A nagy türelemjáték

A várandósság alatt a lehető legtöbb dologra próbálunk felkészülni különböző könyvekből, rokonoktól, ismerősöktől, vagy tanfolyamokon: például hogy hogyan kell ellátni a babát, mire kell odafigyelni a fejlődését illetően, mi a teendő különböző betegségek esetén és még sorolhatnám, de egy nagyon fontos dologra kevés helyen térnek ki - talán azért mert erre nem is igazán lehet előre felkészülni. Mégpedig arra, hogy amire a leginkább szükséged lesz a gyermek megszületését követően, az a türelem, mégpedig jóóóóó nagy adag.
(Fotó: Petra Pako Photography)
Jómagam soha nem tartoztam a türelmes emberek közé. Éppen ezért a várandósságig elvezető hosszú-hosszú út alaposan próbára tett. Először a sikertelen próbálkozások hónapról hónapra, mindig türelmesen várni, hogy teljenek a napok és végre kiderüljön: ebben a hónapban vajon sikerült-e végre... Akkor még nem tudtam, hogy az utána következő események még inkább próbára teszik majd a türelmemet: várakozás az endometriózis műtétre, aztán a hormonkezelésre, majd hogy elkezdhessük végre a lombikprogramot és a legvégén életem leghosszabb két hete, amíg arra vártunk, hogy kiderüljön, sikeres volt-e a lombikozás... 
Az egész egy óriási türelemjáték volt, amiben eleinte folyamatosan vesztésre álltam: alig bírtam kivárni a következő állomást, mindig "pörögtem" és eszelősen striguláztam a napokat a naptárban abban reménykedve, hogy így talán gyorsabban telik az idő... Aztán rájöttem, hogy ennek semmi értelme és vissza kell vennem, türelmesebbnek kell lennem, mert attól, hogy próbálom sürgetni az időt, még nem fog gyorsabban telni. Úgyhogy igyekeztem visszavenni és próbáltam megélni az aktuális dolgokat, történéseket anélkül, hogy siettetném az idő múlását.
Ez egészen jól ment addig, amíg haza nem hoztuk a kórházból Lilit... Merthogy onnantól kezdve visszakerültem a türelmetlenség ördögi csapdájába, amit egyébként sokszor nem is én generáltam magamnak, hanem a különböző kérdések, megjegyzések, tanácsok, amiket kaptam. Átalussza már az éjszakát? Átfordult már hasra? Van már foga? Mászik/feláll/megy már? Azt eszi már, amit Ti? Tud már szavakat mondani? X.Y. gyereke ugyanennyi idős és ő már ezt és ezt csinálja/eszi/tudja/mondja...
És még folytathatnám a sort, akinek van gyermeke, azoknak szerintem ez ismerős... És amikor az ember folyamatosan ezeket hallja, akkor akarva akaratlanul is megfordul benne, hogy vajon tényleg rendben van-e gyerkőc? Jó ütemben, megfelelően fejlődik-e? Nincs lemaradva? Nincs elkésve bizonyos dolgokkal?
Sokan el is bizonytalanodnak és talán olyan döntéseket hoznak, amik vagy feleslegesek, vagy ráérnének még vele: pl. abbahagyják a szoptatást, korábban kezdik a hozzátáplálást, összevásárolnak mindenféle fejlesztő (vagy annak mondott) játékot, mert attól tartanak, hogy anélkül nem fejlődik rendesen a gyerek és természetesen mindenféle fórumokat kezdenek bújni, meg árgus szemmel figyelik a hasonló korú babákat, hogy hol tartanak, mit tudnak már...
Mindeközben viszont talán teljesen megfeledkeznek arról, hogy kiélvezzék azt adott korszakot, meg annak a szépségeit, amiben a gyermek éppen benne van. Mert mindig azon aggódnak, hogy most hol tart és nincs-e lemaradva, vagy mikor jön már a következő mérföldkő, mert akkor biztos jobb lesz majd... Mikor fog végre normális ételt enni/önállóan enni? Mikor fog végre járni? Mikor fogja átaludni végre az éjszakákat? Mikor kezd el beszélni? Mikor lesz szobatiszta? és így tovább...
(Fotó: Petra Pako Photography)
Ezzel az egésszel nem azt akarom mondani, hogy ne legyen bennünk szülőkben egy egészséges aggódás, hogy minden rendben van-e gyermekünkkel, vagy hogy ha úgy érezzük, hogy valami nincs rendben a fejlődését illetően, vagy valami "rendelleneset" tapasztalunk, akkor ne vigyük szakemberhez, nem erről van szó...
Hanem arról, hogy hagyjunk időt a babának és hagyjuk, hogy bizonyos dolgokat a saját tempójában csináljon és alakítson ki magának a mi segítségünkkel és támogatásunkkal, és ne akarjuk ráerőltetni a saját, vagy a környezetünk elvárásait. Nem kell mindent ráhagyni, de a gyermeknek és az ő idegrendszerének meg kell érnie bizonyos dolgokra, éppen ezért hiába szeretnénk már, hogy ő ezt és azt csináljon, ha még nem áll készen rá, nem elég érett hozzá., még akkor is, ha mi úgy gondoljuk, vagy úgy érezzük, hogy már az, vagy mert a szomszéd Pistike már tudja/csinálja azt...
Természetesen segíthetünk bizonyos dolgokkal, de semmiképpen nem szabad erőltetni csak azért, mert mi azt szeretnénk, vagy mert azt mondták, hiszen a siettetéssel, az erőltetéssel sokat árthatunk és akár maradandó következményei is lehetnek.
Muszáj már az első hónapokban - vagy még azelőtt - megtanulnunk türelmesnek lenni, amennyire csak lehet, mivel ahogy cseperedik a gyermek, annál többször és annál gyakrabban lesz majd szükség arra, hogy elővegyük a higgadt, nyugodt és leginkább végtelenül türelmes énünket. Például akkor, amikor a gyerkőc elkezd önállóan enni és így egy étkezés nem 10, hanem legalább 30 percig tart majd neki, vagy amikor a szokásos 15 perces sétából a játszótértől hazáig egy órás felfedező túra lesz, mert a kicsi mindent meg akar nézni és fogni, vagy amikor majd egymás után tízszer teszi fel azt a kérdést, hogy "Miért?"


Szóval keep calm! 
És ezt most én is mantrázgatom magamnak... ;)


Szandra

You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Annak én direkt örültem, ha a gyerek megbámult tücsköt-bogarat az utcán, mert úgyis levegőztünk, ment az idő :) Hát igen, a verseny, hogy a másik gyerek már ezt meg azt tudja, az idegesítő. De azt persze sose mondják, hogy miben van lemaradva. Kevés az a gyerek, ami minden téren a kortársai előtt jár, a lényeg, hogy időre csináljon mindent, ne sokkal később. Az enyém szinte napra pontosan kivárta a megfordulást, járni tanulást, de rájöttem, hogy siettetni nem szabad. Semmit sem ér el vele az ember.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyet értek. Amúgy kevés "idegesítőbb" dolog van a versenyzésnél, amikor anyukák egymást túllicitálva dicsekszenek, hogy kinek mit tud a gyereke... :/

      Törlés
  2. Nagyon örülök a bejegyzésnek, nagyon aktuális most nekem. Éppen próbálkozunk a babával és hihetetlen stresszt élek meg minden hónapban, hogy na hátha most nem jön meg a Mikulás. Pont tegnap gondolkodtam el azon, hogy ez így nem lesz jó, mert csak ezen pörög az agyam. Türelmesebbnek kellene lennem... nagyon jó írás lett, Szandra! Tündéri a kis Lili!
    Anna

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe