A második születésnap margójára

Éppen egy hete volt Lili második születésnapja - ami egyébként nagy élmény volt neki is és mindannyiunknak, hiszen sokkal többmindent fogott fel belőle, mint az első szülinapján. Akkor is és azóta is rengeteg gondolat kering a fejemben, amit úgy gondoltam, hogy megosztok Veletek is egy személyesebb hangvételű bejegyzés keretében.


Elképesztő, hogy mennyi minden történt az elmúlt két évben, ahogyan az is, hogy az újabb és újabb történéseknek, mérföldköveknek és élményeknek köszönhetően mennyire máshogy látom és gondolok vissza például a kezdeti dolgokra. Ami az elején nehézségnek, vagy éppen óriási problémának tűnt, az idővel megszépült és talán el is törpült azok mellett a dolgok mellett, amik mostanság foglalkoztatnak minket és aktuálisak Lilit illetően. Sokszor hallani, hogy "kis gyerek, kis gond; nagy gyerek, nagy gond" és ezzel abszolút egyetértek, sőt néha titkon talán vissza is sírom azokat az időket, amikor még az volt a legnagyobb "problémám", hogy mennyit alszik, vagy eszik Lili. Most meg itt állunk a dackorszak küszöbén és igazából még mi magunk is csak tanuljuk és próbáljuk kitapasztalni, hogy mit hogyan reagáljunk le, miként kezeljünk bizonyos helyzeteket.

Persze ahogyan régen is, most is van mindenkinek egy-egy jótanácsa, vagy tuti tippje, főleg ha éppen egy bevásárlóközpont közepén veti le magát a földre a gyerek. De míg anno sokat stresszeltem ezeken és komoly fejtörést okoztak, hogy vajon mi az, amit érdemes megfogadni és mi az, amit nem, teljes káoszt okozva ezzel a fejemben, most már sokkal lazábban kezelem ezeket a dolgokat és ami nem "érint", azt el tudom engedni a fülem mellett. Persze ha valami megtetszik és magaménak érzem, akkor azt megfogadom, de alapvetően igyekszem mindig a belső, anyai ösztöneimre hallgatni, hiszen én ismerem igazán a gyerekünket, én vagyok vele a nap 24 órájában.


Lili egyébként egy tündéri, okos, de nagyon-nagyon eleven kislány, aki hihetetlen dolgokat tud produkálni, ha egy kicsit is nem figyelünk oda, szóval mindig résen kell lennünk, de imádjuk úgy ahogy van. Annyi csodálatos pillanatot és élményt kaptunk tőle az elmúlt két évben, amiért nem lehetek elég hálás az életnek, hiszen ezeket a dolgokat megélni és átélni maga a csoda és annyi ilyen vár még ránk.


Rengeteg dolog változott az elmúlt két évben és mi magunk is rengeteget változtunk a férjemmel, hiszen az új helyzetek és szituációk, amiket egy gyermek érkezése hoz magával sokszor nem várt kihívások elé állítják a szülőket és talán olyan oldalukról mutatkoznak be, amit a másik korábban nem ismert. Csodálatos dolog látni a férjemet apaként, imádom nézni, ahogyan mókáznak, meg hogy mennyire el tud lágyulni a szíve Lilitől és micsoda szeretettel és rajongással nyilvánul meg felé - és persze némi szigorral is, ha éppen arra van szükség.
Ami a változásokat illeti, nyilvánvalóan az elkövetkező időszak is bővelkedni fog bennünk. Most már egyre inkább foglalkoztat az, hogy vajon milyen hatással lesz majd Lilire a kistestvér érkezése, vajon hogyan éli majd meg ezt a "drasztikus" változást. Azt, hogy a testvére megszületésétől kezdve már nem csak ő lesz és nem csak körülötte forog a világ... Persze a maga szintjén mondogatjuk neki, de azt gondolom, hogy erre igazából nem lehet felkészíteni talán még egy nagyobb gyereket sem, pláne nem egy kétévest. Szóval az, hogy mit hoz a jövő, gyakorlatilag teljesen kiszámíthatatlan és ha van valami, amit nagyon utálok, akkor az a bizonytalanság...
De van még egy kis időnk így hármasban, úgyhogy addig is próbálunk minél többet foglalkozni vele, kihasználni a hátralévő időt, amíg csak ő van és közben titkon reménykedem abban, hogy sokkal gördülékenyebben fogja venni ezt az új helyzetet, mint ahogyan én azt előre elképzelem... vagy ha mégsem, akkor meg nem ér meglepetés. :D És hát bárhogy lesz, úgy lesz.


Szandra




Fotók: Rozványi Beáta - Fényzugoly




You Might Also Like

8 megjegyzés

  1. Látszik Lilin, hogy gyönyörű, okos, értelmes, boldog kislány!! :) Ha valaki, Ti nagyon megérdemlitek hogy ilyen szép családotok legyen!
    A legjobbakat továbbra is, Szandra! <3 :)

    VálaszTörlés
  2. Anyukám mindig rengeteget mesél arról, hogy milyenek voltunk a bátyámmal gyerekként. Egyik kedvenc történetem tőle az, amikor én megszülettem és hogy az akkori 2,5 éves bátyám hogy reagált erre. Ha nem bánod megosztanám veled. :)
    Anyukám 3 napot töltött a kórházban a születésem után, előtte kettecskén voltak otthon a tesómmal. Persze apukám is ott volt, de ő csak esténként ért haza a munkából. Amikor anyut bevitték szülni apu és a tesóm a három napot együtt töltötték otthon. Ez az idő bőven elég volt arra, hogy az eddig teljesen "anyás" gyerek, teljesen megváltozzon. Amikor a harmadik nap után bementek anyuért a kórhába, a tesóm oda sem akart menni anyukámhoz, mintha valami idegen lenne. Anyukám lement a büfébe, hogy vegyen egy nyalókát, amivel sikerült odahívogatni a tesómat, de csak addig amíg ki nem kapta a kezéből az édességet. Anyukámnak a szíve szakadt meg, hogy a bátyám ennyire elhidegült tőle.
    A történet végére elfelejtettem, hogy mit akartam tanulságként levonni neked. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, nem egyformán reagálnak a gyerekek, több hasonló esetet is hallottam, mint ami Nálatok volt. Ez is benne van a pakliban, hogy Lili is így reagál, meglátjuk majd. :)

      Törlés
  3. Nálunk 2.5 év a korkülönbség... két kisfiam van, egy 3.5 éves és egy 1 éves. Nagyon elevenek, huncutok és együtt vagyok itthon mindkettőjükkel... nincsen még bölcsi (ez nem is lesz) és ovi sem, mert a nagyobb waldorf oviba fog járni és idén ősszel fogja kezdeni. Szóval, amíg a férjem és én voltunk csak ketten, a béke szigete volt az életünk. Aztán hárman lettünk és még az is békés időszaknak tekinthető. Amióta négyen vagyunk, a feje tetejére állt az életünk :), nagyon-nagyon nehéz két kicsi gyerekkel otthon lenni, de persze imádjuk őket. Az egész életünk most az ő kiszolgálásukról szól, minden más háttérbe szorul, főleg most a kisebb miatt, mert ő még intenzíven szopizik, így nem igazán van kimozdulási lehetőségem nekem, anyának. Tudom, tudom, lehetne fejni és cumisüvegből adni neki tejet, de ehhez meg nincs energiám... mármint, hogy még fejjek is tejet a napi ötmillió teendő mellett. Ráadásul próbáltam már cuisüvegből vizet adni a kisebbnek, de játéknak fogja fel, rágcsálja az üveget, nyomkodja ki belőle a vizet, szóval még tanulja azt is, hogy abból inni kell! Igyekszem türelmes maradni és kivárni azt az időt, amikor már nekem is kicsit több szabadidőm lesz. Ez most az élet rendje, el kell fogadni. Már most kész vagyok, amikor régebbi videókat nézünk róluk, hát még milyen lesz az, amikor már 8-10 évesek lesznek... akkor visszanézni őket, sírni fogok, tudom! Ez most a legnehezebb és legcukibb időszak is egyben és egyszerűen nekünk szülőknek túl kell élni és imádni minden pillanatát a nehézségekkel együtt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy ezt leírtad és megosztottad velem. :) Megmondom őszintén, hogy nincsenek illúzióm és hasonlóra számítok én is :D, biztosan nehéz lesz, dehát ez az élet rendje, meg aztán idővel majdcsak alakulnak a dolgok. :)

      Törlés
  4. A kislanyom es a kisfiam kozt 18 honap a korkulonbseg, 3 honapja, hogy negy tagu lett a csaladunk. Mi is mondogattuk a kislanyomnak, hogy tesrvere lesz, de egy allasponton vagyunk, erre nem nagyon lehet felkesziteni, meg magunkat sem. Nekunk pokoli nehez volt az elso 2 honap. A kislanyom nagyon anyas, nem volt feltekeny a tesojara, de csak velem volt hajlando mindent csinalni, ami a pici ellatasa mellett rendesen kimeritett, raadasul "hasfajos" volt a pici es 1,5 honapig minden hajnalban 2 orat ebren volt... Bevallom, az elso 2 het utan rettegtem veluk egyedul maradni, a kislanyom ebed utani altatasa katasztrofa volt, valahogy nem tudtam oket osszehangolni. Heteket toltottunk anyumnal videken, amit megsinylett a parkapcsolatunk, a 13 eves kapcsolatunk... Sosem gondoltam volna. Most azt mondom, hogy tul vagyunk a nehezen, elmult a "hasfajas" vagy barmi is volt, ugy erzem visszakaptam az eleteromet es tudom ujra elvezni az anyasagot, de pokoli nehez volt. Most is vannak huzos napok, de kialakult egy napi rutinunk, van idom kulon a lanyomra, kulon az ocsire, vegre a paromra is es icipicit magamra is. A lanyom imadja az occset, szeretgeti, reggel az elso kerdese, hogy hol van a tesoja, felebredt-e mar, es minden alkalommal konny szokik a szemembe, amikor a kisfiam sirdogal es a lanyom a fejet az occse fejehez teszi es azt suttogja neki, ne sirj Zsombi baba, ne sirj... es valoban kepes megvigasztalni es abbahagyja a sirast a kisfiam. Nalatok azert nagyobb lesz a korkulonbseg, ugyhogy biztosan konnyebb lesz! Sok turelmet es kitartast kivanok, az esetleges kezdeti nehezsegek nem tartanak orokke es szuper, hogy ket tunderi gyermek anyukaja lehetek! Kitti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy megosztottad velem. :) Biztos, hogy az eleje nem lesz egyszerű, amíg kialakulnak a dolgok, vagy valami napirendféleség, dehát ez egy ilyen időszak, nyilván nem ezalatt fogom megváltani a világot, hiszen minden gondolatom a gyerkőcök körül forog majd, meg hogy hogyan lavírozzak a teendők között, de remélem alakulnak majd a dolgok. Örülök, hogy azért Nálatok is ilyen szépen kialakult a dolgok rendje. :)

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe