Gyerekszoba under construction 2. rész

Néhány nappal ezelőtt úgy döntöttem, itt az ideje, hogy végre átrendezzük a gyerekszobát. Semmiképpen nem akartam az utolsó pillanatra hagyni, sokkal nyugodtabb vagyok így, pedig még most is bőven van vele teendő, de legalább a bútorok összeszerelésével és "mozgatásával" már nem kell foglalkoznunk, minden a végleges helyén van. A gyerekszobás sorozat első részében ITT megmutattam Nektek, hogy mik a tervek, illetve, hogy miket szeretnék beszerezni a szobába. Most pedig megnézhetitek, hogy mik vannak már meg, az utolsó részben pedig remélhetőleg már a kész szobát fogom majd megmutatni Nektek néhány héten belül.


Az előző bejegyzésben még arról írtam Nektek, hogy azt tervezzük, átfestjük Lili ágyát fehérre, de aztán végül ezt az opciót elvetettem, mivel így télen az 5. emeleten kissé nehéz lett volna ezt megvalósítani... Úgyhogy végül vettünk használtan egy szép állapotú IKEA ágyat, ez a Hensvik névre hallgató modell (jobb felső képen), ami nekem nagyon megtetszett, de sajnos az üzletekben már nem kapható, de hála az égnek sikerült használtan kifognunk egy szép darabot. A kisfiunk ágya szintén IKEA és szintén használtan vettük, ez a Sundvik modell, ami jelenleg is kapható ITT (bal felső képen). Őszintén szólva nekem az égvilágon semmi bajom nincsen a használt bútorokkal, hiszen ezek szuper állapotban vannak és így sikerült jópár ezer forintot spórolnunk (amit így használati- és dekorcuccokra fordíthattam :), a matracokat természetesen újonnan vettük az ágyakba.
Attól függetlenül, hogy a két ágyat használtan vettük, volt egy kis túránk az IKEA-ba. Vettünk többek között Lili ágya alá műanyag tárolókat (Gimse, ITT találjátok), amiben téli ruhákat, dzsekiket, bundazsákokat, plédeket fogunk tárolni. Valamint beszereztünk sárga tárolódobozokat is a szekrény tetejére (Dröna, ITT találjátok), amiben játékokat fogunk tárolni.


A H&M Home részlegén is találtam pár cuki dolgot, amiket hála a leárazásnak és az akciós kuponkódoknak kedveményesen tudtam beszerezni online. A csillagos plédet még korábban vettem, hihetetlenül puha és meleg, még én is szívesen beleburkolóznék. Vetttem még egy szupercuki, nyuszifüles párnahuzatot, két darab ezüst színű, csillagos fali akasztót, valamint egy falra akasztható, csillagmintás tárolót. Úgy tervezem, hogy ezt a komód mellé a falra fogom felakasztani, ahol majd pelenkázni fogok.


A Babyberrytől is rendeltem néhány szuper dolgot. Igazából amikor már nagyjából összeállt a fejemben, hogy milyen is legyen az uniszex gyerekszoba, biztos voltam benne, hogy tőlük be fogok szerezni pár dolgot, mivel pl. a csillagos kollekciójuk tökéletesen passzol az én elképzeléseimhez. Így rendeltem tőlük két darab sárga csillagos textiltárolót a Little Stars kollekcióból, amik a komódon a pelenkázómatrac mellett lesznek majd, ebben fogom tárolni a babakencéket. Valamint rendeltem egy hozzá passzoló zászlófüzért is, amiről még nem döntöttem el, hogy pontosan hova is kerüljön, de két ötletem is van. A sárga csillagos CUCC papírzsákot még télen az egyik Pici Piacon vettem és szennyestartónak használjuk, szerintem baromi praktikus és hatalmas, egyszerűen imádom. És mindenképpen szerettem volna egy Cotton Ball Lights világító gömblámpa füzért is, aminek a színeit én válogattam össze úgy, hogy harmonizáljon a többi kiegészítővel.


Mivel a csillagok mellett a felhő a másik "téma", ami megjelenik a gyerekszobában, így beszereztem egy cuki Baby On felhőpárnát is, valamint szintén a Babyberrytől egy felhős girlandot is, amit az általam választott színekben készítettek el.


Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kaptam pár csodás dolgot is néhány cégtől, amiket mindenképpen meg akartam mutatni Nektek, mert remekül passzolnak majd a gyerekszobába. A kis felhőpárna még egy régebbi meglepetés volt a FeMini Box egyik megálmodójától, a dream feliratot pedig az Anabee-től kaptam, akik a dekorációs feliratok mellett nagyon helyes dekorfogasokat is készítenek. A Maalmi-tól pedig ezeket a cuki, szürke felhő maalmikat kaptam, amik majd a szoba egyik falát fogják díszíteni. Tőlük egyébként is szerettem volna rendelni, már akkor tudtam, hogy szeretném feldobni valamivel a szoba fehér falát, amikor még nagyon a tervezgetés elején voltam és erre Dorkáék nagyon ráéreztek, mert előbb írtak nekem, mint én nekik, úgyhogy ezúton is köszönöm nekik, alig várom, hogy felragasszuk őket.


Nos hát így állunk most, már majdnem teljes a kép, de azért még néhány dolog hiányzik, pl. pelenkázómatrac a komódra, éjjeli lámpa, valamint egy függöny, ami nem az ablakra kell, de ezt, meg a teljes szobát remélhetőleg látni fogjátok majd a következő bejegyzésben.
Amúgy ez az egész folyamat annyira izgalmas és annyira élvezem, alig várom már, hogy lássam majd a kész szobát, meg persze kíváncsi vagyok, hogy Lilinek hogyan fog tetszeni. Az biztos, hogy az új ágyát szereti, meg nézegeti az új dolgokat és az új elrendezést, de azért még korántsem a végleges verziót látja és sokkal hangulatosabb lesz az egész szoba, ha minden a helyére kerül majd.


Remélem tudtam egy-két ötletet adni azoknak, akik
hasonló "projekt" előtt állnak. :)


Szandra




You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Én nem gyerekszobát rendezgetek, hanem nappalit, de nekem is nagyon tetszik a szürke-sárga kombináció! A Gimse tárolóból nálunk is van kettő, az ágy alatt, hatalmas mennyiségeket képesek elnyelni, nagyon praktikusak. Ezek a lágy körvonalú, bodros felhők pedig valahogy olyan nyugtatóan hatnak a szemre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú nappalit tervezgetni is izgi. :) Igen nekem is tetszik ez a színkombináció, mindenképpen akartam valamit a szürke mellé, ami egy kicsit "vidámabb" és feldobja, szerintem tökjól kiegészítik egymást. :) Amúgy nekünk ebből az ágy alatti tárolóból van a mi ágyunk alatt is kettő, de az még egy korábbi verzió és ez, amit most vettünk sokkal jobb, mert rendesen le lehet zárni a tetejét. :)

      Törlés
  2. Nagyon szép, ízléses lett a végeredmény,tetszik ez a színkombináció így, hogy fiú lány lesznek egyszobában! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe