
Ruhát csak akkor ajándékozz, ha tudod a baba méretét, meg hogy hogyan, milyen stílusban szeretnék öltöztetni a szülők. Lehet, hogy Te cukinak tartod a rózsaszín virágos, fodros-bodros, flitteres ruhácskát, de lehet, hogy a szülők egyszerűbben szeretnék öltöztetni a kislányukat. Ugyanitt nem minden fiús anyuka akarja mackós-autós holmikba öltöztetni a gyerkőcöt. Ráadásul ha későbbre veszel ruhát, akkor nem biztos, hogy eltalálod a méretet. Szóval ha mindenképpen ruhát akarsz venni, akkor kérdezd meg a szülőket, hogy milyen babaruhára van szükségük és főleg azt, hogy milyen méretre. Vagy vegyél egy ajándékkártyát valamelyik babaruha boltba. ;)

4. Babaszobába való dekordolgok
Ezt is csak akkor vigyél ajándékba, ha tudod milyen stílusú a babaszoba, mert olyan kellemetlen, ha abszolút nem illik a többi dekorációhoz. Persze egy egyszerűbb, "semlegesebb" dologgal lehet, hogy nem nyúlsz mellé, de ha nem tudod, hogy milyen a szoba, akkor szerintem ezt az opciót vesd el.

5. Babás/gyerekneveléssel kapcsolatos könyvek
Még a végén célzásnak veszi az anyuka... jobb a békesség, inkább vegyél neki valami szórakoztató regényt, amivel ki tud kapcsolódni. :)





Remélem hasznos volt ez a lista és remélem megosztjátok
velem, hogy szerintetek mik a "jó" és a "rossz" ajándékok. :)



Szandra



You Might Also Like

10 megjegyzés

  1. A legjobb babalátó ajándék, amit valaha kaptunk, egy ananász volt. Mindenkitől a szokásos babalátó ajándékokat kaptuk, és akkor beállítottak a barátaink egy hatalmas, gyönyörű ananásszal. Végre valaki ránk is gondolt, imádtuk :-)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem nagyon jó tippek ezek (főleg a muffin tál ;)). A babakartya zsenialis dolog mi is imadtuk, barkinek szivesen ajandekoznam a jovoben. Szerintem ami még jó dolog- bár tény hogy kissé személytelen- az a drogerias ajandekkartya amit arra vasarol le anyuka amire akar. Mi a fel vagyonunkat ott hagyjuk a DMben a mai napig ( pelenka,popsitorlo,babakremek,babakajak, cumik stb) mit meg nem adtam volna ha a huszadik csorgo helyett inkabb annak az arat kaptam volna ajandekkartyaban ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A drogériás ajándékkártya tényleg jó ötlet, annak tutira mindenki örül és hasznát veszi. :)

      Törlés
  3. Mi a legjobban Dm kártyának örültünk . Így legalább azt vettem belőle aminek tényleg örültünk, speciel pelenkát vettem belőle de olyat amit egyébként is használunk . Aminek nagyon nem örültem az a babakozmetikum . Veszem a gyereknek a minden mentes tusfürdőt , erre kapunk egy nagy flakon Johnson's-t.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú igen, a babakozmetikum tényleg necces... főleg akinek még nincs babája, tehát annyira nincs benne ebben a témában, az szinte egyből a johnsons cuccokhoz nyúl és hát ugye tudjuk, hogy mennyire nem jók. De a dm kártya tényleg telitalálat. :)

      Törlés
  4. girlwhomustnotbenamed2017. július 29. 2:38

    Mennyire jó ötlet ez a poszt, Szandra! Szerintem nagyon hasznos, mert amíg nem téma a gyerekezés az ember lányának környezetében, nem gondolkodunk rajta, amikor meg hirtelen mindenki elkezd szülni, inkább nem kérdezünk, mert akkor meg mintha már tudni kéne. Szóval tökéletes így összeszedve egy tapasztalt fél véleményét olvasni. Főleg, hogy sokszor nemcsak a baba, de a szülők érdekeit is figyelembe kell venni (pl.: ne zenéljen :D), és ez sem feltétlen esik le annak, aki nem volt még ilyen helyzetben.

    VálaszTörlés
  5. Én a babakártyának nem örültem volna és nem is kaptunk ilyet szerencsére. A tetrapelus is felsleges alapvetően, mert az anyuka ebből feltankol, nekem pl kb 30 db van.
    Pelus jó ötlet meg az ajándékutalvány. Mi mindenkitől kaptunk saját ajit is, nem csak a babának hoztak és jelentem, nálunk divat a komatál

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, hogy még van ahol él ez a hagyomány, hogy komatálat visznek. Amúgy anno, amikor a nővérem szült, ő is kapott, szóval nem mondom, hogy kihalt, de szerintem nagyon kevesen tudják már hogy mi az és tartják is ezt a "szokást". Én a tetrapelusnak örülnék még most is, főleg az IKEA-snak, meg a babakártyának is, de nyilván ez az én szubjektív listám, nem vagyunk egyformák. :)

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe