Babanapló 3. - Egy napunk Lilivel és kedvencek




Mivel Lili tegnap volt négy hónapos, így gondoltam ismét aktuális lehet egy babás bejegyzés. Amúgy most hogy belegondolok, eddig annyira rohant az idő, de az elmúlt egy hónap valahogy olyan lassan telt, nem tudom miért van ez az érzésem.
Mindenesetre ha kíváncsiak vagytok rá, hogy vagyunk mostanság Lilivel, és mivel telnek a napjaink, akkor olvassatok tovább.









Lili
Szerencsére minden rendben vele, szépen fejlődik és hízik, már több mint 4800 gramm és több mint 60 cm, ami szerintem elég szép teljesítmény így a 4. hónapra, hiszen 1750 grammról és 46 cm-ről indult. 
Továbbra is kizárólag anyatejet kap, nagyjából 4 óránként eszik, utoljára este 9-10 körül, majd legközelebb valamikor 3 és 5 között kel, tehát még nem alussza át az éjszakát - ez amúgy benne van a top három kérdésben, amit kérdeznek vele kapcsolatban. Egyébként ha jobban belegondolok, a méretei alapján még csak akkora, mint egy 1-2 hónapos baba, akik még ritkán szokták átaludni az éjszakát. Úgyhogy remélhetőleg ahogy egyre nagyobb lesz, úgy alszik majd egyre hosszabbakat éjjel... vagy nem, mert bezavarhat a fogzás és a mozgásfejlődés is, de azért reménykedem :).
Amúgy imádni való baba, el sem tudom mondani mennyire boldog vagyok, hogy már négy hónapja itt van velünk, néha még mindig olyan hihetetlen. Tavaly ilyenkor még csak álmodoztunk róla, most meg már itt mosolyog, grimaszol, magyaráz, néha egészen vicces hangokat ad ki :D. Nemrég "fedezte fel" a kezét, így egyre gyakrabban veszi a szájába és nyalogatja. 

Újdonságok, változások
Az egyik legjobb dolog, ami történt az elmúlt hetekben, az az, hogy Lili végre nem sír fürdéskor - ezt kaptam tőle születésnapomra :D. Nem tudom írtam-e korábbi bejegyzésekben, de gyakorlatilag a kezdetektől utálta és végigsírta a fürdést, pedig próbálkoztunk mindenfélével: kisebb víz, nagyobb víz, langyosabb víz, melegebb víz, evés után fürdetés, evés előtt fürdetés, "támasztó" szivacs stb. stb., de igazából sehogy sem tetszett neki a dolog. Aztán a születésnapom utáni napon úgy döntött, hogy nem is olyan rossz dolog a fürdés és azóta nem sír :).
A másik nagy esemény, hogy már átfordul hasról hátra. Egyébként utál hason lenni, de tudom hogy ez fontos dolog, úgyhogy remélem idővel megszereti és hosszabb ideig is bírja majd. Persze itt is próbálkozom mindenféle csellel: amikor hason van szemmagasságban leülök és beszélek hozzá, odateszek színes játékokat, próbálom elterelni a gondolatait, de általában néhány perc múlva fogja magát és átgurul hátra :). A koraszülés miatt voltunk vele fejlődésneurológusnál, aki azt mondta minden rendben vele, de mutatott néhány gyakorlatot, amik erősítik az izmait és ezáltal remélhetőleg egyre tovább bírja majd hason.
A harmadik nagy "dolog" pedig, hogy alul elkezdett jönni a foga. Én úgy vettem észre, hogy egészen jól viseli, viszont szinte egyfolytában eszi a kezét/pelenkát/nyálkendőt, meg hát nyáladzik is rendesen. Az viszont biztos, hogy nem fogok borostyánláncot venni neki, egyrészt nem hiszek benne, másrészt EZ A CIKK is megerősített a döntésemben.
Szintén nagy öröm számomra, hogy a kezdeti egy óra helyett most már két-három órát is kint tudok lenni vele a levegőn (sőt volt olyan is, hogy majdnem négyet), szinte mindig végig alszik, vagy nézelődik. Szeret a babakocsiban lenni, meg a levegőn úgy általában, hacsak nem esik az eső, vagy nem fúj erős, viharos szél, akkor mindig kimegyünk - neki is jó, hogy kint lehet, meg nekem is :). Mivel nincs teraszunk/erkélyünk/udvarunk, ahova csak úgy ki tudom tenni, így nagy sétákat teszünk a környéken.

Rólam
Nálam nincsenek túlzottan izgalmas "események": jól vagyok, a császármetszés hegét gyakorlatilag már nem is érzem. Nem mondom, hogy minden nap kirobbanó formában vagyok, hiszen ha mondjuk csak négy órát sikerül aludnom, akkor azért az kihat a napomra. Vagy ha mondjuk front van és Lili nyűgösebb, akkor alig várom, hogy vége legyen a napnak, és estére bezuhanok az ágyba.
Sokat számít, hogy vannak néha 3-4 órás kimenőim, amik nagyon feltöltenek, mégiscsak jó néha néha egy picit kimozdulni. Az elmúlt hetekben el tudtam menni néhány blogos rendezvényre: hét közben a nővérem vigyázott néhányszor Lilire, munka után, vagy hétvégén pedig a férjem, innen is nagy köszönet nekik érte <3.
Sajnos kb. egy hónapja megkezdődött a szülés utáni hajhullás, úgyhogy tetemes mennyiségű hajat hagyok el minden nap... még az a szerencse, hogy sok hajam van, így azért annyira nem látszik, de néha az infarktus kerülhet hajmosás után, amikor látom, mennyi haj maradt a kádban...
Néhány napja nekiálltam, hogy picit formába hozzam magam. Bár most súly szerint egy kilóval könnyebb vagyok, mint amikor teherbe estem, de már akkor sem voltam top formában, mivel egy gyógyszer miatt már akkor is volt rajtam néhány plusz kiló. Meg hát a szülés után átalakult a testem, más lett, mint a várandósság előtt volt. Azt hiszem hagytam elég időt magamnak, de most már egyre inkább érzem, hogy jobban érezném magam, ha 4-5 kilóval kevesebbet mutatna a mérleg, és hát ezért tenni is kell. Persze csak szép lassan, ne gondoljatok semmi drasztikusra, hiszen nem szeretném, ha ennek a tejtermelés látná kárát. De őszintén szólva az első két hónapban nem igazán figyeltem az étkezésemre: sokszor olyan dolgokat ettem, amiket már jó ideje nem (krumpli, fehér lisztes pékáru), és hát nassoltam is - sokszor a fáradságot rágcsálnivalóval próbáltam kompenzálni. Úgyhogy az elmúlt napokban elkezdtem odafigyelni arra, hogy ezeket elhagyjam, vagy egészségesebbekre cseréljem, illetve az étkezést kiegészítem némi mozgással is: eleinte a babakocsis séták arról szóltak, hogy kimentem a parkba, leültem egy padra és ott ücsörögtem 1-2 órát. Most már viszont ha kimegyünk, nem nagyon ülök le, hanem sétálok végig, úgyhogy ez általában napi 1,5 -2 óra folyamatos gyaloglást jelent - és szerencsére olyan környéken lakunk, hogy enyhe emelkedők is vannak, meg hát mégiscsak tolok közben egy babakocsit, talán az is számít. Illetve közben próbálom minél hosszabb ideig behúzni a hasamat, hiszen ez remek módszer a has formálására. Persze vannak napok, amikor annyira fáradt vagyok, hogy nem megy ez a folyamatos mászkálás, vagy éppen a rossz idő miatt nem tudunk kimenni, de azért heti kb. 4 alkalommal összejön ez a napi 1,5-2 órás gyaloglás és szerintem ez is sokat számít, remélem lesz eredménye is szép lassan.


Egy napunk Lilivel
4:00 Induljunk ki egy olyan napból, amikor Lili hajnali 4-kor kel először. Természetesen ezután még visszaalszik. Én kb. 7 körül fel szoktam kelni és megreggelizem, mielőtt még Lili felébred.
8:00 körül kel és kb. 8:30-9:00 körül kér újra enni. Reggeli után beteszem a járókába a játszószőnyegre, ott elvan kb. 1 órát és utána szokott aludni valamennyit, változó hogy mennyit, de átlagosan egy órát.
Délelőtt rendbe szedem magam és a lakást, ha kell elindítom a mosógépet, kiteregetek, vagy ha nem reggeliztem meg Lili előtt, akkor ilyenkor szoktam. Van hogy blogolok egy kicsit, kommentekre, üzenetekre, emailekre válaszolok.
Ha korán reggeliztem, akkor még azelőtt ebédelek, mielőtt Lili enne. Mivel viszonylag kicsi a lakás és a járóka a nappaliban, így bárhol is vagyok, Lili szinte mindig lát és hall engem a járókából, így nem érzi azt, hogy eltűntem, vagy otthagytam.
12:30-13:00 körül Lili megebédel, majd utána összekészülődünk és fél 2 környékén kimegyünk sétálni. Ha nem ebédeltem, akkor ilyenkor kapok be valamit ebéd gyanánt, illetve általában a séta során szoktam megjutalmazni magam egy chai lattéval. Ha kell valami pl. dm-ből, akkor oda is bemegyünk.
16:00 környékén érünk haza, sokszor Lili még alszik tovább a kocsiban.
17:00 körül eszik ismét, majd utána nekiállok vacsit főzni, nagyjából ilyenkor ér haza a férjem is, úgyhogy ő is besegít, vagy átveszi a főzést, vagy Lilivel foglalkozik :).
18:00 környékén vacsorázunk a férjemmel, Lili addig vagy játszószőnyegezik, vagy ha úgy veszem észre, hogy kicsit nyűgös és igényli a társaságunkat, akkor a hintaszékében oda szoktam húzni az asztalhoz, hogy lásson minket :).
18.30-19:00 környékén szoktuk Lilit fürdetni. Eddig én fürdettem és a férjem is mindig ott van, de mivel most már nem sír fürdéskor, így szerintem lassan átadom neki a lehetőséget :). Fürdés után még egy kicsit mókázunk, aztán rá kb. 1,5 órával el is szokott aludni, de még felkel
21:00 körül egy utolsó evésre. Majd leteszem az ágyikójába és általában kb.10 perc alatt el is alszik (ha nem aludt el már evés végén :D). Ezután lezuhanyozom, vagy ha nem vagyok nagyon fáradt, akkor beülök lazítani egy kád illatos vízbe, és általában olyan este 10-fél 11 körül ágyba bújok.

A napi rutinunkba tartozik a tornázás is, általában pelenkázás után szoktam, ha nem nyűgös. Nagyon szeret amúgy a pelenkázón lenni, itt szoktunk a legtöbbet mókázni vele, mondókázok, énekelgetek neki. Illetve ilyenkor szoktam hasra is fektetni is, de mindig ott vagyok vele, hogy szórakoztassam és lekössem a figyelmét, hogy minél tovább bírja.
Hétvégén szoktunk menni a nagyszülőkhöz vidékre, voltunk már többször is, Lili ilyenkor jókat alszik az autóban, gyakorlatilag 5 perccel indulás után alszik :D. Illetve voltunk már vele nagybevásárláson is többször, szerencsére ezt is általában átalussza, vagy nézelődik.
Persze ez egy ideális nap, van olyan, hogy rosszabb napja van és nyűgösködik, olyankor sokat van kézben, ringatom, dédelgetem, illetve esténként azért szokott még fájdogálni a hasa.
A férjem is próbálja kivenni a részét a dolgokból munka után és hétvégente: ha kell mosogat, főz, vagy éppen pelenkázza, megeteti, ringatja Lilit. Ez nagyon sokat jelent nekem, hiszen ha csak egy etetést is átvesz, vagy mondjuk fél órát ringatja Lilit, ha nyűgös, akkor én az alatt tudok mást csinálni, esetleg pihenni, vagy magamra fordítani egy kis időt. <3 <3 <3


Kedvencek
Az elmúlt hetek nagy kedvence a játszószőnyeg. Azért tetszett meg ez a Lorelli Play Gym Lux szőnyeg, mert elég nagy az átmérője és nagyon tetszettek rajta az állatkák - ugyanis némely babajátékokon egészen ijesztő figurák vannak... Lili kedvence amúgy a krokodilos csörgő, amit előszeretettel ütöget :).

Mostanra már kialakult, hogy mik azok a tisztálkodótermékek és "kozmetikumok", amik beváltak, merthogy az hamar világossá vált, hogy a gyerekorvos által felírt fürdetőkrémet és popsikenőcsöt nem Lilinek és nekem találták ki... Fürdetéshez a dm saját márkás Babylove termékcsaládjából az Ultra Sensitive fürdetőkrémet használom, illetve olajozáshoz az Ultra Sensitive ápolóolajat. Ez a termékcsalád nem tartalmaz illatanyagot, színezéket, tartósítószert, illó-és paraffinolajat, valamint ásványi olaj alapú összetevőket. És itt szeretném megjegyezni, hogy a Babylove-nak szuper termékei vannak, pl. a minap vettem 1500 Ft-ért egy remek árnyékolót a babakocsira (ITT megnézhetitek).
Az, hogy melyik popsikenőcsöt fogom használni, gyakorlatilag már évekkel ezelőtt eldőlt. Ugyanis az unokaöcsémet Sudocremmel kenegette a nővérem, és láttam milyen szépen ápolta a bőrét, hipp-hopp rendbe tette, ha kipirosodott, úgyhogy én is ezt használom Lilinél, és nálunk is nagyon bevált. 
Ami a popsitörlőt illeti, legnagyobb meglepetésemre a Tesco Loves Baby Pure illatmentes kendője vált be a legjobban, ami 98%-ban tisztított vizet tartalmaz, ezen kívül csak alig néhány összetevő van benne, melyek közül csak egy sárga pöttyös, ellentétben a nagy és népszerű márkák hasonló termékeivel.

És még egy nagyszerű "találmány": ha úgy látom, hogy Lili aludna, de nyugtalan, akkor szoktam bevetni a hiper-szuper fehér zajos iPhone alkalmazásomat, az ingyenesen letölthető White Noise app-ot. Ebben olyan, a babák által is kedvelt, monoton, úgynevezett "fehér" zajok vannak, mint a porszívózúgás, ventilátor, tenger morajlás stb. Lili kedvence a porszívó, ezt hallva általában pár perc alatt megnyugszik és/vagy el is alszik. Van benne időzítő is, így akár azt is be lehet állítani, hogy hány percig szóljon.

És hát nem mehetek el szó nélkül az első olyan Anyák nap mellett, ahol már én is ünnepelt voltam, egészen furcsa érzés volt, ahogy készítettem a nagymamák ajándékát (lentebb látható), és aztán eszembe jutott, hogy most már én is ünnepelt vagyok. Persze akkor lesz igazán szép, amikor már Lili is tudja, hogy mi az, de a férjem már idén is felköszöntött ezen a szép napon.


Azt hiszem most így hirtelen ennyi. Nagyon készülök már gondolatban egy olyan bejegyzéssel, amiben leírom, hogy én így 4-5 hónap után hogy látom, mik azok a dolgok, amik feleslegesek az első hónapokban egy babának, mik azok a dolgok, amiket mi meg sem vettünk, mert nem éreztem őket szükségesnek, vagy megvettük, de már látom, hogy nem kellett volna.



Ha szeretnétek több képet is látni Liliről, akkor pedig kövessetek Instagramon, mert ott időről időre szoktam róla/rólunk fotókat posztolni ;).



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest







You Might Also Like

37 megjegyzés

  1. Nagyon jó érzés volt ezt olvasni, végig mosolyogtam. :)
    Lili gyönyörűszép te pedig nagyon csinos mami vagy! :)

    VálaszTörlés
  2. Hihetetlenül cuki Lili! Az én babám is 4 hónapos, hasonló a napirendünk... :)
    A kisfiam is egyszerűen utál hason lenni, de Ő még ritkán fordul át a hátára, inkább csak hatékony kínlódásba kezd, hogy vegyem fel... A fürdetéses dolog is dettó ugyanez volt. :)
    Nagyon szeretem a Lilis bejegyzéseket, jó olvasni hogy mi történik egy ugyanilyen korú babával :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy van még valaki, akinek a babája utálta a fürdetést :D!

      Törlés
  3. Hogy repül az idő.:) Már 4 hónapos.:) Az első montázsos képen a jobb felső képen a legcukibb.:) * *

    VálaszTörlés
  4. Minden szavát öröm volt olvasni... :) A végére kicsit be is könnyezett a szemem :)

    olyan jó, hogy van nektek a Lili :) Nekem még nincs, de majd ...remélem lesz :)
    És igen, egyetértek, vannak ijesztő gyerekjátékok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én konkrétan néha ledöbbnek, hogy milyen rémisztő arcú állatkákat tesznek egy-egy babajátékra... :D

      Törlés
  5. Nekem nincs gyerekem de jó olvasni a bejegyzéseket olyan szeretet és kiegyensúlyozottság árad belőlük! Jó egészséget kívánok nektek!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon édes a Lili, kis tündér! ^^ (megjegyzem: ha babysittert kerestek felajálkozom!:3)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szépen beállt a napirendetek! Szerintem ez biztonságot ad a babának és kiszámíthatóságot a szülőknek. Sok ismerős dolgot olvastam a bejegyzésedben. Pl. a használhatatlan gyógyszertári fürdető vagy a popsikrém esetét, amitől a kisfiam popsija még a kórházban nagyon csúnyán kipattogott...utána sudocrem jött és szóta sem volt semmilyen problémája.

    A szülés utáni hajhullástól én nagyon féltem, mert eleve van egy durva hajhullási időszakom nyár végén, ősz elején. Tavaly féltem, hogy a szülés miatt megduplázódik majd a kihulott szálak mennyisége ezért jó időben elkezdtem vitamint szedni (Müllerben van DoppelHerz márkájú hajvitamin kevés B vitaminnal, hogy ne legyél éhes). A vitamin mellett pedig megvettem a Babé hajhullás elleni samponját....és ugyan nem tdom melyiknek köszönhetően, de nem hullott ki több hajam, mint amennyi normális időszakban szokott...sőt...alig volt hajszál a lefolyószűrőben hajmosásánál. A vitamint azért mertem szedni, mert nem szoptattam, egyébként nem tudom lehet-e.
    Ildi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú nagyon köszönöm a tippeket. Szerintem a Sudocrem egy csodakrém :). Egyik nap este lefekvéskor az állánál kentem be, mert kipattogott a nyála miatt, és reggelre olyan szépen lement a pirosság :).
      A hajhullás ellen a tippeket pedig köszönöm :)!

      Törlés
  8. Annyira gyönyörű kislányod van! Az egész cikkből, ill. a közös fotótokról is sugárzik a szeretet és a boldogság! Örülök, hogy anyuka vagy, végre! Repül az idő, hogy már 4 hónapos a kis Lili! Nekem még nincsen gyerekem, de szívesen olvastam ezt a cikkedet, és örömmel várom a "mi kell-mi nem kell a babának" cikkedet is, jó lesz kicsit jobban képben lenni, hogy mi vár majd rám, ill. a leendő szülőkre. A férjednek pedig hatalmas pacsi, amiért így kiveszi a részét a dolgokból, és amikor tud, besegít! Büszke lehetsz az egész családodra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett és nagyon szépen köszönöm, átadom a férjemnek :)!

      Törlés
  9. Őrülök hogy jól vagytok, jó volt olvasni hogyan telik egy napotok. Erről a borostyán nyakláncról sejtettem hogy mi az igazság, nem néztem utána én nem terveztem ilyet tenni Szofi nyakába, de most hogy olvastam a cikket már tuti biztos hogy nem is fogok. Rágókával próbálkozunk de szerintem az lesz a sorsa mint a négy darab cuminak, a szekrény mélyén...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk ugyanez van a cumival, de nem is bánom :D

      Törlés
  10. A kedvenceim tőled az ilyen bejegyzések, nagyon szeretem őket olvasni. Csak úgy ragyogsz, Lili pedig gyönyörű kislány :))

    VálaszTörlés
  11. A legjobb szó, amivel jellemezni tudnám ezt a posztot a 'szívmelengető' :)

    VálaszTörlés
  12. Lili gyönyörű baba, és szerintem nagyon hasonlít rád. Rajtad is látszik, hogy boldog vagy, szinte ragyogsz az első képen. Kedvelem ezeket a bejegyzéseket, mert nemsokára mi is belevágunk a családalapításba, jó több tapasztalatot is olvasni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj, de izgi :)! Hát akkor a legjobbakat kívánom Nektek :)!

      Törlés
  13. Nagyon edes a baba, de persze mindketten szuperul neztek ki a foton :) Ha lehetne, likeolnam :) Tok jo, hogy at tudja venni neha az eteteseket a ferjed. .fagyasztasz le anyatejet? Baratnom par hete szult. A klinikan az a nezet, hogy reggeltol estig "logjon" a gyerek rajta, egyfolytaban etessen.... Amikor csak akar, egyen a baba, vagy csak pihengessen a maman.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos Lili nem szopik, hanem fejem neki a tejet, de most már elfogadtam, hogy így alakult. Úgyhogy így ami megmarad, azt mindig beteszem a hűtőbe, és ha úgy alakul, hogy el kell mennem otthonról, akko már is meg tudja etetni helyettem. De amúgy a picinek valóban az igény szerinti szoptatás a legjobb, vagyis akkor eszik, amikor akar, én is próbálom amúgy ezt követni, már amennyire lehet a fejés miatt, de most már nagyjából beállt Lilinek a 4 órás evés, de persze ha előbb kér, akkor adok neki előbb :).

      Törlés
  14. Szia Szandra!

    Először is gratulálok Lilihez, nagyon szép baba. Hasonló cipőben járunk, hiszen nekem március 13-án született meg a Hercegnőm, Kiara. :)
    Nagyon szeretem a blogodat, főleg a babás bejegyzéseidet, inspirálnak. Tőled lestem az elektromos Philips Avent tejleszívót, imádom. Az white noise-t én is letöltöttem, Kiara is a porszívó zajra alszik nagyokat. Napirendünk is hasonló, beálltunk a 4 órás evésre. A kérdésem a következő lenne, hogy Lili mennyi ml-t eszik egy nap?

    További jó babázást és várom a következő bejegyzéseket!

    Üdvözlettel: Horváth Alexandra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Alexandra! No akkor nem csak a keresztnevünk közös :)! Örülök, hogy tudtam hasznos ötletekkel szolgálni ;). Lili most nagyjából öt kiló és kb. 600-700 ml-t eszik egy nap öt evésre elosztva.

      Törlés
  15. Lili gyönyörű kislány, és nagyon örülök, hogy ilyen szuperül érzitek magatok :) Feldobtad az estém ezzel a bejegyzéssel és a sok-sok vidám képpel a kislányodról! Köszönöm :)

    VálaszTörlés
  16. Ezt a bejegyzésedet most olvastam el és visszaolvasva te tényleg nem szuper anya vagy, hanem hiperszuper anya! Én még fiatal vagyok és nincs kisbabám, még egyenlőre nem is tervezek, de számomra, Te mint anya igazi példakép vagy. Látszik Lilin mennyire kiegyensúlyozott családban él és amiket leírsz, hogy miket csinálsz egy nap vagy mire figyelsz oda vele kapcsolatban, sztem ennél jobb már nem is lehetnél!!! Imádom ezeket a bejegyzéseket olvasni, mert ilyenkor úgy érzem kicsit jobban és közelebbről megismerhetünk téged!
    Lilis képekkel meg egyszerűen nem tudok betelni, annyira cuki! <3 :* Puszi nektek! ^_^

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe