Magyar designer babaholmik - nem csak karácsonyra

Nem tagadom,  hogy szeretek ruhákat vásárolni magamnak. És amit még ennél is jobban szeretek: Lilinek vásárolni :D. Mióta megszületett sokszor kapom magam azon, hogy bemegyek egy ruhaboltba és szinte egyből a gyerekrészlegen kötök ki, vagy babaholmikat vadászok a neten. Az utóbbi időben rengeteg olyan magyar tervezőt, céget fedeztem fel, akik szupercuki holmikat készítenek babáknak, úgyhogy egy ideje tervezgetem már ezt a bejegyzést. A végső lökést az adta meg, hogy hétvégén végre elmentünk hármasban a Pici Piacra, ahol élőben is megnézhettem a szebbnél szebb, kézzel készített designer babaholmikat.
Ma kilenc magyar designer "babamárkát" szeretnék bemutatni Nektek, amelyek kínálatában babaruhákat, kiegészítőket, lakberendezési és dekorációs tárgyakat, valamint játékokat is találtok, úgyhogy remélem, hogy így karácsony előtt akár  egy-két jó kis ajándékötletet is találtok majd a bejegyzésben.




Babyberry 
A márkáról: "A babyberry márka megalkotásakor végig arra törekedtem, hogy valós igényekre minőségi megoldást tudjak javasolni. Minden egyes termék mögött rengeteg gondolkodás, tervezés, tesztelés áll, és végig azt tartottam szem előtt, hogy a minőségi alapanyagokat úgy ötvözzük kreatív ötletekkel, hogy a végén harmonikus, szerethető kollekciók születhessenek." Katona Eszter, a márka alapítója
Kínálat: babaszoba termékek (falmatricák, lámpák, textilek, papírzsákok és egyéb tárolók) és baba-mama termékek (hálózsákok, törölközők, textilpelenkák, szoptatós kendők)
Elérhetőségek: 
- weboldal ITT
- Mamilla webshop ITT  
- Facebook ITT



Baby on Cloud
A márkáról: Ha modern, minimalista, a szokványostól eltérő kiegészítőkkel szeretnéd díszíteni a lakásod, a BoC termékeit neked találták ki. Kiegészítőiket a skandináv trendek inspirálják, így azok letisztultak és stílusosak,  ráadásul természetes alapanyagok felhasználásával készülnek. A kollekciók egyes darabjait egységes stílusjegyek alapján álmodják meg, ezért bátran és tetszés szerint variálhatóak egymással.  Termékeink egy része a gyerekszobában foglalják el méltó helyüket, de egyes darabok – pl. papírzsákok – a lakás bármely helyiségében megtalálják a helyüket, dizájnos és egyben praktikus tárolóként.
Kínálat: babaszoba kiegészítők, lakberendezési és dekorációs tárgyak úgymint gömblámpák, párnák, tárolózsákok, ágyneműhuzat, sátor, falmatrica stb.
Nekünk egy elnyűhetetlen Baby on Cloud papírzacskónk van, amiben Lili játékainak egy részét tároljuk. Hihetetlen, hogy mennyire bírja a gyűrődést, szó szerint, pedig Lili már átgázolt rajta párszor, emelgette és ki-bepakolt belőle, de még mindig nem szakadt el.
Elérhetőségek: 
- Facebook ITT
- Mamilla webshop ITT
- Instagram: @baby_on_cloud




kova'csovics
Sajnos a márkáról nem igazán találtam infókat, de annyira cukik a kiságyforgóik, hogy mindenképpen bele akartam tenni ebbe a válogatásba. A termékeik megvásárolhatók a Mamilla shopban IDE kattintva.



 Krisko Design
Kínálat: egyedi párnák nem csak gyerekeknek :)
Elérhetőségek:
- Facebook ITT
- Mamilla webshop ITT
- Instagram: @kriskodesign
Ez a Mézi marokpárna a decemberi Mommy Mia dobozban került hozzánk, aminek én hihetetlenül örültem, ugyanis már kinéztem ezt a párnát a Pici Piacon, hát így teljesüljön az ember minden kívánsága :D. Lili húzza-vonja magával ide-oda, van hogy bábozok neki vele és mindig nagyon nevet, szóval gyanítom, hogy tetszik neki :).
 


Mamzi
A márkáról: A Mamzi horgolt home decor portékái a lakás bármely pontján életigenlő melegséget, puha gondoskodást és vidámságot árasztanak maguk körül, de talán a gyerekszoba lehet a fő tanyájuk. A horgolt párnák, takarók és babaszoba kiegészítők készítésével töltött idő mélységet ad nekik, olyan energiát, amiből töltekezni lehet, amit a konzum világ könnyen lecserélhető alkatrészei nem ismernek és ismertetnek meg. Nem mellesleg ezeket a gyönyörűségeket az egyik gimnáziumi osztálytársam, Fruzsi készíti, szóval tényleg meleg szívvel tudom ajánlani, akár egyedi kéréseket is teljesít.
Kínálat: horgolt takarók, párnák, zászlófüzérek, pelenkatartók
Ezt a lila pelenkatartót gyorsan megszerettem és most már mindig ezt viszem magunkkal a babakocsiban, vagy táskában, ha megyünk valahova. Elfér benne 4-5 pelus és egy csomag törlőkendő. Ja és Lili imádja birizgálni a kis lovacskát rajta :D.
Elérhetőségek: 
- Facebook ITT
- Mamilla webshop ITT
- Meska shop ITT  
- Instagram: @mamzigrannychic




Mini Mocca Baby Moccasin
A márkáról: Maye, a Mini Mocca Baby megálmodója kézzel és nagy-nagy szeretettel készíti a puha talpú, valódi bőr moccasinokat és kis csizmákat. A letisztult darabok mellett szívesen készít feltűnőbb lábbeliket is akár egyedi elképzelés szerint is, de mindenképpen trendi színekben és mintával, a téli szezonban pedig pihe-puha bundás béléssel is kérhető.
Mondanom sem kell, hogy teljesen elolvadtam, amikor kibontottam a csomagolásból Lili rózsaszín, masni moccasinját, aminek hihetetlenül puha bélés borítja a talpát. Őszinte szólva először picit szkeptikus voltam, hogy ez hogy fog a lábán maradni, de mivel a bokarész körben gumis, így szinte soha nem rúgta még le, amin magam is meglepődtem. Nagyon puha és nagyon finom az egész cipőcske, tökéletes úgy, ahogy van.
Elérhetőségek: 
- Facebook ITT
- Mamilla webshop ITT
- Instagram: @minimoccababy





Peggy Baby
A márkáról: Molnár Peggy két kislány édesanyja, aki mivel nem találta a tökéletes nyálkendőt, úgy döntött, hogy akkor megcsinálja ő maga. Nyálkendői 100% pamutból készülnek összedolgozva PUR frottírral, vízhatlanok, sálként is használhatók, dekor oldaluk vasalható és nem mellesleg nagyon jól néznek ki :).
Kínálat: nyálkendők, fejpántok, sálak, sapkák, lábszárvédők, szettek
 
Én is nagyon szeretem a Peggy Baby termékeket, különösen a nyálkendőket, amik tényleg annyira jól néznek ki, hogy nem csak akkor adom rá Lilire, amikor aktuális a fogzás, hanem szimpla kiegészítőként is :). A másik kedvencem ez a sapka-sál szett: a sapka belül nagyon puha és meleg, a kis pöttyös sál pedig nagyon fel tud dobni egy-egy egyszerű, egyszínű szettet is.
Elérhetőségek: 
- weboldal ITT
- Facebook ITT




 pici and the city
A márkáról: "A ’pici and the city’ márkát egy érzés inspirálta. Egy érzés, ami akkor fog el, mikor egy pohár kávéval a kezemben a Károlyi-kert homokozójában élvezem a tavaszi nap erejét. A szabadság, a véget nem érő játék, a soha fel nem növő szülőkkel való világmegváltások, a vagány kissrácok, akik homok-fagyikkal halmoznak el, a mászó babák csoportja, akik négykézláb már útnak indulnak a flaszteren. Babának lenni és felnőni egy világvárosban is lehet, csak meg kell találnunk ezeket a csodálatos helyeket." Janka, a márka alapítója
Kínálat: egyedi ruhadarabok újszülött mérettől két éves korig, babaszoba kiegészítők
 Elérhetőségek: 
- weboldal ITT
- Facebook ITT
- Mamilla webshop ITT
- Instagram: @pici_and_the_city 





 Szatmáry Nóra
Kínálat: mohairállatok, műszőrme macik, doboznyulak, kanyarcicák, babajátékok

Mennyiszer hallom, hogy "Babának ne vigyél plüssöt ajándékba" és valahol egyet is értek vele, de tegye fel a kezét, akinek a gyerkőc játékai között nincsen egyetlen darab plüssállatka sem... És ha csak egy lehet, akkor legyen az mondjuk egy ilyen cuki, sapkás állatka, amitől még a férjem is elolvadt :D. De ha inkább valami funkcionálisabb dolgot vennétek, akkor választhattok a nagyon színes, nagyon mintás, sok-sok kis kiálló szalaggal ellátott, finoman csörgő játékok közül is, a mi választásunk erre a zsiráfra esett. Lili megőrül a kis szalagokért, fogdossa és csócsálja őket, ja és a zsiráf másik oldala egyszínű rózsaszín plüss, úgyhogy nagyon jól néz ki.
 Elérhetőségek: 
- Facebook ITT
- Meska shop ITT





Hallottatok már ezekről a márkákról?
Esetleg vásároltatok is már valamit tőlük?


Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest






.



You Might Also Like

1 megjegyzés

  1. Szia. nagyon köszönöm a 'feature'-t. A termékeim a facebookon is elérhetők, sők, ott a teljes kínálatból válogathatsz:
    www.facebook.hu/kovacsovicshandmade
    még egyszer köszi: kova'csovics

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe